[A szerző megjegyzése: Ez a négy részes cikk együtt teszi ki annak a készülő monográfiának első, felvezető fejezetét, amely a fantasy-irodalom történetét, fejlődését, hatásait vizsgálja - részletesen 1814-2014 között. A könyv halad, de részleteit közzétéve kérek segítséget, megjegyzéseket, kérdéseket, hozzáfűznivalókat, hogy az anyagból tényleg ne maradjanak le lényeges dolgok. "A fantasy feltérképezése" című fejezet még nem egészen irodalomtörténeti jellegű rész, ahogy mondtam, ez az egyik bevezető jellegű fejezet. A könyvről és a módszertanról további információk itt.]

IlyaNazarov_105_large

Farah Mendlesohn más taxonómiát használ az alapján, milyen tematikák, megközelítések metszetében található a mű (noha ezek nem fix kategóriák): [1]

  • Portál / küldetés: A portál-típusú történetekben a szereplők kívülről (de nem feltétlenül ebből a világból) lépnek be a fantasztikus világba. A fantasztikum „nem szivárog”, tehát a szereplők átjárhatnak a portálon, de a mágia nem. A portál-típusú történetek lényeges eleme, hogy a belépési pontot megmutassa a mű, vagyis az olvasó számára a fantasztikus világ befogadása, a tanulási folyamat a szereplővel együtt történik meg. Ezek a történetek gyakran küldetés-típusú történetek. Utóbbinak jellegzetessége, hogy a szereplő(k) egyszerű életükből lépnek ki, majd távoli, nagy célokat érnek el.
    Példák: C. S. Lewis: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény, Lewis Carroll: Alice Csodaországban, Stephen King – Peter Straub: A Talizmán
  • Immerzió: Más néven: beleélhetőség, átélés. Lényege, hogy mind a főhős, mind az olvasó úgy indul a mű világában, ahogyan az létezik, és a mű fantasztikus elemei magától értetődőek. A szerző nem magyaráz, az elvont koncepciókat utalásokból, szövegkörnyezetből kell megérteni. A történeten belül nem kérdőjelezhetik meg a fantasztikus elemeket, nem csodálkozhatnak rá: ez a mű világában természetes.
    Példák: Mervyn Peake: Titus Groan, Brandon Sanderson: Elantris
  • Betolakodás: Ennél a típusnál a fantasztikum nem magától értetődő, de a szereplőket megszokott környezetükben éri. Ismét, ez nem feltétlenül a való világ, a status quo felbomlása a lényeg. A megváltozott körülményekre reagálnak a szereplők, és megpróbálják elhárítani a veszélyt, konfliktust. Sokszor a szereplők nem is szokták meg a „betolakodó fantasztikumot”.
    Példák: H. P. Lovecraft: Nyarlathotep, H. G. Wells: Világok harca [science fiction]
  • Küszöbön állás:[2] Olyan típusú történetről van szó, amelyben a fantasztikus világ meghívja a főhőst / az olvasót, de ő visszautasítja azt. Sokszor a fantasztikumra való utalás marad csak, az információk visszatartása adja a különösség, a misztikum hangulatát. A leírt történet gyakran általános, valós dolgokat ír le, de a nyelvezettel és más eszközökkel utal rá a szerző, hogy valami nincs rendjén, valahol van valami fantasztikus. Eszköztára lehet az irónia, abszurd is, a fantasy struktúráinak metaforikus-metonimikus kifordítása, a hitelesség és kétkedés közötti egyensúly megtalálása.
    Példák: H. G. Wells: A kőfal ajtaja, Christopher Priest: A tökéletes trükk

 

The-Elder-Scrolls-Skyrim-Screenshot-Concept-Art-3

Láthatjuk tehát, hogy többféleképpen bonthatjuk szét és értelmezhetjük a zsáner egészét, de érdemes észben tartani, hogy ezek mind korlátokat szabnak, egyes művek pedig átjárhatnak egyik „skatulyából” a másikba, nem csak a fantasy alzsánerei között, hanem azon túlmutatóan is.

A fantasy definiálása után tényleges feltérképeznivaló már csak az egyes művek jelentősége lesz, és persze az örök kérdés: milyen motivációk vannak a fantasy-irodalom megszületése és olvasása mögött?

Hogy miért alakult ki a modern fantasy, ennek több okát is lehet sejteni. A fősodorbeli irodalmi művekből fokozatosan tűntek el a fantasztikus elemek, a világ tudománya egyre nagyobb iramban magyarázta meg a megmagyarázhatatlant, az ember viszont szerette a rejtélyes dolgokat. Erre adott választ talán a fantasy. Moorcock vitatkozik Lovecraft kinyilatkoztatásával, miszerint a tudomány megöli a művészetet; éppen ellenkezőleg: szétszedni egy történetet (vagy az emberi lelket) komponenseire, ez csak felerősíti a hatást.[3] Ballardot idézi: „Úgy érzem, a fantasy-író egyik ismert szokása, hogy olyan képeket és ötleteket válasszon, amelyek elméje belső tájképét tükrözik, az olvasónak pedig ezen a szinten kell interpretálnia [őket]”.

Ugyanakkor a huszadik század háborúi megmutatták, hogy állandónak hitt értékek tűnhetnek el, világunk arculata pedig egyre gyorsabb iramban változik, így a megalkotott világok stabilitást, rendszert, megismerhetőséget nyújtanak a valódihoz képest. Egy fantasy belső logikai felépítése, világának működése viszont másfajta, elvont tanulási folyamatot indít az olvasóban.

Anthony Burgess írja a Titus Groan előszavában: „[a] megalkotott világ nem jobb, nem is rosszabb a miénknél: egyszerűen más”. Amikor arra keresi a választ, miért nem emlegeti az irodalomtörténet Mervyn Peake munkásságát, ez a következtetése: „nem foglalkozik faji, társadalmi vagy szexuális kérdésekkel, nem feszegeti a modern öntudat határait, inkább hátra néz, nem pedig előre. Könyvei az egyéni képzelőerőt táplálják; nem az a céljuk, hogy előbbre vigyék a művészetet.”[4]

Mervyn Peake óta viszont a fantasy-írók elkezdtek foglalkozni faji, társadalmi és szexuális kérdésekkel, még ha a művészet előrébb vitele itt azt is jelenti, hogy mindezek a gondolati anyagok visszafordulnak a mítoszokhoz, lovagregényekhez (ahogy azt Baudrillard megsejtette: a művészet elkezdi felgöngyölíteni önmagát), de persze ennél jóval gazdagabb tematikáról van szó.

murals_poseidon

A fantasy végtére is bármit befogad. A regény nyelvén zárt, önmagában értelmezhető eposzt, kalandot, példabeszédet írni: ez ennek a zsánernek a lényege. De vajon a fantasy-irodalom tényleg az elveszett mesék, eposzok, mítoszok hiányát hivatott betölteni?

Ennek megválaszolásához érdemes lesz megvizsgálni, milyen forrásokból dolgoznak az egyes fantasy-írók, és hogy hogyan alakulnak át ezek az emberi civilizációval egyidős történetmesélési formák a modern írók kezében – a kérdés viszont részemről továbbra is retorikai természetű marad.

(A következő fejezet hamarosan olvasható)


[1] Farah Mendlesohn, Rhetorics of Fantasy, Wesleyan, 2008.

[2] Erdeti angolban a négy kategória: Portal-quest fantasy, Immersive fantasy, Intrusion fantasy, Liminal fantasy.

[3] Michael Moorcock, Aspects of Fantasy = M. M., Elric of Melniboné and Other Stories, London, Gollancz, 2013, 343–344.

[4] Mervyn Peake, Titus Groan, Pécs, Alexandra, 2008. 12.

Képek forrása: 1. Ilyan Nazarov: Urgost’s Lair, Lord of the Rings: War in the North, (http://ilyanazarov.com/) 2. The Elder Scrolls V: Skyrim concept art, Bethesda, 3. Poseidon Mural, Tell Me O Muse (http://www.tellmeomuse.com/art/murals).

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: tudomány

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. Dominik szerint:

    Érdekes ez a másik típusú kategorizálás, noha túl sok mindenre azért nem használható.
    A kérdésre pedig szerintem elég egyértelműen “nem” a válasz, a műfaj túlzott leegyszerűsítésének tartom. De kíváncsi vagyok, hogy mire jutsz a kérdés vizsgálatakor.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon