SFmag

[A szerző megjegyzése: Ez a négy részes cikk együtt teszi ki annak a készülő monográfiának első, felvezető fejezetét, amely a fantasy-irodalom történetét, fejlődését, hatásait vizsgálja – részletesen 1814-2014 között. A könyv halad, de részleteit közzétéve kérek segítséget, megjegyzéseket, kérdéseket, hozzáfűznivalókat, hogy az anyagból tényleg ne maradjanak le lényeges dolgok. „A fantasy feltérképezése” című fejezet még nem egészen irodalomtörténeti jellegű rész, ahogy mondtam, ez az egyik bevezető jellegű fejezet. A könyvről és a módszertanról további információk itt.]

A fantasy egyre nagyobb jelenléte miatt a könyvkiadók és a fantasztikum teoretikusai további kategóriákra bontják a fantasy-t, amelyek gyakran átfedésben vannak, sőt olykor erőltetett besorolástípusok. Ennek ellenére mégis jól szolgálják az olvasót, akik „hasonló” műveket szeretnének olvasni. A kategóriák közül a legismertebbeket bontanám ki, elfogadott magyar terminusok híján angol megnevezésekkel:

• Weird fiction:[1] Ebben a kategóriában szerepel minden természetfeletti elemet tartalmazó, többnyire horrorhoz kötődő fantasztikus történet. Ezt az elbeszélésmódot eredetileg főként a Weird Tales folyóirat szerzőihez kapcsoljuk. S. T. Joshi rámutat, hogy míg az Egyesült Királyságban a „weird” szerzői nem különültek el annyira a fősodorbeli szépirodalomtól, Amerikában szakadék keletkezett a domináns szocialista-realista irodalommal szemben, és a „weird” a szórakoztató magazinok peremvidékére szorult, annak ellenére, hogy a modernizmus forradalmát ígérte.[2] A gótikus rémtörténetektől leginkább a lélektani alaposság és a nem feltétlenül vallási hiedelmeken alapuló borzalmak választják el.
  Példák: Clark Ashton Smith: Gonosz mesék, Robert W. Chambers: A Sárga Király

• Sword’n’sorcery, heroic fantasy:[3] Kalandos, cselekményes történet, amelynek célja a szórakoztatás, ahol a hősök és ellenfeleik kardforgatók, tolvajok, varázslók. A két megjelölés nem feltétlenül szinonim (utóbbi kimondottan a hős útját, a „Heldenreise” motívumot helyezi előtérbe, egyetlen karakterről szól), bár gyakran van átfedés.
  Példák: Robert E. Howard: Conan-történetek, Fritz Leiber: Kardok és ördöngősség, Poul Anderson: A törött kard, David Gemmell: Legenda

• Epic fantasy, high fantasy: Ezek a kategóriák sem mindig különböznek, bár egyéni ízlés és kategorizálás szerint lehet polemizálni, ki hova sorol be egyes műveket. Ehhez a csoporthoz sorolható minden olyan fantasy, amely terjedelmét és másodlagos világának kidolgozottságát tekintve jelentősebbnek mondható. Nem csak egy könnyed kaland, hanem a világ (vagy a világ egy részének) sorsát teszi meg tétnek, vagy kalandok nagyszabású sorozatáról van szó (ti. epic itt az elterjedt fordítással ellentétben nem feltétlenül epikust, inkább eposzit jelent). Általában jellemző a jól körülírt mágia, a varázslatosság abszolút jelenléte.
  Példák: J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura, Robert Jordan: A Világ Szeme

• Low fantasy, gritty fantasy: Vagy a mi világunkban játszódik, vagy egy racionális, hiteles felépítésű másodlagos világban. Többnyire azt jelöli ez a címke, amikor egy történetben sem világmegmentés, sem kaland, sem varázslat nem játszik nagy szerepet; a sajátos fizikai törvények és nem-emberi értelmes fajok sem igazán jelennek meg, a fantasztikum a szereplők számára is meglepő. Ide sorolhatók azok a művek, amelyekben politikai játszmák, háborúk, bűnözés, társadalmi problémák realisztikus, hiteles bemutatása az elsődleges történetmesélési forma.
  Példák: George R. R. Martin: Trónok harca, Joe Abercrombie: A penge maga

• Dark fantasy: Általában olyan fantasy-t jelöl, amely a horror elemeit is felhasználja, de tisztán elhatárolható a természetfeletti horrortól (a történet fantasy marad, nem pedig történetek sötét, fantasztikus lényekről).[4] Sötét tónusú, gyakran erőszakos vagy félelmetes események jelennek meg benne, hősei pedig nem feltétlenül jó szándékúak, vagy győzelmük egyáltalán nem garantált.
  Példák: Michael Moorcock: Melnibonéi Elric, Clive Barker: Korbács

• Paranormal romance: Ez önálló piaci kategóriaként csak az utóbbi években vált el a gótikus-romantikus, valamint fantasy-típusú irodalomtól. A dark fantasy ellentéte, ahol a mű világa nem fantasztikus, de fantasztikus lények szerepelnek benne és lépnek kapcsolatba a hősökkel.
  Példák: Stephanie Mayer: Twilight, Kami Garcia – Margaret Stohl: Lenyűgöző teremtmények

• Planetary romance / Science fantasy: A mű tematikus megközelítésében fantasy, de díszleteiben (tudományosan megalapozatlan) science fiction. Talán a leghíresebb példa a Star Wars, ahol a campbelli monomítosz, mágia (Erő), megmentésre váró hercegnő, lovagok (Jedi), nem-emberi fajok együttesen jelennek meg, mindezt bolygóközi kalandokkal színesítve. A science fantasy jelölhet olyan látszólagos fantasy-t is, amelynek díszleteiben varázslók, lovagok szerepelnek, ám kiderül, hogy valójában a Föld távoli jövőjéről van szó, és a mágia legalább utalás szintjén tudományosan megalapozott (Jack Vance: Haldokló Föld). Ezen a területen zajlik a legtöbb vita arról, mi science fiction és mi fantasy.

• Urban fantasy: A „vidéki” fantasyhez képest elmozdulás a „városi” felé. Többnyire olyan fantasy-t jelöl, amelyben egyetlen városban játszódik a történet, vagy kortárs környezetben játszódik a Földön, tehát „urbánus” karakterjegyei vannak.
  Példák: Neil Gaiman: Amerikai istenek, Jim Butcher: Pusztító vihar

• Történelmi fantasy: A történelmi regény és a (mágikus) fantasztikum találkozása. Esetlegesen ide sorolhatjuk az alternatív történelmeket is.
  Példák: Naomi Novik: Őfelsége sárkánya, Susanna Clarke: A Hollókirály

• Bangsian fantasy: A megnevezés John Kendrick Bangs nevéből ered, és olyan történeteket jelöl, amelyben híres irodalmi vagy történelmi személyek szerepelnek, lépnek egymással (és a hősökkel) interakcióba, többnyire túlvilági kontextusban.
  Példák: Dante Alighieri: Isteni színjáték, Kurt Vonnegut: Áldja meg az Isten, Dr. Kevorkian!

• Steampunk: Átfedés a fantasy, a science fiction és a tizenkilencedik századot ábrázoló történelmi regény között. A név a gőzgépek korszakára és a cyberpunkra utal. A steampunk ott veszi fel a fonalat, ahol Verne és Wells abbahagyták: olyan alternatív történelemről van szó, amelyben a tizenkilencedik századi mentalitás, divat, esztétika és technológia határozza meg a díszletet. Emellett vagy a fantasy, vagy a science fiction oldalára billen a mérleg attól függően, hogy a teremtett világ mennyiben független a miénktől, létezik-e mágia, vagy a világot benépesítik-e nem emberi lények. Ennek a kategóriának további retrofuturista vadhajtásait is jegyezzük, mint a dieselpunk (negyvenes évek esztétikája, art deco), vagy az enginepunk (hetvenes-nyolcvanas évek esztétikája, „hot rod” kultúra).
  Példák: Brandon Sanderson: A törvény ötvözete, William Gibson – Bruce Sterling: A gépezet

• Arcanepunk: Ez egy viszonylag új kategória, amelyhez nem is igazán lehet még sok művet rendelni, hacsak nem retrospektív átcsoportosításokkal. Szintén a steampunk egy változatáról beszélünk, de közelebb áll a fantasy-hez, minthogy olyan gépek esztétizálásáról van szó, amelyek mágiával működnek, vagyis olyan világokra vonatkozik a besorolás, ahol mágia és fejlett technológia egy időben léteznek. Ez sokszor videojátékokban jelenik meg (mint a Magitek vállalat a Final Fantasy-sorozatban, vagy a dwemer mágikus gépek az Elder Scrolls-sorozatban), de különböző fantasy-írók már kísérleteznek ezzel az esztétikával.

• New Weird: A weird fiction iránti érdeklődés huszonegyedik századi újjászületése, de immár a legtöbb modern, kialakult zsáner eszköztárával. A hatvanas évek újhullámában, valamint a nyolcvanas évek groteszk horrorjaiban, a modern (utcai) kultúra és a mitológiák találkozásában is kereshetők a forrásai. Még erősen vitatott, mi tartozik ide.[5]
  Példák: China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás, M. John Harrison: Viriconium

• Slipstream: A kifejezést először Bruce Sterling használta 1989-ben olyan kortárs művekre, amelyek posztmodern, zsáneren túli, de zsánerelemeket felhasználó irodalmat képviselnek. Maga a kategória nem feltétlenül új könyveket sorol ide, inkább megpróbálja egy helyre gyűjteni az eddig kategorizálhatatlan fantasztikus beszédmódokat, amelyekben metafikció, megfoghatatlan valóság, szinektika, ontológiai szorongás, megbízhatatlan narráció szerepelnek.[6] A fantasy aspektusai itt nem feltétlenül mitikus természetűek.[7]
  Példák: Christopher Priest: A tökéletes trükk, Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége

Hozzászólások

hozzászólás