Karátson Gábor 1982-es regénye egyszerre mese, regény és utazás; bár címét a gyermek Altdorferről kapta, a festő maga alig szerepel benne többet, mint Mátyás király, vagy a Francia király (aki nem azonos holmi Párizsi királyokkal, hanem minden nyugati erdőségek ura, az erdei kisasszonyok, a tündérek apja). A történet talán leginkább Albrecht apjáról, Ulrik úrról szól, aki maga is festő, de ami ennél sokkal fontosabb, a Sárkány vetélytársa és ellenfele – vagy talán a Sárkányról, aki lehetett volna Hős is, vagy talán mégis Albrecht Altdorferről, aki kisgyermekként látta kettejük küzdelmének néhány szilánkját.

Albrecht Altdorfer: Szent György és a sárkány

Nem olyan sokkal a megjelenése után olvashattam először. Nyolc-kilenc éves voltam, és csak a csodálatos mesék, a hihetetlenül otthonos, mégis idegen világ varázsolt el (túl voltam már akkor A Gyűrűk Urán, nem lehetett csak úgy lenyűgözni bármivel), azt a végtelen  időt és teret, amit ez a vékony kis kötet magába zár. Akárhányszor olvastam újra később, ez az érzés nem kopott: a mesék hajnalától a magában játszó kisgyermekig, a szülői háztól Kínáig egységes és kerek a világa, természetes. Idővel persze felfedeztem rengeteg kulturális utalást is (és rengeteg másikat nem, mert mindent még én sem ismerhetek), el tudtam már különíteni a mesét a legendától, a legendát a történelemtől, bár nem mindig a legidegenebb volt a legvalótlanabb. És felfedeztem a regény nyelvezetét: a lassan, méltóságteljesen hömpölygő szöveg legalább annyira költészet, mint próza.

Kevés ennyire szép könyvet olvastam életemben. Akkor is, ha nem tudnám összefoglalni egy mondatban, miről szólt, már azon kívül, hogy hát miről, az életről és a halálról, a művészetről, arról, hogy az ember az égbe vágyik, és amiről még csak a dolgok úgy szólni szoktak, már ha tényleg jók is valamire.

Szent György és a sárkány közelebbről nézve. A sárkány nem az a kifejezetten méltóságteljes darab, sőt... mintha még György is kicsit megütközne rajta.

Ez a könyv nem egy történet, hanem sok történés, ami kirajzol ezt-azt, néhol szinte már történeteket. Nem olyan, mint egy folyó, hogy lenne fősodra, egyértelmű és elkerülhetetlen iránya, bár az egyes szálak a maguk szerteágazó és össze-összefutó módján mind haladnak. Látszik, hogy festő írta, nem lineárisan szerkeszt, nem lineárisan gondolkozik, maga a cselekmény úgy terjed, mint az itatóspapírra borult tinta. Ulrik urat kísérti a Sárkány. Ulrik urat kíséri a Sárkány. Ulrik úr boldogtalan, mert halandó, de nem boldog a Sárkány sem, mert halhatatlan. A kis Albrecht világa szélén mindig ott motoszkál ez a titok, és talán ezért tud más titkokat is megtanulni. Talán nem. És közben, a háttérben tündérek és királyok, Nagy Sándor, csengettyűk, a Virágok Háborúja; a gondolat ébredésétől a mesterré érett festő bukásáig, a halhatatlan eszmény halandó asszonnyá tompulásáig ott örvénylik minden, amit az ember megél, és még néhány dolog, amit talán nem. És talán nem igaz egy szó sem abból, amit eddig írtam, mert nehéz ezt a könyvet elmagyarázni, és azt hiszem, nem is érdemes.

Elolvasni viszont annál inkább.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. FZsu szerint:

    Ez egy zseniális könyv, és az ismertető is remek! Számomra kicsit A végtelen történethez áll közel hangulatában, bár Karátson sztorija, ha jól emlékszem, nem annyira direkt módon didaktikus.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon