„Miért kell, hogy a mágiának értelme legyen?” – kiált fel N.K. Jemisin a honlapján megjelent esszéjében. Hisz a mágia a csodáról és a kiszámíthatatlanságról szól – érvel ő – és ezzel élesen kritizálja azt a fantasy-trendet, melynek keretében a varázslatnak logikusnak „kell” lennie. Szabályozottnak. Hangulatrombolónak (?) Most következő kétrészes írásom erről fog szólni – a mágiáról és a szabályok előnyeiről, hátrányairól. Mert van neki mindkettő.

A könnyű mágia

N. K. Jemisin

N. K. Jemisin

Brandon Sandersonterjedelmes értekezésében könnyű mágiának (soft magic)  nevezi a koncepciót, amit Jemisin preferál: vagyis azt a mágiát, aminek szabályai, korlátai  – többé-kevésbé – ismeretlenek az olvasó számára. Ez a megközelítés gyakori a fantasyben. Gondoljunk csak Gandalfra és a Gyűrűk Urára. Igazából fogalmunk sincs, mire képes az öreg róka, a mágia törvényeire – ha van neki – csak pár dologból következtethetünk. Néhány szabályt ugyan találunk Ursula LeGuin klasszikusában, A szigetvilág varázslója című műben (pl hogy a varázslónak meg kell tanulnia a dolgok nevét és hatalmat nyerhet felettük), de a részleteket, a mágia határait, lehetőségeit nem ismerjük.

Ennek a megközelítésnek megvannak az előnyei. Nevezetesen a nagybetűs Hangulat. A csoda érzete. Hogy az olvasó nem tudja, milyen csoda, milyen újabb hihetetlen dolog várja a következő sarkon. Izgalmas is, hiszen nem tudjuk, hogy kedvenc hősünk mennyire hatalmas is valójában. A horror sem a csöpögő, szörcsögő szörnyekről szól, hanem a félelemről. És nincs féflelmetesebb annál, amit nem értünk. Ugyanígy: nincs izgalmasabb annál, mint amit nem ismerünk. Patricia McKillip regényei pl tudatosan építenek erre a koncepcióra, megteremtve ezzel egy csodás, sőt mesés atmoszférát. “Minden varázserő egyszerű. Hisz a szív legrégibb nyelve az!” – olvashatjuk a Boszorkányerdőben és ez sok mindent elmond a művéről.

Ha azonban a mágiában a  hangulat a lényeg, akkor valamilyen szinten ez a fő célja. Amennyiben az olvasó nem tudja, mire is képes a mágia, akkor az író könnyen a deus ex machina csapdába eshet, vagyis  az olvasó számára érthetetlen, ismeretlen eszközzel oldhat meg egy konfliktust. Tulajdonképpen a így mágiával bármi megvalósítható.

Gerard Brom festménye

Melnibonéi Elric

Ez pedig nagyon hangulatromboló. Melnibonéi Elric a The Caravan of Forgotten Dreams című novellában ki akarja szabadítani egy varázstudó lelkét egy macska testéből, így hát varázslatával megidézi a Macskák Urát, aki segít neki. Pont ideillő varázslat? De még mennyire. Használta már eddigi kalandjai során bármikor is ezt az idézést vagy tudtunk egyáltalán a Macskák Uráról? Nem bizony. Deus ex machina? Hááát…sajnos nekem igen. Merthogy az ehhez hasonló eset többször is előfordul az albínó életében.

John W. Campbell Jr. véleménye szerint a fantasy – szemben a feltevésekre és következtetésekre épülő sci-fivel –  akkor alkot magának szabályokat, amikor épp szüksége van rá. A teljes idézet itt olvasható:

„The major distinction between fantasy and science fiction is, simply, that science fiction uses one, or a very, very few new postulates, and develops the rigidly consistent logical consequences of these limited postulates. Fantasy makes its rules as it goes along…The basic nature of fantasy is „The only rule is, make up a new rule any time you need one!” The basic rule of science fiction is „Set up a basic proposition–then develop its consistent, logical consequences.”  – Introduction, Analog 6, Garden City, New York, 1966

szigetvilág varázslója US

A szigetvilág varázslója – 1982-es borító

Ez pedig így – szerintem – nem jó. Ennek elkerülése érdekében a könnyű mágiát preferáló írók ideális esetben elkerülik a mágiával történő problémamegoldást és más, hagyományosabb módszereket választanak karaktereiknek. Illusztris példa a Gyűrűk Ura: nem tudjuk, Gandalf mire képes valójában, de az tény, hogy Tolkien – már csak dramaturgiai szempontok miatt is  – nem mágiával oldotta meg a Gyűrű elpusztítását. Ha a problémamegoldás mégis mágiával történik, érdemes úgy csinálni, hogy az olvasó azért megértse – vagyis valamit ismernie kell az adott varázslatból. Kóbor/Karvaly, a szigetvilág már említett varázslója kimondja a sárkány, Jővúd, nevét és így győzi le. Mivel az olvasó már ismerte a név alapú mágiarendszert, így ez nem éri akkora meglepetésként.

Így tehát van haszna, ha a mágiarendszerek rendelkeznek szabályokkal. Kérdés mennyivel? Létezik ugyanis egy másik út, amikor az író részletes szabályokat alkot a mágiarendszerének. Ennek előnyeiről és hátrányairól a cikkem következő részében olvashat a Tisztelt Olvasó.

 

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 4 hozzászólás.

  1. DBL szerint:

    Ez nagyon érdekes volt… 🙂
    Két mágiával (is) operáló fantasyírót említettél. Mindkettő esetében jól kiemelted azt a szigort, ahogy kezeli ezt az eszközrendszert. Nincs hajánál fogva előrángatott megoldás, amit nem ért az olvasó, ezért komoly frusztációt válthat ki benne.
    A mágiára épülő megoldások logikája ugyanaz, mint a természettudományoké. Kell, hogy legyen valamilyen oksági összefüggés a dolgok között. Mi, mire alapul, melyek az alapvető erőket, energiákat hordozó szövedékei annak a világnak, amelyben a mágia működik. Az emberi gondolkodás logikája nagyon érdekes dolog. Bármilyen köntösbe öltöztetjük, ha ezt levesszük (és a király meztelen lesz), akkor mindig ugyanaz bukkan elő. Egy adott emberi logika. Helyes, vagy helytelen módjáról itt most felesleges agyalni. Egészen más problémakör az elemzése.
    Tehát nem véletlen a két pé írópéldád. Tolkien és Le Guin a legmagasabb szinten alkotta meg világait, tiszta és jó logikával. Ezért is működik mindkettő. Gandalf és Kóbor megoldásainak külső jegyei hiába térnek többé-kevésbé el egymásétól, mindkettőnél vannak alapmotívumok. Mindkét mágus ismeri (tudja) a világ szövetében rejlő eről mikéntjét. Tudja hogyan működnek. Ismeri azokat a technikákat, amelyekkel hatni lehet ezekre az erőkre. És pontosan tudja mennyire veszélyes ezekbe az erőszövevényekbe behatolni, azokat megbolygatni. Soha, semmi nincs ingyen. Ha itt elveszek magamnak valamit, máshol hiány keletkezik. Azt pedig a mindenség szövete megérzi. Felborul az egyensúly, amely körül táncol a mindenség.
    Ez a két író nagy szellemi, kulturális ismeretekkel alkotott, kényes volt arra minőségre, ami a kezében létrejött műveiben. Ezért olyan tiszták és érthetőek munkáik logikai szempontból.
    Az már írástechnikai kérdés, hogy Tolkien sűrű, kicsit vontatott és száraz stílusa mennyiben különbözik Le Guin mesélőbb jellegétől. mindketten gyönyörűen írtak.
    Jemisin elve érthető. A mai irodalom ebben a zsánerben is teljesen a közízlést akarja kiszolgálni. Ezért keresi ezeket a speciális logikai és technikai változtatásokat, mert a jelenlegi olvasói készség követelményrendszere más, mint ötven-nyolcvan évvel ezelőtt.

    Még valamit… 🙂

    Az írás belső logikája és annak szigora különben az egyik legvonzóbb alkotói tulajdonság. Olvastam pár életrajzot, életrajzi riportot életemben. Nagynevű, kiemelkedő intellektusú, rendkívül kényes, sokszor különleges ízlésvilágú, műveltségű emberről.
    Meglepett, hogy (akinek volt bátorsága bevallani)milyen sokan szerették olvasni a jó, intellektuális krimit. Pedig azt a mainstream irodalom ítészei a populáris kategóriába szokták sorolni. Lehet, hogy így van, de a jó kriminek alapvető tulajdonsága a szigor. Nem lehet, mondjuk egy 324 oldalas krimiben a 322-ik oldalon előrángatni egy új személyt, motívumot vagy eseményt, ami az egész addigi következtetési rendszert fejre állítja, és az lesz a megoldás kulcsa. Az ilyen krimiíró hamar lebukott az olvasóknál és (érthetően) a piacon is.
    Jó írás, tetszett… 🙂

  2. fbdbh szerint:

    Korrektség jegyében: ne felejtsük el, hogy Tolkien világos azzal kapcsolatban, hogy Gandalf mit nem tehet meg, és a mágiarendszer nem a varázshasználókra van kidolgozva, hanem a Hatalom Gyűrűire, első sorban az Egyre.

    Ott megvan az a kettősség, ami egy mágiarendszerhez elengedhetetlen: „lehet használni, és ez és ez a hatása, de ára van”.

  3. DBL szerint:

    „Korrektség jegyében: ne felejtsük el, hogy Tolkien világos azzal kapcsolatban, hogy Gandalf mit nem tehet meg, és a mágiarendszer nem a varázshasználókra van kidolgozva, hanem a Hatalom Gyűrűire, első sorban az Egyre”

    Úgy gondolom, hogy ez a gondolatmenet pontosan az én következtetésemet igazolja.

    Idézem:
    „A mágiára épülő megoldások logikája ugyanaz, mint a természettudományoké. Kell, hogy legyen valamilyen oksági összefüggés a dolgok között. Mi, mire alapul, melyek az alapvető erőket, energiákat hordozó szövedékei annak a világnak, amelyben a mágia működik.”

    Az Egy Gyűrű a mágikus erők, elvek szimbóluma. Az erők képviselője, melynek birtokában cselekedhet a mágus, de akár a birtokos is. Önmagában semleges, csak éppen elindít valamilyen irányba, ha használod erejét. Az Egy Gyűrű azért veszélyes, mer benne van az összes elpusztított gyűrű képessége, célja és iránya. Jelenléte egy ember kezében bajt éppen azzal okoz, hogy bármilyen emberi tulajdonságot megjelenít cselekvés formájában. És nagyon kevés igazán jót akaró ember van…
    Még a rendkívül jólelkű Bilbo, vagy tünde Galadriel is sötétebb fénybe merül a közelségétől. Csak Galadriel (vagy mondjuk máshol és alapvetően Gandalf) pontosan tudják és érzik, hogy ellent kell állniok. Frodó érzi, mert alapvetően jó ember, de neki is nehéz perceket okoz a hatása, mert megszólítja a benne lénő (másnál kevesebb, de meglévő) gonoszt.
    Nos, Gandalf ezért harcol a Gyűrű ellen. Mert ezt mind tudja, és jól érzi is. Mágusként a zsigeri sejtéseket, érzéseket legalább annyira tiszteli, és figyelembe veszi, mint a szellemi tudás által diktált következtetéseket.

    Szerintem Tolkientől ez vehető ki… 🙂

  4. Noro szerint:

    A bevezető eléggé meglepett, hiszen Jemisin a Dreamblood könyvekben maga is felvázol egy mágiarendszert a négyféle „álomnedv” (dream humour) egymásra hatásával. Persze nem a Sandersonra jellemző részletességgel, de Tolkien vagy Moorcock stílusánál sokkal tárgyilagosabban.

    DBL: ” Kell, hogy legyen valamilyen oksági összefüggés a dolgok között. ”
    Ez kétségtelen. A stílusok közötti különbség abban jelenik meg, hogy az olvasót milyen mélységig avatják bele ezekbe az összefüggésekbe. Az általad hozott példákban ugyebár igen kevéssé, és inkább filozofikus, mint természettudományos megközelítéssel

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon