A héten jelenik meg magyarul Kim Stanley Robinson 2312 című, Nebula-díjas sci-fi regénye, amit ajánlunk a figyelmetekbe, nagyszabású és Robinsonhoz mérten alapos kutatómunkával felépített, fantasztikus történet ez a jövőről.

Alkalmunk nyílt interjút készíteni Kim Stanleyvel, aki lelkesen és időt nem sajnálva válaszolt a kérdéseinkre, így egy nagyon jó kis beszélgetés alakult ki az írói módszereiről, az SF-irodalmi díjakról – ez külön érdekes téma volt -, és a jövőről.

SFmag.hu: Általában egy regényhez mennyit kutat, hány könyv fordul meg a kezében, a tudományos folyóiratok szintjét is elfogadható forrásnak tekinti-e?

Kim Stanley Robinson: Regényírás közben folyamatosan kutatok, és általában néhány hónappal a kezdés előtt összegyűjtök egy polcnyi könyvet a témában, amelyben időről időre elmerülök. Általában könyvenként úgy húsz kötetre támaszkodok, és persze cikkekre és internetes forrásokra. Gyakorta többet is beszerzek, de csak néhány van köztük, ami ténylegesen hasznos. A tudományos folyóiratok nagyon hasznosak. Minden héten olvasom a Science Newst, amely egyfajta hírlevél, és persze több szaklapot is, ha szükséges. Segítenek tisztán látni, és ötleteket adnak.

kim-stanley-robinson-2312-b1-72dpiA 2312 című regénye több short listre is felkerült, és a Nebula-díjat el is nyerte vele. Mi a véleménye a science fiction díjakról, mennyire veszi őket komolyan?

Minden díj egyesületi díj, ezt feltétlenül meg kell jegyezni. Még a Nobel-díj is csak egy svéd egyesület. Úgyhogy ezt figyelembe veszem, és a díjakról alkotott véleményem általában attól függ, mit gondolok az egyesületről; emellett azzal is tisztában vagyok, hogy nem vagyok méltó túl sok díjra, mivel vagy az ő, vagy saját döntésem okán nem vagyok tagja az azokat odaítélő csoportoknak. Ha ők döntöttek úgy, hogy nem vagyok tag, és emiatt nem kapok díjat, akkor az az ő bajuk, nem az enyém.

Ennélfogva science fiction-íróként úgy vélem, a Hugo-díj fontos, mivel azt science fiction rajongók központi magja ítéli oda. Ők nem feltétlenül a legfőbb közönségem, de kedvelem őket, és ha tetszik nekik valamelyik könyvem, az sokat jelent nekem. Aztán ott van a Locus magazin által kiosztott Locus-díj, amelyet egykor olvasói szavazás alapján ítéltek oda, márpedig a Locus olvasói a szakmából kerülnek ki: írók, szerkesztők, kiadók, könyvárusok, olyanok, akiket tényleg foglalkoztat a téma. Szóval a Locus-daj sokat jelentett nekem, mivel szakemberek ítélték oda. Csakhogy a szavazásban immár akárki részt vehet, amely a szememben nagymértékben lecsökkentette az értékét. Ami azt illeti, nagy elégedettséggel töltött el, mikor közölték, hogy ha a szavazásban csak a Locus olvasói vettek volna részt, akkor a kiadásuk évében mind a Galileo’s Dream, mind pedig a 2312 elnyerte volna a díjat. Bár ez nem hivatalos, mégis emlékszem erre, mert ez egy jel az ipartól, amelynek részese vagyok. Aztán ott van a többi SF-író által megítélt Nebula-díj, és természetesen ez is sokat jelent, de az íróknak megvannak a saját érdekeik, és a fiatal SF és fantasy-íróknak jelenti a legtöbbet, így a barátaikra szavaznak, amitől az egész nagyon belterjessé válik.

A British SF Díjakat brit rajongók adják át, én pedig imádom a brit SF közösséget, így ez fontos nekem. A különböző bizottságok által megítélt díjak (Clarke, Tiptree, Pulitzer, bármely hasonló) egyszerűen bizottsági díjak, és a tagoknak össze kell fésülniük a szavazataikat, és ez kész káosz; már voltam bizottsági tag, és átéltem ezt. Szóval a bizottsági díjak nem jelentenek túl sokat, de persze nagyon örülnék, ha az egyik könyvem nyerne egy ilyet. Ugyanakkor ez igazából azt jelentené, hogy hét ember egyezett ki abban, hogy az én könyvemet választják. Egy szóval összefoglalva az eladási mutatók nagyságrendekkel többet jelentenek, mivel azok sokkal több olvasó választását jelzik. És az olvasók a legfontosabbak. Időt és energiát fordítani a könyv elolvasására; ez hatalmas ajándék!

Mi a véleménye a Mars One projektről? Reálisnak látja, hogy megvalósul a Mars kolonizálása még ebben a században?

Ostoba tervezetnek tartom. Vagy szándékos átverés, vagy maguk a szervezők is elhitették magukkal, és ez esetben mindannyian tévképzetben élnek. Nincs igazi tervük a Marsra való eljutásra. Sokkal nehezebb az annál, mint ahogy ők be akarják állítani, és számos jelentős problémát még senki sem oldott meg. Semmit sem próbáltak ki. Űrbeli sugárzás; gravitációs mező létrehozása az űrhajó forgatásával; élet a Mars felszínén, a perklorátok és a mikroszkopikus por; még egyiket se tesztelték le, és bármelyik meghiúsíthatja. És nincs pénzük építésre, de a jelentkezési díjjal elvették az emberek pénzét. Szóval: ez vajon átverés, hamisítvány, lenyúlás? Szerintem igen. Lehet, hogy a szándék megvan, de ez esetben is igazából csak önmagukat áltatják. Komolyan: nevetséges.

És hogy eljutunk-e a Marsra még ebben az évszázadban; lehetséges. Technikailag talán megoldható. Kutatóbázis, mélyen a felszín alatt, hogy elkerüljék a sugárzást, és három éven át űrhajósok és tudósok éljenek ott, majd hazatérjenek: megtörténhet. Ha meg akarnánk csinálni, megtehetnénk. De drága, nemzetközi projekt lenne. Legalábbis nagyon remélem, hogy nemzetközi; meglehet, hogy egy nagy nemzet megcsinálhatná, de remélem, nem. Úgy vélem, olyan lenne, mint most a Déli-sark, vagy amilyen a Hold lehet; pár kutatóbázis, egymást váltó emberek. Az ön szavaival élve ez nem egészen „kolonizálás” lenne, de legalább emberi jelenlét. Remélem, hogy bekövetkezik, inkább előbb, mint utóbb, de óvakodjunk az internetes zöldségektől; ehhez mindannyiunkra szükség lesz a kormányok űrprogramjainak együttműködésével, figyelembe véve a 100 milliárd dolláros árcímkét. És amúgy is tetszik, hogy köztulajdon, nem pedig magánkézben van. Ez nagyon tetszik. Túl nehéz ahhoz, hogy egy gazdag ember hobbijává váljon.KimStanleyRobinson

Ha ma kezdené írni a Mars-trilógiát, változtatna rajta valamit? Ha igen, akkor mi lenne az?

Semmit sem változtatnék. Abban szerencsém volt, hogy amikor hozzáláttam, már rendelkezésünkre álltak a Viking adatai, és nagyon átfogóak voltak. Finomítottunk ezen a tudáson, de nem változtattunk rajta. A történetet pedig szeretem úgy, ahogy van, és beletettem az iszlámot, világforradalmat, a bioszférát tönkretevő kapitalizmust, és így tovább, azaz történelmileg még mindig megállja a helyét a jelenben is. És tetszenek a szereplők. Nem, annál a könyvnél minden összejött.

Azt viszont hozzátenném, hogy amennyiben most írnám, természetesen hozzátenném, hogy az űrhajónak szüksége volt néhány száz próbálkozásra, hogy eljusson oda.

Az elmúlt évekből milyen tudományos felfedezés mozgatta meg leginkább a fantáziáját?

Hát, nem tudom, hogy ez tudományos felfedezésnek számít-e, mert igazából csupán lelet volt, de a Chauvet-barlang és a jégben talált alpesi ember lenne az a kilencvenes évekből; csodás leletek az emberiség hajnaláról. A jelenlegi emberi tudomány találmányai és effélék közül valószínűleg az őssejtekre és a szívartéria-sztentorokra szavaznék, és úgy általában mindenféle gyógyászati fejlesztésre.

Hogyan látja az emberiség jövőjét?

Nem hinném, hogy bárki előre láthatja az emberiség jövőjét. Jelenleg hatalmas a lehetőségek tárháza, utópiától egészen a kihalásig. Ugyanakkor nem hiszem, hogy fenntartható a szokványos történelem hétköznapi „ingoványos középút”-ja. Vagy egy civilizációként összefogunk, és saját biofizikai határainkon belül élünk, és ez esetben eljuthatunk egy csodás fél-utópisztikus (avagy optopisztikus) jövőbe, máskülönben borzalmas lehetőségekre számíthatunk, egy tömeges kihalásra, amely az emberiség egészét is nagyban károsíthatja. Így aztán remélem, hogy azok száma, akik ezt belátják, felülmúlja azokét, akik nem. Egy posztkapitalista gazdasági rendszert szeretnék, amely rendesen értékeli a természetes világot, és megfelelően gondoskodik róla. Ehhez viszont sok munka kell.

A 2312-ben egy érdekes szerelmi kapcsolat is található. Mesélne erről néhány szót?

Természetesen; ez volt a regény alapötlete, azaz hogy egy kiszámíthatatlan és egy komor karakter szerelembe esnek. A végeredmény egy furcsa pár lenne, de eszembe jutott, hogy minden pár furcsa pár, úgyhogy ez lehetne egyfajta szélsőséges, mégis mókás eset. Bizonyos értelemben egy vicc volt: Adam Roberts brit SF-író megjegyezte, hogy számos könyv közül a Galileo’s Dream volt a legutóbbi, amelyben meg lett említve a négy temperamentum görög elmélete, és hogy látszólag túlságosan is kötődöm ehhez a tézishez, ami igaz is, és az ötlet mulattatott, majd arra gondoltam, ráteszek még egy lapáttal, és az asztrológia beemelésével még őrültebbé teszem egy idegbeteggel és egy érzelmes szereplővel. Szóval Roberts kisegített, ami elég ritka a kritikák esetén, de ő nagyon jó gondolkodó, nagylelkű olvasó, és kiváló író, vagyis valahol van értelme az egésznek.

Tervez-e folytatást a 2312-höz?

Nem, egyáltalán nem. Véleményem szerint a könyveknek nincs szükségük folytatásokra. A Mars-könyveim egyetlen történet voltak több kötetben, és ugyanezt tettem a DC könyvemmel, de az esetek nagy részében jobb’ szeretem, ha a regények befejezése ténylegesen lezárja őket. Nem kérek a folytatásokból, és remélem, nem lesznek további többkötetes regényeim.

Van-e olyan regénye, amelyik ön szerint méltatlanul kevés figyelmet kapott, és miért tartja fontosnak azt a művét?

Köszönöm a kérdést, az eddigiek közül úgy vélem, hogy a Galileo’s Dreamnek nem volt annyi olvasója, mint reméltem, mivel imádom a Galileot, és úgy érzem, az egyik legjobb könyvem. Csakhogy ez egy időutazásos könyv reneszánsz kori képzelgésként megírva, így aztán egyszerre tiszta történelmi regény egy párhuzamos időutazós szállal, bizonyos értelemben olyan, mint egy Tim Powers-történet, szóval igazi keverék, és meglehet, hogy az emberek könnyen félreértelmezik. De szerintem ez egy remek könyv Galileóról és a tudomány születéséről, és remélem, idővel megtalálja a közönségét.

Milyen az írói módszere? Szigorú napi beosztással ír? Ki az első olvasója?

A regényeimet mindig az előkertemben írom, ha esik, akkor ponyva alatt, hideg esetén pedig villanypárnát teszek a lábamra és felveszem a téli túrafelszerelésemet; hőségre pedig ventillátorral és párásító készülékkel készülök. Mivel mediterrán éghajlaton élek, így megtehetem, és segít, hogy kiélvezzem az írás puszta folyamatát. Ez már öt könyv óta így zajlik. Továbbá megpróbálok minden nap írni, a hétvégéket is beleértve, és egy regény kezdetétől egészen a végéig minden nap; ez is sokat segít. A legutóbbi könyvemnél 120 napot dolgoztam egyhuzamban, ráadásul előtte több napot eltöltöttem a nyers vázlattal is. Általában reggel vagy kora délután látok neki, amikor a családtagjaim már elmentek munkába vagy iskolába.

Mik voltak az első benyomások, amik elindították a sci-fi íróvá válás felé? Mikor írta az első történetét?

18 évesen kezdtem el SF-et olvasni (Asimov, Verne és Wells), és megváltoztatta az életemet, valószínűleg azért, mert Los Angelestől délre, Orange megyében nőttem fel, és a környék néhány év alatt formálódott mezőgazdasági területből nagyvárossá, azaz átéltem a „jövő sokkját”, ennélfogva az SF-et a korombeli Kalifornia legjobb tükrének tartottam. Egyszerűen klappolt. 1972-73 telén írtam az első SF történetemet (amely később a The Memory of Whiteness első fejezete lett), és egy rövid, költészettel töltött időszakkal később, 1974-ben kezdtem neki komolyan és folyamatosan SF-et írni.

Olvas-e kortárs sci-fi írókat, és ha igen, kit tudna ajánlani a saját maga területéről (hard SF)?

Nagyon szeretem Iain Banks, elhunyt barátom munkáit, továbbá Ken MacLeod, Geoff Ryman, Paul McAuley, Alistair Reynolds, Gwyneth Jones, Gene Wolfe, Terry Bisson, Karen Fowler és Molly Gloss írásait; a fiatal szerzők közül pedig Cory Doctorow, Paolo Bacigalupi és Jonathan Lethem műveit. Manapság rengeteg a kiváló író.

A YA regények egy része sci-finek mondható. Tervezi-e esetleg, hogy kirándulást tesz ebbe a világba? Lehet-e tudományt tanítani a YA-regényekben?

Szerintem a fiatal felnőtteknek szóló irodalom rendben van, mivel az ifjú olvasók a legjobbak között vannak, és szerintem vitán felül áll, hogy a YA képes tudományt tanítani, de nem szándékozok ebben a műfajban írni, mert véleményem szerint az SF-könyveim eleve ennek a korosztálynak szólnak, és állandóan találkozok olyan fiatalokkal, akik 12 éves koruk körül olvasták a Mars-regényeket, vagy akár A rizs és só éveit, egyszóval úgy érzem, hogy a tinédzser olvasók eleve fogékonyak az SF-re, és az olvasóim maradnak. Egyszóval úgy gondolom, hogy a könyveim továbbra is megmaradnak az SF műfajánál, de mindenkinek meg kell értenie, hogy ezek mind marketing-kategóriák, és nem az olvasók kora alapján állíttatnak fel, is a kiadói döntések nem mindig szigorúan irodalmiak vagy demográfiaiak. Összességében én már amúgy is benne vagyok a skatulyában vagy a könyvesboltok egyik konkrét polcán, úgyhogy jobb, ha ott is maradok, hogy az olvasók megtaláljanak.

Lehet-e tudni valamit az aktuális regény-projektjének témájáról?

Most fejeztem be egy csillaghajó-regényt, amelyben egy több nemzedéken át utazó űrhajó legénysége megpróbál eljutni a Tau Cetihez, hogy elfoglalja a csillag körül keringő egyik bolygót (ami igazából az egyik bolygó nagy holdja). És jönnek a problémák…

Köszönöm a remek kérdéseket!

Üdvözlettel, Stan

Fordította: Benkő Ferenc

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: interjú

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. Emil szerint:

    Köszönöm, ez nagyon jól sikerült anyag lett!

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon