Volt egyszer egy öregember és egy öregasszony, akiknek nem volt gyerekük, bár nagyon vágytak rá. Egy napon elhatározták, hogy hóból gyúrnak maguknak kislányt, és a hóember, csodák csodája, megelevenedett…

Mabel és Jack negyvenes éveikben költöztek Alaszkába, a civilizáció peremére, hogy a saját két kezük munkájával hasítsanak ki földet a vadonból. Az elképzelt, idilli vadregényesség helyett azonban mindennapos robotot találtak. Nem csupán a nehézségek, az elszigeteltség és a hosszú téli éjszakák szívják ki belőlük az életkedvet, hanem egy tíz éve halva született gyerek emléke is, mely azóta is feldolgozatlanul hever közöttük. Amikor azon a télen lehullik az első hó, egy rövid időre mégis feltámad bennük a fiatalságuk, és hóból kislányt építenek. Másnapra azonban a hóembert szétrombolva találják, az erdőben pedig mintha apró alakot látnának…

Eowyn Ivey első megjelent könyvében az orosz Sznyegurocska meséjét dolgozta fel, és a történet mindvégig lebegteti a kérdést, fantasyt vagy realista regényt olvasunk. Mabel őszintén hisz abban, hogy a lány, aki betoppan az életükbe, nem más, mint az a hóember, akit ők alkottak, és ennek megfelelően óvja a hőtől, és cseppet sem akad fenn azon, hogy egy gyerek mit keres az erdőben. Jack ellenben racionális magyarázatot talál a lány jelenlétére a környékükön.

Az alaszkai határvidéken, a medvékkel és farkasokkal teli rengeteg peremén lassan szeretettel teli kapcsolat alakul ki a két öreg és a gyerek között, miközben a zárkózott pár a szomszédos család felé is nyit – lassan kialakul az otthon, amire mindig is vágytak, ám közben végig tudják: a boldogság és az egyensúly egyetlen különös, halk szavú, elvadult lánytól és az ő véletlenszerű felbukkanásaitól függ.

Mabel azonban ismeri az orosz mesét, és tudja, hogy előbb-utóbb mindenképpen elveszítik a lányt…

A regény cselekménye nagyjából az eredeti mesét követi, de mindig kínál valami más, valóságosabb magyarázatot az eseményekre, és ezért, bár az ember sejti, mi lesz a regény vége, mégis bízik abban, hogy a történet másként alakul. Ennek az első regénynek az ereje azonban elsősorban nem ebben rejlik, hanem azokban az elemi erejű képekben, ahogyan az írónő a telet, az alaszkai vadont, és a tanyasi élet nehézségeit megjeleníti. Érezni a hideget, látni a vadak hóban szertefutó nyomát. Olykor mintha Jack London írna az északi kemény telekről, máskor meg mintha a mese varázsa kerekedne felül és kristályosodna ki az erdei lány tündéri alakjában.

A regény története és hangvétele éppúgy egyensúlyoz a mágia és a realitás között, ahogyan a szereplők tépelődnek azon, hogy a lány valódi-e vagy a jég és a hó birodalmának ajándéka. Mégis inkább mesének mondanám, kristályosan szép képekből összerakott festménynek, amely esetében teljesen fölösleges arról beszélni, első regény-e vagy sokadik. Elvarázsolt.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. tapsi szerint:

    tök jó ismertető, kíváncsivá tett 🙂

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon