Vannak gyerekkori kedvencek, amik felnőttként újranézve is kiállják az idő próbáját. Vannak gyerekkori kedvencek, amikre érett fejjel visszatekintve nem is értjük, mit ettünk egykor rajtuk. És vannak olyan alkotások, amiket szerettünk gyerekként, felnőve viszont látjuk hatalmas, hegynyi hibáit, de ennek ellenére azt is, mi fogott meg bennük.

Tévedés ne essék, a Vadak ura 2. nem véletlenül nem került be a nagy fantasy alkotások panteonjába. Persze, már az első rész kiverte a biztosítékot az eredetiül szolgáló regény szerzőjénél, Andre Nortonnál – és gondolom, a könyv számos rajongójánál, csak hát a filmkészítők szerencséjére akkoriban még nem létezett internet – elvégre az nem egy hősi fantasy volt, hanem egy poszt-apokaliptikus sci-fi, szőke barbár helyett leszerelt navahó katonával, mágia helyett pszichés képességekkel. Csak hát a könyv adaptációja ugyanabban az évben került mozikba, mint John Milius első Conanja Schwarzeneggerrel, és a készítők ezt a zsánert tartották követendő példának. Így megkaptuk a howardi klisék teljes csokrát: gonosz papokat, boszorkákat, elveszett herceget, ellenséges hordát, szárnyas rémeket, lenge öltözékű barbár szépséget. Illetve a helyi szadomazo klubból importált őröket, akikről valamiért kevésbé beszélünk, de őket se felejtsük el.

Az első Vadak ura ízig-vérig egy hősi fantasy film volt, ezzel szemben a második már koncepcióját tekintve is egy matiné, ami le sem tagadhatná, hogy a nyolcvanas és kilencvenes évek határán készült. Hősünk világának sorsa összefonódik a miénkével, kap egy tinilányt szárnysegédnek, majd Los Angelesben próbálja megállítani az ügyeletes gonoszokat, hogy azok megszerezzék maguknak a neutronbombát.

Ez egy akkora égbekiáltó blődség, aminek mégis megvan a maga bája.

Lássuk be, nem a Vadak ura 2. találta fel a spanyolviaszt, hogy egy másik kor vagy világ jó és rossz karakterei átteszik a küzdelmüket a miénkbe, ahol a fiatal hősökön kívül a többiek csak vakarják a fejüket. Azonban a többi alkotás nem tette magasra a mércét, amit egy reumás pávián is képes megütni, így a He-Man adaptációról szó se essék, ahogy a meglehetősen túltolt Az utolsó akcióhősről sem. Annál is inkább, mert ezek méltán hírhedten rossz filmek.

Pedig értőbb kezekben a Vadak ura 2. lehetett volna jó film is. Minden kézenfekvősége ellenére zseniális ötlet, hogy a világ pusztulását okozó ereklye, amire a gonosz hadúr feni a fogát, egy atombomba. Megvan a bája egy modern amerikai város és egy lepusztult fantasy világ találkozásának, ahol két ökoszisztéma létezik: a sivatag és a mocsaras erdő, ahol bekapcsolva felejtették a ködgépet. Ahogy a magányos harcos és a tinilány párosában is ott a potenciál. Ezek mind adnak egy olyan dinamikát, ami teljesen hiányzik a faékegyszerűségű hősies fantasyből, ahol a hősök úton vannak, hozzájuk csapódnak mellékkarakterek („Én is arra megyek, menjünk együtt”), majd a végén megmérkőznek a várában váró gonosszal.

Annál is inkább, mert vannak szerethető elemei a filmnek. Nagyon szimpatikus Dar (Marc Singer) jóindulatú hozzáállása világunkhoz és az abból érkező Jackiehez – nemhogy nem tolja túl a modern civilizációt tévedésből sem ismerő vadembert, de inkább egy vidéki nagybácsira emlékeztet. Nem érti, miről beszél a fiatal fruska, de nem is értetlenkedik, a maga módján igyekszik tartani a lépést. A gonosz hadúr Arklont alakító Wings Hauser szemmel láthatóan jól érzi magát a szerepében, és jól működik a kémia közte és Sarah Douglas boszorkája között. Kari Wührer Jackieje idegesítő, de inkább a szájába adott szövegeknek köszönhetően, ennek ellenére mégis többet tesz hozzá a történethez, mint a zsáner legtöbb talpraesettnek titulált hősnője.

Pedig egyébként megvalósítást tekintve napestig lehetne leszedni a keresztvizet a szóban forgó alkotásról. Tökéletesen fölösleges bevinni a testvéri szálat, mert semmit nem ad hozzá a konfliktushoz. Ha az amerikai hadsereg így állna hozzá az atombombához, a Föld már rég egy radioaktív pusztaság lenne. Arklon a film felénél rájön, telepata, ami korábban több alkalommal is kapóra jött volna neki. A film végi összecsapás helyszíne kapcsán sok minden ostobaság. Emellett ha már egy szereplő kimondja, hogy az átjáró egy másik világba vezet, akkor ne időkapu (Portal through time) legyen az alcím.

Ám ezek ellenére a Vadak ura 2. messze nem a legrosszabb fantasy film. Nem olyan kínos, mint a Conan, a pusztító (amelyben szintén játszott Sarah Douglas). Nem olyan ótvar unalmas, mint a Krull. A főbb karakterek messze nem olyan idegesítőek, mint a Legendában. A legtöbb kard és boszorkányság fércművel ellentétben igyekszik filmnek tűnni…

Jóságos ég, a fantasy műfaja tényleg ennyire alacsonyra rakta a mércét, ahol már egy sereg ágyékkötős szerencsétlen elég volt az epikumhoz?

Nem, ezekhez képest a Vadak ura 2. igenis egy szerethető film. Nem egy Sólyomasszony, nem egy Hegylakó, nem egy Szellemirtók. Megnéztem volna, mit hoz ki ebből Matthew Vaughn vagy Joss Whedon. Sőt, ha már itt tartunk, inkább nézném azt, mint a sokadik bőrt A Gyűrűk Ura, Harry Potter vagy a Trónok harca világairól, mert azokhoz képest még ötletességgel is megvádolnám.

Nem, a Vadak ura 2. nem egy jó film – és mégis, sok tekintetben a zsáner jelenlegi képviselői példát vehetnének róla. Ezzel pedig elmondtam mindent, amit a műfaj jelenlegi helyzetéről gondolok. De hát részben éppen ez tartja életben ezt a cikksorozatot.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Eddig 4 hozzászólás.

  1. e(x) szerint:

    Akkor mostmár tessék szinopszist írni Az utolsó akcióhősről, és elmondani, mi vele a baj.:)

    Nem sfici, nem fantasy, akció-vígjáték, akár a True Lies.

    Ami ma a képregény film, akkoriban az volt az akciófilm, és az egyen kaptafa áradatban számomra üdítő volt. Plusz, a betétfilmként megjelenő, ügyesen korszerűsített Hamlet feldolgozásnál máig sem láttam jobb Shakespeare filmadaptációt. (persze azért Chang tábornok aH pagh taHbe-ja örök második:) )

  2. Archnihil szerint:

    Nekem Az utolsó akcióhős sok volt, bár akadtak ötletek, amik tetszettek, plusz itt találkoztam először Sir Ian McKellennel. Ettől függetlenül szívesen olvasnék róla egy hosszabb pozitív ellenvéleményt (nekem annyira a True Lies sem jött be egyébként). 😀

    Teljesen igazad van, a kilencvenes években a meghatározó kasszasikerfilmek az akciófilmek voltak (Féktelenül, Szikla, Ál/arc, ConAir, Halálos Fegyver és Die Hard folytatások, etc.), ahogy most a szuperhősfilmek, amelyek megpróbáltak egymásra licitálni saját bejáratott kliséiket felhasználva. 🙂

  3. Bóbita szerint:

    A 80-as években nagyon kedvelt ötlet volt a filmek sci-fi és fantasy filmek szereplőit az akkori világra ereszteni.
    Terminator
    Star Trek IV
    He-man
    Hegylakó
    Vadakura 2
    STB

  4. Archnihil szerint:

    A Star Trek IV szerintem a legszerethetőbb film a régi gárdával, én nekem a Khan haragjánál is jobban tetszett, pedig azt is bírtam. 😀

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon