Valószínűleg egyedül vagyok az SFmag környékén a véleményemmel, de én valamiért sosem szerettem Neil Gaiman regényeit. Minden erénye nálam gyengeségként esik le: humorát erőltetettnek tartom, könnyedségét modorosságnak, eredetiségét önismétlő jellegzetességnek. Ugyanezt éreztem egy másik brit fantasztánál, Clive Barkernél is; érdekes, hogy mindkettejük novelláit viszont kifejezetten szeretem. A Tükör és füst novelláskötet, talán Gaiman legismertebb gyűjteménye. Így, a szerzőhöz való viszonyom meghatározhatatlansága talán kapcsán érdekes lesz megvizsgálnom: Gaiman irodalma illúzió-e számomra… vagy igazi varázslat?

Tegyük hozzá, hogy ez egy olyan kérdés, ami engem nem hagy nyugodni. Elégedetlenül tettem le az Amerikai isteneket és a Soseholt is. Mindig hiányérzetem volt. Ugyanakkor soha nem voltam ihletettebb, mint amikor ezt a Burton-hajú sztárcsávót olvastam. Amikor előlép, hogy bemutasson egy bűvésztrükköt, talán túl nagyra nőnek az elvárásaim. Mert egyébként lelkesít, mennyire jó helyeken kopogtat. Olyan ajtókon, amelyek már rég bezárultak: az elfeledett vidékek és ki nem mondott hagyományok kriptáinak ajtóin. Mesél, aztán visszalép, s a totalitás, a katarzis elmarad. Mind a fantasztikum, mind a valószerűség szintjén. Kényes határvonalon lépked, és engem ez valahogy megzavar.

Gaiman formulája tulajdonképpen nem bonyolult. Mesékhez, mítoszokhoz, legendákhoz nyúl, majd ötvözi őket a jelenkor szabadelvűségével és banalitásával. Vagy éppen a hétköznapi világot tölti meg mesékkel. Nézőpont kérdése. Ez a kontraszt egyfajta ikonoklazmus: a nagy elődök képeinek lerombolása és újraegyesítése torz tükörként. A kötetben található történetek egészen más megvilágításba helyezik a Mikulást, Hófehérkét, a Szent Grál történetét, a skandináv mitológia és judaizmus jellegzetes szereplőit, mint ahogy megszoktuk. Zsánereket kombinál, elvárt stílusokat forgat fel. Ez, akárhogy is nézzük, mindenképpen Gaiman névjegye. Érdemes tehát némi műveltséggel közelíteni ehhez a kavalkádhoz, s a fent említettek mellett az sem árt, ha tisztában vagyunk a fantasy klasszikusaival is (Moorcock, Lovecraft).

A kötet különféle történeteit tehát leginkább ez a motívum köti össze, mégis, a szerkesztettsége (vagy az elrendezési elve) eléggé esetlegesnek hat. Nem túl jó krokik és jellegtelen versek váltogatják az egyébként kiemelkedő és változatos novellákat. Koncepció nincs. A Tükör és füst gyenge pontja, hogy a gyűjtemény leginkább kérésre írt szövegek együttese, tehát a spontaneitása is illúzió. Ennek ellenére jó kis kötet, mindenféle ízlésű ember megtalálhatja benne a maga kedvencét; még az írók is: több novella szól az írásról, valamint egy hosszú bevezetőben kapunk információkat arról, hogyan készültek a különböző művek. Persze, ez a lépés kihagyható; a novellák, gazdag mitológiai-irodalmi utalásrendszerük dacára egyáltalán nem bonyolultak vagy érthetetlenek. Éppen ellenkezőleg: habkönnyűek, puha szavúak, takarékosak. Csemegézni kiválóak. Gaiman irodalmi desszert: könyve a mesék bonbondoboza. Ízlelgetni, nem falni!

Ha találomra ki kellene választanom a legemlékezetesebb darabokat, első helyre mindenképpen a Lovagkor címűt tenném. Jellegzetesen brit darab: egy idős néni megtalálja a Szent Grált különféle kacatok között, és eljön hozzá egy lovag, hogy alkudozzon érte. Vérbeli groteszk, jó humorú, vicces írás. Ennek szinte ellentéte A troll hídja című mű, amelyben egy fiú azért könyörög egy trollnak, hogy ne falja fel az életét – s csak akkor térjenek vissza a dologra, ha a fiú már eleget élt –, szomorkás, fájdalmas mese az életről. A Shoggoth ófőzdei banyaszomorító úgy visz el egy nosztalgikus, lovecrafti utazásra, hogy közben végig ott van benne valamiféle szatirikus humor. Érdekes módon a mindenki által nagyon kedvelt angyal-noir, A gyilkosság misztériuma valahogy nem fogott meg, ellenben a ritkán emlegetett, Carvert idéző Egér nagyon is. Van itt mindenféle jó, mint egy mágikus bazárban.

Meg kell még említenem, hogy a Tükör és füst új, Agave-féle kiadása új fordításokat tartalmaz. Úgy érzem, néhol jobban a helyére is került a nyelvezet, néhol meg az első változat tűnik helyesnek (megszokás?). Igaz, amikor Gaimant olvasok, egy kicsit mindig az az érzésem, hogy jobban járnék az angol eredetivel. Valahogy nem vagyok fogékony a szellemeskedéseire, és ez – akármilyen furcsának tűnik – függhet a nyelvtől is. A brit humort mindig is szerettem, de magyar szövegként egészen máshogy hat. Akárhogy is, akit érdekel a kötet, ezt a kiadást válassza: a borító elegáns, a fordítás pazar, és bár nem minden írása nagyszerű, így is bőven az egyik legemlékezetesebb gyűjtemény a szerzői novelláskötetek között. Konklúzió? Illúzió. De varázslat érintette szemfényvesztés, s néha csak ennyi kell egy igazi álmodozónak.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 7 hozzászólás érkezett.

  1. kwindu szerint:

    Ímádom ezt a könyvet a “Temetö könyvel egyetembe”és persze a Sandman képregényeket is meg a “Csillgaport” szeretem Gaiamn stílusát:-)))

  2. vaszilij szerint:

    Én szeretem Gaiman írásait, valamelyiket inkább, másokat kevésbé, az Amerikai istenek nálam biztosan benne van a top 10-ben. A Tükör és füst-öt rég olvastam már, de úgy emlékszem, hogy nálam is hullámzó volt a dolog. A verseket (ha ezek egyáltalán azok) Gaimannél sem értem, ahogy Kingnél sem értettem soha.

    Az ismertető mindazonáltal kitűnő, gratulálok hozzá!

  3. Dexter szerint:

    Én nemrég fejeztem be a Soseholt, tavaly olvastam a Tükör és füstöt. Nekem mindkettő nagyon tetszett, szeretem Gaiman stílusát. Könnyed és nagyon olvasóbarát.

  4. Screin szerint:

    Nekem a Hofeher a kedvencem a kotetbol :)

  5. makitra szerint:

    Csatlakozom Vaszilijhoz: valóban kiváló ismertető :)
    Az Amerikai istenek kapcsán egyetértek veled, nekem is nagy csalódás volt, de a Sandmant nagyon szeretem, és a Törékeny holmikban is nagyon jó novellái vannak (olyan, amit az SF-et nem szerető ismerőseim is nagyra értékelnek). De meghoztad a kedvem ehhez a kötethez is.
    A titkos favoritom tőle a “Ki vagy Doki”-hoz írt epizódja :)

  6. vinitor szerint:

    Pont a héten fejeztem be a kötetet, csatlakozom a hullámzó színvonalat tapasztalók táborához. Összességében jó volt.
    A Hófehért meg már olvastam régebben egy ars magica kötetben.

  7. Johann szerint:

    Érdekes hangvételű ismertető, de összességében tetszett… Én kedvelem Gaiman-nek ezt a könyvét, és valóban olyan mint egy bonbonniere. Van benne mindenféle íz: édes-kedves, ismerős és idegen, bizarr és viszolyt keltő egyaránt. Személyes kedvenceim a Nászajándék és a Troll hídja. Nakem az alkotói folymatba bepillantást engedő előszó is tetszett, különösen a Beszámítjuk nagykeráron történethez írt összefoglaló…
    A versek meg, nos, azokat nem olvastam el.

    Aki a bizarr meséket szereti, annak ajánlom a Coraline-t. Egyszerűen induló, modern rémmese egy kislányról, aki otthon unatkozva átbukik egy tükörvilágba…
    (Elkészült ugyan animációs filmben is, de olyan, mint általában a filmes adaptációk. Remek, de ha olvastad a könyvet, mást vársz.)

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon