Szuperképességgel bíró emberekkel többnyire képregényben vagy filmekben találkozunk, regények lapjain viszonylag ritkák, noha vannak kivételek. De talán még egy műfaj sem használta azt a koncepciót, hogy minden szuperképességű ember gonosz. “Szuperbűnöző”. Az eredmény pedig egy világ, ahol minden epic a törvények felett áll, mert senki sem tudja rájuk kényszeríteni akaratát. Ahol Chicago (most Newcago) acéllá  [ More ]

Néhány napon át megpróbáljuk bemutatni, hogy 2013-ban mi mindenről írtunk itt, az SFmagon. Az összeállítás szubjektív, és ahogy szokás mondani, a teljesség igénye nélkül készült. Így az ünnepek alatt bepótolhatjátok, ha egy-egy kiváló cikkünkről netán lemaradtatok volna. A második félévből Hackett szemezget. Július: Újabb tematikus hónapba vágtunk bele, górcső alá vettük az orosz fantasztikus irodalmat,  [ More ]

Kis visszatekintés az évre cikkeinkkel. Az első félévből szemezgettünk.

A Ködszerzet-trilógia befejező részében Scadrial világa haldoklik. Az állandósult köd miatt a növények szinte alig kapnak napot, az aktív vulkáni tevékenység következtében pedig szinte állandóan fekete hamu hull az égből. Az események mögött egy, szinte isteni hatalommal bíró erő áll. Az előző kötetek hősei csak abban reménykedhetnek, hogy egykori ellenfelük, az Uralkodó talán hátrahagyott valamilyen megoldási javaslatot, hogy felkészítse birodalmát az apokalipszisre.

Sok olyan dolog van a világon, amelyek természetesnek tűnnek a számunkra, és csak a hiányuk tűnik fel. Normális, ha látunk, de emberi szemnek zavaró, ijesztő a sötétség. Hasonlóképp megszoktuk, hogy képesek vagyunk kommunikálni a másikkal, akár egy saját akár egy idegen nyelven. Különösképp nyugtalanító lenne azonban, ha egy idegen nyelvet teljes mértékben elsajátítanánk, ám a  [ More ]



Keresés az oldalon