A Sabriel mellett az Időhurok volt a másik YA regény, amely már YA plecsnivel ellátott borítóval kapott helyet a Gabo SFF sorozatban. A Gabo kiadónál egyébként jelentek már meg fiatal felnőtteket célzó regények, de az SFF sorozatukba bekerülő címeknél fontos, hogy a sci-fi vagy épp fantasy elemek ne csak díszletként szolgáljanak, hanem a történet szerves, elválaszthatatlan részét képezzék. Az Időhurok ezt az elvárást teljesíti is az időn és téren átívelő kalandozásokkal, mindezt pedig könnyed humorral, egy tizenhat éves lány szemüvegén át teszi. Az írónő a blogjára feltett önjellemzésében is vállalja és be is tartja, hogy könnyed YA sci-fit ír.
Az Időhurokban több száz évnyi bujkálás után az időutazók felfedték a kilétüket, és a XXIII. századra beintegrálták őket a társadalomba. A megfelelő génnel rendelkező szerencséseknek, az ugróknak, sosem volt jobb dolguk: a technológiai újításoknak köszönhetően irányíthatóvá és ellenőrizhetővé váltak az időutazások. Törvényben korlátozzák, hogy egy időfutár mennyire avatkozhat be legálisan a múltba – leginkább semennyire, csak érzelmi értékű tárgyakat, mondjuk elfeledett családi recepteket juttathatnak vissza az ősöknek, vagy festmények hamis eredetére derítenek fényt stb. – az ugrók iskolai keretek között tanulják ki az időutazás tudományát és specializálódhatnak tovább az őket érdeklő szakterület felé.
Bree Bennis a félévi vizsgáján, a XXI. században teljesít egy küldetést, és nagyon nem áll jól a szénája. Nem csak a vizsgája miatt kell aggódnia, hanem titokban egy időcsempész megbízását is teljesíti, hogy a kómában lévő anyja ellátását fizetni tudja.
Az hagyján, hogy a bukás elkerülése érdekében túszul ejt egy lúzer srácot, Finnt – egy szájfényes tubussal –, de amikor kiderül, hogy egy múltbéli időutazó családba botlott, megszegi a legalapvetőbb szabályt, amelyet az ugróknak gyerekkoruktól kezdve a fejükbe vernek: “Ha a múltban ugróval futnál össze, menekülj rögtön nagyon messze!”.
Bree nem lép le elég gyorsan, még a küldetését sem hajtja végre, sőt, a csempész szajrét még jól el is hagyja. Nincs más választása, mint újra visszakeveredni a múltba, hogy helyrehozza a dolgokat. Persze kiderül, hogy Finn három évvel később egy félistenné nőtte ki magát, ráadásul még a jövőbeli Bree is keveri a kakit, például megfújja a csempészárut, vagy épp kiderül, hogy Finn-nel a jövőben/múltban – nézőpont kérdése – egymásba szerettek.
Az Időhurok legnagyobb erőssége a szórakoztatóan szövevényes, időben oda-vissza ható történetvezetés. Bree-nek ki kell bogoznia az anyja kómába eséséhez vezető eseményeket, amelyekben, mint kiderül, neki is szerepe volt, próbálja megfejteni a jövőbeli Bree által hátrahagyott infómorzsákat, és persze a kapcsolatát a szívdöglesztő Finn-nel, aki ha kell testőrként funkcionál és kioszt pár pofont a rosszfiúknak, de nem finnyás szekrényben bujkálni sem, ha muszáj.
Az időparadoxon feloldását a XXIII. századi társadalomban elfogadott tételként kezelik: a múltat nem lehet megváltoztatni, az összes változtatásra tett kísérlet már megtörtént, és hatott a jelenre.
A jövőábrázolás ezen túl nem túl kiforrott, kezdve például azzal, hogy a jövőben az embereket a hajtincsükkel azonosítják; az a kulcs a házukhoz, vagy épp annak szkennelésével hívhatják le a keretüket az ételautomatákból. Szuper biztonságos rendszer ez; akinek nincs haja, annak növesztenek, aki visszaélést követ el, azt kitaszítja a társadalom, és örökre megszabadítják minden szőrzetétől. (Nos, nagyon szkeptikus maradtam jó pár technikai megoldást illetően.) A XXIII. század néhány ötletszerűen bedobált, néha retró hangulatú kütyüből, “mert úgy van és kész” vállrándításból, és jó pár érdekesnek induló, de kihasználatlan lehetőségből állt, igaz az ugrók és maradók közti feszültség és az egyenlőtlenség helyreállítására tett kísérlet egyre nagyobb fókuszt kap a történet előrehaladtával.
A regény romantikus szála igen hangsúlyos, de szerethető; a hebrencs Bree és a türelmes Finn összetartó párossá edződik; először jönnek a viták persze, de a végén csattan a csók. A világmegváltónak vagy szívszaggatónak induló jelenetek sokszor komikumba fulladnak Bree tálalásában, és a karaktere emiatt egyszerre nagyon szerethető és homlokvakarósan bosszantó. (Néha szinte vártam, hogy elsuhanjon egy DeLorean az égen, és még ha légdeszkával nem is találkozunk, a gravitöv megszokott tesiórai kellék.)
Az Időhurok folytatása már megjelent a tengerentúlon; és nagyon remélem, hogy a második részben jövőbeli Bree szemszögéből akár első kötetbeli eseményeket is láthatunk új megvilágításban vagy kontextusban, és egy nagy egésszé áll össze a történet.
A könnyed YA olvasmányok kedvelőinek biztos kikapcsolódást nyújthat a regény. Maximálisan ajánlom strandkönyvnek egy forró nyári délutánra.
Egyéb
Karen Akins honlapja.
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>