Gaál Viktor Arche – Boszorkányszerelem című könyvének folytatására öt évet kellett várni. Kai az Istenek alkonyában, miután Chiekóval bejárta a világot, már egyetemen tanít, az Őskönyv pedig biztos rejtekhelyen pihen, hogy ne ismétlődhessen meg az, ami tizenegynéhány évvel korábban. Azonban egy napon különös lány, Enuki sétál be az előadására, és nekilát felfeszegetni Kai titkainak zárjait, hogy aztán az Őskönyvvel együtt nyoma vesszen.

Az Arche – Boszorkányszerelem 2005-ös regény, Gaál Viktor második könyve, egyben az első urban fantasyja. Középpontjában egy társadalmi konvencióknak be nem hódoló, fiatal szerelmespár áll. A lány, Angithia nehéz sorsú, beilleszkedésre képtelen vadóc, akinek birtokába jutott az Őskönyv, az Al Azif, amelynek varázslatai szörnyű veszedelmet jelentenek használójukra is.

A Campbell-díjas Jay Lake könyve egy korábbi novella világát bontja ki regénnyé, új mélységeket adva neki. Azon urban fantasy regények közé tartozik, amelyek magát a várost is szereplővé teszik. A Trial of Flowers szó szerint út a szív leggonoszabb zugába, olvasók és szereplők számára egyaránt.

China Miéville második regényével, a Perdido pályaudvar, végállomással robbant be a köztudatba, noha az elsőt (King Rat) is több díjra jelölték. Az írói kreativitás és az eredetiség emeli ki az átlag fantasy termésből, de a felszínt megkapargatva nem is olyan apró, ellenben bosszantó hiányosságot találunk.



Keresés az oldalon