Neal Stephenson 1995-ös, Hugo- és Locus-díjat nyert regényének magyar megjelenését az újkori Galaktika történetének talán legnagyobb reklámhadjárata előzte meg. A „neoviktoriánus posztkiberpunk” művet sokan scifi-történeti jelentőségűnek tartják, a következőkben két kritikában beszámolunk róla, hogy mi milyennek találtuk.

Mese és high-tech – adeptus kritikája

Általában bizalmatlan vagyok a nagy felhajtással beharangozott könyvekkel és filmekkel szemben: a Gyémántkor első oldalai alá is támasztották szkepticizmusomat. Megismerhettünk egy végletekig ellenszenves gonosztevőt, aki a jövő sanghaji térségében hajtja végre rablásait egy groteszk fegyver, a „fejstukker” alkalmazásával. Aztán kiderül, hogy Budot, a bűnözőt csak azért ismertük meg, hogy rövid és fájdalmas úton kilépjen a történetből és akkor még újszülött lánya, Nell legyen a főszereplő. Pontosabban Nell és az Ifjú hölgy illusztrált olvasókönyve, egy mesterséges intelligenciával felszerelt eszköz, amely véletlenül a kislányhoz kerül.

Stephenson nagy hangsúlyt helyezett a világ bemutatására, olyannyira, hogy ez hosszú oldalakon a cselekmény haladásának rovására megy. A nanotech korban járunk, az anyagátalakítás révén szinte korlátlan lehetőségek nyíltak meg, ennek ellenére a társadalmi ellentétek nagyobbak, mint valaha: az emberiség etnikai-kulturális-vallási alapon szerveződő törzsekre oszlik, melyek között minimális az átjárás. II. Viktória királynő alattvalói, a viktoriánus britek képezik az elitet, e törzs egyik tagja készítteti el a már említett olvasókönyvet unokája felnevelésére. Hackworth, a könyv tervezője viszont ellopja a terveket, hogy saját lánya is elit nevelést kaphasson, ám azok jóval tágabb kört érnek el.

A Gyémántkor világában meghatározó szerepet töltenek be a raktívok, amelyek virtuális valóságon alapuló, de valódi színészeket is felvonultató szoftverek, melyek használójukat bevonják a történetbe. Nell olvasókönyve is hasonlóan működik: bevonja a lányt egy mesébe, amelyet Nell valós sorsa és körülményei alakítanak, így neveli tulajdonosát hosszú éveken keresztül.

A regényben párhuzamosan kísérhetjük figyelemmel a való világ történéseit és az olvasókönyv meséjét. Véleményem szerint a mese érdekesebb olvasmány a többinél, bár aligha ez volt a szerző szándéka. Az olvasókönyv meséje ismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagítja a kislányt: Stephenson nem különítette el eléggé Nellt és a mese hősét, Nell hercegnőt, így a valós alak sokszor olyan képességekre tesz szert, amit egy történet olvasása nem tehetne lehetővé.

A mű mintegy húsz évet foglal egybe. Nell kislányból önálló felnőtt nő lesz, sőt, hatalmi tényező az átformálódó társadalmi-politikai struktúrában. Kalandjai során megismerkedik Sanghaj és a szomszédos területek fontosabb törzseivel. Igazi sikersztori az övé, noha viszontagságokkal teljes.

Kevésbé nevezhetjük sikersztorinak a könyv tervezőjének, Hackworthnek a történetét, aki a maffiavezér Dr. X megbízásából a Tápok nanotechnológia rendszerét felváltó Mag-technológiát kutatja. Sajátos szerepet kap sorsában a szexualitás: a dobolók nevet viselő alvilági csoport számára a szex az információcsere eszköze, ez az információs társadalom és az internet korában megmosolyogtató gondolat.

A Gyémántkor legnagyobb erénye nem a cselekményében van, úgy fest, a történet nagyrészt egy rendkívül sokszínű világ bemutatásának eszköze, melyben a 21. század keveredik benn a 19.-kel, a konfucianizmus a nihilizmussal. Mesterséges szigetek nyújtanak luxus életteret, mesterséges élelem teszi jószerével feleslegessé a mezőgazdaságot.

Néhány elemnél – például a robotlovaknál – azonban az motoszkált a fejemben, vajon Stephenson komolyan gondolta-e ezt az egészet, vagy egy 600 oldalas viccről van szó, elvégre aki egy regényében Hiro Protagonistnak nevezi el a főszereplőt, attól sok minden kitelik. Minden negatívum dacára, ha már túljutottunk az első 50 oldalon, a Gyémántkor élvezetes olvasmány, bár a körülötte lévő felhajtást továbbra is túlzásnak érzem.

Nagy füst, közepes láng – SFinsider kritikája

Ez az a könyv, amelynek híre jóval megelőzte a magyar megjelenését. Tudtuk róla, hogy számtalan díjra jelölték, hogy a posztkiberpunk egyik legfontosabb művéről beszélünk. Vártuk már, hiszen úgy tűnt, hogy sokkal hamarabb kiadják nálunk, azután mégsem, és csak vártunk és vártunk. Most végre magyarul is elolvashattuk, és mitagadás, sokkal többre számítottam.

A Gyémántkor sok szempontból impozáns, figyelemre méltó mű. Először is a benne található innovációk, találmányok miatt. Stephenson, aki előző művével megálmodta a Google Earthöt és a Second Life-ot, itt sem hazudtolja meg magát: a közeljövő társadalma eklektikusan részletes, tele van pazar invenciókkal, színesen bontja ki és jeleníti meg az újviktoriánus világot. De ez itt sajnos kevés.

Kezdjük ott, hogy a regény fókusza időnként szétesik. Nem tudni, az író melyik figuráját tartja fontosnak, a kislányt vagy a mérnököt. Teljesen esetlegesnek tűnik a szereplőváltogatás, nincs egy felfedezhető vezérfonal. Ezzel ráadásul a figyelem is jobban megoszlik, hiszen a két szál egymás mellett fut, nem erősít valamiféle főcselekményt. Az ábrázolt világ pedig nem elég, egy ilyen vaskos alkotásnál édeskevés arra apellálni, hogy majd a világ elviszi a hátán a regényt. Szereplők kellenek, de még inkább érdekfeszítő, izgalmas cselekmény – ehhez képest lassan csordogál az egész. Úgy érezzük magunkat, mintha egy hosszú folyami hajóúton lennénk: ahogy koktélt szürcsölgetve ücsörgünk a fedélzeten, hosszasan bámulunk kifelé a partra, ahol néha érdekes alakok tűnnek fel, de semmi izgalom nem kerget ki minket a napozószékünkből.

Pedig szó sincs róla, hogy Neal Stephenson rossz író lenne, sőt! A regényben remek poénok, szellemes kiszólások találhatók, a meserész pedig szövegileg kiemelkedik és szépen el is válik a főszövegtől. Kiaknázatlan viszont a nanoforradalom következménye, úgy érzem, ebben sokkal több lett volna (ellenpélda: a tüneményes Nancy Kress 2006-os sztorija, a Nano Comes to Clifford Falls-a).

Neal Stephenson a modern science fiction egyik legintelligensebb alakja: képes egyedi világot teremteni, művei nagy hatásúak, de szerény véleményem szerint ez az okosság néha a történet rovására megy. Ha a történetszövésre is akkora gondot fordítana, mint az ötleteire, a halhatatlanok közé emelkedhetne. Így a Gyémántkor az átlagosnál jobb regény lett, de Rajkin szavaival: „dé ném áz igazi”. Mert a spekulatív fikcióban is elsősorban jó mesére, jó mesélőre van szükségünk, minden más csak részletkérdés.

További információk: 

  • A könyv elnyerte a Hugo- és a Locus SF-díjat, ezen kívül jelölték a Clarke-, a Nebula-díjra és a Campbell Emlékdíjra is.
  • A Gyémántkor az ISFDB összesített (olvasói és kritikusi) listáján minden idők 9. legjobb regényének bizonyult.
  • 2007-ben a Sci-Fi Channel bejelentette, hogy a könyv alapján hatórás minisorozatot készít.
  • A regény a nagy sikerű Snow Crash világában játszódik, de évtizedekkel utána.

Kapcsolódó linkek: 

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 10 hozzászólás.

  1. noro szerint:

    A stílus furcsaságai, mint a hosszadalmas leírások és a néha széteső szerkezet, szerintem abból származnak, hogy Stephenson egy viktoriánus regény utánzataként írta meg a könyvet. Ugyanezt látom egy másik friss regényben, Félix Palmától Az idő térképében, csak nála egyértelműen érződik a szarkasztikus-parodisztikus szándék.

  2. solymosgyus szerint:

    De a vége jó?

  3. solymosgyu szerint:

    És vannak elemei ami már van magyarországon. Szerintem jó mú.

  4. solymosgyu szerint:

    Hol tart a film készítése?

  5. adeptus szerint:

    @solymosgyu
    A legfrissebb hír, amit a filmről láttam, 2009-es volt, az IMDB-n nincs is fenn. Nem fűznék hozzá nagy reményeket.

  6. elgabor szerint:

    A Snow Crash cyberpunk önparódiája után a Gyémántkor valóban lassabb és szétterülőbb. De a könyvből ennek ellenére nem hiányoltam a pörgő akciót; ennek a történetnek szerintem pont jót tett a szálak alaposabb kibontása, az anekdotaszerű minisztorik és a hosszabb történetív kapcsolata, valamint a narrátor ironikus távolságtartása. (Bevallom, a még barokkosabb Cryptonomicont eddig nem mertem elkezdeni.)

  7. thecube szerint:

    Sztem a galaktika ott rontja el manapság, hogy a könyveit ésszerűtlenül magasra árazzák és felfoghatatlan módon bontogatják szét már 5-600 oldalnál. Nekem csak ez a problémám pl ezzel a kötettel is, amit nehézszívvel vásárolnék meg ennyiért, ilyen formában. Jobban örülnék ha ezeket is kiadnák e-bookként, úgy olcsóbb és hordozhatóbb lenne…

  8. noro szerint:

    Thecube: a darabolás egy olyan bűn, amiben az összes fantasztikus kiadó előszeretettel osztozik. Talán az Agavét kivéve. A Galaktika legalább nem kér kétszeres árat két kötetért (csak 1,6-szorost), akad náluk rosszabb is.

  9. thecube szerint:

    noro: Valóban van nála rosszabb, de az 5000 ft-os ár azért mégis hajmeresztő (és ennyiért lehetne venni két könyvet is akár), főleg h puhakötéses könyvekről van szó, a Könyvmolyképző a 600 oldalas keménykötésű, védőborítós könyveiért 4500 ft-ot kér. Szó se róla, legalább megéri megvenni őket, mert többnyire jó könyveket ad ki a galaktika, csak van amit kicsit furán és talán nem a legjobban csinálnak. Főleg úgy h a borítóikon rajta áll hogy európa legjobb SF kiadója. Ez már magyarországon sántít…

  10. Crei szerint:

    Hiro Protagonist?! Muhaha..ez tényleg nem semmi. :))

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon