Annyira megszoktuk már, hogy az idegen civilizációk mind kapcsolatfelvétel, mind invázió szempontjából a nyugati világot részesítik előnyben, hogy Okorafor sci-fi regénye már pusztán témaválasztása révén is egyedi. Lagosban egy idegen tárgy hullik a tengerbe és nem csupán a tenger élővilága bolydul fel teljesen, de egy rasztafonatos nő képében felbukkanó idegen lény is megjelenik, aki a vezetővel óhajt találkozni.
A kortárs afrikai sci-fi megkerülhetetlen alakja Nnedi Okorafor, akinek World Fantasy-díjas fantasyje, A halálmegvető 2019-ben magyarul is megjelent az Agave kiadó gondozásában.
A nigériai igbo szülőktől született, Amerikában élő írónő gondosan ápolja afrikai gyökereit, a félig mesei, félig jövőbeli Afrikában játszódó ifjúsági regényei (Zahrah the Windseeker, Akata Witch) afrikai legendákat, hiedelmeket és miliőt dolgoznak fel és csavarnak meg. A Lagoon a A Halálmegvető utáni következő felnőtt regénye.
A könyv három emberi főszereplőjét – Adaorát, a tengerbiológus családanyát, akinek férje egy keresztény szekta agymosásán ment keresztül; Anthonyt, a ghánai rapper sztárt és Agut, egy katonát – egy hatalmas hullám a tengerbe húzza, és amikor ismét kikeverednek belőle, tudják, hogy a feladatuk az, hogy hidat képezzenek az emberek és az idegenek között.
Ugyan Ayodele, a földönkívüli, állítása szerint békés szándékkal érkezett, az amúgy is korrupcióval, babonákkal, tudatlansággal, bűnözéssel és robbanásközeli társadalmi feszültségekkel terhelt Nigériában már a puszta jelenléte is szikrát jelent az ország lőporos hordójában. Mindenkiből mást hoz ki az új helyzet, de többnyire nem a legjobb oldalukat, nyerészkedők és manipulatív szektavezérek próbálják a saját céljaikra fordítani az idegen jelenlétét, miközben zavargások törnek ki és ártatlan civilek halnak meg, az afrikai legendák istenei és szörnyei pedig életre kelnek.
Adaorának és társainak egy céljuk van: eljuttatni Ayodelét Nigéria elnökéhez, és valahogy megakadályozni, hogy végleg elszabaduljon a pokol az országban. Közben Adaora családja széthullik, egy karizmatikus keresztény szektavezér próbálja a maga hasznára fordítani a helyzetet, és az is nyilvánvalóvá válik, hogy a három „összekötő” nem közönséges ember többé.
Ugyan a Lagoon science fiction, a benne megjelenő lények, jelenségek egy része minden tudományosságot nélkülözően fantasztikus. Az életre kelő országút fenyegetése, az átalakuló tengeri élőlények talán Ayodele népének megjelenésével összeköthetően bukkantak a felszínre, ábrázolásuk, szerepük mégis inkább a sötét afrikai mesék világába illeszthető.
Ami tetszett a könyvben – egzotikumán túl –, az a magától értetődő természetesség, ahogy a jelenlegi társadalmi, technikai viszonyokat felhasználta a szerző. A polgárháború Youtube-on terjed, Ayodele a mobilokat hackeli meg, és a média szerepe fontosabb, mint az, hogyan képes megbirkózni a nigériai katonaság a fejetlenséggel. Amit már nehezebb volt megemészteni, a pidgin english egyáltalán nem szűk marokkal mért használata – gyakorlatilag a műveletlenebb rétegekből származó szereplők, de helyzettől függően a többiek is rendre csak üggyel-bajjal kihámozható, afrikai szavakat magába olvasztó félangol nyelven beszélnek. A könyvben van ugyan szószedet, de néhol így is fárasztó volt visszafejteni a mondatokat.
Nnedi Okorafor
Azt hiszem, azt, hogy mitől jó a Lagoon, és miért fontos regény, nagyszerűen példázza az a kihúzott fejezet, amely a könyv végén olvasható, és amely egyúttal az egyetlen, amely nem Nigériában játszódik. Ebben három amerikai diák nézi Youtube-on, ahogy a főszereplők különféle szörnyekkel harcolnak, és azon tanakodnak, hogy vajon amit látnak, az hoax-e, vagy valóság. Aztán az egyikük felhozza a végső érvet: „Nem létezik, hogy egy filmstúdió ennyi pénzt öljön egy hoaxba, hogy az ilyen hihetően nézzen ki, aztán három feketét tegyen meg hősnek, a sztorit pedig Afrikába helyezze. Ilyen nem létezik. Szóval ez valódi.”
Okorafor felvállalja a Lagoon különlegességét, és tőle hiteles ez a jövőbeli, felfordult Nigéria. Afrikai sci-fi, mégis minden földrész lakója számára izgalmas és elgondolkodtató. A könyvet melegen ajánlom mindenkinek, akinek elege van abból, hogy E.T. majdnem mindig az amerikaiakhoz csönget be.
Hozzászólások
[hanna további írásai]
„Nem létezik, hogy egy filmstúdió ennyi pénzt öljön egy hoaxba, hogy az ilyen hihetően nézzen ki, aztán három feketét tegyen meg hősnek, a sztorit pedig Afrikába helyezze.”
Fekete Párduc? 😛
Mondjuk nem ez a legfőbb bajom, még csak nem is az, hogy Nigériában sem sikerült iszlamista főgonoszt találni.
Hanem hogy egy újabb fantasy történet.
„A kortárs afrikai sci-fi megkerülhetetlen alakja Nnedi Okorafor”
Amerikában született és nőtt fel, amerikában tanult, amerikai egyetemen dolgozott. Attól, hogy elnyomott afrikait szerepjátszik, még nem feltétlen képviselője az afrikai sci-fi irodalomnak.
Kérdés persze az is, hogy maga a kortárs afrikai sci-fi is mennyire megkerülhetetlen.
Egészen érdekesnek tűnt az utolsó előtti bekezdésig. A „kihúzott fejezet”, amely a kritika szerint a kötelező politikai propagandát tartalmazza teljesen elvette a kedvemet.
Ahogy elveszik tőlünk az eszképizmust az aktuálpolitizáló spekulatív fikciók, az új Star Wars/Star Trektől elkezdve a Okorafor, Jemisin és társaik írásaiig.
Külön szégyen, hogy a gyáva kritikusok és a díjak kurátorai csinálnak ezekkel a politikai propagandaművekkel. A szovjet kommunista sci-fiket is dícsérni kellett anno, akkor épp azt kellett gondolni.
Így fordulhat elő hogy Hugo meg Nebula díjakat kaphatnak olyan írók, akik az amazon top 100 scifi eladásba sem tudnak bekerülni.