Hamarosan megjelenik magyarul is a Gabo kiadó jóvoltából Jonathan Strahan Best of sorozatának 2020-as kötete, mostantól csak science fiction novellákkal.
Az ég áldja, Mr. Strahan, hogy új felállásban már csak SF-et válogatott idei, aktuális antológiájába! A magamfajta „scifit kérek, nem fantasyt” mentalitású, alzsáner-válogatós olvasónak végre nem kell minden egyes novellába belekezdenie, hogy azután pár bekezdés (oldal) után kiderüljön: a tündéreket bizony komolyan és szó szerint gondolta az a fránya szerző.
De félre a gazdag nyugati ember problémájával, és koncentráljunk a kötetre! A borító lenyűgöző. Nem is a megszokott, sablonos sci-fi tematikát ígérő kép, hanem a nevek miatt: Ted Chiang, Greg Egan, hogy csak a legendákat említsem – és később kiderül, hogy nem az ő írásaik tetszenek a legjobban. Az ausztrál szerkesztő koncepcióváltása szerencsére nem érintette a magyar kiadást: továbbra is a GABO gondozásában jelent meg az éves bestof.
Egy alapos, részletes összefoglalóval indít a kötet, megint csak aláhúzva, hogy a fantasztikus zsáner évről évre izgalmasabb címeket, írói megközelítéseket ígér. A kérdés az, hogy ezeket, például az antológiába beválogatott novellák vajon valóra váltják-e?
Először röviden a szubjektív toplistámról, azután némi tanulság.
Charlie Jane Anders: Könyvesbolt Amerika legvégén
Gyönyörű, okos, kortárs társadalmi novella az USA-t jelenleg is, egyelőre csak világnézetileg kettészakító eszmék extrapolálásáról. A sztoriban már két részre esett szét az egykori egyetlen szuperhatalom. A konzervatív Amerika és a liberális Kalifornia határmezsgyéjén azonban ott ez a könyvtár, és azzal kecsegtet, hogy az egymástól messze sodródott polgárokat az olvasás (a fikció, a vízió) erejével pár órára egységesítse. Anders nem foglal állást, nagyon pontosan, elfogulatlanul bemutatja mindkét oldalt, és a reménysugarat.
Tobias S. Buckell: A galaktikus idegenforgalmi húzóágazat
Ó, ilyen az, amikor a Földünket ellepik a homo sapiens furcsa szokásait, életterét kíváncsian bebarangoló idegenek. Az idegenforgalom a csúcson, főhősünk a maga repülő taxijával pedig önhibáján kívül elég mulatságos kalandokba sodródik. Jó egy másik lény szemével látni fajunkat. Megintcsak.
Karin Tidbeck: A Sklidbladnir utolsó útja
A svéd furcsasággyáros dolgozatában hatalmas, irodaszerű épületek az űrhajók, amelyekbe a nem kevésbé furcsa lények költöznek be, hogy az embereket más dimenziókon keresztül repítsék. A szokásos olvashatóság sokat segít, hogy a weird kalandot átéljük, és külön pluszpont jár az egyes részeket elválasztó, fergeteges tévésorozat-szinopszisokhoz.
Rich Larson: Járványeste a Holdkóros-házban
A szupertermékeny, szemtelenül fiatal szerző újabb szösszenete a klímaválságba süllyedt világ romjait meghódító, transzhumán-szerű emberek egy furcsa rítusáról szól. Ez az a fajta írás, amely egy novellában minimum egy tetralógiára való, hihetetlenül gazdag és kegyetlen világot villant fel.
Peter Watts: Cyclopterus
Itt már bekövetkezett a klímakatasztrófa, és a többnyire halott óceánmélybe kirándulunk egy titkos küldetésben. Nyers, kegyetlen, és éppen ezért igaz írás.
Tegan Moore: A farkasok
Ilyen az, amikor valaki jól használja regényében a kutyaszereplőt, jelen esetben a mesterségesen felturbózott keresőkutyát. A nagy kérdés a kiberpunkos jövőben persze ugyanaz, mint Petőfi híres versében: farkas vagy kutya akarsz inkább lenni?
A kötet magasan legjobb írása szerintem N. K. Jemisin káprázatos stílusban megírt látomása az utópisztikus jövőről. A Szükségbőr elbeszélése nem szokványos, és ügyesen szembesít a (mostani) emberiség korlátaival, tanmese az übermensch elgondolásról, és nem prédikálósan antirasszista üzenetet nem csak nyomokban tartalmaz.
Ken Liu egyszerűen nem tud hibázni. Az Áldozatok a digitális világ egyik leküzdhetetlen melléktermékére, a trolljelenségre kíván technológiai választ adni. Azt már viszont az 1818-as Frankenstein óta tudjuk, hogy a technikai vívmányok csak újabb szenvedést és bajt hoznak a fejünkre. Érzelmes, okos történet.
E. Lily Yu: Zöld üveg – szerelmes történet
Micsoda fricska ez a novella a pocsékolást kedvelő gazdagok világáról! Egy esküvő, ahol nem számít a pénz, hiába pusztul a világ már ezerrel.
Sofia Rhei: Rejtett ajtók titkos meséi
Végre egy európai sci-fi. A spanyol szerzőnő disztópikus, gutenberg-galaxisos sztorija az írás és olvasás erejéről szól egy – szó szerint! – függönyök nélküli, megfigyelésben erős világban.
Milyen metszetet lehetne megállapítani az olvasottak alapján? Mi lehet a közös a hardcore science fiction magazintól (Analog) kezdve a kínai antológiában át (Broken Stars) a gyűjteményes kötetekig (New Suns: Original Speculative Fiction by People of Color) megjelent írásokban?
Először is: a jövőt elszúrtuk. Nem kicsit, nagyon, és az írók kiáltásai alapján már talán semmit sem tehetünk, csak a puszta túlélésért küzdhetünk: cinikusan, keservesen, beletörődve, vagy épp észre sem véve az írást a falon. A második tanulság, hogy a korszellemnek és a jó írásoknak köszönhetően Jonathan Strahan a legkülönbözőbb kultúrkörökből származó science fiction történeteket emelte be a kötetébe. (A straight white male írók itt amúgy is kevésbé rúgtak labdába.) Nekem nagyon hiányoztak a súlyosabban hard SF megközelítések, a könyvben szereplő, egytől egyig jól megírt sztorik lágyak, a sci-fi sablonkészletétől nem mozdulnak messzire. Az űropera sem kapott nagy teret, Greg Egan elbeszélése is olyan, mintha egy imposztor írta volna a nevét felhasználva (értsd: emberi sztori, sehol egy ötdimenzós tárgy vagy fénysebességgel távolodó Univerzum).
De jó volt ezeket olvasni, kimondottan erős a válogatás, megkockáztatom, hogy jobb, mint az előzőek még a vegyes SF-fantasy érából. Az év legjobb science fiction elbeszélései egy most induló sorozat a neves ausztrál szerkesztőtől. Remélem, lesz folytatása.
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]
„és nem prédikálósan antirasszista üzenetet nem csak nyomokban tartalmaz.”
Ja a fehér férfi ellenes rasszizmus annak számít.
Te fordítotdat le? Mert még nem jelent meg. De te már olvastad. fordító vagy?
„Te fordítotdat le” Elgépelés, solymosgyu.
Komolyan van kategorizálja az embereket ìgy, hogy „straight white male”? Mi a franc? Akkor ezek szerint egy magyar ìrò ugyanolyan mint egy amerikai mert egy kategòria. A hard scifi hiánya meg lehet hogy ezen ìròk mellőzése miatt van.
ez a 3. novella:nem tetszett. mert csak mi-k és szoftverek vannak benne. egy sf-ben ettol több kell.
4-dik novella: nem értem mi benne az sf. a fák festőjében.
Zigota
Komolyan van kategorizálja az embereket ìgy, hogy “straight white male”?
Láthatóan te is, ha úgy véled, hogy „ezen írók mellőzése miatt” van kevés hard SF a kötetben.
Eddig az első kilencet olvastam el, nem akarom túl ragozni, mind szar. Vagy közhelyesek vagy érdektelenek. Pedig mennyire vártam és mennyire bosszantott, hogy késik a megjelenés gondoltam majd végre jól szórakozom, ha már moziba nem érdemes menni és nincs sorozat sem amit érdemes lenne nézni.
Pedig jók azok. csak a filozofiájukat kell megérteni.
Aha persze. Geci unalmas ötlettelen vackok és ezek állítólag a legjobbak.