Múlt héten startolt a Disney+ a régóta várt első élőszereplős Star Wars-sorozattal, a The Mandalorian-nel és mondhatnánk, jött, látott és győzött, legalábbis a rajongói fórumokat olvasgatva túlnyomórészt pozitív visszajelzésekkel találkozhatunk. A „legjobb Star Wars a Jedi visszatér óta” jellegű megjegyzésekkel azért vitába szállnánk, de nagyon jól tükrözi a franchise jelenlegi állapotát, és még inkább a rajongók lelkivilágát.

Az első két részt két különböző nézőpontból járjuk körbe, Sümegi Attilától és Markovics Botondtól.

Sümegi Attila (Raves)

Na mármost én is rajongó vagyok, csak én éppen az a fajta, aki megeszik bármit, amire rá van írva, hogy Star Wars, szóval nekem tetszett ez előzmény trilógia is, meg az utózmány is, mert képes vagyok gyermeki naivitással szemlélni a mai napig ezeket a filmeket. Szóval nagy elvárásaim nem voltak a The Mandaloriannal szemben, ehhez képest azért rendesen meglepett Jon Favreau showrunner és csapata.

Azt sejtettem, hogy mivel rajongók készítik a sorozatot, olyan bennfentesekkel, mint Dave Filoni vagy Doug Chiang, jobban ki fogja elégíteni a fanokat, mint az új mozifilmek, de mégis képesek voltak új fűszereket keverni a megszokott ízekhez. Önmagában a címszereplő Mandalori egy oltári nagy darab hús a rajongók tányérjára, hogy ha már nem lesz Boba Fett-film, akkor is legyen valami olyasmi, nehogy éhezzenek. Oké, lehetett rá számítani, hogy sok csihi-puhit kapunk, és főhősünk nem lesz egy szószátyár alkat, de arra már kevésbé, hogy az ennyi és ilyen minőségű akció jeleneteket szótlan, vizuális történetmesélés fogja váltani…. Miközben olyan zene szól a háttérben, amely a lehető legmesszebb esik John Williams megszokott dallamaitól is. Ludwig Göransson bátor, érdekes, egyedi atmoszférájú tételeket írt a sorozathoz, a kezdeti döbbenet hamar átváltott nálam szerelembe, pláne, hogy minden részhez új soundtrack-et is kiadnak.

Na, de milyenek az egyes részek?

Az első rész nyitánya rögtön nyilvánvalóvá teszi, hogy egyrészt visszanyúlunk a Star Wars western gyökereihez (ami egy időben a szamurájfilmek elemeit is másolta), másrészt egy klasszikus kalandfilmet fogunk kapni, hiszen a főhősünkbe egy kocsmában kötnek bele még akkor is, ha az talpig páncélban, sisakban érkezik. Aki itt már elkezd szőrözni, annak nem ez a sorozat való. Mert itt azonnal kiderül, hogy a Mandalori egy vasárnapi matiné szintjén fogja kezelni a nézőt, és ha a néző hagyja magát elmerülni – és hát nyilván hagyja magát, mert ez itt kérem szépen Star Wars! -, akkor jó kis kalandokban lesz része.

Részenként harminc percben. Ami nem sok. Vagyis kevés, pláne, hogy körülbelül az egyes részek harmadában senki nem szólal meg, a főszereplő meg még kevésbé. Engem ez nem zavar, sőt, imádom, rögtön a Genndy Tartakovsky féle Clone Wars vagy éppen a Samurai Jack jutottak eszembe, ahol a stílusos akciók váltakoztak merengéssel és tájképekkel. Amúgy is van egy kis rajzfilmes hangulata az egésznek.

Egyesek szerint ez azt jelenti, hogy nincs sztori, nincsenek karakterek. Ha az első két részt nézzük, akkor igen is, meg nem is. Az első rész egyébként szédületes tempót diktál annak ellenére, hogy kevés a párbeszéd: a szereplő bemutatásán túl az új konfliktus is terítékre kerül (új megbízás, ismeretlen célszemély), van benne világépítés birodalmiakkal és szörnyekkel, mandalori kultúrával, meg westernfilmes akciójelenettel, amely annyira vadnyugatira sikerült egyébként, hogy ha kicserélnénk a szereplőket cowboyokra, konkrétan egy Sergio Leone mozit látnánk. És a poénokat megint egy droid hozza…

És a végén volt a csavar, amitől felszisszentem, elégedetten csettintettem, és azonnal kértem a következőt. Amit meg is kaptam pár nap múlva.

A hangulat, az ízek maradtak, a tempó is lassult, mégis azt éreztem, hogy ez bizony egy töltelék rész az elsőhöz képest. Míg az elsőt rövidnek éreztem, itt kicsit vártam már, hogy legyünk rajta túl. Az elsőben tetszett, hogy több mindent tudunk meg a világról, a másodikban csak tocsogtunk a nosztalgiában. Az akciók viszont továbbra is jók, ebben a fejezetben Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagból ismerős jelenet lett a csúcs nálam tank helyett jawa homokjáróval.

Hogy ne legyek szőrösszívű, világépítés helyett a főhősünk (egyelőre vastag filccel felvázolt) jelleme kapott némi árnyékolást, már amennyire Pedro Pascal el tudja játszani pusztán a sisak billentésével a belső dilemmákat, ha már a dialógust szűken mérték. És a cuki, szótlan, zabálnivaló célszemély… porgok, ewokok elbújhatnak.

Összegezve a The Mandalorian kellemes meglepetés, részenként félóra kaland-matiné, látványos akciókkal, lassú építkezéssel, remek zenével, rajongóknak milliónyi kikacsintással, és aki szereti beleásni magát a részletekbe, ajánlom a fórumokat, már most érdekes teóriákat boncolgatnak arról, hogy kit-mit láthatunk a háttérben állni, sétálni (Boba Fett?), ki a megbízó és miért, és vajon hova fut ki ez az egész…

Markovics Botond (Hackett)

Az utolsó Jedi bennem valamit nagyon tönkretett a Star Wars kapcsán, alaposan megcsappant az érdeklődésem is az elkövetkező filmek, tervek iránt. A The Mandalorian sorozatot titkon mégis vártam, főleg azért, mert már már a trailereken látszott, hogy a hangulat, a képi világ működik, és nem véletlenül, hiszen A Jedi visszatér óta a legjobb Star Wars mozi, és a Zsivány Egyes készítői közül meglepően sokan dolgoztak rajta, pl. Greig Fraiser operatőr, akinek komorabb, mocskosabb képi világa azonnal felismerhető a sorozaton.

A történet két epizód (vagy inkább egy, kereskedelmi okból félbevágott pilot) után egyelőre még éppen csak elindult: A Jedi visszatér, avagy a Birodalom bukása után öt évvel járunk, ahol a nem sokat beszélő mandalori fejvadász főhős (Pedro Pascal) egy veszélyes és jól fizető megbízást kap egy birodalmi tiszttől.

Ehhez képest az első epizód valójában egy szimpla és sajnos klisés spagetti western film volt. Ha a jelenetekből kiveszem a Star Wars világot és körítést, szinte csak a klasszikus westernek kliséi maradnak: a hallgatag főhőssel kötekedő alakokon át az amúgy nagyon látványos, leszámolásos tűzpárbajig, ezt megszakítja pl. egy találkozás Kuiillel, a jó szándékú öreg segítővel (Nick Nolte), aki utat mutat a hallgatag főhősnek, vagy egy (komédiába illő) lópótlék hátas betörése. Persze, vannak a Star Warsnak bőven westerngyökerei, csakhogy ezt soha nem tolták ennyire arcpirítóan pofátlanul a néző arcába.

És ezek a klisék és áthallások engem sajnos folyamatosan kidobtak az amúgy impozáns és kikacsintásokkal teli hangulatból, emiatt kicsit csalódott voltam, mert hiába pl. az IG-11 fejvadászrobottal közösen odapakolt impozáns lézerlövölde, nekem ez önmagában nem elég.

Nekem ehhez kellet a második rész, amiben már nem tolták ennyire túl a western kliséket, valamint az első rész végi fordulat, maga a megbízást jelentő bébi, aki körül az évad láthatóan bonyolódni fog, és aki amellett, hogy kimaxolja a cukiságfaktort, érdekes lehetőségeket rejt magában.

A második epizód alig fél órás, és tulajdonképpen semmit nem halad előre a történet, semmit nem épül a világ, de közben a jawák pofátlanabbak és szórakoztatóbbak benne, mint bármikor, és úgy tűnik, a fejvadászoknak mindig meggyűlik a baja az egyszarvúakkal, és ez a jelenet szolgál is egy újabb (bár, azért kiszámítható) meglepetéssel. Aztán vége is – kezdődhet az igazi történet.

A látványtervezés szerintem sokkal-sokkal jobb, mint az új trilógia steril világa, a hangulat tökéletes, és a mandalori fejvadász jellemét egyelőre ugyan még csak felvázolták, és már-már paródiába illően sokat szerencsétlenkedik, de ennek ellenére rengeteg lehetőséget rejt magában. Azt gondolom, hogy a következő epizód lesz a vízválasztó, hogy pontosan merre is akar tartani a sorozat, milyen is akar lenni valójában, megmarad-e a kevés beszéd, kevés történet, sok akció és kaland mederben. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy nem fog, mert elég rejtélyt dobáltak be ahhoz, hogy legyen mit kibogozni, ráadásul nem is kis horderejű rejtélynek tűnnek ezek.

Szóval, szerintem egy biztonságos kezdés volt ez, ami be is jött John Favreau-éknak, megvan a hangulat, karakterek, rejtélyek, akció, a nézők többségét egyelőre megnyerték maguknak (engem is), és akkor most lássuk, hogy mi a történet.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: tévésorozat

Eddig 5 hozzászólás.

  1. solymosgyu szerint:

    Nekem ez így nem tetszik. már nem is hagyományos tv-ken mutatják be hanem szolgáltatásokon. lesz ebbol valami tv-n vagy szinkronosan indán?

  2. mSO szerint:

    solymosgyu : nekem az nem tetszik, hogy folyton leszólod a dolgokat, csak mert nem adják oda neked ingyen.

  3. solymosgyu szerint:

    Viszont ez rossz írány.

  4. anarion szerint:

    Rossz irány. Nekik. Mert aki akarja, az most is hozzájut, Disney channel ide vagy oda. Lassan fél Magyarország látta, pedig nálunk csak jövőre lesz elérhető a szolgáltatás.

    Amúgy a sorozat eddig tetszett nekem. Megvan benne a Solo westernes Star Wars hangulata, ami bejön. Mondjuk az is igaz, hogy előbb jutatta eszembe a Firefly sorozatot, mint azt, hogy ez egy Star Wars sorozat. De nekem tetszik ez az irány. Igaz, nekem a sokak által leszólt Solo is nagyon bejött, a Zsivány Egyessel egyetemben. A klasszikus trilógia óta ez a kettő film volt a legjobb, ami az SW háza táján történt. És most ez a sorozat… Legalábbis az 1-3 rész alapján.

  5. mdave88 szerint:

    Pont annyira bárgyú, mint a kilencvenes évek Hercules és Xena sorozatai. Az egyetlen pozitívuma a Baby Yoda karaktere.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon