2011. július 2-án megtartottuk az első Fantasztikus kéziratok éjszakáját, ahol az SFmag írói, szerkesztői mondtak véleményt az est pályázatára beérkezett írásművekről.
Öröm volt látni, hogy a beküldött írások egyike sem képviselte a vállalhatatlan szintet. A szerzők mind birtokában vannak az íráskészségnek, képesek történeteket alkotni és élvezetesen megírni, legfeljebb a tapasztalatokkal megszerezhető apróbb fogásokkal állnak többé-kevésbé hadilábon. Egy-két olyan kéziratot találtunk, ahol belső logikai ellentmondások omlasztják össze a történetet (ilyenkor érdemes alapjairól átgondolni, hogy a megfelelő cselekményt, karaktereket választottuk-e a mondanivalónk kibontásához), a leginkább visszatérő hibák pedig az információadagolás módjában, a történetvezetés apróbb aránytalanságaiban jelentkeztek. Ezek azonban mind javíthatók a szövegek további csiszolgatásával.
Több helyen felhívtuk a figyelmet az eredetiség, frissesség – az ötlet –, fontosságára: bármilyen jól is írunk meg technikailag egy történetet, ha nem különbözik a boltok polcain sorakozó többi alkotástól, aligha válik emlékezetessé az olvasó számára.
Meghívott szerzők és műveik:
Barsiné Gál Erika: A démon és a papnő (regényrészlet)
Bozóki Viktória: Az Ezeréves erdő titka (regényrészlet)
Bukros Zsolt: A doboz
Cyrus Livingstone: A bíró és a hóhér
Fehér László: 8 óra
Korcsmáros Réka: Darla Genova (regényrészlet)
Limpár Ildikó: Átkok földje (regényrészlet)
Matuszka Máté: Egyirányú pokolvágta (regényrészlet)
Steiner Petra: Baltás gyilkos
Szabó Lajos: Az ostorcsapás-elv
Miután minden megjelent szerzőnek véleményt mondtunk az írásáról, a „zsűri” félrevonult szavazni a legjobbakra.
Díjazottak:
1. Fehér László: 8 óra (nyeremény: részvételi lehetőség az Írókör.hu nyári írótáborában Erdélyben + megjelenés az SFmagon)
2. Limpár Ildikó: Átkok földje (regényrészlet)
3. Matuszka Máté: Egyirányú pokolvágta (regényrészlet)
Ugyan az első három helyezettnek ígértük a megjelenési lehetőséget az SFmag hasábjain, ám regényrészletet sajnos nem tudunk közölni. Cserében a második és harmadik helyezettnek felajánlottuk: kiadói kapcsolatainkon keresztül lobbizni fogunk, hogy elkészült kéziratuk eljusson a kiadók, szerkesztők asztalára.
A „hivatalos program” lezárulta után kötetlen beszélgetés kezdődött írásról, fantasztikumról és bármi egyébről. Reméljük a meghívottak is olyan kellemesnek találták az estét, ahogy mi magunk. Találkozunk jövőre, a második Fantasztikus kéziratok éjszakáján!
Akik véleménnyel, tanácsokkal szolgáltak:
Kánai András
Kleinheincz Csilla
László Zoltán
Markovics Botond
Szabó Sándor
[sezlony további írásai]




Szabó Sándor beszámolója az estről: http://szabosandor.blog.hu/2011/07/04/fantasztikus_keziratok_estebe_nyulo_ejszakaja

“Elromlott a kézirata? Hívjon minket, megjavítjuk”
Klassz lehetett! Remélem, legközelebb eljutok én is.
Legközelebbi alkalom “jövőre” – nincs az soká? Miért nem tartunk egyet ősszel?
Szerintem is remek találkozó volt, érdekes embereket ismertem meg, és azt hiszem, sikerült tanulnom is belőle
Én is sajnálom, hogy nem tudtam benézni. Szívesen leitattam volna a szegény, csontigelemzett írópalántákat. Na, majd legközelebb…
Na, én is találtam még beszámolót:
http://hackett.sfblogs.net/2011/07/04/sfmag-fantasztikus-keziratok-ejszakaja/
(ez meg inkább az utóhatásról szól)
http://victrialla.blogspot.com/2011/07/silnad-sziget-csodai-avagy-fantaszikus.html
A beszámolók alapján nekem is csatlakozni kell azokhoz, akik sajnálják, hogy nem jutottak el az estre.
Majd a következőre!
Ja, és látva a képeket, egyre inkább hiányzik a Red Rooster!
Hű, de furcsa a saját nevemet látni a nickem helyett a cím előtt.
Ehhez is fel kell nőni, úgy látszik.
Vickyvel szeretnénk majd az Imagine Magazin következő számában beszámolót tartani, szóval lesz itt még visszajelzés, majd jelentkezünk vele, jó?
Mindenképp szeretnék jövőre is eljönni, és ezúton is köszönöm a hasznos tanácsokat!
Erika
@Kae: Visszavárunk benneteket! Ez lenne igazság szerint a legizgalmasabb: látni, ahogyan egyre jobb írások születnek.
Jó munkát mindkettőtöknek!