Benedek Szabolcs Vérgróf-trilógiájának első két kötete, A vérgróf és A vérgrófnő idén jelent meg a Libri Kiadó gondozásában. Ennek apropóján beszélgettünk Benedek Szabolccsal vámpírokról, írói szokásokról, a regények születéséről és arról, vajon száz év múlva is létezik-e majd nyomtatott könyv. SFmag: Hány éves korodban kezdtél el írni? Benedek Szabolcs: Nem tudom egyértelműen megmondani. Annyi biztos, [ More ]
Folytatást írni hálátlan feladat. Az író és olvasó együtt helyezkedhet bele a kellemes, megszokott világba, ami hamis biztonságérzetet kelthet: ha olyan, mint az előző, akkor azért fanyalognak majd, ha túlságosan más, akkor meg azért. Benedek Szabolcs trilógiájának első kötete, A vérgróf akár önmagában is élvezhető történet, mely elsősorban a századelői budapesti hangulat és hiteles karakterei miatt maradt emlékezetes; és egy bizonyos ponton, mintegy mellékszereplőként, megjelenik a címben ígért vámpír is. Az idén ősszel megjelent folytatás, A vérgrófnő csavar egyet a felálláson: Budapest helyett helyszínnek Erdélyt választja, a vámpír pedig rivaldafénybe lép…
Nehéz komolyan venni az újonnan megjelenő vámpírregényeket, a giccses tini irodalom elkoptatta, és méltóságától is megfosztotta a figurát. A vámpírból lovagias szerető lett, elfeledkeztünk a fokhagymáról, a karókról, és arról az elemi gonoszságról, amit eredetileg a vámpír megtestesített. Hobo szavaival: „Hívhatnánk Drakulát, hiába jönne, senki sincs már, aki félne tőle.” Szerencsére Benedek Szabolcs A vérgróf című regénye valami egészen mást nyújt: akad benne egy vámpír (a klasszikus, nem a giccses fajtából), de csupán egyik alkotóeleme a szerteágazó és gazdag történetnek.
|