Mai cikkünkkel véget ért az orosz tematikus időszak az SFmagon. Reméljük, hogy mindenki talált az érdeklődésének megfelelő olvasmányt, sikerült a klasszikusok  kicsit új nézőpontból bemutatni és új kedvenceket megismertetni olvasóinkkal.

Záró cikkünkben egy magyar nyelven nem olvasható, A Gyűrűk Ura világát érdekesen újraértelmező művet mutatunk be, amely angol nyelven is bárki számára hozzáférhető.

_____________________________________________________________________________________________

A jó spekulatív fikcióhoz az írónak tulajdonképpen csak egyetlen mondatot kell folytatnia:

Mi lenne, ha. Ezen az egy soron dől el, hogy mennyire lesz eredeti, emlékezetes a mű. Ez a jól megfogalmazott tételmondat berántja az olvasót, aki egyre többet akar felfalni az író által teremtett világból.

Az orosz Kirill Jeszkov ügyesen megoldotta házi feladatát. A The Last Ringbearer kiinduló gondolata: mi lenne, ha a Gyűrűk urát az alaposan félreértett mordoriak szemszögéből olvashatnánk? (Mielőtt továbbmennénk, fel kell hívnunk a figyelmet az angol fordítás készítőjére, a Szovjetunióban született, jelenleg Bostonban élő Yisroel S. Markovra, aki kiszabadította a regényt az orosz nyelv bilincseiből, hogy megismerhesse az angolul is olvasó világ.)

ScreenHunter_14 Jul. 25 19.23Az 1999-ben, saját szórakoztatásra íródott regény alaposan a feje tetejére állítja a jól ismert tolkieni világot: Jeszkov értelmezésében Mordor egy alapvetően békés, technikai jellegű, észre, racionalitásra épülő civilizáció. Fő ellenfele a mágikus világból jövő elf birodalom, amely bábként mozgatja az embereket. Mordor bukásával Középföldén az elfek fognak uralkodni, ezek a vérszomjas, hataloméhes, gonosz teremtmények. A jövő nem sok jót tartogat a mordoriak számára: a nyugati koalíció éppen a végső megoldásra készül, genocídiummal akarja lesöpörni a térképről a technológiai haladás utolsó menedékét.

A regény ott kezdődik, ahol a híres trilógia véget ért. A Harmadkorban, 3019. április 6-án vagyunk. Csak néhány napja, hogy Barad-dûr és vele a ragyogó vezető, Szauron elesett. A mordoriak fejvesztve menekülnek a gyilkolva érkező nyugati koalíció elől. Főhősünk egy Haladdin nevű másodosztályú tábori orvos, egy ork, aki csak azért lépett be a hadseregbe, hogy imponáljon barátnőjének. El lehet felejteni a fantasy közmegegyezéses orkábrázolását. Haladdin az idegszövettel kapcsolatban történelmi tanulmányt írt, mielőtt ő is a nyugati koalíció elleni háborúba indult volna. Társaságában találunk egy másik orkot, Tzerlagot, és hamarosan csatlakozik hozzájuk egy ember, Tangorn báró az ithíliai seregből.

Haladdin kalandjai csak akkor kezdődnek meg, amikor feltűnik egy Nazgúl. A Sharya-rana névre hallgató, előző életében matematikus lény szembesíti orkunkat a szörnyű ténnyel: rajta, az egyszerű tudós-orkon múlik Mordor, így az egész racionalitásra és fejlődésre épülő civilizáció. Ennek érdekében igazi kaland vár Haladdinra, amely a rettegek elfek királyságába szólítja a húzódózó orvost.

A regény innentől szimpla fantasy sablon: ők is elkezdenek baktatni a cél felé, csak nem egy gyűrűt, hanem Galadriel tükrét kell megsemmisíteni, hogy a mágiától elvágják Középföldét, megakadályozva az elfek totális győzelmét és uralmát.

A regény nem fanfiction, hanem más, sokkal több annál. Jeszkov igen kreatívan az eredeti trilógia narrációja és világa köré még egy történetet kanyarított. Ennek érdekében sokkal lazább, mondhatni pongyolább stílusban írta meg regényét, mint Tolkien. Még az is előfordul, hogy Éowynt “baby”-nek szólítják. Az ismerős szereplőkkel is csínján kell bánnunk: Gandalf például olyan, mint az amerikai demokraták rémálmaiban szereplő Dick Cheney.

Az elején megijedtem attól, hogy szimplán egy Amerika-ellenes propagandáról van szó, de Mordort nem lehet az arab világgal párhuzamba vonni, a mai Nyugat pedig eléggé messze van a misztikus világkép dominanciájától.

A regényt egyértelműen az ötlet és a kiegészítő világteremtés viszi el a hátán. Egyetlen gondom van Kirill Jeszkov regényével, de az pont morális természetű.

Tolkien nagyszabású munkája erős, határozott világnézetű alkotás. Alaposan tévednek mindazok, akik valamiféle realizmust, többdimenziós karaktereket vártak és várnak A Gyűrűk urától. Ez a regényfolyam ugyanis egy mese. Célja nem más, mint szórakoztatva bemutatni, hogy van rossz meg jó, és az ősi igazság szerint a gyengének, kevésnek tűnő jók pozitív tulajdonságaiknak hála legyűrik a rosszakat. Felesleges ebben rasszizmust látni (még ha tudjuk, hogy van is alapja az efféle véleményeknek), hiábavaló erőlködés számonkérni az írótól, hogy miért fekete-fehér a világképe.

Kirill Jeszkov ezzel szemben nemhogy relativizál, hanem megfordítja a dolgot: a jókból így lesznek gonoszok, a sötétség országából a fény és a progresszió meg nem értett birodalma. Tolkien erős keresztény metaforákat alkalmazott, az orosz szerző az összest megkérdőjelezi, a természetfelettit károsnak mondja, és olyan Középföldét szeretne, amelyben csak a kézzelfogható dolgoknak van értéke.

Emiatt a sivár világkép miatt a The Last Ringbearer nem felemelő, hanem inkább rémisztő és cseppet sem vonzó. Hát hol van ez a könnyed életű hobbitokhoz képest?

 

Kirill_Eskov_2006_StrannikA szerzőről: az 57 éves Kirill Jurjevics Jeszkov (Кирилл Юрьевич Еськов) Moszkvában született. Az Orosz Tudományos Akadémia Paleontológiai Intézetében kutatóként dolgozik. A magát szkeptikus racionalistának tartó tudós saját szórakoztatására írta meg regényét. Az angol fordítás miatt rengetegen megismerték a különleges művet, de szerzői jogi problémák miatt hivatalosan nem kapható angolul.

A regény itt tölthető le angolul.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 9 hozzászólás érkezett.

  1. picidzé szerint:

    1. Adalék: a Mi lenne ha Jeszkov esetében onnan indult, hogy nézte Középfölde térképét, és – mivel geológus, vagy miarosseb – látta, hogy az egész térkép csak egy nagyobb része lehet.

    2. Szerintem borzasztóan félreérted az egész könyvet úgy, ahogy van.
    A) Nem a természetfölötti káros per se, hanem az, ahogy az elfek a halandókat kezelik, hangyaként tekintve rájuk.
    B) Épp az a jó a könyvben, hogy az itt lévő gonoszok sem gonoszok, akik a pusztítás kedvéért rohannák le Mordort (ahogy az eredetiben Szauron kizárólag ölnigyilkolnibosszútállni akart), hanem rémisztő módon hisznek abban, hogy így jobb lesz a világnak.
    C) kurvára nem egyszerű fantasy sablon, hiszen azobligát csatákon kívül van zseniális kémregény (a gróf része), nagypolitika és diplomáciai manőverezés (Faramirék), és még jó pár dolog.

  2. SFinsider szerint:

    picidzé:

    1. Köszönöm az adalékot, igen, Jeszkov így indult el: azt feltételezte, hogy Tolkien az egész földnek csak az északnyugati részét írta le.
    2.A, a regény iránya, végkicsengése világkép szempontjából egyértelműen természetfölötti-ellenes számomra. Vö. a Nazgúl szövegéből egy fontos mondat: “The forces of magic will reconfigure this world to their liking, and henceforth it will have no room for technological civilizations like that of Mordor.” és: “The only way to save Middle Earth is to completely isolate it from the magical world. ” Mordor tudásra és szabadságra épülő országát állítja szembe a mágia erőivel. Szerintem nem az elfek a lényegesek ebből a szempontból, hanem hogy az író hogyan látja a világot, mit tart jónak és rossznak. Jeszkov egyértelműen leteszi voksát a racionális, fejlődő világ mellett. (Az elfek csak eszközök, hogy ezt bemutassa.) Haladdin ráadásul pont azért lesz a kiválasztott, mert nincs semmilyen varázslatos képessége.
    Annyiban elgondolkodtam azon, amit írtál, hogy ez a főhős ork többször említi Isten nevét (One), mint a hobbitok az eredetiben:)
    B, Ebben azt hiszem, igazad van, árnyaltabbak ezek a figurák. De végeredményben, mivel ez egy másodlagos, önmagában életképtelen mű – nem élne meg a trilógia nélkül – az eredetihez képest kell vizsgálni, és ahhoz viszonyítva ez bizony megforgatja a nézőpontot. Ahogy írtam, ez az ötlet ereje. Jeszkov nem egyszerűen árnyalja a Gyűrű-sztorit, hanem teljesen más keretbe helyezi.Így lesznek az eredeti rosszakból jók. A jókból meg elég visszataszító alakok, ld. Gandalfot. Ráadásul az író nem nagyon hagy terepet más értelmezésre. Az olvasó egyértelműen a mordoriakkal azonosul, az írói eszközök pontosan ezt segítik (szereplőválasztás, narráció).
    C, nagypolitika és diplomáciai manőverezés nem standard fantasy kellékek? öhöm. Másrészt megjegyzésem arra vonatkozott, hogy az ötleten és a világmagyarázaton kívül semmilyen hozzáadott értékkel nem bír a regény a zsánert tekintve; de még stilisztikai értelemben sem több egy átlagos fantasy regénynél, elég kiszámíthatóan csorog a medrében. Ez nem baj, csak éppen az eredetiség nem lépett tovább a zseniális ötleten és világértelmezésen. Persze Jeszkov kihangsúlyozza, hogy ő nem író, és csak a saját kedvéért írta meg.

    Köszi az elgondolkodtató észrevételeket!

  3. Yarner szerint:

    Na, még egyszer nekimegyek, elcsesztem a captchát…
    Nem olvastam még a regényt, egyszer nekimegyek, ha épp időmilliomos leszek.
    Ahogy én látom, inkább a “történelmet a győztesek írják” szemszög lehetett az ihletője, azaz mi lenne, ha a GYU valójában nem más, mint egy szemérmetlen propagandamű, amit a gyűrűháború után írtak. Jeszkovnak nyilván komoly tapasztalatai voltak a szovjet propagandairodalommal és -kommunikációval, elvégre 33 éves volt a rendszerváltáskor. A GYU figurái épp olyan fekete-fehérek, mint a Pravda világképe volt anno.
    Innen már csak egy lépés eljutni eddig az alapötletig.

  4. Sigmund szerint:

    Azért az eredeti regény bizonyos részeit alapul véve baromi nehéz lehetett a mordoriakat bármilyen szinten pozitívan ábrázolni. Vagy akár kizárólag technikai, vagy szabadságra épülő civilizációként.
    Gondolok itt arra, hogy Mordor kapuját eleve leláncolt trollokkal nyitják-zárják. Az orkokat saját tisztjeik korbáccsal hajtják (még csak nem is csatában, hanem menet közben). Kínzással szereznek információt (Gollamból hosszú kínzással szedték ki pl. Bilbó nevét). Foglyokat nem ejtenek, a sebesült emberi katonákat leölik, felfalják, a fejüket katapulttal lövik be Minas Tirithbe.Egymással szemben is kegyetlenek és kapzsik (halomra gyilkolják egymást Frodó páncélingéért).
    A nazgulok bőven mágikus lények (szellemek, a kardjuk képes egy élőlény lelkét elpusztítani), és igazság szerint Mordor az eredeti trilógiában több mágiát használ, mint a ‘jófiúk’ csapata.

    Érthető lenne a könyv alapfelütése, ha nem Mordor, hanem mondjuk Harad szemszögéből írta volna a szerző, ugyanis véleményem szerint Harad tényleg semmi mást nem tett, mint kihasználta az alkalmat a visszavágásra Gondor ellen, és mellesleg tette, ami egy vazallus államtól (ha az, ez így nincs explicit kimondva) elvárható. Mordor és az orkok ezzel szemben nem pusztán azért gonoszak a könyvben, mert Tolkien (és az elfek) egyszerűen ezt mondták és kész. A tetteikkel alaposan rá is szolgálnak a hírükre.

  5. Meglivorn szerint:

    Szintén a könyv nem ismeretében, de nekem ott kezd erősen sántítani, hogy a Gyűrűháború után az tündék uralkodnak, és semminek tekintik az embereket. Miközben az egyik legerősebb motívum az, hogy mordorral együtt az ő idejük is lejárt, és pont hogy az ember korával a halhatatlanok és a mágia vége jön el.

    Ugyanakkor egy olyan gondolatmenet érdekes lehet ahol a keleti/déli szövetségesek nézőpontja az uralkodó, akik évezredek óta állnak háborúban először a visszatérő Númenoriakkal, majd Gondorral, akik ragaszkodnak saját vallásukhoz, szokásaikhoz és életviletükhöz akkor is, ha ez a nyugati hatalmak szemében bűnös vagy gonosz… (természtesen a “nyugati” szigorúan tolkieni értelemben vége).

  6. Belánszky István szerint:

    @Sigmund: Ha feltesszük, hogy az LotR agitprop-propagandamű, akkor az ellenségnek felrótt kegyetlenkedés és háborús bűnök sem tényszerűen kezelendőek.

  7. dbl szerint:

    “Tolkien nagyszabású munkája erős, határozott világnézetű alkotás. Alaposan tévednek mindazok, akik valamiféle realizmust, többdimenziós karaktereket vártak és várnak A Gyűrűk urától. Ez a regényfolyam ugyanis egy mese. Célja nem más, mint szórakoztatva bemutatni, hogy van rossz meg jó, és az ősi igazság szerint a gyengének, kevésnek tűnő jók pozitív tulajdonságaiknak hála legyűrik a rosszakat. Felesleges ebben rasszizmust látni (még ha tudjuk, hogy van is alapja az efféle véleményeknek), hiábavaló erőlködés számonkérni az írótól, hogy miért fekete-fehér a világképe.”

    Azt gondolom nem kell ennyire túlbecsülni Tolkien társadalmi szemléletét. Csodálatos meseíróként megalkotott egy csodálatos fantáziavilágot, amely társadalmi szemszögből egy konzervatív, és bizony elég kicsinyes leképezése a 219. száad végi és 20. század eleji Angliának. Pontosabban annak a társadalomnak a felépítéséről. Amikor nagy művét elkezdte írni, a világ már túl volt a Harmadik Birodalom elővetülésének és a Szovjetunió megalakulásán.
    Tolkien egy angol középosztálybeli úriember volt. Konzervatív, hű a királysághoz, és őszintén hitte annak a társadalmi rendnek tökéletességében, amelyben élt. Könnyű volt hinnie, mert jólétben, békében élve, eleget tehetett legfőbb célaji elérésének. Kutatni a múltat a nyelveken keresztül, és csodás meséket írni róla.
    A LOTR konfliktusait bármyennire is mitológikus köntösbe öltöztette, attól még az nem más, mint a klasszikus középosztálybeli ember írtózása a gyárak sőtét, füsttel terhelt világától és lakóitól a munkásemeberektől. Mordor a Gyár, és A Megye az az előkelő, elzárt kis világ, ahol a hobbitok (Tolkien) élnek. A hobbitok, akik minden VÁLTOZÁSTÓL írtóznak. Jól érzékelhető ez, abból, hogy milyen nehezen indul el világmentő útjára Frodó…
    Toilkien is félt azoktól a változásoktól, amelyeket a 20. század 20-30-as évei vetítettek elő. Ezeket a félelmeit építette be nagy művébe. Talán nem is mindet tudatosan…
    Fentieket nem én találtam ki. Hasonlókat fogalmaz meg Brian Aldiss a Trilló éves dáridóban. Aki szintén egy középosztálybeli angol úriember, csak kicsit kritikusabb szemmel látja világunkat.

  8. dbl szerint:

    PS
    Elnézést a hibákért, de siettem és nem eléggé ellenőríztam le. Nem a 219. század, hanem a 19… :)

  9. dbl szerint:

    Folytatván…
    A fekete-fehér karakterekkel operáló stílus egyértelműen a mesékkel kezdődött. A mesének egyértelmű didaktikai céljai vannak, ezért dolgozik ezzel. Aztán folytatódott, és napjainkig működik a programművek formáiban. Egy író sokféleképpen közelíti meg azt a világott, amelyet bemutat, leír. De ha egyértelmű iránymutatásnak szánja művét, akkor az programmű, és a célja adott. Ennek megfelelően a mű céljaival egyirányba mutatú karakter fehér, a másik irányé fekete…
    Nem olvastam Kirill Jeszkov művét, mert nem tudok angolul, de a cikkből egyértelműen kivehető az író célja. egyszerűen vette a bátroságot és megfordította az álláspontot a jó és rossz megközelítésében. Ez azért, ha nem is túl gyakori, de ismert az irodalomban. Pontosan azért, mert az ember egy adott ismereti szintet elérve rájön, hogy az élet nem fekete-fehér színekből áll.
    Van erre egy remek sci-fi példa. Wells Időgépe, és annak lényei, az eloik és morlockok.
    Ezt dolgozta fel Stephen Baxter: Időhajók című művében. Még a megközelítés is hasonló. Mert a morlockok hasonlónak sikeredtek Baxter olvasatában, mint Jeszkovnál az orkok.
    Egy racionális, tudásra és munkára épülő világ gyermekei. Az előkelő, halvány eloik élősködők, és ráadásul a morlockokon élősködtek sokáig, mert az ő munkájukból éltek. Wells ugyanis ezt is leírta. Azért, mert ő egy kicsit másabb volt, minz Tolkien.
    Az, hogy az orkokról még ennyi, nem a gonoszságra épülő gondolat sem keletkezhetett, egyértelműen Tolkiennek köszönhető, mert ilyenné alkotta világát. Azt, hogy miért, fentiekben elmondtam, de ez csak az én véleményem.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon