2019 augusztusban Dublinban rendezték meg az ezévi Worldcont, és két szubjektív élménybeszámolón keresztül megpróbáljuk kicsit visszaadni az esemény igazi hangulatát, hogy milyen is, amikor csak úgy jönnek-mennek az ismert írók, és sok ezer sci-fi és fantasy rajongó vesz körül. (Itt érhető el a második!, Körmendi Ágnestől.)
Már nyolcvan éve rendezik meg majdhogynem minden évben a WorldCont, azaz a World Science Fiction Conventiont – egészen pontosan 1939 óta. A második világháború kivételével minden évben más helyszínen rendezik meg, ezúttal pedig Dublin volt a soros. Mivel már évek óta itt élek, ráadásul haverjaim is voltak a fő szervezők között, ezért evidens volt, hogy elmegyek, plusz Körmendi Ági, az SFmag egyik szerzője is csatlakozott, úgyhogy minden adott volt egy jó hétvégéhez.
Elöljáróban persze disclaimer: még sosem jártam WorldConon vagy bármilyen hasonló jellegű conon (Hungarocon, Octocon, ilyen con, olyan con), szóval fogalmam sem volt, hogy mit várjak, vagy úgy egyáltalán, mi is lesz ott. Az persze nyilvánvaló volt már a legelejétől kezdve, hogy rengetegen lesznek a résztvevők – a szervezőknek a Convention Centre Dublin-t (CCD), az egyik legnagyobb konferenciahelyszínt kellett kibérelniük Dublinban, aminek a befogadóképessége cirka ötezer fő, ráadásul később még egy helyszínt kellett szervezniük, mert annyi program volt, hogy nem fért el minden egy helyszínen. Kicsit fáztam is ettől, mert ki tudja, milyen lesz ennyi emberrel egy helyen (túlságosan introvertált vagyok én ilyesmihez, azt hittem előtte), de összességében rettenetesen jó élmény volt és az egyik legjobb hosszúhétvége, amin valaha is voltam. Ha valaha is lesz még Európában WorldCon, akkor engem tuti ott fogtok találni.
No, de kezdjük is el, miket láttam, min vettem részt, és milyen is volt az egész úgy en bloc. Abszolút személyes beszámoló következik.
Beszélgetések, előadások és random szürreál
Iszonyú mennyiségű programot szerveztek az összes napra. Két helyszín állt a Con rendelkezésére, a Convention Centre Dublin, plusz egy tíz-tizenötperces sétányira lévő kisebb konferenciaközpont, ahová nem jutottam el, mert bőven elég volt a CCD-ben rendelkezésre álló esemény. Minden órában kezdődtek beszélgetések, legalább 4-5, a legkülönfélébb témákról – ezeket úgy kell elképzelni, hogy minden panelen volt 3-5 meghívott beszélő, akik harminc percig meséltek a mindenféléről, utána pedig lehetett tőlük kérdezni. Mivel nagyon nagy volt a kínálat, ezért nem volt egyszerű kiválogatni, hogy mire menjen az ember és mikor, így nagyon jól jött, hogy volt egy app, a Grenadine, amiben minden beszélgetés benne volt, és abban bejelölgethette az ember, hogy hová szeretne menni, különben sec perc elfelejtettem volna, hogy most épp mire is szerettem volna menni és az hol is van.
A programok közül főleg azok érdekeltek, amelyek a szerkesztéssel foglalkoztak, hogyan lehet Írországban kiadót találni, mire figyelj, mi a fontos, hogyan írj regényt, hogy kiadják, milyen nagy kiadók vannak, így beszélgettem például a Penguin Random House képviselőivel, de el lehetett kapni beszélgetésre HarperCollinsékat is.
Persze ezen kívül voltam még másfajta beszélgetéseken is, majd’ mindegyik zsánerről volt panel, ahol mindenféle, témába vágó tanulmányt és regényt ajánlottak, tehát ha valaki például erdőkben játszódó fantasyre volt kíváncsi, arra is volt beszélgetés.
A paneleken kívül persze volt még rengeteg minden más is, például SFF színielőadások is (cukin amatőr, vagy épp iszonyú profi színtársulatokkal), voltak még zenészek is, plusz bemutatóterem, cosplay, és toronyóra lánccal. A fórumokon olvastam, hogy volt egy szerepjátékos és társasjátékos terem is, ide nem jutottam el, plusz volt egy bár is, ahova a paneleken megfáradt emberek térhettek be pihenni (és olcsó volt a sör).
A legnagyobb élmény számomra a celebek és a nagy nevek megjelenése volt, minden sarkon bele lehetett botlani olyanokba, akikről tudtam, hogy kicsodák, de még sosem találkoztam velük élőben, úgyhogy rengeteg autogramot begyűjtöttem. Ráadásul teljes volt a random szürreális élmény szombat este, amikor egy John Scalzi által szervezett diszkóba jutottunk el, és együtt ugráltunk talpig leizzadva híres SF és F-szerzőkkel. A bennem élő animeszemű tinédzser rajongólány teljes extázisban volt mindvégig.
Genderjelölés
Mint említettem, nem voltam még ilyen conokon, tehát ez lehet, hogy teljesen elfogadott, mindenesetre nekem új volt és nagyon tetszett, hogy kijelölheted magadon, hogy milyen személyes névmást használsz és szeretnéd, hogy mások használjanak veled kapcsolatban. Magyarul ugye nincs ilyen probléma, viszont angolul van a he/she/they/+, amikkel kapcsolatban sok vita is van az interneteken, hogy kire hogyan utaljunk, meg úgy egyáltalán.
A WorldConon nagyon egyszerűen, egy huszárvágással megoldották a problémát: a belépőkártyán, amit egész nap a nyakadban viselsz, volt egy kör alakú direkt kialakított hely, ahová felmatricázhattad az általad preferált névmást, plusz rögtön a bejáratnál voltak színes matricák, amik pont ebbe a helybe illettek, és így mindenki számára egyértelművé tehetik, hogy te hogyan szeretnél szerepelni. Plusz volt egy üres matricafajta is, ahová pedig te magad írhattad be, hogy mi a preferált névmásod, ha nem találtál olyan matricát, amilyen genderként élsz. Többfelől (fórumok stb.) hallottam vissza, hogy ez milyen ügyes és ötletes megoldás volt, nekem, mint ciszgender nőnek az ilyesmi nem probléma, viszont elismerem és értem, hogy ez sokaknak gond, úgyhogy örültem, hogy ilyesmire is figyeltek a szervezők.
Nők, nők mindenhol!
Minden egyes beszélgetésen, amin részt vettem, a panelisták között legalább egy, de inkább több női szereplő volt, ráadásul nem csak ilyen “alibimeghívottak”, amikor az egyetlen nőt moderátorrá száműzik csupán, hanem konkrét beszélők.
Konferenciaszervezés, és ami mögötte van
A Dublin WorldCont körülbelül hét éve kezdték el szervezni, amikor is elkezdtek kampányolni azért, hogy Dublinban legyen majd a 2019-es WorldCon. Ahogy láttam, ez minden évben így van: az egyes WorldConokon kell azért licitálni, hogy melyik város tartsa a következő években a WorldCont. A mostani konferencián is sok asztalt tettek ki, ahol a következő évekért ment a kampány, így például az ottani szervezők már most elkezdték a kampányt azért, hogy 2024-ben Glasgowban lehessen a WorldCon, amivel ismét Európába jönne a sorozat.
Egy ekkora méretű konferenciát megszervezni irdatlan feladat, ráadásul az összes szervező magánemberként, nulla pénzért intézte a szervezést, azaz azt kell elképzelni, hogy néhány SFF-fan összeáll és erre áldozza a szabadidejét és a saját pénzét (nekik maguknak is jegyet kell venniük az eseményre, nincs ingyenjegy senkinek).
Sorban állás, és annak gyönyörei
Első nap, hiába voltak rutinosak a szervezők, mivel az összes jegy elkelt elővételben, tényleg annyi ember jelent meg, hogy ezzel nehezen lehetett bírni. Maga a helyszín elég nagy volt ahhoz, hogy mindenki elférjen, viszont mivel a beszélgetésekhez, előadásokhoz sorba kellett állni, első nap még nem lehetett tudni, melyik sor hova áll, merre is mennek a sorok, sokan voltak frusztráltak emiatt (teljesen érthető), ezért második naptól fogva kijelölték mindenhol a sorokat, és sokkal szervezettebbnek tűnt minden, mint az első nap. Persze így is nagyon sokat kellett sorbaállni, viszont legalább nem tódult mindenki egymást taposva az ajtókhoz, ahogy megnyíltak az éppen aktuális előadáshoz.
Összegezve
Iszonyú nagy élmény volt, szerintem az év legjobbja számomra. Hiába csupán körülbelül az egész Con húsz-harminc százalékára tudtam eljutni, így is rengeteg élményt szedtem össze, és tök jó volt megélni, hogy mennyi jó fej, türelmes és udvarias geek van körülöttem, ahol mindenki igyekszik segíteni a másiknak és nem akadályozni. Nagyon-nagyon pozitív élmény volt az egész, tényleg mindenkinek ajánlom, hogy nézzen el egyszer, ha a közelében jár egy WorldConnak. Jövőre azt hiszem, Új-Zélandon lesz a Con, ami nem egyszerű, de ha jól megy, akkor nemsokára megint Európában lesz, hajrá Glasgow 2024!
Random elkapott pillanatok
Beszélgetés: The Irish publishing market
Valaki a közönségből: “És Önöknek mi a véleménye, mi lesz Brexit után?”
Panelisták: :kollektív mély sóhaj:
Beszélgetés: Working as a writer in Ireland
Jo Zebedee: “Tehát elmondhatjuk, hogy Észak-Írországban főleg a bűnügyek dominálnak.”
Ian McDonald: “Te jó ég, zsánerként, zsánerként!!”
:random valaki elmegy mellettünk az utcán:
Nahát, nézd csak, haha, az a csávó pont úgy néz ki, mint Stephen King.
De Kingnek nincs is szakálla.
Meg King sokkal idősebb.
(…)
ÚRISTEN, EZ JOE HILL VOLT!
(Tényleg ő volt, később sikerült elkapni egy dedikálásra.)
Hozzászólások
[Duplavid további írásai]
