Még csak ismerkedem Le Guin Szigetvilág-történeteivel, de mondhatom, az önállóan is olvasható regény-„ciklus” első darabja, A Szigetvilág varázslója magával ragadott.

A Szigetvilág varázslója, Atuan sírjai, A legtávolibb part, Tehanu – egy kötetben a Szukits Kiadó gondozásában is elérhető, én azonban a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatában megjelent 1989-es kiadást forgattam. (A regény eredetileg 1968-ban jelent meg.)

A '89-es magyar kiadás nem túl vonzó borítója

Az első regény főszereplője Karvaly/Kóbor, akinek felnőtté és varázslóvá válását követjük nyomon. Egy szegény, isten háta mögötti faluból indul útjára, elszegődik egy varázsló mellé, aki tehetségesnek, kiválasztottnak látja a gyermeket. Karvaly/Kóbor azonban itt sem tud sokáig megmaradni: többre és többre vágyik. A varázslóiskolában aztán barátokra és ellenfelekre lel, nyughatatlansága pedig egész életére kiható bajba sodorja. Onnantól fogva, hogy az árnyat elszabadítja, az ifjú varázslótanonc élete versenyfutássá válik.

Első látásra tulajdonképpen nincs ebben az ötletben semmi eget rengető, a cselekmény alapvetően kiszámítható, nem tartogat nagy fordulatokat a high fantasy-n edződött olvasónak. A főszereplő az elején még csak szimpatikus sem volt nekem, egy éretlen kölyök, aki sorra köv el hibákat, nem becsüli meg magát, de aztán szép lassan azonosul vele az olvasó. Kinek nincsenek életre szóló rossz döntései? Legfeljebb nem ismerjük be. Karvaly/Kóbor menekül saját maga elől, ám egy idő után nincs választásunk: szembe kell fordulunk nyomasztó problémáinkkal, amik elől valójában hiába futunk, akár egy életen át.

A történet és az alap mozgatórugók tehát nem túl csavarosak, és bár csatajelenetekben nincs hiány, monumentalitást senki ne várjon. A háttér – a Szigetvilág maga – gazdagon és szépen összerakott; szokatlan, mert nem egy nagy, fiktív kontinens, ahol a hősök kedvükre csatangolhatnak, hanem számtalan, kisebb-nagyobb sziget, és a nyílt tenger félelmetes távlata tárul elénk. Minden sziget más, és a főszereplővel magunk is utazást teszünk, valóságos útleírást kapunk az érzékletesen író Le Guintől. Sok apró ötlet is nagyon tetszett, pl. valakinek a valódi nevét ismerni azt jelenti, hatalmat szerezni felette, és így alakul ki ebből a legmélyebb bizalom jele; tetszett sok jelenet is, pl. a sárkány legyőzése.

A térképekre nekem igazából nem volt szükségem, érdekesség, hogy ebben a kiadásban nem a kiadvány elején vagy végén van csak térkép, de attól függően, hová vetődik a szereplő, ott fűzték le a megfelelő részt.

Le Guin ráérősen, mégis összefogottan, lényegre törően fonja a cselekményt. Inkább leírás, semmint párbeszéd, inkább mesélés, mint jelenet jellemzi az írónő stílusát. Ma már a „trend” határozottan a filmszerűség és a „féltéglák” felé billen (lásd. Martin, Erikson, Jordan), a ’70-es, ’80-as években azonban az ilyen rövidebb „kamaradarabok” voltak divatban. És igen: elolvasva azt kell mondjam, van, lesz létjogosultsága ezeknek a rövidebben, „ésszerűbben” megírt történeteknek is. Az elején még vártam volna, hogy bizonyos dolgokat jeleneten keresztül ábrázoljon az író, de a történet és a szereplő ezek nélkül is „működött”.

Le Guin tehát nem veszik el a részletekben, és a tanulságot sem nyomja le az olvasó torkán. Arra pedig kíváncsi vagyok, mikor fordul a mai trend, mikor térnek vissza a fantasy és sci-fi szerzők újra a „meséléshez”.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 84 hozzászólás.

  1. Sam Reed szerint:

    Sajnos a fordítás pocsék.

    Egyébként ekkor még valóban nem kilóra írták a fantasyt. Ezek még olvashatók voltak. Aztán jöttek a Shannara-féle borzalmak, és a fantasy teljesen érdektelenné vált.

    “Ma már a „trend” határozottan a filmszerűség és a „féltéglák” felé billen (lásd. Martin, Erikson, Jordan), a ’70-es, ’80-as években azonban az ilyen rövidebb „kamaradarabok” voltak divatban.”

    Ezzel abszolút nem értek egyet. Ez nem kamaradarab, hanem normális méretű könyv.

  2. JuhaszViktor szerint:

    Fordítás: a szigetneveket nagyon hangulatosan sikerült magyarítani az első regényben. (Attól szövegszinten még lehettek problémák, de arra már nem emlékszem.)

  3. JuhaszViktor szerint:

    “Aztán jöttek a Shannara-féle borzalmak, és a fantasy teljesen érdektelenné vált.”

    A Shannara valóban borzalmas, de attól a fantasy egyáltalán nem vált jelentéktelenné. Sőt.

  4. JuhaszViktor szerint:

    érdektelenné, na, nem jelentéktelenné, elnézést

  5. Sam Reed szerint:

    Ízlések és pofonok. Számomra érdektelenné vált.

    Egyébként a neveket rontotta el a fordítás, teljesen logikátlanul és értelmetlenül magyarosított.

  6. kadmon szerint:

    Sam Reed: A szigetnevek magyarításával még kicsit dolgozhatott volna, ez tény, de zavarónak épp nem mondanám. Igaz, nekem a borító is tetszett (így ránézésre Kolonicsnak mondanám…)
    Amúgy a Szigetvilág varázslója filmet is ajánlom megnézésre minden fantasy írónak, mielőtt eladja a megfilmesítés jogait bármelyik stúdiónak 🙂

  7. Sam Reed szerint:

    “A szigetnevek magyarításával még kicsit dolgozhatott volna,”

    Miért kellett magyarosítani? A Gyűrűk Ura fordításának majmolása, semmi egyéb.

  8. Kornya_Zsolt szerint:

    A beszélő és hangulatfestő hely- és személynevek magyarítására szükség van, mivel eredeti alakjukban a magyarul olvasók számára nem hordozzák azt a plusz jelentéstartalmat, amit az angolul olvasóknak. Hogy ez mennyiben volt sikeres az Earthsea-könyvek esetében, azon lehet vitatkozni, de hogy igenis meg kellett csinálni, azon nem. Ez nem A Gyűrűk Ura átültetésének majmolása, hanem alapvető fordítói penzum. (Nekem egyébként kifejezetten tetszett a fordítás.)

  9. JuhaszViktor szerint:

    Teljesen egyetértek Zsolttal.

  10. Kornya_Zsolt szerint:

    “Aztán jöttek a Shannara-féle borzalmak, és a fantasy teljesen érdektelenné vált.”

    A valóban szörnyű Shannara-ciklus alapvetően a high fantasy vonalán indított meg egy terjedelemduzzasztó trendet, de a fantasynak azért vannak más irányzatai is, ahol ez egyáltalán nem vagy csak mérsékelten jelentkezett. A sommás ítéletalkotásnak megvan az a hátránya, hogy rendszerint zátonyra fut a tényeken. Tessék például elővenni egy Dave Duncan-könyvet, és akár stilisztikailag, akár strukturálisan kimutatni benne a Terry Brooks-befolyást.

  11. Sam Reed szerint:

    “A beszélő és hangulatfestő hely- és személynevek magyarítására szükség van, mivel eredeti alakjukban a magyarul olvasók számára nem hordozzák azt a plusz jelentéstartalmat, amit az angolul olvasóknak. ”

    Ez az ideális állapot lenne, ami a valóságtól messze van. Milyen többletet ad az angol olvasónak a “Ged” név, és mennyiben felel meg ennek a “Kóbor”? Semmiben.

  12. Kornya_Zsolt szerint:

    Mint már említettem, azon lehet vitatkozni, hogy a fordító jól oldotta-e meg a feladatot, adott esetben konkrét példák felhozásával. Azon viszont nem, hogy a magyarításra az Earthsea-könyveknél igenis szükség volt. Te ezt a sommás kijelentést tetted, én pedig ezzel szálltam vitába. Szakirodalomként javaslom Szabó Ede: A műfordítás (Bp., Gondolat, 1968.) c. könyvének áttanulmányozását.

  13. Sam Reed szerint:

    “A sommás ítéletalkotásnak megvan az a hátránya, hogy rendszerint zátonyra fut a tényeken.”

    Ezt nem vitatom. Nyilván van ellenpélda.

  14. Sam Reed szerint:

    “Azon viszont nem, hogy a magyarításra az Earthsea-könyveknél igenis szükség volt”

    Azt hiszem itt megállhatunk. Szerintem nem volt szükség. Szerinted szükség volt.

  15. Kornya_Zsolt szerint:

    Félreértések elkerülése végett: három nyelven olvastam el az első három Earthsea-regényt, szóval van alapom az összevetéshez. A német fordítás szintén masszívan germanizál, bár az tény, hogy a “Ged” nevet meghagyja eredeti alakban.

  16. Kornya_Zsolt szerint:

    “Szerintem nem volt szükség. Szerinted szükség volt.”

    Én érvekkel támasztottam alá az álláspontomat, te egyetlen kiragadott példával. Ezenkívül talán az is számít valamit, hogy huszonöt éves műfordítói praxisom van. De valóban nincs értelme hosszadalmas vitába bonyolódni, különösen mivel a cross-posting miatt összecsúszunk egymással és késve reagálunk.

  17. Sam Reed szerint:

    “Én érvekkel támasztottam alá az álláspontomat,”

    Bocs, milyen érvekkel? Hivatkoztál egy könyvre. Ez még nem érv.

    Egyébként valóban, te fordítasz, én meg ha nem tetszik, nem veszem meg a fordítást. Ez ilyen egyszerű.

  18. Eszké Pista szerint:

    A könyv kamaszkorom nagy élménye, a fordítás meg teljesen jó, gördülékeny és magyaros. Kb. 20 éve, ha nem csalódom, szintén azon pampogott a Galaktikában a recenzor, hogy lehetett Gedet Kóbornak fordítani, de ezen nem tudtam kiborulni már akkor se.

  19. Kornya_Zsolt szerint:

    @Sam Reed: “Bocs, milyen érvekkel? Hivatkoztál egy könyvre. Ez még nem érv.”

    Érdekes, pedig egy korábbi hozzászólásodban magad is idézted már az érveimet:

    “A beszélő és hangulatfestő hely- és személynevek magyarítására szükség van, mivel eredeti alakjukban a magyarul olvasók számára nem hordozzák azt a plusz jelentéstartalmat, amit az angolul olvasóknak.”

    Ezért kell magyarítani, kérlek. A hivatkozott könyvben ennek a bővebb kifejtését találod.

    “Egyébként valóban, te fordítasz, én meg ha nem tetszik, nem veszem meg a fordítást. Ez ilyen egyszerű.”

    Amit úgy is megfogalmazhatunk, hogy én képzett szakember vagyok, akinek munka közben igyekeznie kell az egész potenciális olvasóközönség igényeit szem előtt tartani, különben egyhamar kikopik a pályáról. Te pedig egy olvasó vagy a sok közül.

    (Egyébként ha a diskurzus netán félreérthető irányt vett volna: a Szigetvilág-könyveket természetesen _nem_ én ültettem át magyarra.)

  20. hanna szerint:

    @Sam Reed: Próbálj meg, kérlek, elvonatkoztatni attól, hogy A Szigetvilág varázslójának fordítása neked nem jött be. Egy sikerületlen példa alapján nem kéne egyúttal egy általánosan elfogadott és követendő fordítói gyakorlatot en bloc majmolásnak elkönyvelned.
    Én ugyan más könyvekből tanultam, mint Zsolt, de a beszélő nevek és reáliák fordítására vonatkozóan csak ugyanazt tudom mondani, mint ő. A fordításban használt alakot a célnyelvi kulturális közeg legalább oly mértékben megszabja, mint a forrásnyelv. Fantasyben meg aztán pláne, ahol eleve fiktív világokról beszélünk, és az “angol eredeti” beszélő nevek elviekben képzeletbeli nyelven írt nevek “fordításai”.

  21. Jud szerint:

    A fordítással nekem nem volt gondom, sem a beszélő nevekkel, sem úgy általában a mondatok gördülékenységével. A Szukitsnál úgy tudom, újrafordították, de erről nem tudok semmit. Ha az rosszul sikerült, nem lehet, hogy arra gondolsz inkább, Sam?

    A normál könyvméreten is lehet vitázni, van, aki szerint 250 K már regény, más kiadók 450 K alatt nem állnak szóba a szerzővel. És a 450 K sem féltégla még. Szerintem a mostani átlaghoz képest ez a könyv kamaradarab, ráadásul főszereplőktől sem hemzseg, és ami még ritkább: végig csak az egyiküket, Kóbort követjük, ami ma már szintén nem jellemző. Minimum váltogatják a nézőpontot, idősíkokat, de itt még a cselekményvezetés is végig lineáris. Ezek mind-mind szűkebb miliőt adnak a regénynek, ezért írtam, hogy kamaradarab.

    A fantasy érdektelenné vált – utólag hozzátetted, szerinted. Sajnálom, hogy egy rossz élmény elvette az egésztől a kedved, pedig nagyon sok jó szerző van. (Másról sem írunk itt az SFmagon :D).

  22. Sam Reed szerint:

    Megjegyezném, hogy eredetileg csak a Szigetvilág varázslója fordításáról volt szó. És továbbra is azt mondom, hogy a neveket teljesen elrontotta.

    Az, hogy én nem rajongok a szokásos fordító gyakorlatért, itt most teljesen másodlagos kérdés, és abszolút magánügy. Pont olyan, mint ahogy én szeretem a pulp sf-t, míg mások szennylapnak nevezik a Weird Talest.

    Na ki volt Gregory Drinknowine? 🙂

  23. hanna szerint:

    @Sam Reed “Na ki volt Gregory Drinknowine?”
    Azért ugye te is látod, hogy a párhuzam sántít, mivel a családi név és a kapott gúnynév messze nem ugyanaz. Nem beszélve a valós, földi kultúrához tartozó keresztnévről. 😉

  24. Kornya_Zsolt szerint:

    @Hanna: “Én ugyan más könyvekből tanultam, mint Zsolt…”

    A korkülönbség, Hanna. Én már vén f*sz vagyok. 🙂

    @Sam Reed: “Pont olyan, mint ahogy én szeretem a pulp sf-t, míg mások szennylapnak nevezik a Weird Talest.”

    Megengedem, hogy nálam nagyobb rajongója vagy a pulp-SF-nek, de legfeljebb egy hajszállal. 🙂 És régi, titkos, dédelgetett tervem, hogy én rendezzem sajtó alá az első magyar nyelvű Weird Tales-antológiát. (Bár bevezetőnek kiegyeznék egy Stanley G. Weinbaum-válogatással is.)

  25. Sam Reed szerint:

    “És régi, titkos, dédelgetett tervem, hogy én rendezzem sajtó alá az első magyar nyelvű Weird Tales-antológiát. (Bár bevezetőnek kiegyeznék egy Stanley G. Weinbaum-válogatással is.)”

    Ez szuper lenne. Egy vevő már van 🙂

  26. Hoild szerint:

    Az 1989-es kiadást a korai kilencvenes években olvastam, és három évvel ezelőtt újraolvastam. A fordítás nyelvezete számomra mindkét alkalommal jól kiszolgálta a stílust és a tartalmat, sőt, mai fejjel még inkább követhetőnek és olvasmányosnak találtam.
    A további kötetek fordítása során legalább egyszer megváltozott a “glossary” tudomásom szerint, ezért megfontolás tárgyává teszem majd, hogy a többi könyvet eredetiben vagy magyar fordításban fogom-e majd elolvasni.

  27. abdul szerint:

    nagyszerű (ifjúsági?) fantasy, ifjonckoromban tucatszor elolvastam, aztán pár éve megint, és semmit nem veszített a varázsából. a “mesélős stílus” meg tényleg jó kifejezés. 🙂

  28. tapsi szerint:

    szerintem iszonyú jó a könyv is, meg a fordítás is

  29. lenienn szerint:

    gyakorlatilag ez a könyv csinált belőlem elkötelezett fantasy rajongót (addig főleg a kfk volt a fő fókuszban) – szóval nyilván elfogult vagyok, de elég jónak tűnik a fordítás, még úgy is, hogy 2 éve pont újraolvastam.

    a magyarítások is teljesen rendben vannak.

  30. Kornya_Zsolt szerint:

    @Hoild: “A további kötetek fordítása során legalább egyszer megváltozott a “glossary” tudomásom szerint, ezért megfontolás tárgyává teszem majd, hogy a többi könyvet eredetiben vagy magyar fordításban fogom-e majd elolvasni.”

    Az Earthsea-könyveknek szerencséjük volt a fordítással, a Mohácsi/Füssi-Nagy/Habony triász mindhárom tagja értette a dolgát, és a később belépők igyekeztek alkalmazkodni az elődökhöz. A magyar nyelvű korpuszban nincsenek nagy bicsaklások. Ettől függetlenül én az eredetiben olvasás híve vagyok, de ez nálam szakmai ártalom.

  31. DBL szerint:

    Nagyon szívderítő beszélgetés ez….
    Főként azért, mert idekeveredett egy zseni is. Minden felületen találkozom velük, és ez nagy lelki kín, mert a középszerű embert nagyon meggyötri.
    A zsenikémtől kérdezném…miért majmolás a Gyűrűk Ura fordításának stílusa?! Csak mert Árpi bácsi csinálta? Talán meg lehetne állni ott, hogy ez ízlés dolga… És mint azt tudjuk azok különbözőek (no meg a Zipferben kapott pofonok kJ-ban mérhető energiatartalma is)…

    Az Earthsea ciklus korábbi kiadásai:
    – A Szigetvilág varázslója 1989 F: Mohácsi Enikő és Zsolt, jól érzed, Kolonics István…
    – Atuan sírjai 1991 F: Füssi-Nagy Géza és Jantner János
    – A legtávolibb part 1991 F: Füssi-Nagy Géza és Jantner János
    – Zehanu 1994 F: Füssi-Nagy Géza és Jantner János
    Aztán a Szukits féle kiadás (a második kötet van meg), amit egy novella kivételével (az Füssi-Nagy Géza)Habony Gábor fordított…
    Ez már kicsit következetlenebbnek tűnik, mert jobban keverednek benne az eredeti angol nevek a magyarítottal. No, és akkor mi van? Elolvastam és tetszett.
    Abszolúte egyetértek Zsolt és Jud véleményével.
    Szerintem egy műfordító legnagyobb feladata és egyben gondja: az eredeti fogalmi tartalmak megőrzését úgy oldja meg, hogy a fogadó nyelv minden érzelmi, érzéki hatása érvényesüljön.
    Ha csak ezt nézem…a fene se` tudja, hogy az eredeti Ged, vagy a magyar Kóbor a jobb.
    A fantasy eleve jobban hat az érzelmekre és a lélekre, mint az sf. Ezért, szerintem itt az első számú feladatok közé tartozik az érzelmi ráhatás, a hangulati varázslat eladása az olvasónak. Ezt pedig szerintem jól oldották meg az Earthsea ciklus fordítói.
    Maga a történetfolyam pedig az egyik legelragadóbb és legolvasmányosabb fantasy, amit írtak, függetlenül attól, hogy ifjúságinak számít-e, vagy nem…
    többek között azért, mert EZ az a könyv, ahol a legremekebb emberi mítoszok egyike, a sárkányok jelenléte világirodalmi szinten a legszebb, és leggazdagabb (ráadásul legtisztességesebb) módon kerül bemutatásra. Ők nem gyűlölendő és primitív embergyilkosok, hanem nagy tudású, ősi lényei egy régmúlt világnak. Az, hogy nemigen szeretik az embereket, egy dolog (speciel részemről teljesen érthető is…).
    gondolom, mindannyian olvastátok már mind a négy kötetet. Mindegyike külön is csodásan feldolgozott része az életnek.
    Az első rész a tanulás, az egyéniség kialakulása, a hiba és az érte fizetendő vezeklés szép allegóriája.
    A második A hit és a valóság, a világosság és sötétség erőinek szimbólumai.
    A harmadik az élet és halál örök szövetségének törvénye, amit, ha felborítunk a mindenség szövetét fejtjük fel vele.
    A negyedik pedig, az emberi jóság és gonoszság, a mágus és a hétköznapi ember – aki ezerszer nagyobb jutalmat kap a hatalomnál az élettől… a szerelmet – sorsa közti választás lehetősége.
    Majd, ha érdekel bennetek beszéljünk még Le Guinról. A sötétség balkeze, a Kisemmizettek, az Égi eszterga…

  32. Kornya_Zsolt szerint:

    Meg nemsokára A Rege is… 🙂

    Amúgy igaz, Habony valamivel kevésbé ügyelt a következetességre, szerintem nem tanulmányozta át elég alaposan a korábbi fordításokat. A nagyon vájtfülűek számára ez esetleg zavaró lehet. De a Mohácsi/Füssi-Nagy váltás tényleg példaértékű.

    Az Earthsea-ciklus pedig szerintem nem ifjúsági irodalom, legfeljebb soft fantasy (ami nem ugyanaz).

  33. DBL szerint:

    Zsolt… 🙂
    Teljesen igaz, csakhogy én sok helyen olvastam azt a besorolást, hogy ifjúsági irodalom…
    A soft talán a kevesebb agyament harcot,kardot, boszit jelent. Persze még ez sem lenne gond, ha jól írják meg. Ott van Fritz Leiber a Kard és boszorkányság ciklusával. Mér` nem adnak ki többet tőle?! Én (a korom miatt is) kifejezetten hard sf rajongó vagyok, de van pár író a fantasy területén, no meg a horroréban (tán Lovecraft, Barker…), akik lenyűgöznek…

  34. abdul szerint:

    az “ifjúsági” kitételt én említettem meg, félreérthetően. helyesbítésként: arra gondoltam, hogy A szigetvilág varázslója olyan könyv, amit nyugodt szívvel a kezébe nyomnék egy általános iskola felső tagozatos/középiskolás korú gyereknek, nem pedig azt, hogy kizárólagosan ennek a korosztálynak íródott.

    mindegy, lényeg, hogy a könyv nagyszerű.

  35. armand szerint:

    Hogy letegyem a magam ketcenteset is, nekem mar tinedzserkent sem tetszett az op.cit. Ebben a forditas egyaltalan nem jatszott szerepet,egyszeruen a tortenetet talaltam rettenetesen laposnak. Fel eve beproba;lkoztam a filmsorozattal is, ami 10 percre sikerult, majd velotrazo uvoltest hallatva kikapcsoltam a keszulekt. Felreertes ne essek, senkit nem akarok meggyozni semmirol, de azert egy kerdes nem hagy nyugodni: a Kobor nem az Omega enekese?

  36. anarion szerint:

    Nekem is az első fantasy könyvek között volt, amit olvastam, és az elbeszélő, mesélő stílusa nagyon bejött. Bár az angol eredetihez nem volt szerencsém, nekem tetszett a magyar fordítás és a beszélő nevek is.

    Igaz, jómagam a szerepjátékok terén is annak a híve vagyok, hogy aminek van magyar megfelelője, azt magyarul mondjuk. Ezt pedig mesélőként a játékosaimtól is elvárom.

  37. DBL szerint:

    @abdul…
    Nem rád gondoltam, tehát nincs félreértés. 🙂
    Életem során, rövidebb-hosszabb cikkeken kívül három nagyobb lélegzetű írást olvastam a sci-firől, amelyek érintették a fantasyt is.

    Ebből az egyik Sam Lundwall anyaga a 7. Metagalaktikában (Holnap történt). A második Stanislaw Lem monográfiája a tudományos-Fantasztikus irodalomról A harmadik (és legnagyobb) Brian Aldiss Trillió éves dáridó című hatalmas sci-fi monográfiája. Aki nem olvasta, annak egyrészt nagyon ajánlom, másrészt a méreteiről… Két kötet, összesen 636 oldal. Csodálatos mű, és lényeges tulajdonsága, hogy angol lévén olyanokat is megemlít kiemelkedő fantasztikus íróként, mint Karinthy Frigyes (Faremidó, Capillária), és Babits Mihály !!!! Gólyakalifája…

    Sajnos a negyedik nagyhírű művet, Nicholls sci-fi monográfiáját úgy tudom nem adták ki magyarul.

    Nos azok az elemzések, amelyek már Le Guin Earthsea ciklusáról, általában ifjúsági fantasyként kezelik. Aldiss is.
    Az alábbit írja: “… Ennél erőteljesebb volt Le Guin ifjúsági trilógiája az Earthsea (Szigetvilág) címen, 1972-ben egybegyűjtött regénysor, amely a sárkányok és varázslatok alkalmazása folytán Tolkien típusú fantasy.”
    A legfontosabb viszont, amit az írónőről mond Aldiss, az az alábbi(abszolút egyetértek vele):
    “Legjobb műveiből emlékezetes közérthetőség sugárzik, ami gondolati tisztaságának és nem a téma egyszerűségének a következménye.”
    Nos, itt van Le Guin műveinek lényege, ami az értékét adja…

  38. DBL szerint:

    @armand…
    Természetesen, mivel ez a felület abszolúte demokratikus, szíved joga, hogy miről mi a véleményed….
    Én azért a helyedben felvenném azt a kétcentest, visszarakván kis zsebembe, elballagnék valamilyen más témakört kínozni a véleményemmel. 🙂
    PS. Azt már különben megbeszéltük, hogy a filmnek kevés köze van Le Guin szellemiségéhez…

  39. armand szerint:

    No halistennek, hogy lezartad: legy szives legkozelebb ird oda mindig a hozzaszolas vegere, hogy lezartad, mert ilyenkor az otromba laikus nem veszi eszre, hogy a fajsulyos velemenyek mar elhangzottak es ez csak ilyen esetlen helyzetekhez vezet, mint a mostani, a Mansisses nevu filozoffal.:)

  40. Kornya_Zsolt szerint:

    @Armand: “Fel eve beprobalkoztam a filmsorozattal is, ami 10 percre sikerult, majd velotrazo uvoltest hallatva kikapcsoltam a keszuleket.”

    Szerintem senki nincs itt a kommentelők között, aki vitatná a reakciód jogosságát.

    “Felreertes ne essek, senkit nem akarok meggyozni semmirol, de azert egy kerdes nem hagy nyugodni: a Kobor nem az Omega enekese?”

    Ha egészen precízek akarunk lenni, akkor Kóbor Brassó vármegye legrégibb ismert települése, félúton Zsiberk és Szásztyukos között. Az oklevelek már a XIII. század elején említik, és még a lakossága még ma is felerészben magyar.

    Rockzeneileg nézve a kóbor egy angyal, amivel annak idején a piramisos Révész énekelte le a pástról a komplett Omegát. Miután ezt a létfontosságú kérdést helyretettük, akár vissza is térhetünk Le Guinhez.

  41. Kornya_Zsolt szerint:

    Amúgy az Earthsea-t lehet szeretni és nem szeretni, az viszont tény, hogy rendkívül nagy hatást gyakorolt a fantasy-zsáner fejlődésére, mégpedig (szemben Aldiss értékelésével) egyáltalán nem tolkieni irányban. Ezek a regények ugyanis mélységesen _személyes_ hangvételűek, különösen a Tombs of Atuan meg a Tehanu, és nem epikus ívet követnek: ezért érezhetik őket egyesek, a maguk ízlésvilágának szempontjából jogosan, cselekménytelennek és laposnak. De:

    “Throughout the sequence, the intimate clarity of her conception and the pellucid authenticity of her descriptions of her world and its mortal folk make Earthsea one of the most deeply influential of all 20th-century fantasy texts.”

    John Clute
    The Encyclopedia of Fantasy, 1999 St. Martin’s Griffin Edition, p 573.

  42. Sam Reed szerint:

    DBL, ha esetleg rám céloztál, máskor nyugodtam mondd meg nyiltan. Az ilyen sunyi utalások elég gusztustalanok…

    Másrészt ha csak jót lehet mondani egy fordításról, mert ellenkező esetben “lezseniznek”, akkor egy bloggal kevesebb, amit olvasok a jövőben.

  43. Kornya_Zsolt szerint:

    @Sam Reed: DBL nyilván rád célzott, és elég rosszul tette, hiszen a fordítással kapcsolatos polémia addigra már elcsendesült, kár volt újra felszítani. Nem nyelhetnénk le az indulatunkat mindannyian, és hagyhatnánk a flémet a bús picsába? Mert én speciel hiányolnának erről a blogról, még akkor is, ha nem mindenben értünk egyet.

  44. DBL szerint:

    @Sam Reed…
    Igen rád,de ez nem sunyi utalás volt. Van pár felület, ahol ugyanígy feldühített az olyan véleményformálás, ami átcsúszik illetéktelenségbe.
    Ha megálltál volna az ízlés talaján, egy szót sem szólok, mert az a szuverenitás birodalmában van.
    A műfordítás a legnehezebb irodalmi feladatok közé tartozik. Én még az írásnál is nehezebbnek tartom.
    Elég rendesen ismerem a Le Guin ciklust ahhoz, hogy különbnek tartsam, mint amit írtál róla,… még a fordításáról is.
    A Gyűrűk Ura véleményről nem is beszélve…

    Soha, senkit nem kívánok szándékosan megbántani. Ha ezt annak vetted elnézést kérek, csak a a sommás kinyilatkoztatások nagyon zavarnak.

  45. jakirte_jak_cyr szerint:

    Egyik legelső fantasy volt, amit valaha is olvastam és anno tetszett. Azóta beszereztem egy antikváriumban évek múlva (kamaszként kölcsönpéldány volt), és a többi négyet is. A Szukits 2. kötetével nem próbálkoztam. Ha belegondolok, azon kevés regény egyike, ahol nem fegyverforgató a főszereplő, hanem mágiatudor.

    Korábban említésre került a régi és modern fantasy különbsége. Csak annyit fűznék hozzá h erősen Í&P, én például annyira nem élvezem a klasszikusokat (Le Guin spec kivétel). Azt meg, hogy fantasy haldoklik meg halott, számomra nem téma. Általában olyanok mondják, akik a régebbi szerzőket szeretik, pedig manapság is számtalan tehetséges szerző akad, akik újradefiniálják a régi toposzokat és a műfajt. Van, aki radikálisan újít, van aki közelít a régihez.

  46. Hackett szerint:

    DBL és Sam Reed:
    Csatlakozva Zsolthoz, mivel személyesen is van szerencsém mindkettőtöket ismerni, biztos vagyok benne, hogy meglepődnétek, mennyire jól el tudnátok beszélgetni egymással élőben.:) Azonban a net, mint sokszor, most is félrevitte kicsit a dolgokat.
    Please, több megértést a másik véleménye iránt, és kerüljük a személyeskedést.:)

  47. Kornya_Zsolt szerint:

    @Jakirte Jak Cyr: “Ha belegondolok, azon kevés regény egyike, ahol nem fegyverforgató a főszereplő, hanem mágiatudor.”

    A soft fantasy-regényekben ez nagyon gyakori, sőt – érzésem szerint túl gyakori. Engem néha már az émelygés kerülget a rengeteg gyógyítótól, vegetariánus boszorkánytól, érzékeny forrásnimfától és egyszarvúkat gyámolító fehér ruhás szűztől. Le Guin viszont iskolateremtő volt ezen a vonalon, és a későbbi fejleményeket éppúgy nem volna korrekt felrónom neki, mint ahogy Tolkiennek se tehetek szemrehányást a Shannara-rétestésztáért.

  48. Sam Reed szerint:

    Hackett, nem bánom ha a véleményemet kritizálja, de azt nem kifejezetten kedvelem, amikor saját maga találja ki, hogy nekem mi a véleményem. Amiket ír, azoknak köze nincs ahhoz, amiket én írtam.

  49. DBL szerint:

    @Sam Reed
    Még egyszer elnézést kérek a dologért. Az a helyzet, hogy fáradtan és idegesen nem szabad irodalmi polémiába keveredni, mert az ember hamar a személyeskedés hibájába esik. Velem ez történt tegnap. Egész egyszerűen összekevertem az Earthsea, mint történetfolyam (és írója)iránti rajongásomat a fordítói munkáról szóló véleményeddel.
    Ennyi
    Remélem többször nem fordul elő köztünk ilyen konfliktus,legalábbis az én hibámból.
    Üdvözlettel: DBL

  50. kwindu szerint:

    Hát én mit egyszerű mezei olvasó bármilyen könyv fordításától azt várom, hogy hangulatában, nyelvi fordulataiban minél jobban hasonlítson az eredeti műre. Persze ez biztos nagyon nehéz, de amennyire lehet ragaszkodni, kell az eredethez. Pont ezért egyet értek Kornya Zsoltival, akinek sok remek Howard és Lovecraft fordítás köszönhetek. Az elfajult vitáról meg egy gondolat én Kornya Zsoltival szeretnék egyszer vitázni a Gyűrűk ura kritikájáról. De neten soha nem fogok vitázni, mert estlege félre érthető ne agy isten sértőnek tűnhet egy-egy komment pedig nem annak szánom. Vitázni csak fehér abrosz mellett szemtől szembe kulturáltan esetleg egy pohár itallal (jó én nem iszom alkoholt, de a teát szeretem) a kézben érdemes. No, bocsi egy kicsit eltértem a tárgytól. Nekem a „Szigetvilág varázslója” kellemes könyv élmény volt anno és most a cikknek köszönhetően azt hiszem, újra elő veszem, és újra olvasom mind a négy könyvet. Tudom sokszor írtam, de köszönöm a cikket. Az ilyen írásoknak köszönhetőn sikerül felfedeznem régi kedvenceim újra. Ha már köszönet Zsolti neked külön szeretném meg köszönni a DV kiadónál megjelenő Robert.E.Howard életmű sorozat fordítását és a novellákhoz írt értő jegyzeteket. Nagy Howard fan vagyok, ezt neked is köszönhetem, ami megjelent tőle magyarul egy két könyv kivételével meg van. Elnézést az OFF-ért ígérem legközelebb visszafogom magam.

  51. Kornya_Zsolt szerint:

    Köszönöm szépen az elismerő szavakat; ami pedig a Tolkien-polémiát illeti, állok elébe, fehér abrosz mellett. Én mondjuk piálok, de elég jól bírom, úgyhogy nem kell attól tartani, hogy a beszélgetés egy-két óra múlva inkoherenciába fullad a részemről. 🙂

  52. Sam Reed szerint:

    DBL: OK, semmi probléma.

  53. tapsi szerint:

    Öööö, én teljesen jól szórakoztam a tévésorozaton is, rettentőenm rossz volt, meg a történetnek úgy általában semmi köze sem volt a könyvhöz, de ha jól emlékszem, borzalmasan aranyosan volt gagyi 😀 kb. csak a csillámpónik hiányoztak belőle. (Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy családi karácsonyi vacsora után néztem meg, szóval lehet, hogy józanul és kevésbé megbocsátóra telezabálva engem is idegesített volna.)

  54. DBL szerint:

    Jól mondod. Aranyosan gagyi…
    Tipikusan gagyi hollywoodi karaktert csináltak Kóborból. Összehúzták az első és második részt, semmi igazi fejlődés.
    A könyvbéli Kóborban van annyi sötétség is, amennyi izgalmassá teszi a karaktert. Hibákon keresztül jut el az igazi mágusi szintig, amikor már tudja: legjobb nem cselekedni, hadd cselekedjen a világ. Akkor szabad hozzányúlni a mágiához, ha már más megoldás nincs. Ezt legjobban a harmadik könyvben érezni,ahol Kobot az ifjú herceg segítségével, csak mint EMBER győzi el. nincs mágia.
    Az a helyzet, hogy amihez Hollywood hozzányúl, ott kő kövön nem marad… 🙂

  55. kwindu szerint:

    “Ma már a „trend” határozottan a filmszerűség és a „féltéglák” felé billen (lásd. Martin, Erikson, Jordan), a ’70-es, ’80-as években azonban az ilyen rövidebb „kamaradarabok” voltak divatban.”Igen egyet értek bár a rövidebb könyveket nem tartatom „kamaradarabnak” én sem. Viszont engem nagyon zavar ez a mostani féltégla mánia, még ha a könyv jó is. Sokszor érzem egy –egy könyvön vagy sorozaton a túlírtság jeleit lásd „tűz és jég dala” ciklus. Hiába jó a sztori, ha jelentek vagy történeti szálka el vannak nyújtva. Számomra pont ezért is szimpatikusak a „Sziget világ” történetek. Le Guin , Howard ,Moorcok ,Lovecarft, Gemmell, nagy kedvenceim tíz oldalon képesek voltak egyedi eredeti világot-hangulatot teremteni, ami azonnal magával tudott ragadni. Tévedés ne essék, nem tartom rossznak Martint vagy Eriksont és nem is akarom kritizálni a munkájukat. De néha a könyveiket olvasva határozottan az volt az érzésem hogy fele is elég volna, némely köttetnek. Főleg Martinál érzetem ezt a „Tűz és jég dala” negyedik részénél, mint ha kifulladt volna a sorozat. A szigetvilág esetében viszont kerek egész és hangulatos történeteket olvastam és egyik könyv után sem volt hiányérzetem. Ugyan ezt érzem a többi általam felsorolt író esetében.

  56. Arcana szerint:

    Nem is emlékszem, hogy ez vagy a Dragonlance krónikák volt-e az első fantasy élményem, de az biztos, hogy anno nagyon megragadott. A 89-es kiadást emeltem le anyám polcáról és sajátítottam ki, aztán sok évvel későbbi újraolvasás után is elégedetten tettem le. Közel ugyanazt az élményt nyújtotta, mint 10 évesen. 🙂 Nagyon jól megírt, szórakoztató könyv, amit tuti, hogy még elő fogok venni valamikor.
    A filmet (Földtenger varázslója) meg senki ne nézze meg…

  57. Sinclare szerint:

    Hogy én is hozzátegyem a magamét a vitához:
    – nevek fordítása: érdekes trend, hogy a fantasyben magyarosítunk, de a többi műfajban megmarad az eredeti név. Furán is hangzana, mondjuk a Matrixban (tudom, film) egy ilyen bemutatkozó szöveg: “Andrásfi úr? Kovács vagyok, Kovács ügynök.”
    Szerintem, ahogy a magyar irodalmi szerkesztési szabályok eltérnek az angolszásztól (kimondott szöveg elé gondolatjel, kommentben csak akkor írjuk ki, hogy “mondta”, ha lényeges, és igyekszünk változatosan kifejezni, míg az angolszászban a “said” tipikus láthatatlan szó), úgy a fordítási hagyományok terén is lehetnek saját szabályaink. Fantasyben jó a magyarítás (Korongvilág, mint zsinórmérték), SF-ben, vagy “normál” irodalomban nem.
    – idegen kifejezések használata: szerintem a vegyes használat adja a legnagyobb szókincset. Elsődlegesen a magyar érvényesüljön, de nem kell félni az idegen szinonimáktól, feltéve, ha meghonosodtak. Vagy éppen az idegen szavak túlhasználata adhat egyedi ízt (Csepregi Tamás: Szintetikus álom).
    – Szigetvilág, mint ilyen/olyan regény(sorozat): mivel 1968-as regény, a mostani fantasykkal összevetni kissé bajos. Egyszerűen annyit változott a fantasy irodalom, hogy két külön korszakról beszélünk. Világos, hogy Lovecraft művei a maguk késő gótikus stílusával ma már nem tudja azt a horror-hatást kiváltani, mint egy kortárs regény, vagy egy 1968-as sci-fi is darabos, mosolyogtató lehet a maga bumfordi technológiai látomásaival (bár vannak kivételek). Azt hiszem, az Utolsó háborúban használnak az űrhajón lyukkártyás számítógépet…
    – filmszerű féltéglák: talán ez a legnagyobb kihívás egy mostani írónak. Tetszik, nem tetszik, ma már a felnövekvő ifjúság a 30 másodperces snittekhez szokik-szokott (számítógépes játékok esetén meg töredék másodperces döntésekhez), és egy lassabb regényt félrehajítanak, mert “nem pörög az esemény”. Már egy novellában sem lehet röviden elidőzni, mondjuk egy olyan párbeszéddel, ahol az emberi szereplők emberekként jelennek meg és nem akciófilm-szereplőkként, mert “leül a cselekmény”.
    Ehhez jön az ingerküszöb növekedése (ami nem mellékesen a depresszió egyik fő oka), és máris ott vagyunk, hogy zaftos, véres, gyors eseményekből összefűzött filmregényt követelnek meg sokan.
    Nem tudom, mi a megoldás. Csak azt, hogy nekem mindig is jobban bejött, ha el lehet merülni a történetben, ha a szereplők nem papírfigurák, és bár alapvetően jó iramot diktál a cselekmény, időről-időre vannak kitérők. Megint csak Pratchettet tudom felhozni legjobb modern példának. Nála a legtöbb mellékszereplő is élő karakter, és valóban mesél.

  58. Sinclare szerint:

    @Kornya Zsolt: “Engem néha már az émelygés kerülget a rengeteg gyógyítótól, vegetariánus boszorkánytól, érzékeny forrásnimfától és egyszarvúkat gyámolító fehér ruhás szűztől.”

    Szívemből szóltál, Mester 🙂 Ennek ellentéte (ha már női főszereplő) a 180 centis, a latexruha fantasys megfelelőjében feszítő amazon domina (ha mágiahasználó, akkor is), aki persze csak a férfiakkal (és nőkkel) szemben agresszív úrnő, egyébként van egy kisállatkája, akit imád. Meg persze a főhős is elnyeri a szerelmét.

    A magam részéről Gandalf-komplexusnak hívom azt, hogy a fantasyben többnyire mágiahasználó a főhős. A Gyűrűk Urában harcosok voltak, és Gandalf is alig szerepelt, és ezt kompenzálják sokan. Meg aztán egyszerűbb – persze értelmes magyarázat nélkül – félisteni hatalommal felruházni a főhőst, és kisujjból kiszopni a dolgokat, mint utánanézni, hogy a fegyveres harc miként is működik, mekkora egy másfélkezes kard súlya, milyen roncsolást okoz egy pallos, lehetséges-e két nyílvesszővel a lábban tovább küzdeni, vagy mennyi idő alatt fárad el egy tapasztalt zsoldoskatona.

    Meg aztán, manapság a nőiesen érzékeny, émelyítő cukiságba hajló karakterek a menők…

  59. kwindu szerint:

    Sinclare: Én nem akarom összevetni a mai fantasykat a hatvanas hetvenes vagy harmincas negyvenes évek könyveivel. Szimplán nekem nem tetszik, ha divatot csinálunk, valamiből lásd a féltégla méretű hosszura nyúló sorozatok. Ja, és akkor nem beszéltem a romantikus vámpír lányregény trendről, na, az aztán gusztustalan. A nagy terjedelmű fantasyknál sokszor azt érzem inkább a kiadók, mint az olvasók diktálta elvárások miatt méretesebb a könyv. Sajnos emiatt kínszenvedés a könyv kisebb nagyobb része ahol a történet nem halad az oldalak meg csak gyűlnek. Igen én is szeretek elmélyülni egy jól kitalált világban és szeretem az élt szerűen megírt karaktereket. Viszont ha a leteszem a könyvet és hiába a jó történet, de nincs, kedvem fölvenni a temérdek üresjárat miatt akkor ott baj van. Amúgy meg tényleg fura, de igaz, amit a mai fiatalabb generációval kapcsolatban írtál és pont ezért micsoda ellentmondás a 30 másodperces snittekből ítélő fiatal és a féltégla méretű fantasy könyvek divata.:-)

  60. Sinclare szerint:

    kwindu: sajnos a divatot a fogyasztók csak lassan tudják megváltoztatni. Megvesszük azt, ami tetszik, amit nem, az meg megy vissza a raktárba. De ha sokan vesznek gagyit, akkor hiába vagyunk igényesek, mert rajtunk veszít a kiadó néhány tízezer forintot, a többin meg nyer milliókat.
    Az rvl (romantikus vámpír lányregény) tipikus túlélési húzás a kiadóktól. Erre van kereslet, hát ezt nyomják. Számomra az rvl egy szinten van a zsákszámra nyomott ponyvafantasyvel, amikor az írót leszerződteti egy játékgyártó cég, hogy hangulatregényeket írjon, esetleg felfuttasson olyan területeket, amiknél a kimutatások szerint csökken a profit.

    Amiről én beszéltem, tehát a történet élővé tétele normális esetben nem üresjáratot eredményez. Egészen más felesleges sorokat halmozni, és más kidomborítani a karaktereket, vagy élvezetes tájleírást adni. Sajnos a féltégláknál éppen ez hiányzik, éppen ahogy te, én és mások is látjuk. Néhány írónál biztosan írói hiba, de inkább a kilóra való fizetés lehet a ludas.
    Ha neked adnak fél millióval többet, hogy feldúsíts egy amúgy is megélhetésből írt iparosmunkát, te sem utasítod vissza. Nem a mesterművedet teszed tönkre, nem igaz?

    Mondok még valamit: számomra a fantasy egy halott műfaj önmagában. Már csak úgy vagyok hajlandó ilyet olvasni, ha ötvözik, mint mondjuk a Shadowrun világában. Egyszerűen herótom van a százezredik képzelt világ problémáinak taglalásából olyanok részéről, akiknek gőze sincs a középkori viszonyokról. Ott tartok, hogy fantasyből megálltam valahol a kilencvenes évek közepén, ha még kézbe veszek ilyet. Kivétel egy van: Pratchett. De nála is inkább clockpunk-szocio-fantasyről beszélhetünk, ami sokszor paródiába hajlik, tehát az alapállításom érvényes maradt.
    Vagy csak engem fáraszt Hablaty királyság Rihe, Rüfke és Rongy klánjainak-céheinek-pártjainak-nemesi házainak küzdelmei és az egyéb toposzok? Mindezt persze kalandos-pörgős formában megírva, úgy, hogy a főhős és főhősnő az átlag olvasó átlag vágybeteljesítő karaktere.

  61. kwindu szerint:

    Sinclare: Nagyon sok mindenben egyet értek veled, mert az állatalt leírt kiadói mentalitást tények támasztják alá.” Az rvl (romantikus vámpír lányregény) tipikus túlélési húzás a kiadóktól. Erre van kereslet, hát ezt nyomják. Számomra az rvl egy szinten van a zsákszámra nyomott ponyvafantasyvel, amikor az írót leszerződteti egy játékgyártó cég, hogy hangulatregényeket írjon, esetleg felfuttasson olyan területeket, amiknél a kimutatások szerint csökken a profit.” Ez, ahogy leírtad úgy igaz sajnos főleg a játokból készült regények silány minőségűek. Általában a játék neve miatt vásárolják meg a könyvet sokan és azt hiszik jó fantasyt kaptak pedig nem. Ezek a regények a leg ritkább esetben ütik mega az olvashatóság szintjét és akkor hol vagyunk jó könyv fogalmától. „Mondok még valamit: számomra a fantasy egy halott műfaj önmagában” No, ez nem igaz szerencsére csak legföljebb nem találkoztál az új írok, zseniális műveivel pedig van ám nem is kevés formabontó vagy zsánernek meg felelő, de üdítően új és élvezetes könyv. Azon kívül, mint minden ez a műfaj is változik, mint azt előző kommentedben te magad is írta.” Egyszerűen herótom van a százezredik képzelt világ problémáinak taglalásából olyanok részéről, akiknek gőze sincs a középkori viszonyokról.” Igaz emiatt akár hiszed akár nem sok könyvet én sem tudok elolvasni. Főleg ha találok egy olyan technikai eszközt, ami a kor színvonalán még nem létezhetett nem beszélve az egyéb butaságokról. Viszont had hívjam fel a figyelmed néhány jó könyvre, ami alá támasztja azt az érvem mi szerint a fantasy nem egy halott műfaj sőt. Na, itt van, néhány nagyon jó köttet, amit akár többször is újra lehet olvasni: Brent Weeks „Éjangyal trilógia” nagyon jó komor hangulatú sorozat még csak két rész jelent meg magyarul, de év végére itt a befejező köttet. Ebben a könyvben főleg a mági és alkalmazása újszerű a másik erősége a sorozatnak a karakterek kidolgozása, ami a könyvek nagy erősége élveztess olvasmány. Joe Abercrombie „Az Első Törvény” szintén két része jelent meg magyarul, de év végére itt a harmadik, na, ezen a könyveken jókat fogsz röhögni. Itt is a karakterek már önmagukban is megérek egy misét főleg a mágus, aki nem egy Gandalf kópia és akkor finoman fogalmaztam. Sőt ebben a könyvbe a világ is érdekes, mert a reneszánsz és nem a középkort idézi meg. Ami önmagában is felüdülés a sok elfuserált középkor kópia után. Végül egy újabb szerző, akire érdemes figyelni Patrick Rothfuss ” A királygyilkos krónikája” szintén egy három részes sorozat első kötete csak ismételni tudom magam jó karakterek és okosan megírt történet. Az általam fölsorolt mind három író friss termés annyira, hogy Patrick Rothfuss még a sorozata befejező részét most írja. Ezek az írok, mind azt bizonyítják, van még a fanasyba lehetőség. Ja és akkor nem beszéltem Naomi Novik sárkány könyveiről vagy Suzanna Clarke „Hollókirály” művéről, ami nagy kedvencem. Egy szó mint száz ne temesd a műfajt mert van még benne szufla nem is kevés.

  62. kwindu szerint:

    Bocsi Patrick Rothfuss ” A királygyilkos krónikája”sorozat első részének címe ” a szél neve” már csak hogy pontos legyek

  63. Nihil szerint:

    “Vagy csak engem fáraszt Hablaty királyság Rihe, Rüfke és Rongy klánjainak-céheinek-pártjainak-nemesi házainak küzdelmei és az egyéb toposzok?”

    Ezzel én a következőképpen vagyok: ha érdekel a szereplők sorsa, akkor érdekel a világ sorsa. Ha nem érdekel az első, akkor a második sem fog. Persze, ettől függetlenül akkor is inkább a szereplők sorsa fog minket érdekelni, nem pedig a világé, és a dolgok rendeződéséért is miattuk fogunk szorítani – már amennyiben pozitív hősökről van szó, elvégre vannak érdekes negatív szereplők is, ld. Ravasz Cugel, akiknek nem szorítunk, és mégis lekötnek a kalandjaik.

    Amennyiben a történetben semmilyen szereplők vannak, ráadásul a Hadivarangy és a Vadjakab klán is ugyanolyan érdektelen, ráadásul a kettőt nem is tudjuk megkülönböztetni egymástól, akkor megette a fene az egészet.

  64. Sinclare szerint:

    Nihil: “Ezzel én a következőképpen vagyok: ha érdekel a szereplők sorsa, akkor érdekel a világ sorsa. Ha nem érdekel az első, akkor a második sem fog.” Azaz a világ csak színpad, háttér? Ez a másik problémám az átlag fantasyvel, hogy a világ indifferens. Akkor meg még inkább a levegőben lebeg az egész történet, hiteltelen lesz minden karakter, mint egy műkedvelő vidéki amatőr színi társulat első próbaelőadása.

    Szerintem a jó történetben mindhárom elem egyformán erős kell legyen: világ, karakterek, cselekmény.

    “már amennyiben pozitív hősökről van szó, elvégre vannak érdekes negatív szereplők is”

    Szerintem a negatív szereplők sokkal izgalmasabbak, és miért ne lehetne értük szorítani? A legtöbbjüket sokkal jobban megértem, mint a “jó” főszereplőket.

    “Amennyiben a történetben semmilyen szereplők vannak, ráadásul a Hadivarangy és a Vadjakab klán is ugyanolyan érdektelen, ráadásul a kettőt nem is tudjuk megkülönböztetni egymástól, akkor megette a fene az egészet.”

    Teljesen egyetértek.

  65. Nihil szerint:

    Sinclare: hadd mondjak egy példát: ha egy adott konfliktusban, problémában olyan emberek vannak érintve, akiket ismersz, akkor sokkal jobban érdeklődsz az adott probléma megoldása, kifejlete iránt, mintha számodra érdektelen emberekkel történne. Lehet azon vitatkozni, hogy ez jó-e avagy sem, de egyszerűen ilyen az emberi természet. Ha érdeklődsz az illető iránt, a problémákat máris más színben látod.
    Én kimondottan kedvelem ugyan a hangulatos, jól összerakott világokat, és persze, az a tuti, ha minden eleme a regénynek telitalálat. De mindenkinek megvannak a maga preferenciái ezen elemek közül, amikről lehet vitatkozni, hogy melyiknek kell fontosnak lenni, csak éppen felesleges. Ha a szereplők hidegen hagynak, miért érdekeljen a történetük, akkor pedig a világ maga már nem fogja megmenteni a regényt, sőt, akkor már inkább olvastam volna útikalauz formájában róla.
    “Szerintem a negatív szereplők sokkal izgalmasabbak, és miért ne lehetne értük szorítani? A legtöbbjüket sokkal jobban megértem, mint a “jó” főszereplőket.”
    Oké, de a jó alatt nem feltétlen kell überidealista nagyon jókat érteni, azért találkozhatunk olyan fantasy-hőssel, aki egy sereg emberi hibával rendelkezik, mégis összességében pozitív karakter. Számomra nincs annál hervasztóbb, amikor egy rosszul megírt, pozőrködő negatív hősről olvasok – és haj de sok ilyenről olvastam! -, így a lényeg a hogyanon van itt is.

  66. Sinclare szerint:

    @Nihil: “ha egy adott konfliktusban, problémában olyan emberek vannak érintve, akiket ismersz, akkor sokkal jobban érdeklődsz az adott probléma megoldása, kifejlete iránt, mintha számodra érdektelen emberekkel történne. ”

    Ezt nem is vitattam. Világos, hogy ki kell alakuljon egyfajta kötődés a szereplőkhöz, különben érdektelen lesz a sorsuk. Csak azt látom, hogy a regények többségében, érthető módon, ezt vágybeteljesítő karakterekkel oldják meg.
    Nem véletlenül tekinthető sok fantasy regény ifjúsági regénynek. Ahol a szerző ezen képes túllépni, ott születik valódi, felnőtt regény. Amikor nem azért szimpatikus az adott szereplő, mert az olvasó idealizált énképét látja benne, hanem azért, mert élő, eredeti, független szereplő, aki az olvasó által is ismert és sajátjának tekintett szituációkban jól-rosszul dönt. A Szigetvilág varázslójában éppen ez valósul meg: a főszereplő hoz egy hibás döntést egy olyan helyzetben, amit az olvasók többsége a sajátjának érez (nem konkrétan, hanem jellegénél fogva).

    Engem kiskorom óta ez fogott meg a regényekben: adott helyzetben én hogyan döntöttem volna, akkor hogyan alakul a történet.

    “Én kimondottan kedvelem ugyan a hangulatos, jól összerakott világokat, és persze, az a tuti, ha minden eleme a regénynek telitalálat. De mindenkinek megvannak a maga preferenciái ezen elemek közül, amikről lehet vitatkozni, hogy melyiknek kell fontosnak lenni, csak éppen felesleges. ”

    Ezzel is csak egyetérteni tudok. Ízlésről vitatkozni felesleges. Viszont annyit szerintem leszögezhetünk, hogy ha valamelyik komponens elsikkad, már műfajt ugrunk. Ha például a párbeszéd, a motivációk, az interakció a lényeg, és ez elnyomja a többit, akkor színpadi művel van dolgunk.

    “Oké, de a jó alatt nem feltétlen kell überidealista nagyon jókat érteni, azért találkozhatunk olyan fantasy-hőssel, aki egy sereg emberi hibával rendelkezik, mégis összességében pozitív karakter. Számomra nincs annál hervasztóbb, amikor egy rosszul megírt, pozőrködő negatív hősről olvasok – és haj de sok ilyenről olvastam! -, így a lényeg a hogyanon van itt is.”

    Megint igazat kell adjak neked, azzal a kiegészítéssel, hogy a pozőrködés általában hibás megoldás.

  67. Sinclare szerint:

    @kwindu: ” Általában a játék neve miatt vásárolják meg a könyvet sokan és azt hiszik jó fantasyt kaptak pedig nem. Ezek a regények a leg ritkább esetben ütik mega az olvashatóság szintjét és akkor hol vagyunk jó könyv fogalmától.”

    Így van. Franchise iparosmunkák, nem regények.

    “No, ez nem igaz szerencsére csak legföljebb nem találkoztál az új írok, zseniális műveivel pedig van ám nem is kevés formabontó vagy zsánernek meg felelő, de üdítően új és élvezetes könyv. ”

    Pedig azt írtam, nekem. Nem általánosságban temettem a műfajt.

    “Főleg ha találok egy olyan technikai eszközt, ami a kor színvonalán még nem létezhetett nem beszélve az egyéb butaságokról.”

    Így van.

    Köszi az ajánlásokat, de ha jobban megnézed, több közülük kilép a középkori jellegű fantasyből, és inkább történeti-realista környezettel keveri. Márpedig a fantasy alapja a középkori jellegű világ (technikai-társadalmi környezet értelmében). Ha már reneszánsz, rokokó, indusztriális, modern, stb. a környezet, már kevert zsánerről beszélhetünk.

    Ez nagyon irodalomelméleti fejtegetés, csak azt akartam vele jelezni, hogy a kortárs fantasy-írók keresik az újat, mert, lássuk be, a klasszikus középkorias fantasy iszonyatosan elcsépelt, kb. mint az agyontechnicizált, elembertelenedett sci-fi.

  68. tapsi szerint:

    Sinclare:

    “nevek fordítása: érdekes trend, hogy a fantasyben magyarosítunk, de a többi műfajban megmarad az eredeti név. Furán is hangzana, mondjuk a Matrixban (tudom, film) egy ilyen bemutatkozó szöveg: “Andrásfi úr? Kovács vagyok, Kovács ügynök.””

    ugye valahol nagyon, nagyon mélyen azért tisztában vagy azzal, mi a különbség egy történetesen felkutatható jelentéssel bíró név és egy beszélő név között?

  69. Sinclare szerint:

    @Tapsi: “ugye valahol nagyon, nagyon mélyen azért tisztában vagy azzal, mi a különbség egy történetesen felkutatható jelentéssel bíró név és egy beszélő név között?”

    Nézzük csak; vagy nem vagyok vele tisztában, és beszélek össze-vissza, vagy tisztában vagyok vele és akkor talán nem azért írtam, hogy ilyen kérdést tegyél fel.

    Szerintem elkerülte a figyelmedet az, hogy az angolszász olvasó számára az angolszász nevek pont úgy hangzanak, mint a magyar olvasónak a magyar nevek. Tehát az, hogy Smith ügynök egy angolszász embernek Kovács ügynök lesz. Ráadásul az is fura, hogy a Mr. Ms. Miss Mrs. előtagokat hol lefordítják, hol nem, pedig ezek nem nevek, hanem a magyar úr hölgy kisasszony asszony megfelelői.

    Azért írom le ezt, hogy tudj megint értelmeset kérdezni 🙂

  70. Sinclare szerint:

    hibajegyzék.

    “Tehát az, hogy Smith ügynök egy angolszász embernek Kovács ügynök lesz.”

    ->

    Tehát Smith ügynök egy angolszász embernek Kovács ügynök lesz.

  71. Nihil szerint:

    Persze, hogy nem fordítunk le VALÓDI angolszász neveket, de mint hanna is említette feljebb: ” A fordításban használt alakot a célnyelvi kulturális közeg legalább oly mértékben megszabja, mint a forrásnyelv. Fantasyben meg aztán pláne, ahol eleve fiktív világokról beszélünk, és az “angol eredeti” beszélő nevek elviekben képzeletbeli nyelven írt nevek “fordításai”.”
    Ugyanez az elv mesékre is: Hüvelyk Matyit és társait azért leszoktuk fordítani, merthát ezek mégis csak beszélő nevek.

  72. Nihil szerint:

    Még valami, egyértelműség végett: beszélő nevek, mert egy lényeges vonásukat írja le, tehát hozzátartozik a hangulathoz, hogy saját nyelvünkön értsük a nevüket.

    Ezzel szemben Kovács József nem feltétlen gyúrja a vasat viseletes kötényben, ahogy Miskolci Mihály sem feltétlen Miskolcról származik. 🙂

  73. Sinclare szerint:

    Nihil: amit írsz, az rendjén is van. Nem is vitatom. Mindösszesen felhívtam a figyelmet arra, hogy a nem beszélő, de valódi nevek (ellenpélda: Drizzt Do’Urden), a fantasy világában és azon kívül is, az anyanyelvi olvasó számára pont olyan, mintha magyarul Kovács ügynököt, vagy Andrásfi urat olvasnánk-hallanánk.
    Ez egy érdekes jelenség szerintem, de mivel azt szoktuk meg, hogy a neveket jellemzően nem fordítjuk le, az hat furcsán, ha úgy olvassuk-halljuk, ahogy az anyanyelvi olvasó vagy néző találkozik vele.

    Ez pedig rámutat arra, hogy a fogyasztók számára a Nyugati (így, Ny-nyel) az kicsit misztikus, kicsit ideális, és mennyire le tudja rántani egy alkotás élvezeti értékét ha lokális jelleget ölt.

  74. P. szerint:

    Sinclaire: “Szerintem elkerülte a figyelmedet az, hogy az angolszász olvasó számára az angolszász nevek pont úgy hangzanak, mint a magyar olvasónak a magyar nevek. Tehát az, hogy Smith ügynök egy angolszász embernek Kovács ügynök lesz.”

    Nekem kettős anyanyelvem van, ennek fényében mondom, hogy nem ugyanaz. Azonban ez így nem érv, szóval másképpen megközelítve: az eredeti nyelvű (nem beszélő)nevek megtartása egyben a névhez csatolható kulturális háttér megtartása is a szövegben, ami pont olyan fontos, mint a másik esetben a célnyelvi kultúrába való beágyazás. “Smith ügynök” konnotációja teljesen más, mint “Kovács ügynök”-nek. A Mr., Mrs., etc. rövidítéseket pedig legjobb tudomásom szerint nem fordítjuk le (javítsatok ki, ha rosszul tudom) .
    A Mátrixos példánál maradva, szerintem itt hiba lenne lefordítani; ellenben mondjuk valami házasságszédelgéssel foglalkozó szövegben biztos “Kovács János és neje” lenne nálam.
    Nyilván nincs biztos egyszeregye a fordításnak, nevek esetén és ezek szerint járok el.

  75. rorimack szerint:

    (Off: mondjuk én azt nem értem, hogy a magyar nyelvű fantasyben miért szerepelnek a pöttyös ipszilonok meg az xh-k és társaik. Nem csak fordításban, hanem eredeti magyar szövegben is. Ha elfogadjuk azt a koncepciót, hogy ezek egy idegen nyelvű szövegből lettek átültetve magyarra (így nem latin betűs szavak átvételéről van szó), akkor bizony minden (nem-beszélő) fantasynévenk fonetikus átírás dukálna.)

  76. tapsi szerint:

    Sinclare:

    “Tehát Smith ügynök egy angolszász embernek Kovács ügynök lesz.”

    Smith agent, akkor már, ha lehet. Mert bölcs logikád alapján a “Smith ügynök” az angolszásznak “Kovács xblrwsm” lenne.

    Egyébként elég világosan látszik, hogy ezek szerint mégsem érted, mi a különbség a történetesen értelmezhető jelentéssel is bíró név és a beszélő név között, alapvetően ez volt a kérdésem, köszönöm szépen.

  77. Sinclare szerint:

    @rorimack: ha a hangulatot nem rombolja, akkor írják át, egyébként meg, ha nem csak randomkaraktersor a név, hanem egy jól felépített rendszer eleme, akkor maradjon eredeti formában, szerintem.

    Mondjuk engem jobban zavar, hogy míg régen adtak kiejtési mellékletet az ifjúsági regényekhez, addig ez már jó ideje elsikkadt. Pedig még most sem evidens, hogy az átlag tini, vagy felnőtt tudja, hogyan kell ejteni az angolszász, vagy francia neveket.

  78. Sinclare szerint:

    @tapsi: Örömmel értesítjük, hogy sikeresen megtalálta a hibát a hozzászólásban. A nyereménye egy rózsaszín hangszóróutalvány, amit átvehet a Nemzeti Sünkézbesítő Szolgálat irodáján.

    Szeretnél még mindig ezen nyáladzani, vagy adjak másik gumicsontot?

  79. Sinclare szerint:

    @P: viszont amit írsz, megint nem érv.

    “egyben a névhez csatolható kulturális háttér megtartása is a szövegben, ami pont olyan fontos, mint a másik esetben a célnyelvi kultúrába való beágyazás. ”

    Maga a nyelv is kulturálisan beágyazott, és magát a gondolkodásmódot is meghatározza valamennyire. Apró különbségek lesznek, de lesznek. Például magyar közegben az angolszászoknál kialakult feminista nyelvi nemtelenítés (lásd “they” mint modern e/3 személyes névmás bevezetése) eleve meg sem jelenhetett, mivel nálunk nincsenek nyelvtani nemek.

    Ebből következően mondjuk fordításoknál míg a kalsszikusabb angol szövegben egyértelmű, hogy az “ő” az férfi, vagy nő (és egy összetettebb mondatnál ez nagyon is lényeges lehet), addig a magyarban ha nem jelöli a fordító, akkor néha töprengeni kell, kire is vonatkozik az adott tagmondat.

    De itt egy szintén nehezen lefordítható graffiti szójáték:
    God is black. Yes she is.
    Talán, ha játékosan fordítjuk, így nézne ki: Isten fekete. Igen, (n)ő az.

    Vagy míg az átlag angol anyanyelvű káromkodási lehetőségei erősen korlátozottak (F-betűs szó, ahogy mondják, tapsi kedvéért: the F word, meg még néhány társa), addig a magyarban elég széles szókincs áll rendelkezésre e célra.

    Maga a mondatszerkesztés, a nyelvtani alapok is jellegzetes lélektani különbségekre utalhatnak, például a magyarban nem nagyon jelezzük külön a személyes névmásokat, irodalmi szövegben többnyire stilisztikai hiba is kiírni, míg az angol, vagy német nyelvben ez jóformán elhagyhatatlan.

    Vagy a tegezés-önözés-magázás – multiknál lehet szembesülni azzal a vállalati kulturális különbségre, hogy egy angolszász gyökerű cégnél a távolságtartó önözési stílus helyett csupán egyetlen, közvetlenebb, tegezési mód létezik.

    Egyszóval az, hogy a nevek kulturális háttérrel bírnak, még semmi ahhoz, hogy maguk a nyelvek is elválaszthatatlanok a kultúrától. Ezért már a szinkronizálás is bajos.

    Amúgy várom, hogy leírd, miért érzékeli másként a Smith nevet egy angol, mondjuk a “Mr. Smith, you’ve got a mail” mondatban, mint a magyar a Kovács nevet a magyar megfelelőjében “Kovács úr, önnek levele érkezett”.

  80. Justin szerint:

    A nevek lefordításában a fordítónak azt kell mérlegelnie, hogy az adott név “motiváltan” beszélő név-e.
    Egy fantasy/SF világban szerintem sok érv szól amellett, hogy a beszélő neveket le kell fordítani. Egyik kedvenc példám erre, hogy pl. Dan Simmons Hyperionjában nem lett lefordítva a Shrike (pedig ez ráadásul névelővel szerepel, még inkább erősítve a “beszélő” jelleget) – elsősorban azért nem lett, mert ugye a Shrike milyen jó “ijesztően” hangzik, még ha nem is érjük, mi a francot jelent.
    De ugyanígy Robin Hobb fantasy regényeiben is gyakorlatilag minden szereplőnek beszélő (és rá jellemző) neve van, nem kérdés, hogy fordítani kell.
    A Star Warsban a Skywalker, Solo nevek… hát, ez nem egyszerű. Az SW filmekben viszonylag kevés az ilyen, valóban “beszélőnek” felfogható név, ezért talán valóban jobb döntés volt ezt a két nevet meghagyni eredeti formájában (amit amúgy a filmek hamar be is betonoztak a köztudatba, tehát a regény megjelenésekor már nem sok mozgástere lehetett a fordítónak). A sok idegen csengésű név mellett furán hatott volna két magyar.

    A legnagyobb probléma akkor jelentkezik, ha a beszélő nevű szereplő angolszász társadalomban él. Itt ugyanis a nevének a lefordítása (Kovács ügynök) olyan hatást kelthet, hogy ez egy magyar származású ember egy angolszász közegben. A becenevek itt is lefordítandók, de a “valódi” vezetéknév gond. Kapásból Stephen King Halálos árnyék c. regényét tudom említeni, ahol a főszereplő író regénybeli alteregója életre kel, és a fordító úgy döntött, George Starkból legyen George Komor. Lehet itt érveket hozni a döntés ellen és mellette, a fene se tudja, mi a jobb ilyen esetben. Hiszen motiváltan beszélő a név, ugyanakkor angolszász a közeg. Igaz, a Komor név talán el is fogadható egy kicsit “angolszászos” hangzásúnak, szóval annyira nem vészes. De így is vitatható a döntés. Ez azonban csak a konkrét angolszász közegre vonatkozik, egy teljesen kitalált világban (pl. Earthsea) nem látok rá indokot, miért ne fordítaná le valaki az érezhetően “motivált” neveket (hogy aztán JÓL fordítja-e ezeket, az megint más kérdés).

  81. Sinclare szerint:

    @Justin: “Ez azonban csak a konkrét angolszász közegre vonatkozik, egy teljesen kitalált világban (pl. Earthsea) nem látok rá indokot, miért ne fordítaná le valaki az érezhetően “motivált” neveket (hogy aztán JÓL fordítja-e ezeket, az megint más kérdés)”

    Sajnos a fordítás néha félrecsúszik, lásd a már említett példákon túl a Setét torony “harcosát”. A gunslinger (kb. (lő)fegyverforgató a szó szerinti fordítása, de ez egy “kaszt” volt a valódi vadnyugaton) ugyanis kb. annyira harcos, mint a sorhajókapitány tengerész.

    Amivel tapsit húztam az igazából egy viccből eredt. Csuklya Vörösbegy ihlette (Robin Hood), még kiskamaszkoromban.

    Érdekes viszont, hogy a szuperhősök nevét is hol lefordítják, hol nem. Batmant Denevérembernek, Spidermant Pókembernek magyarítják, de Supermant nem nevezik át Emberfelettiembernek (Superman németül Übermann, lásd: Nietzsche), vagy Szuperembernek. 😀

  82. P szerint:

    Sinclare: igazad van, nem mentem bele ebbe a témába mélyebben, mert nem akartam túl hosszú bejegyzést generálni. A nyelv-kultúra viszonnyal javarészt egyetértek.
    Azonban én “Smith ügynök” és “Kovács ügynök” korrelációjáról beszéltem, tehát a szavak célnyelvi közegben történő érvényesüléséről.
    A felhozott két mondatodat azt hiszem vehetjük a=b-nek, mivel semleges töltetűek. Rövid kitérő: ez természetesen nem igaz, mert az egyenlőség nem azonosságot jelöl, de ez már a nyelvelmélet vizeire sodorna minket, amit szeretnék elkerülni, mert bár képzett vagyok a témában, de nem hozzáértő.
    Visszatérve: “God is black. Yes she is.” Szerintem az általad javasolt egy kifejezetten jó fordítás, de nem feltétlenül azért, mert a “she” itt nőnemet jelölne, hanem, mert az archaikus angolban – ha jól tudom – ez a személytelenséget kifejező személyes névmás. Egymagában a szöveg alapján pedig nem eldönthető, hogy pontosan miféle értelmében használja a “she”-t, és ettől lesz még jobb. 🙂
    Az angol nyelvű káromkodásról meg csak annyit, hogy bár tényleg nem olyan színes e téren a szókincsük, mint nekünk, de azért hidd el nekem, messze nem az f*ckra és azok bővítményeire korlátozódik; állj Angliában 10 percet egy átlag focihuligán mellett a metrón és máris csodálatos kifejezések boldog gazdája leszel 😉

    Egyébként meg, bár a beszélgetés nagyon érdekes, immáron teljesen rommá offoltuk ezt a cikket, úgyhogy én nem is folytatnám itt a fejtegetést.
    Javaslom az oldal szerkesztőinek, hogy indítsanak majd egyszer egy “Így fordítotok ti!” témát. 🙂

    Mindenkinek további szép napot!

  83. Sinclare szerint:

    @P: némi lakásrenoválásból fakadó restanciámat letudandó: “tehát a szavak célnyelvi közegben történő érvényesüléséről.” Ha teljes mértékben igazatok volna, a magyar írók is mind magyar szereplőkkel, magyar írói néven publikálnának. Ezzel szemben a nem komoly irodalmi zsánerekben azért manapság kezdett csak megtörni valamelyest a trend (lásd a Káosz szava első kiadását ékes példaként).

    “ez már a nyelvelmélet vizeire sodorna minket, amit szeretnék elkerülni, mert bár képzett vagyok a témában, de nem hozzáértő.”

    Elnézést kérek, én sem akartam offba vinni a témát.

    “hanem, mert az archaikus angolban – ha jól tudom – ez a személytelenséget kifejező személyes névmás. ”

    Ez kifejezetten kortárs (néhány évtizedes) amero-angol graffiti.

    “állj Angliában 10 percet egy átlag focihuligán mellett a metrón és máris csodálatos kifejezések boldog gazdája leszel”

    Azért az írek sem mennek a szomszédba ezért 😉

  84. zagrosz szerint:

    Köszi az ismertetőt! Csak most jutott időm végigolvasni a regényt, egyszerű, de mégis üdítő darab volt, kellemes egyestés kikapcsolódás.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon