Még 2011-ben írtunk Daryl Gregory fantasy-zombis regényéről, és a könyv a Gabo Kiadó SFF-sorozatában az idei Könyvhéten magyarul is megjelent, ezért felelevenítjük a 3 évvel ezelőtti ismertetőnket a regényről.

Ennek a regénynek a hősei nem az emberek, bár a túlélésről szól. Pontosabban: a hősei mégiscsak emberek, csak éppen „másként élnek”. Mert a zombik többek hörgő, vonagló hulláknál, akiknek egyetlen célja széttépni és megfertőzni az embereket. Vannak gondolataik, érzéseik – hogy lelkük van-e, az nyitott kérdés, és éppúgy válaszra vár, mint ahogy mi, „hagyományosan élők” sem tudunk egyértelmű bizonyságot szerezni a létezéséről.daryl-gregory-stony-mayhall-masodik-elete

Van lelkünk? – kérdezi a regény élőhalott főszereplője. És ha van, ez a világ a Purgatórium vagy a Pokol?

1968-ban, nem sokkal az első, és hetvenezer áldozat árán elfojtott zombijárvány után Wanda Mayhall hazafelé tart három kislányával, Alice-szel, Chelsea-vel és Junie-val, amikor az út szélén egy halott kamaszlányt találnak, karjaiban egy halott csecsemővel. Amikor magukkal viszik a már kihűlt gyermeket, az kinyitja a szemét. A szíve azonban továbbra sem ver.

John Mayhall, „Stony” nem lélegzik, nem eszik, mégis eleven. Wanda azonnal rájön, micsoda, és elhatározza, hogy elrejti, mert ha a hatóságok tudomást szereznének róla, azt tennék a csecsemővel, amit a többi zombival: főbe lőnék és elégetnék. A Mayhall család és a szomszédos, koreai Cho-ék szövetkeznek, hogy megőrizzék Stony létezésének titkát. (Hogy miért teszik? Mert emberek. És a normális emberek nem lövik fejbe az ártatlan csecsemőket.)

Stony tudja, hogy nem olyan, mint a nővérei, hogy rejtőznie kell, hogy „beteg”, és hogy nem hal bele a sérülésekbe (bár gyógyulni sem képes). Különös bája van annak a jelenetnek, amikor barátjával, Kwanggal szuperhősöst játszanak, és Stony számára a játék egy pillanatra valósággá változik. Mert hiszen ki az, akinek nem ártanak a lövedékek és sértetlenül le tud ugorni egy ház tetejéről? Abban a jelenetben mi is meglátjuk benne a lehetőséget, hogy hőssé váljon. Az is lesz majd később, bár nem úgy, ahogyan gyerekként képzelte.

Azt mindannyian tudjuk a zombis filmekből és képregényekből, hogy az élőholtak nem öregszenek, legfeljebb „elhasználódnak”. Daryl Gregory sem mond ellent az ismert toposzoknak, azokat gondolja tovább a könyv során. Stony Mayhall mégis kivétel: amikor találkozik Kwang Chóval, a szomszéd kisfiúval, hirtelen növekedésnek indul és hamarosan beéri magasságban. Hogy ez megtörténhetett, csoda, méghozzá veszedelmes csoda, mert így válik a fiú kétszeresen is célponttá.

Stony kezdetben mit sem tud arról, hogy léteztek hozzá hasonlók és hogy rejtőzködve még mindig „élnek” páran az élőholtak közül (akik nem szeretik a „zombi” szót, ezért politikailag korrekten LD-nek, „living deadnek” nevezik magukat), és az LD-k sem tudják, hogy létezik egy olyan fajtársuk, aki képes volt felnőni. Ha valaha is tudomást szereznének róla, az alaposan megkavarná rejtőző társadalmukat, felborítaná a kényes politikai helyzetet és közelebb hozná a végítéletet, a második, ezúttal feltartóztathatatlan járványt.

Mert bár az élőholtak képesek az átváltozás utáni lázat követően uralkodni ösztöneiken, egyetlen zombi is elég, hogy újra elszabaduljon a Földön a Pokol. Ha a járvány kirobban, az élőholtak száma exponenciálisan növekszik, amíg a világ több milliárd lakója mind halott nem lesz. Minden egyes zombi veszedelmesebb, mint egy lépfenehordozó. Ezért lehetetlen a békés együttélés az elevenekkel, noha az LD-k titkon erre vágynának: élni és élni hagyni.

A Raising Stony Mayhall az emberi (bár rothadó) arcot kapott zombikon keresztül beszél a kisebbségi létről, a fajgyűlöletről, a kétoldali paranoiáról és a megértés hiányából fakadó, egyre radikálisabbá váló gondolkodás veszélyeiről. Miközben Stony életét követjük a jelenig és megismerkedünk a különböző élőholtfrakciókkal, mindvégig tudjuk, hogy elkerülhetetlen a vég, az emberiség teljes megsemmisülése. Mert vagy ők, vagy mi. Egyetlen elsütött puska, egyetlen harapás fel tudja borítani az egyensúlyt, amelynek megőrzéséért mindkét oldalról sokan tesznek. Ahol azonban egyértelműen a fajok túlélése a tét, ez az állapot nem tartható fent.

Kifejezetten tetszett, ahogy Daryl Gregory a zombiapokalipszisből kiindulva visszafejtette az előzményeket, és arcot adott a csoszogó hulláknak. Aki felugató gépfegyverekre, hordák elől menekülő, tetőtől talpig véres emberekre és drámai pillanatban megmoccanó halottakra kíváncsi, azoknak maga a szerző is azt tanácsolja, hogy keressenek másik könyvet. Ez nem az. Ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne bővelkedne fordulatokban vagy ne lenne mindvégig izgalmas, időnként még egy-egy fegyver is elsül. De ezt a történetet nem lehet úgy elmesélni, hogy csak az egyik oldal vitézsége domborodjon ki, a több száz zombit lemészároló hős megdicsőüljön. Itt mindkét félnek szembe kell néznie gyengeségeivel és emberi esendőségével – akár eleven, akár holt.

Stony, a rendhagyó zombi, a katalizátor szerepét játssza el a regényben, és egyúttal ő a hős is, aki reményt és kiutat képes mutatni mindkét faj számára. Ő az összekötő, akinek emberi családja van, amelyet minden áron meg akar védeni, miközben fajtársai számára is a legjobbat akarja. Rajta keresztül megértjük mindkét oldalt és el tudjuk fogadni a végkifejletet.

A Raising Stony Mayhall ugyanakkor nem csupán egy popkultúrát meglovagoló holokauszttörténet, hanem erősen foglalkozik az identitás kérdésével is. Kik vagyunk? – kérdezi Stony, és ahogy keresi önmagát, a másságot, ami az emberi húsgépezetet a zombiszervezettől elválasztja, úgy jön rá arra, mennyire egyformák vagyunk. Kutatja a lélek kulcsát és határait, és tettei és megvilágosodása révén két fajt összekapcsoló messiássá válik.

Ez egy szórakoztató és érdekes regény: egy kulturális toposz okos extrapolációja, egy valóságunkra is levetíthető paranoiamodell és megváltástörténet is egyben, amely után már egyik zombitörténet sem lesz ugyanaz.

Hiszen már megismertük az élő halottakat.

Mi vagyunk azok.

Linkek:

Daryl Gregoryról a Gabo SFF blogon

Daryl Gregory honlapja

A szerző blogja

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon