SFmag

Alastair Reynolds leginkább ismert és talán legnépszerűbb műve a Revelation Space sorozat (melynek nyitódarabja Jelenések tere címmel itthon is megjelent), ami jelenleg 5 könyvet és számtalan ebben az univerzumban játszódó novellát számlál. Személy szerint nagyon szeretem Reynolds egyedi regényeit is, pl. a Pushing Ice véleményem szerint az egyik legjobb hard SF-űropera mezsgyén egyensúlyozó mű, a Napok házáról pedig  itt már írtunk. De azért egy hard SF junkie számára Reynolds mégiscsak az univerzumépítésben a legjobb. Így hát nagy örömmel vettem tavalyelőtt, mikor bejelentette, hogy egy új trilógiát tervez a future history alzsánerben.

Az új sorozat a Poseidon’s children névre hallgat, munkacíme pedig a 11k trilógia volt, nem véletlenül. Az emberi faj eljövendő 11 000 évét mutatja be egy afrikai család nézőpontján keresztül, a Naprendszer felfedezésétől a környező csillagrendszerek kolonizálásáig és azon is túl. Ez egyrészt örömteli, hisz Reynolds mer számára ismeretlen területekre tévedni (Eddig pl. egy Reynolds regénynek sem voltak jelenetei a Földön), másrészt némi hiányérzetet is hagy, hisz nélkülöznünk kell – legalábbis az első kötetben – , azokat a stílusjegyeket, amikben annyira erős a brit szerző. Nincsenek egzotikus, de hihető technológiák, BDO-k, észbontó időbeli távlatok sem.

A Blue Remembered Earth eleinte a Földön játszódik, a 22. században. Főhősünk és elsődleges nézőpont karakterünk Geoffrey Akinya, zoológus és az afrikai elefántok szerelmese. Emellett pedig a Föld egyik legnagyobb hatalmú családjának egyik sarja. A 2100-as évek közepére a Föld már túl van a klímakatasztrófán és az azt követő társadalmi-politikai káoszon, háborúkon. A világ immár sokkal békésebb, a sebek gyógyulófélben. A Mechanizmusnak nevezett jóindulatú fél-MI igazgatja a Földet, mindent látva és hallva. Megfigyelt Világ Reynolds módra. Afrika az új berendezkedés első számú technológiai és politikai hatalma, a fejlődés letéteményese. Ennek az Afrikának a legfontosabb családja az Akinya família, mely két fekete báránnyal is rendelkezik. Geoffrey, aki az afrikai szavannákon az elefántok gondolati folyamatait tanulmányozza, és nővére, Sunday, aki a Holdon él, a Megfigyelés-mentes zónában, az új rendszert tagadó anarchisták és számkivetettek szűk kis enklávéjában.  Mindketten a családi örökség elől menekültek mostani életükbe, amit a családfő – nagyanyjuk  – halála fenekestül felforgat. Az idős hölgy hátrahagyott valamit, amit a család minden tagja, többek közt az Akinya Vállalatot vezető ikrek, Lucas és Hector, mindenáron meg akarnak szerezni. A történet addigi tempója felgyorsul, és kezdetét veszi egy bolygóközi kincskereső sztori…

Érdekes módon a regény első, ráérősebb harmadát élveztem a legjobban, mivel itt volt igazán lehetőség felfedezni ezt az újabb világot, amit Reynolds teremtett. Mert bár, ahogy említettem, a nagy távlatok és nagy ötletek itt hiányoznak, az író 22. századi Naprendszere nagyon érdekes és igazán hihető világ lett. A gólem-technológia, vagy a félintelligens gépek marsi tenyészrezervátuma pedig igazi reynoldsi gondolatkísérletek, amelyek a trilógia elkövetkező részeiben teljesedhetnek majd ki igazán. Az erős atmoszférát tovább mélyíti a közelmúlt –a mi jövőnk– megjelenítése a regényben. A gyermek Geoffreynek elmesélt történetektől a  pusztító háborúkból hátramaradt hadigépezet maradványaiba botló főszereplőig.

Elgondolkodtató színfoltja a regénynek az emberi és ember alatti törzsfejlődéssel foglalkozó részei. Szembeállít két jövőbeli berendezkedést: Egyrészről a regény Megfigyelt Világát, ahol az emberi tevékenység következtében tulajdonképpen leállt az evolúció. Másrészről a holdi pánspermisták „tanait”, akik az űrben való utazásra készítik fel  a földi organizmusokat, hogy azok más világokon újraindíthassák evolúciójukat.

Az elmúlt pár évben nem egy értékes közeljövőben játszódó történet született, többek között Brin Existence-e, Kim Stanley Robinsontól a 2312, McAuleytól a Silent War. Valami lehet a levegőben, mert ezek a könyvek mind nagyjából egy időben születtek és meglehetően sok hasonló témát és ötletet dolgoznak fel. (Naprendszer benépesítése, „bekamerázott” világ, poszthumanizmus vagy éppen pánspermia) Érdekes lenne összehasonlítani őket, mindenesetre és meglepetésemre Reynolds könyve a leginkább optimista mind közül.

Ez az optimizmus tetten érhető a regény befejezésében is, ami úgy eredményez egy szépen lezárt és kerek történetet, hogy közben nagyszerűen megágyaz a családregény folytatásainak.  Annak a folytatásnak, ami pár hete meg is jelent már, On the Steel Breeze címmel.  Alig várom, hogy olvashassam.

7/10

Linkek:

http://www.alastairreynolds.com/

http://approachingpavonis.blogspot.com/

Hozzászólások

hozzászólás