SFmag

Dan Simmons mára szinte klasszikussá vált 1989-es Hyperion-ciklusa egy irodalmi utalásokkal és áthallásokkal teli science fiction, de író az Ílion című, angolul 2003-ban megjelent sci-fijében még ennél is messzebbre merészkedett. A regény 12 év után magyarul is olvasható az Agave kiadó jóvoltából, de vigyázat, ahogy a Hyperion, ez is egy fél regény, a a könyv  [ More ]

A magyar olvasók számára a kiberpunk szinte kizárólag William Gibson Neurománc-trilógiáját, és ennek lelkes, ámde nem túl kreatív utánzóit jelenti. Pedig az eredeti mozgalomnak – amely ugyebár az 1980-as években hódított – voltak más nagy hatású képviselői is, akik nem feltétlenül a programozást és a kiberteret istenítették. Ezek művei közül szerintem a Schismatrix az, amely  [ More ]

Charles Stross 2006-ban megjelent regénye, a Glasshouse egy ötletes, pergő sci-fi regény.

A transzhumanista jövőkép gyakorlatilag minden eleme ismert science fiction-toposz is egyben. Felületesen szemlélve azt is mondhatnánk, hogy a transzhumanisták egy olyan közeljövő bekövetkeztét valószínűsítik, várják és – amennyire eszközeikből telik – siettetik, amit a science fictionből már ismerhetünk. Fordítva ez azonban nem feltétlenül igaz. A közeljövőben játszódó, az említett technológiákat tartalmazó novellák, regények filozófiája ettől még nem címkézhető automatikusan transzhumanistának. Sőt, a science fiction – ha úgy tetszik – élen jár a lehetséges kedvezőtlen következmények feltárásában. A magyarul megjelent science fiction művek között is találunk mind pozitív, mind inkább negatív végkicsengésűeket.

R. Kurzweil, a technológiai szingularitás ideájának egyik korai kidolgozója összegyűjtötte az emberiség technológiai találmányait, és azt találta, hogy a hasonló mértékű technológiai újítások között eltelt idő egyre rövidül. A gondolat alapja a Moore-törvény, azaz hogy a legalacsonyabb árú processzorok teljesítményének megduplázódásához szükséges idő közel állandó. Kurzweil ezt általánosította az egységnyi költségű számolási teljesítmény tekintetében a múltra és a jövőre is. Ehhez szükséges volt egy további hipotézis bevezetése, mely szerint amikor az egyik technológia eléri a fizikailag lehetséges határt (pl. mechanikus számológépek, elektro-mechanikus számítógépek, stb.), akkor már rendelkezésre áll a következő technológia (vákuumcsövek, tranzisztorok), ami átveszi az előző helyét, így biztosítva, hogy a fejlődés töretlen (és töretlenül gyorsuló) lehessen. Ma még nem tudjuk, hogy milyen technológia veszi át a jelenlegi helyét a számítástechnikában: lehetséges, bár egzotikusan hangzó jelöltek a fotonikus vagy a kvantumszámítógépek, míg mások a biológiai rendszerek lemásolásában látják a jövőt.

A transzhumanista jövőkép kiindulópontja szerint a közeljövő technológiai környezetét a ma emergens technológiáknak tartott informatikai és mesterségesintelligencia-kutatások, robotika, nanotechnológia, genetika és biotechnológia, valamint a kognitív tudományok alakítják ki. A fúziós erőművek (vagy még egzotikusabb energiaforrások), a molekuláris nanotechnológia és a génmérnökség elterjedése, valamint az űrbéli gyarmatosítás az energetikai és termelési technológiák gyökeres átalakulásával jár, a jelenlegi pénzügyi és gazdasági berendezkedés gyökeresen átalakul. A termelési lehetőségek korlátai lecsökkennek vagy eltűnnek, új fogyasztói igények és új gazdasági ágak jelennek meg. A lehetséges technológiai változások és következményeik már ma is beláthatatlanok. Akár egyetlen nagy jelentőségű találmány elég ahhoz, hogy érvénytelenítse világunk ortodox jövőképeit, együttes bekövetkeztük pedig felismerhetetlen és megjósolhatatlan jövőt jelent.