Dan Simmons mára szinte klasszikussá vált 1989-es Hyperion-ciklusa egy irodalmi utalásokkal és áthallásokkal teli science fiction, de író az Ílion című, angolul 2003-ban megjelent sci-fijében még ennél is messzebbre merészkedett. A regény 12 év után magyarul is olvasható az Agave kiadó jóvoltából, de vigyázat, ahogy a Hyperion, ez is egy fél regény, a a könyv becsukását „Hol a folytatás?!” jellegű felhördülés fogja kísérni.
Egy biztos: az Ílion _szerintem_ az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb, magyarul megjelent sci-fi regénye, mondom ezt úgy, hogy vagy tíz éve már volt szerencsém a könyvhöz és folytatásához eredeti nyelven, de most ugyanúgy izgultam végig ezt a furcsa, már-már tudathasadásos távoli jövőben játszódó történetet.
Thomas Hockenberry 20. század végén élt irodalomprofesszor kilenc éve született újjá poraiból a Zeusz vezette ógörög istenek jóvoltából, azért, hogy több szkholiaszta társával együtt a Trójai háborút tanulmányozza, az eseményeket összevesse Homérosz Íliászával, majd az egyik Múzsának jelentse az eltéréseket, ha vannak. A Mars 27 kilométer magas Olympus Mons/Olümposz hegyén lakó istenek Zeusz kivételével ugyanis nem ismerik az Íliász eseményeit. Na, igen, az istenek. Ők meglehetősen furcsa, két-három méter magas poszthumán lények, akik kvantumteleportálnak, energiafegyvereket, holografikus álcázóberendezéseket használnak, a trójai és akháj hősökkel pedig kényük-kedvük szerint játszadoznak, nanotechnológiával felerősítik a kegyeltjeiket, és ha kell, beleavatkoznak a csaták kimenetelébe.
A másik szálon, a távoli jövő, több ezer évvel jelenünk utáni, az úgynevezett poszthumánok utáni Földjén már csak néhány százezer ember éli gondatlan, dekadens életét, köztük Daeman és Ada. Úgynevezett faxkapukon keresztüli teleportációval közlekednek világban szétszórt otthonaik között, a szervitor gépszolgák mindent megcsinálnak, megjavítanak helyettük, a vojnixok pedig megvédik őket az elvadult külvilágtól. (Vojnix – a voynich-kéziratból ered a név, feltételezem azért, mert a vojnixok eredete és pontos funkciója sem ismert). Ada és társai a világot nem értik, csak pihennek, lakomáznak, és szeretkeznek. Életük azonban 100 évben van korlátozva, húsz évenként a Föld körül keringő orbitális lakógyűrű-rendszerbe faxolnak fiatalító kezelésre. A 99. életévét betöltő Harman, az utolsó ember, aki még tud olvasni, azonban nem akarja tétlenül megvárni a saját végső faxolását, helyette furcsa barátokra tesz szert egy Savi nevű másfél ezer éves asszony, és egy ógörög harcos személyében, aki egyenesen Trója falai alól került ide.
A harmadik szálon a Jupiter térségében, zömében annak holdjain élő moravecek világába nyerünk betekintést. A moravecek érző, önfejlesztő, humanoid robotok (nevüket Hans Moravecről, a híres robot- és mesterséges intelligencia kutató/futurológusról kölcsönözte Simmons), akiket még az földi poszthumánok küldtek a Jupiter- térség felfedezésére. A poszthumánokkal a kapcsolat már vagy hatszáz éve megszakadt, a morvecek önálló civilizációt építettek a Jupiter körül. Most, egy speciális távcsővel derítik fel a belső bolygókon történt gyanús eseményeket. A poszthumánok láthatóan eltűntek, a Marsot valakik az elmúlt két évszázadban terraformálták, a felszín zöld és vízzel teli, ami lehetetlenség, továbbá furcsa lények, kis zöld emberkék több, mint négymillió kőszobrot állítottak fel a felszínen. A Mars környékén pedig nagy intenzitású kvantumjelenségeket észlelnek, amely veszélyt jelenthet az egész naprendszerre. Ezért útnak indítanak egy négytagú expedíciót, hogy vizsgálja ki, mi folyik a Mars környékén.
Az expedíció négy tagja közé tartozik az európéi Mahnmut és az Ióról származó Orphu, előbbi kis, humanoid géptestű lény, Orphu pedig egy nagy rákforma robot, akik út közben Shakespeare szonettjeiről vagy A vihar című drámájáról, illetve Marcel Proustról társalognak…
Hogy ebből a párhuzamosan futó három szálból mi kerekedik ki, azt fedezze fel magának mindenki maga, de szerintem már a fentiekből is látszik, hogy a látszólag eltérő szálak között megannyi finom kapcsolódási pont található, amelyek ahogy peregnek az oldalak, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A regény második felétől pedig Simmons olyan eseményáradatot zúdít a gyanútlan olvasóra, hogy nehéz letenni a könyvet. Ha csak annyit árulok el, hogy a Trójai háború eseményei csöppet másfelé kanyarodnak, miután Hockenberry professzor véletlenül viszonyba keveredik Szép Helénével, akkor még semmit nem mondtam.
Érdemes egy kicsit elidőzni az irodalmi forrásoknál. Az Ílion ezek nélkül is bőven élvezetes olvasmány, egyedül a Trójai mondakör felszínes ismerete ajánlott, de nem hiszem, hogy van, aki ne ismerné Akhilleusz és Trója bukásának történetét. Bár, Simmons a legtöbbször amúgy is elmeséli, hogy mi történik vagy minek kellene történnie az Íliászban, szóval, még az sem gond, ha valaki már nem emlékszik rá.
Ezen felül Simmons rengeteg minden mást is beleszőtt a regénybe, így akinek van türelme, végezhet egy kis kutatómunkát, hogy feltérképezze az irodalmi és egyéb utalásokat. A moravecek Shakespeare-szonettekről és A viharról, valamint Proust Az eltűnt idő nyomában regényéről beszélgetnek (utóbbi talán inkább a második kötetben lesz hangsúlyosabb), miközben a Vihar egyes szereplői felbukkannak a történetben. A Földön élő Ada, otthona, az Ardiss Hall, valamint a régi emberek dekadens életstílusa Nabokov Adájából köszön vissza, és még egy darabig lehetne sorolni.
Hogy mindezek pontosan hogyan is forrnak össze egésszé, arra a duológia második kötetéig, az Olymposig várni kell. Megkockáztatom, nekem nagyobb élmény volt az első kötet, az Ílion hajdanán és most is, mint a Hyperion. A trójai részek kifejezetten pimasz módon forgatják ki az ismert történetet, és ugyan a karakterek nem túl mélyek (főleg a görög hősök és istenek nem többek egy-egy jelzőnél, de ez eredetileg sem volt másként), néhányszor inkább a cselekmény, sem mint a jellemük diktálta irányba mennek, de ez semmit nem von le a regény értékéből.
És az Íliász még sosem volt ennyire szórakoztató.
Agave, 2015, 668 oldal
Fordította: Huszár András
Olvassátok el korrábbi, az Ílion-ciklusról írt, két részes elemző cikkünket is Kelenik Éva tollából.
Hozzászólások
[hackett további írásai]
Én is megvettem. Ezt mennyi idő alatt lehet elolvasni?