A cikk címe ízléstelen túlzás – vélhetik sokan, már akik a „hard science fiction” kifejezés ellenére továbbolvassák ezt az írást. Mert ugyan hogyan lehetne egy regényt hátborzongató magabiztossággal a trónra emelni? Hiszen sok-sok hard SF íródott már és jelenik meg napjainkban is, ráadásul köztük nem egy elsőrangú regény.

Mégis, a recenzens nem tud eltekinteni Greg Egan negyedik sci-fi regényének, az 1997-ben megjelent Diasporának a rá tett hatásáról: lenyűgözte az a szellemi teljesítmény, amellyel e könyv megíródott, megdöbbentette az ötletek ilyen sűrűségű kavalkádja, és imponált a regény egyedisége. A Diaspora egzotikusabb, mint Robert L. Forward neutroncsillagon élő lényei a Dragon’s Eggben, és különcebb fejlődést vázol fel, mint amit Olaf Stapledon Az első és utolsó emberekében olvashatunk, és lepipálja Hal Clement egzotikus látomását, Az elveszett rakétát is.

Greg Egan regénye 2975-ben indul. Az emberiség döntő része már a huszonegyedik század vége felé digitalizálta tudatát-személyiségét, és virtuális városokba költözött, fizikai teste és léte megszűnt. Az informatikai hardver és szoftver fejlődésének köszönhetően ezekben a polisokban élik nagyon is nyüzsgő életüket e kései emberpalánták. Maradtak ugyan még a Földön flesherek, vagyis hús-vér emberek, de szegényes kolóniáik, a huszadik századi vidéki embereire jellemző életmódjuk össze nem mérhető a polisokban tevékenykedő elmék izgalmas mindennapjaival, ahol a tanulás, a kísérletezés, a felfedezés, a szellemi kaland a természetes közeg.

A Diaspora története egy ilyen helyen, kétszáz méterrel a szibériai tundra felszíne alatt található Konishi polisban kezdődik. Bár a polgárok tetszőleges neműek lehetnek, és mindenféle kombinációban létrehozhatnak utódot, mégis, időről időre a szoftver is „megszül” egy-egy digitális árvát. A regény elején tanúi lehetünk a megkapó részletességgel világra jövő Yatimának, aki az Egan által részletesen megálmodott szabályok szerint ébred öntudatra, tanul, barátkozik és fedezi fel a körülötte lévő virtuális és igazi világot. Egyszóval környezete teljes jogú és képességű részesévé válik.

Egy év múlva, a Holdon berendezett egyik obszervatóriumban azután különös dologra lesz figyelmes egy embertestű robotba telepített gleisner: a gravitációs hullámdetektor szerint a csaknem száz fényévnyi távolságra lévő Lacerta G-1 neutroncsillag megbolondult, és minden józan tény ellenére váratlanul olyan gammasugárzást lök ki magából, amely négy napon belül tönkreteszi a földi bioszférát, lehetetlenné téve, hogy a homo sapiens a hagyományos formájában fennmaradjon.

Meg is történik a katasztrófa: az élővilágnak befellegzik (ózonlyuk tropa, elképesztő mennyiségű savas eső kíséretében). Yatimáék egy végső, kétségbeesett akció keretében még egy előlük tudatosan elzárkózó atlantai emberi közösségből megmentik Orlando Venettit, akinek a fia később fontos szerepet kap. (Maga a megmentés az Introdus nevű eljárásból, a biológiai lény nanotechnológiával történő digitalizálásából áll. Hátborzongató, mégis realista jelenet ez.)

A váratlan és hihetetlen csillagászati esemény nyomán néhány polis interstelláris járműveket épít, amelyben polgáraik digitális klónjai élnek és kutatnak, míg az “eredeti” digitális személyiségük a polisokban éli tovább életét. Az otthon maradt és a felfedezőúton lévő klónok persze gyakran szinkronizálják tudásukat, ahogy ma azt mi tesszük például az asztali gépek és a mobiltelefonok között…

A polislakókat mélyen megrázza az Univerzum eme kiszámíthatatlan jelensége és a hús-vér emberek, az egész bioszféra elvesztése. Feltett szándékuk, hogy kiderítsék: mi okozta a neutroncsillag semmivel sem magyarázható kitörését, hogy megelőzhessenek egy újabb, előre nem látható katasztrófát.

Közben az egyik ilyen csillagközi polisban tesztelni kezdenek egy óriás részecskegyorsítót. A kísérletek azzal kecsegtetnek, hogy sikerül féreglyukakat létrehozni a téridőben, de kudarcba fulladnak a próbálkozások.

4309-ben az egyik űrjáró diaszpóraközösség viszont furcsa életet talál az Orpheus nevű bolygón. A különös entitással ráadásul egy kódolt üzenetet is megfejtenek. Ebből a polis lakosai megtudják: olyan kozmikus esemény vár rájuk a közeljövőben, amely az emberiség leszármazottait, a digitális biztonságban élő egyedeket is a biztos pusztulással fenyegeti.

De hova menjenek? Úgy tűnik, ebben az univerzumban nincs számukra menedék. Ebben az univerzumban – hamarosan ugyanis megdöbbentő átjárót találnak a makroszférának nevezett világokba. Úgy tűnik, hogy a Transmuterseknek elnevezett lények hívogatják őket: kövessetek…

…és ők, az atlantai megmentett fia, Paolo Venetti és Yatima vezetésével utánuk is mennek az ismeretlen világba.

Ez a hevenyészett sztorizanza nem adja vissza mindazt a rejtélyt, érdekességet, izgalmat, amit Greg Egan regénye tartogat. Igaz, sokat kér cserébe: számítástechnikai, kozmológiai, matematikai, biológiai és fizikai ismereteket. E sorok írója egyáltalán nem állítja azt, hogy mindent felfogott volna e gazdag szövegből és spekulációból, sőt! De bizton állíthatom: enélkül is átélhetjük a csodát.

Az ausztrál szerző nem az a fajta író, aki az olvasó kezét fogva, állandóan meg-megállva, hátrafordulva és lassan magyarázgatja a történéseket. Ez egy vad utazás. Legtöbbször Egannek csak a hátát, olykor a sziluettjét, vagy tán még azt sem látjuk; de követjük.

Megéri: vele együtt újra azok a kamaszok lehetünk, akik valamikor beleszerettünk a science fiction képzelőerejébe, a nagy távolságokba, a roppant időtávokba, a szédítő, a létezés alapjait kockára tévő kalandokba.

Őszintén hozzá kell tenni: itt aztán senki ne számítson kicsiszolt mondatokra, folyékonyan áradó prózára, ravaszul elhelyezett, találó szimbólumokra, gazdagon árnyalt karakterekre és poénos párbeszédekre. (Bár a részeket megelőző mesélés azért jó megoldás.)

A Diaspora mérnöki pontossággal megírt – mit megírt, inkább: kiszámított és egyenletekben levezetett – regény. A hard science fiction csodája, a maga precízen kitalált tudományos elméleteivel, virtuálisan is esendő és megkapóan emberi hőseivel, akik visszhangozzák az Asimovok, Clarkok óta megismert (aranykori) szentenciát: az ember előtt nincs lehetetlen.

További érdekességek:

  • A regény egy részlete (Orphanogenesis) megjelent a brit Interzone magazin 1997 szeptemberi számában.
  • A Diaspora görög, német, olasz és japán nyelven is megjelent.
  • A regény Spanyolországban és Japánban díjat nyert, mint az adott év legjobb külföldi sci-fi regénye.
  • Az író honlapján mazochisták és szakmabeliek megtalálhatják a regényhez kapcsolódó elméletek számítási modelljeit.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 15 hozzászólás.

  1. Sala szerint:

    Az első fejezet ( Orphanogenesis ) elérhető az író weboldalán is:

    http://gregegan.customer.netspace.net.au/DIASPORA/01/Orphanogenesis.html

    Szerintem érdemes legalább az első fejezetet kipróbálni, engem nagyon elkapott a hangulata ( mondjuk én papírkönyvben olvastam ).

  2. Sam Reed szerint:

    Abszolút egyetértek, valóban kiváló könyv.

  3. attila szerint:

    Kösz a cikket, a leírtak és az első fejezet alapján széles ívben kerülöm majd a könyvet…

  4. auer szerint:

    Lehetne vhogy a cikk elején nyilvánvalóvá tenni a dolgot hogy az adott könyv megjelent-e magyarul? Nem az első eset h felkelti a kedvemet egy regény és utánakeresve derül ki h magyarul nem érhető el.
    Tudok angolul szoktam is olvasni de ha vmi elérhető magyarul akkor inkább azt választom.

  5. sfinsider szerint:

    auer: Ha van magyar kiadás, akkor meg szoktuk említeni, illetve a magyar borítót tesszük be (ezt történt pl. Joe Hill Szarvak című regényéről szóló ismertetőnkben is).
    Amúgy sokszor előfordul, hogy még nincs magyar kiadás – ilyenkor csak remélni tudjuk, hogy valamelyik kiadói korifeus olvassa a cikkünket! 🙂

  6. Paller szerint:

    Nálam Egan egyértelműen dobogós, ha nem a csúcs.
    Elképesztő ez a regénye is: kőkemény tudomány és vadul burjánzó fantázia egyszerre. Ez az igazi TUDOMÁNYOS fantasztikum!
    Attól félek azonban, hogy pont a szilárd természettudományos alap miatt marad rétegregény és nem adják ki magyarul sem egyhamar.
    Engem ez a könyv bírt rá, hogy angolul kezdjek olvasni és azt kell mondjam, szótárral olvasva is páratlan élmény volt, bőven megérte a fáradságot!

  7. Eléggé félve szólok hozzá, mert attila esetleg megint simi-simit ad a fejemre… 🙂

    Szóval nagyon jó lenne, ha megjelenne magyarul. Az ismertető alapján kedvenc irányvonalam fősodrába tartozhat ez a könyv.

  8. attila szerint:

    digitalisbuskepulovag:

    Kár reménykedned, az etetés elmarad.

  9. @atila…
    Nem reménykedek… 🙂
    Reménykedni az ember akkor szokott, ha valamire nagyon áhítozik. Arra a nihilre pedig amit kínálsz, nem nagyon érdemes áhítozni.
    Kicsit óvatosabban bánnék helyedben azzal az egoval, amit hordozol magadban, mert előbb-utóbb felfal…
    Békeszerető, öreg rocker vagyok, aki imádja a könyveket. Biztos, hogy nem mindig vontam le belőlük helyes következtetéseket, de egy hasznukat azért húztam.
    Megértésre és szerénységre tanítottak.

  10. pomata szerint:

    megint a könyvről van szó…

  11. Kadar Zsolt szerint:

    Dbl: hagyd mar a francba Lajos, az egesz nem er meg ennyit.
    Konyv: megy a mail… 😉

  12. Franticfox szerint:

    Na ez most felkeltette az érdeklődésemet. Greg Egannek vannak kb. a legjobb novellái, a magyarul megjelent Karantént viszont a felénél (vagy előbb) abbahagytam, nem hozta a pezsgő boncolgatást amit megszoktam, persze lehet csak jól elrejtette a regény második felére, és nem voltam elég kitartó.
    Bár emlékeim szerint tényleg egy történetet kezdett el mesélni és nem egy elméletet kibontakoztatni (A Karanténban). Az itt említett Diaspora viszont tömény fejtegetést ígér regényformában, tán összeszedem magam, és utánajárok.:)

  13. sfinsider szerint:

    Franticfox: nekem épp a Karantén keltette fel a figyelmemet. Van benne ugyan egy pár oldalas tömény kvantummechanika, de azért rendes sztori. A Diaspora ugyanúgy egy utazás, felfedezés izgalmas története, csak kibélelte, aládúcolta elmélettel, ezért lett igen hard:)

  14. tmnk szerint:

    Jaja, nekem is tetszett a Karantén, sőt, számomra pont az első fele okozott katarzist, legalábbis nagyon kevés olyan fantáziadús és pörgős első 100-150 oldalt olvastam valaha bármilyen könyvben, mint amilyennek annak az első felét találtam.
    A cikkben említett könyvet meg remélem valamikor kiadják majd magyarul is, mert még ha ezt-azt el is tudok olvasni számomra megfelelő tempóval és értési szinttel angolul, hard sci-fit (sajnos) egész biztosan nem.

  15. navaratna szerint:

    A Facebook link az Ad Astra borítótervével hozza, azaz 2013 február végére ígérik magyarul a megjelenését.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon