Aki az elmúlt években szláv vagy orosz mitológiával átszőtt fantasy-t szeretett volna olvasni, volt miből választania – elég, ha Catherynne M. Valente Marija Morevnájára, Orson Scott Card Bűvöletére vagy akár Naomi Noviktól a Rengetegre gondolunk. Ebbe a sorba illeszkedik Katherine Arden, ami miatt kicsit aggódtam is, hogy vajon tud-e még újat mutatni, érdekes-e, különleges-e még  [ More ]

A tavalyi évben magyarul is megjelent George R. R. Martin Álomdalok című gyűjteményének első kötete, amely a szerző pályafutásának első felét hivatott összefoglalni. A magyar könyvpiacról hosszú ideje hiányzott ez a mű, hiszen Martin nemcsak A tűz és jég dalát, vagy az itthon érzésem szerint kevésbé ismert Lázálom című vámpíros-gőzhajós thrillert tette le az asztalra, hanem számos  [ More ]

George R. R. Martin A Hét Királyság lovagja című kötetében három kisregényt kapunk kézbe, amelyek mindegyike Dunk és fegyverhordozója, Egg kalandjait meséli el. A könyv mindhárom írása megjelent már máshol – az első kettő a Robert Silverberg által szerkesztett Legends és Legends II. antológiákban (valamint képregényként), a harmadik pedig a George R. R. Martin és  [ More ]

A Chalion-ciklus Lois McMaster Bujold többszörösen Hugo-díjra jelölt sorozata (és természetesen más díjakra is), melynek második kötete, a Lelkek lovagja el is nyerte a rangos trófeát. Magyarul nemrégen látott napvilágot az első két epizód, a Cgalion átka és a Lelkek lovagja, melyekről most olvashattok ismertetőt.

Idén is összegyűjtöttük, hogy mi várható az SF&F könyvpiacon, a teljesség igénye nélkül (lehetetlen is lenne teljesen pontos képet adni). Első ilyen cikkünkben egy első féléves/éves előretekintést olvashattok a már ismert címekre alapozva és némi esélylatolgatással nyakon öntve, szigorúan kiadói ABC sorrendben. (A tavalyi cikkeinket itt olvashatjátok: éves előretekintő, első félév, második félév) Ismét szép hosszú  [ More ]

Ha minden igaz, mától végre magyarul is kapható George R. R. Martin Trónok harca ciklusának 5. kötete az Alexandra kiadó gondozásában, puhafedeles és keményfedeles kiadásban is (utóbbit néhány nappal későbbre írják). Ez alkalomból újraközöljük tavaly augusztusi, azóta több, mint tízezer olvasást megélt cikkünket, méghozzá újrafésült, „magyarított” változatban.

George R. R. Martin fantasy regényfolyama, a Tűz és jég dala (The Song of Ice and Fire) 1996-ban indult útjára, akkor még trilógiának szánva. A kezdeti terveket az idő előrehaladtával túlteljesítette, a „trilógia” negyedik kötete 2005-ben jelent meg angolul, ráadásul a vaskossága ellenére is csak félkötetnek minősítve, mert a dagadó és sokasodó történetszálaknak csak a fele fért bele – a helyszínek és szereplők egy része kikerült belőle, és a készülő ötödik kötetbe, a Sárkányok táncába szerkesztették át őket.

Úgy tűnik, a Végjáték kedvelői számára egy régen várt, idilli világ következik, hiszen a Dáin kiadó újrakiadása után most az Alexandra kiadó elkezdte megjelentetni az Árnyék sorozatot is (mégpedig kifejezetten olvasóbarát árazással). Elsőként már kapható az Ender árnyéka (Ender’s shadow), és a kiadó annyira komolyan gondolja a sorozatot, hogy a következő kötet, A hegemón árnyéka  [ More ]

2012. május 4-én (UPDATE: május 10-én!) magyarul is megjelenik végre Alastair Reynolds első regénye, a Napok háza (House of Suns) az Alexandra kiadó jóvoltából. Ez alkalomból 2010. decemberi ismertetőnk aktualizált verziójával ajánljuk újra ezt a remek sci-fit most már magyarul is. A walesi Alastair Reynoldst, az European Space Agency egykori munkatársát 2000-ben megjelent első regénye, a Revelation Space óta sokan  [ More ]

A nagy sikernek örvendő sci-fi és fantasy könyves esélylatolgatásunk kapcsán már írtuk, hogy az idei év a fantasztikus könyvek éve lehet, és ezt most részben bizonyítani szeretnénk. Az elmúlt hetekben végigkérdeztük a kiadókat a publikussá tehető címeikről, és még az SFmeetupos kiadói bejelentéseket is meghallgattuk, és íme, ABC sorrendben haladva összeírtuk Nektek, amikről kiadónként már most tudni lehet.

Massár Mátyás, a Zenit-sorozat írója, szerkesztője az Alexandra Kiadó idei sci-fi és fantasy terveiről és új magyar fantasztikus sorozatról, a Zenitről beszél. Exkluzív interjúnkat Szabó Sándor, alias szs készítette.

Az Alexandra Kiadó új, magyar urban fantasy sorozatának indulásáról már hírt adtunk, itt az ideje, hogy közelebbről is szemügyre vegyük a sorozat két indítókötetét, Massár Mátyás Balor szeme és Horváth György Ólompegazus c. könyveit.

Csicseregték a madarak, de most vált hivatalossá, pénteken napvilágot látott az Alexandra kiadó által elindított urbánus fantasy sorozat első két könyve, Horváth György: Ólompegazus és Massár Mátyás: Balor szeme című regényei. Gyorsan utánajártunk, mit is lehet tudni a sorozatról.



Keresés az oldalon