SFmag

Az utóbbi években kezdenek feltörni olvasmányaim között a fantasy-regények. Régebben, ha nem is színtisztán csak sci-fit olvastam, de érezhetően kevesebb olvasmányom akadt a spekulatív fikció ezen ágából, azok is főleg csak a legismertebb klasszikusok voltak. Mostanában azonban egyre több ilyen mű kerül a kezembe és rájövök, hogy mégis tetszik nekem ez a tematika, a női írók pedig különösen tehetségesek. Lois McMaster Bujold magyarul megjelent két Chalion-regénye kiemelten kellemes élmény volt a közelmúltból.

Egy fiktív világban járunk, azon belül is az Ibrai-félszigeten, ahol kisebb államok, államalakulatok néhol csatáznak, néhol szövetkeznek egymással. A feudális berendezkedés az úr, ahol találunk nemeseket, lovagokat, közembereket és papokat, szenteket. Erős a vallás, az egyház szerepe, sőt, maguk az istenek is szeretnek beavatkozni a világ dolgaiba, még ha csak ritkán és meglehetős nehézségekkel is tehetik ezt meg. Jelen van a mágia a megmagyarázhatatlan eseményekben és a nagyon is emberi varázslatokban. Ezen túlmenően mindennaposak a politikai intrikák, észnél kell lennie annak, aki nem akar túlzottan belekeveredni a nagyok csatározásaiba.

A Chalion átkában főhősünk, Dy Cazaril raboskodás és betegeskedés után igyekszik szülőföldjére munkát találni. Régi úrnője megismeri és munkát ad neki unokája, Iselle mellett, aki rokona az ország uralkodójának. A csendes elvonultságból, amely nagyon is kedvére van a férfinak, azonban belecsöppennek a főváros intrikus légkörébe, mikor a király meghívja őket az udvartartásába. Itt Cazarilnak nem csak politikából, de az istenek cselekedeteiből is vizsgáznia kell, ha nem akarja elveszíteni saját és szerettei életét egy titokzatos átok miatt.

Ez az átok pedig erősen kötődik a második kötet, a Lelkek lovagjának történetéhez. Hősnőnk, Ista volt ugyanis az első, aki megkísérelte megtörni Chalion uralkodócsaládját sújtó gonosz erőt, azonban elbukott. Az ő története évekkel az első kötet után játszódik, amikor is már megtört özvegyként él anyja udvarában. Az idős asszony halálával azonban szabadulni akar a kötöttségektől és az őrület árnyékától, ezért zarándokútra indul kicsiny kíséretével. Az utazás során azonban hősnőnket elrabolják és végül egy határmenti kis várba viszik megmentői, ahol szokatlan mágiával és kemény hódítókkal kerül szembe.

Talán ezekből a leírásokból is világossá válhat, hogy egy régimódi, középkorias környezetben játszódnak a regények eseményei. A régi jó narratívákhoz hasonlóan itt sem ismerkedünk meg a közemberek életével, helyette a hatalmasok játszmái között kell eligazodni. A társadalmi leírások nagyon hasonlóak George R. R. Martin Tűz és jég dala-ciklusához, azonban azok nyersessége és keménysége nélkül. Itt még az intrika is lágyabb, valahogy mindig van egy közös cél, ami miatt össze tudnak fogni, még a politikusok is.

És ami szintén más, mint Westeroson: a vallás. Az istenek és papok harmonikusan olvadnak bele a mindennapokba és azok szerves részét képezik. Sajátos a kapcsolódás a mágia és az emberek között: lehet varázsolni, de annak az árát mindig meg kell fizetni. A profán és a szent világ szinte karnyújtásnyira van egymástól; lehet, hogy szidják az isteneket, de pár pillanattal később mégis jelenlétüket élvezhetik. Maga a vallás struktúrája közel sem ennyire eredeti, a rég ismert szimbólumok köszönnek vissza az istenek alakjában (apa, anya, évszakok, élet és elmúlás), de azért akadnak egyediségek is, pl. a Fattyú szerepe és háttértörténete nagyon megfogott.

Bujold figyelmet szentel tehát a környezetnek, de a karaktereknek is? Be kell valljam, régen találkoztam ilyen jól megalkotott főhősökkel. Mind Ista, mind Dy Cazaril igazi egyéniségek, mind erősségeiket, mind gyengeségeiket bemutatja az írónő, így lesznek igazán szerethető és komplex személyek, akikkel az életben is szívesen találkoznék. Különösen az fogott meg, hogy nem fiatal emberek ők, akik rettenthetetlenek és hősiesek, hanem középkorú, kicsit megtört felnőttek, akik már megvívtak pár harcot és néha meg is alkusznak, de még ég bennük a tűz, és ezt ki is tudják mutatni, ha kell, még az istenekkel is pörölnek. Ők uralják a terepet és a cselekményt, hiszen az ő szemükön keresztül látjuk az eseményeket, de azért mellettük vannak érdekes, ha nem is annyira részletesen kidolgozott mellékalakok is.

A nagyszerű világ és alakok mellett az elbeszélés nyelvezete illeszkedik a bemutatott középkorias társadalomhoz, gyakran burjánzó és dagályos. A tájleírások, bár részletesek és érzékletesek, azért néha épp emiatt éreztem feleslegesnek. Lehetett volna kicsit feszesebb a történet anélkül, hogy bájából és erényeiből bármit is veszített volna. Bár ez összességében kis veszteség az izgalmas cselekményszövés mellett, a feszültség jórészt végig kitartott az olvasás alatt, jó helyen voltak a csúcsok – bár ez egy ilyen jelentős írótól el is várható.

Élveztem a Chalion világán tett utazásomat, elringatott a mágikus, mégis mélységesen emberi világ, ugyanakkor nem maradt velem, nem hagyott bennem igazán maradandó nyomot. Viszont igazán minőségi szórakoztató irodalomhoz volt szerencsém, amit lehet, többször is előveszek, ha el akarok merülni egy nagyszerű, jól működő és jól kitalált fantasy-világban olyan karakterekkel, akikkel az életben is szívesen találkoznék. Ez már bőven több, mint amit sok-sok mostanában olvasott-megjelent könyvről el tudok mondani.

Benkő Marianna (makitra)

 A szerzőről:

Lois McMaster Bujold 1949-ben született amerikai sci-fi és fantasy író. Négy alkalommal nyerte el regényeivel a Hugo-díjat, ezzel beállítva Robert A. Heinlein rekordját. Három híres sorozatot is alkotott: a science fiction területén a Vorkosian Sagát, míg fantasyban a The Sharing Knife és a most tárgyalt Chalion-sorozatot.

A szerző hivatalos honlapja: http://www.dendarii.com/

Hozzászólások

hozzászólás