Robert A. Heinlein az egyik legnagyobb science-fiction író volt, Asimovval és Clarke-kal az úgynevezett “Nagy hármas” tagja (Asimov, Clarke, Heinlein), azonban idehaza, lenyűgöző életműve ellenére sajnos mégis kevéssé ismert, csak néhány regénye és novellája jelent meg. Most végre A Hold börtönében (The Moon is a harsh mistress) című Hugo-díjas regénye is eljutott hozzánk. 

Galaktika Fantasztikus Könyvek, 2010

2075-ben a Hold benépesült, bányák, földalatti mezőgazdasági telepek szolgálják ki a Föld egyre növekvő igényeit. A kizsákmányolás és a kiszolgáltatottság egyre nagyobb, a munkát az évtizedek során ide száműzött fegyencek és azok leszármazottai végzik. A Hold a tökéletes börtön, ugyanis innen nem lehet elszökni, az alacsony gravitáció egy idő után „rabul ejti az ember testét”, és lehetetlenné teszi a visszatérést, a teljes életet a Földön. Manuel O’Kelly mérnök, holdi fegyencek leszármazottja, feladata a Hold legnagyobb számítógépének karbantartása. A gép azonban rejtélyes módon tudatára ébred, és barátokat keres. Ez, valamint a holdiak éledő függetlenedési törekvései olyan események láncolatát indítják el, amik a Földdel való totális háborúhoz vezetnek, amelynek célja a szabadság kivívása.    

A ’66-os megjelenés ellenére A Hold börtönében meglepő módon csak mérsékelten tűnik „porosnak”. Akad ugyan néhány mai szemmel megmosolyogtató részlet, amikor pl. a szuperszámítógép valami hatalmas szabad tárhelyet akar mondani, és 1966-ban a tíz a nyolcadikon bit (!) még minden bizonnyal annak számított, de ez már jópár évvel ezelőtt vicces volt, vagy a Szovunió emlegetése is (ki tudja persze, mi lesz 50-60 év múlva). Azonban ezekből meglepően kevés van, többségük pedig könnyen elfogadható, hiszen a Holdon nem feltétlenül csúcstechnikát használnak.    

A regény szerintem legnagyobb erénye, hogy Heinlein rendkívül alaposan végiggondolta a részleteket. A lázadó sejtek részletes felépítésétől kezdve a holdi civilizáción át (pl. a nagylétszámú klánházasságok, az alacsony gravitáció hatásai) a nagypolitikai csatározásokig, manipulációkig minden tökéletesen hitelesnek, életszerűnek hat. 

Még mai szemmel is eredeti ötletekkel teli, sodró lendületű történet ez, számomra az összhatás mégis kicsit felemás, ennek oka pedig kettős. Az egyik a karakterek és a stílus: meggyőződésem, hogy Heinlein nem a legjobb módszert választotta a történet elmeséléséhez. Nekem, aki szeretem a jó és érdekes karaktereket és az irodalmibb stílusú fantasztikumot, Heinlein prózája kifejezetten száraz volt. Az események nagy része nem megtörténik, hanem mivel rengeteg minden részletről beszélni kell, Manuel egyszerűen elmeséli nekünk, ezáltal pedig az író sem a karakterekkel és a közöttük feszülő kapcsolatokkal nem tud eleget foglalkozni, sem a szöveg nyelvezete nem tud átlépni egy viszonylag egyszerű szintet.        

A másik ok, hogy mára már túl sok nagyon jó sci-fi regény jelent meg ahhoz, hogy akkora élményt jelentsen a regény, mint jelenthetett az amerikai olvasóknak 1966-ban. Ne feledjük, akkor még csak tervezték a Holdutazást, a legtöbb ember nem sokat tudott a számítógépekről sem, Heinlein pedig egy precízen felépített és hiteles Holdkolóniát, igényes tudományossággal ábrázolta az űrutazásokat, ráadásként pedig egy egyedi személyiséggel rendelkező MI-t tárt az olvasók elé.     

(Bihari György, Stephen King regényeinek fordítója kiváló munkát végzett, és a korrektúrára sem lehet panasz. Ezeket csak azért emelem ki, mert ez ugyan triviális elvárás lenne, de akadt azért néhány baki ez ügyben az új GFK sorozatban.)  

Különvélemény – SFinsider ismertetője

További információk:        

  • Heinlein négyszer nyerte el a Hugo-díjat, majd később még háromszor a Retro Hugo-díjat, amit visszamenőleg osztottak ki azokra az évekre, amelyekben nem volt még Hugo-díj.
  • TANSTAAFL: „There Ain’t No Such Thing As A Free Lunch” – “Nincs ingyen ebéd” kifejezés, ami elsősorban Heinlein könyve nyomán vált ismertté, része az angolszász szókincsnek
  • A Marson egy kráter viseli Heinlein nevét
  • Heinleinről
  • Több regényéből is film készült, a legismertebbek talán a Starship Troopers, a The puppet masters és a Destination Moon.
  • A Hold börtönébent 1966-ban, három évvel a Holdraszállás előtt írta, a könyv egy évre rá elnyerte a Hugo-díjat, 1967-ben jelölték a Nebula-díjra, és számtalan toplistán a valaha írt legjobb sci-fi regények között található.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 7 hozzászólás.

  1. hackett szerint:

    Félelmetes, mennyi arca van/volt Heinleinnek. Ahány képet láttam róla (különböző életkorokban), mindig másképpen nézett ki.

  2. chelloveck szerint:

    Várjál, ez is egy királyság, ez még 1940-ből, Heinlein az asztalfőn látható, a sárgával bekarikázott arc pedig egy húszéves Bradbury.
    http://chelloveck.sfblogs.net/files/2010/08/lasffs-1940.jpg

  3. sfinsider szerint:

    hackett: írásait tekintve is félelmetesen sokarcú, lásd kései regényeit.

  4. fawcett szerint:

    sokan értetlenül rázták a fejüket, én akkor is imádtam tőle a Fenevad számát:)

  5. sfinsider szerint:

    fawcett: kétszer ugrottam neki a fenevad számának, de még nem sikerült megkedvelnem. Az mondjuk lejön belőle, hogy különleges a narrációja.

  6. crei szerint:

    Na ez érdekes. Nem mondhatnám, hogy nem tetszett, azzal is megbékéltem, hogy a felét nem ismertem a harmincas évek ponyva sci-fijeiből átemelt karaktereknek, de nekem sem sikerült befejeznem, második próbálkozásra sem…

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon