Fern és nevelőanyja, a vénséges Mammy az 1960-as években egy angliai faluban bábáskodással, mosással, varrással és gyógyfüvekkel gyógyítással keresik a kenyerüket. Mintha a Midlandsen megállt volna az idő, még mindig a Holdtól kérnek áldást és babonák uralják a szokásokat, miközben Fern jól tudja, hogy az űrben már majmok és kutyák keringenek, és az ember nemsokára a Holdra léphet…
Amikor Mammytól egy lány segítséget kér az abortuszhoz, ám nem sokkal utána meghal, a falu az öregasszony ellen fordul, és hamarosan Fern magára marad egy olyan közegben, ahol nagyon nehéz a barátokat és az ellenségeket megkülönböztetni egymástól, és ahol az ő világa minden hónappal egyre jobban lemarad a többieké mögött. Bár a könyvben akad mágia, leginkább a régi hiedelmek és a modern világ ütközéséről szól, és egy nagyon erős, öntörvényű lányról (és az anyjáról), akik soha nem adják fel.
Graham Joyce remek karakterábrázoló, és olyan érzékenységgel és hitelességgel rajzolja meg alakjait, hogy az E/1 elbeszélés olvastán az ember hajlamos megfeledkezni arról, hogy ennek a fiatal lánynak egy férfi adott hangot, méghozzá úgy, hogy a szokásos sztereotípiákat messzire elkerülte, és kendőzetlenül szól kényesebb női témákról is (elsősorban a szexualitással kapcsolatban, hiszen terhességről nehéz lenne szex nélkül beszélni). Fern fél lábbal a régi világban él, hűsége Mammyhoz köti, ugyanakkor az űrről ábrándozik és arról, hogy megszerzi azt a bábaoklevelet, amire nevelőanyjának írástudatlansága miatt esélye sem lehetett. A földbirtokos azonban ki akarja tenni a házból, ahol lakik, és az eszén és a bábaasszonyok titkos tudásán kívül nincs semmi, ami megvédhetné – legalábbis ő így hiszi.
A mellékalakok is pompásan megrajzoltak, Mammy, az intéző, a falu rendőre, a kikapós tanárnő Judith és a bábaoktatást végző ápolónő mind emlékezetesek. Lassan folyik a történet, de gyönyörű stílusban, áradó szavakkal, zenél ez a midlandsi falusi költőiség.
Nehéz lenne a könyvet egyértelműen fantasynek titulálni, mert valahol valóság és varázslat határán egyensúlyoz, csodát teremtve a mindennapok leírásában és az emberi élet részévé téve a mágiát. Nem szeretem azt mondani egy fantasztikus könyvre, hogy „szépirodalom”, mert ezzel óhatatlanul is erősítem azt a nyelvünkben és fejünkben élő, bevésődött disztinkciót, hogy van „szép” meg ezek szerint póri ízlésnek való irodalom, de tény, hogy Graham Joyce könyveit könnyű a szépirodalmi polcra tenni. Akárcsak Jonathan Carroll, ő is a határmezsgyén egyensúlyoz, vagyis dehogy egyensúlyoz, egyszerűen azt írja, ami számára fontos, úgy és olyan mértékben engedve bele a mágiát, amennyire azt a történet igényli.
Graham Joyce
Graham Joyce hatszor nyerte el a Brit Fantasy díjat, és eddig olvasott két könyve (a Some Kind of Fairytale volt a másik) alapján méltán.
Igaz történet ez, olyan erős és katartikus utolsó bekezdéssel, ami után egyszerűen képtelenség bármi mást olvasni.
A szerzőről
Graham Joyce 1954-ben született egy kis bányászfaluban, és angol irodalomból doktorált. Jelenleg a Nottingham Trent Egyetemen tanít kreatív írást. Az írásait nehéz kategorizálni, és egyike azoknak a brit SF szerzőknek, akit a mainstreambe is befogadtak. Érdekesség, hogy Emilie Simon francia énekesnőnek írt dalszövegeket is.
Hozzászólások
[hanna további írásai]
