Saját bevallása szerint Christopher Priest akkor talált rá igazán a saját hangjára, amikor megírta a Dream Archipelago-tematikát érintő első regényét, melynek címe is tükrözi ezt a megérkezést: The Affirmation (megerősítés, jóváhagyás). Némiképp ellentmondásosnak is tűnhet, ha megfigyeljük az eleinte rendkívül sablonos felütést, melyben a brit főszereplő, Peter Sinclair első személyű naplóírásba fojtja élete minden problémáját. Egy mentális összeomlásból próbál felépülni azáltal, hogy írásban rekonstruálja addigi életét: elvesztette munkáját, szerelmét, csak az emlékei maradtak. Bezárkózik egy házba, és nekiáll az írásnak.
Mégsem a saját életét írja. Látszólag fiktív hely- és személyneveket használ, egy párhuzamos élet történéseit fedezi fel a lapokon. Hirtelen úgy tűnik, ez egy érvényesebb igazság annál, mint amire emlékszik, vagy amit saját környezete felismer. Christopher Priest teljes életműve olyan dolgokra épül, mint zavarok az emlékezetben, identitásban, vagy akár a valóság érzékelésében: ebben a regényben mindez rátelepedik a teljes szövegre. A fejezetek váltakozásával az olvasó megtapasztalhatja a fiktív hely, a Dream Archipelago szigetein játszódó napló valóságát is, abban viszont a főszereplő ottani változata kezd emlékezni olyan nonszensz dolgokra, mint például London, amelynek létezését az ő környezetében nem tudja megerősíteni senki. Melyik történet igaz?
A tavaly megjelent The Islanders több szempontból kötődik ehhez az 1981-es regényhez: itt is előkerül az „athanázia”, vagyis a szerencsejáték útján elnyerhető halhatatlanság, amelynek ára a teljes emlékezet- és identitásvesztés. A szigeteken zajló történetben a főhős átesik ezen a folyamaton, ő is naplót ír, amelyet felhasználva majd összerakhatja a saját személyiségét – itt is nagyon érdekes, mi történik, ha megbízhatatlan emlékeket fabrikál saját magának, vagy éppen más igazságot kap meg mástól, mint ami ténylegesen megtörtént. A megbízhatatlan narrátor toposza itt két teljesen önálló életet él, mindkettő egyszerre hisz a saját és a másik valóságában. Vagy nem.
Ebben a regényben rendesen el lehet veszni a különböző valóságrétegek között, de nem annyira meredek a helyzet, mint az elsőre hangzik. Az alig több mint 200 oldalas könyv két gerinctörténete tiszta és érthető problémákat vet fel külön-külön, s ahol összeérnek, ott megterem a lehetőség a hátborzongató fordulatokra és felismerésekre. Ez is, mint minden Priest-könyv, a gondolkodó, vagy legalábbis az elvont koncepciókat kedvelő olvasóknak jelent igazi ínyencséget, akik nem bánják, hogy nincs definitív válasz a felvetett kérdésekre, de vannak választható lehetőségek és távlatok, amelyek mindegyike enyhén szólva nyugtalanító.
Christopher Priest
Kulcsfontosságú regény ez Priest életművének értékelésében és értelmezésében, mégis nagyon kevésnek tűnik önmagában – sokkal ízletesebb és emészthetőbb a The Islanders megfelelő részleteivel együtt; igaz, a kettőt egymás után olvasva némi önismétlés is érezhető. Nehéz úgy beszélni a könyvről, hogy közben el kell titkolni az igazán homlokráncolós részeket, mert pont az a lényeg, hogy ezekkel első olvasásnál szembesüljünk. Bízom benne, hogy eljön az idő, amikor magyarul is több könyvét érhetjük el az írónak – kötődései miatt ez talán a legesélytelenebb (pl. szerintem az Inverted World megbízható lépés lenne), de kétségkívül ez lenne a legpriestesebb.
Hozzászólások
[fbdbh további írásai]
