The Umbrella Academy

Közzétette: Kemese Fanni Szólj hozzá elsőként!

2019. február 15-én startolt a Netflixen a szuperhősös képregény filmadaptáció, a The Umbrella Academy. Ezzel szinte egy időben jött a hír, hogy a Marvel szuperhős sorozatoknak búcsút mondanak, szóval ez valami új trendnek lenne a kezdete? Remélem igen, ha hasonló minőségű és komplexitású sztorikat tesznek le az asztalra.


A történet szerint 1989. október 1-jén szerte a világon negyvenhárom nő egyidőben szült gyereket, úgy, hogy a nap elején még egyikük sem volt várandós. A negyvenhárom csodagyerekből hetet örökbe fogad a milliomos feltaláló Sir Reginald Hargreeves, hogy kiaknázva a képességeiket szuperhős csoportot faragjon belőlük, a The Umbrella Academyt. És ezen a ponton a cím csalóka lehet annak, aki még sosem hallott a képregényről, hiszen azt gondolhatná az ember, hogy ez valami YA sztori már megint, valami kaptafa varázslóiskolával, elcsattanó csókokkal meg gimis problémákkal, pedig nagyon nem erről van szó.

A történet 30 évvel később, a jelenben veszi fel a fonalat. A gyerek szuperhősök rég felnőttek, a sulis uniformisban és maszkban végrehajtott hőstetteiknek vége, és immáron a saját felnőttkori problémáikkal és elszúrt életükkel foglalkoznak. A testvérek látni sem akarják egymást, azonban mégis kénytelenek hazatérni Sir Reginald temetésére, szembenézni a múltbéli sérelmeikkel és saját elcseszett életükkel. A flashbackekből hamar kibontakozik, hogy miért diszfunkcionális családban nőttek fel; például Sir Reginald csak sorszámot adott a gyerekeknek, csak a képességeik kibontását tartotta szem előtt, szeretetnek még halvány jelét sem mutatta irántuk. A gyerekekről egy beszélő csimpánz és az anyaként szólított robot háziasszony gondoskodott.

A sztori fő csapásirányát egy küszöbön álló apokalipszis adja, amelyről az időutazásra és teleportálásra képes Ötös ad hírt, aki évtizedekre a felperzselt jövőben ragadt, és csak némi szerencsével tudott hazakeveredni apja temetésére. Persze a világvége megakadályozásához egyedül kevés, a testvérei azonban nem különösebben nyitottak, hogy segítsenek neki. Azonban Ötös visszatérésével egy nagyobb gépezet is beindul, felbukkannak az idővonal őrzéséért felelős időutazó ügynökség fánkzabáló bérgyilkosai, hogy Ötöst eltegyék láb alól mielőtt még visszafordíthatatlan kárt okozhatna az idővonalban.

A történet hamar bonyolódik, több szálon fut, és kiemelkedő a Hetes számú Vanyát alakító Ellen Page színészi játéka, aki az introvertált, kisebbségi komplexusos szerepéből hatalmasat változik az évad végére. A legtöbb nevetést az iszonyúan szétesett, halottakat látó, drogos Klaust alakító Robert Sheehan szállítja, és nem tudtam nem arra gondolni, hogy az egykori Misfits-es Nathan karakterével mennyire rezonál ez a szerep, és még mindig mennyire jól áll neki.

Az egész sorozatban az a legjobb, hogy a sztori középpontjában nem egy szerelem, vagy a random hősködések állnak, hanem maga a család és a családi problémák. Végig ott lebeg a nagy kérdés, hogy a testvérek fel tudják-e dolgozni az egyrészről nem mindennapi adottságaikat, másrészről meg szinte közhelyes elhanyagoltságukat, a minden baj gyökerét jelentő, be nem teljesült apai szeretet iránti örök vágyukat, és vajon tudnak-e csapatként újra együttműködni.

Az első évad remek szórakozás; tele nevetéssel, szinte groteszkbe hajló jelenetekkel, (néha véres-fürdős) akcióval és izgalommal. Jelen pillanatban még nincs hír a 2. évadról, de nem telt le a premier utáni pár hetes átfutási idő, amit a Netflix meg szokott várni egy sorozat folytatásának (vagy épp kaszálásának) bejelentésével. Nagyon bizakodó vagyok.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: tévésorozat

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon