Egy nord metál koncert dugába dől, mert eltűnt a zenekar dobosa, és amikor a banda megszállott rajongója különös eseményekre lesz figyelmes, úgy dönt, a saját kezébe veszi a nyomozást. Hamarosan északi tündérek és szörnyek szövevényes összeesküvésébe botlik, és eközben egy másik szálon egy ősi viking saga bontakozik ki…

A Zenit-sorozat korábbi köteteiről szs kolléga írt, közülük az Ólompegazust magam is olvastam, amely önmagában is élvezhető, valóban jól megírt, stílusos urban fantasy volt. A Se vas, se tűz, a sorozat harmadik kötete szintén megállja a helyét az előző könyvek ismerete nélkül, annál is inkább, mert a Zenitről nem sok minden derül ki ebben a kötetben – úgy látszik, a homály oszlására a negyedik kötetig kell várnunk.

A helyszín ezúttal Svédország (majd később Izland), és a könyvben szereplő mitológia is északi. A főhős, Madeleine Magnusson a göteborgi egyetemen PhD-zik botanikából: a bemutatás alapján meglehetősen ellentmondásos személyiség – metált hallgat, megszállottan fut, egyedül él, ugyanakkor kifejezetten önállótlan és bizonytalan (nyomozása éppen ezért elég nagy döccenőkkel halad).  Az eltűnt dobos iránti rajongása hajtja előre, valamint az írói akarat – sajnos túlságosan is szembeötlő, ahogy minden előzmény vagy gondolati folyam nélkül „megvilágosodik” a helyes megfejtéseket illetően, véletlenül belebotlik a következő, előrelendítő eseménybe, netán egy másik szereplő magyarázza el neki, mi az ábra és merre kéne továbbindulnia. (Teljesen magától egyetlen dolgot tesz: felhív egy ismeretlen számot telefonon, de ezt is fél óra tétovázás után.) Sajnálom, hogy így alakult, a könyv végére érve Maddie barátnője, Nienke sokkal motiváltabb és jól értesültebb szereplőnek tűnik, pedig alig néhány jelenetben tűnik csak fel – azokban azonban mégis övé a reflektor és a dicsőség.

Nehéz krimit írni, még ha keveredik is a természetfelettivel, és a hideg logikát oldja a mágia – szükséges hozzá egy kellően motivált és céltudatos, érdekes nyomozófigura, mert önmagában a nyomok ösvénye nem túl bonyolult: A-ból el kell jutni B-be, ahonnan a megszerzett információ C-be irányít, és így tovább. Én úgy éreztem, túl kevés cselekvés fakad a főszereplőből, és túl sok az előre kijelölt szinopszisból, valamint a deus ex machinákból (a könyv vége ilyen szempontból különösen fájó). Ebben pedig Maddie kidolgozatlan, kiméraként összerakott személyisége is ludas, amely azon túl, hogy ellentmondásos volt és teljesen alkalmatlan a mágia csodájának csodaként való közvetítésére, néhol még akaratlanul ellenszenvessé is vált a számomra (a gyilkos felelősségre vonásánál hirtelen eltűnik a felháborodás, amikor nem megölt gyerekről, „csak” egy elfről – amúgy szintén érző, intelligens lényről – van szó, és ezt a bújtatott rasszizmust semmi nem indokolja).

De nem csak Maddie-nek jutott ki a karakterábrázolás hiányosságaiból, hanem szinte minden szereplőnek, beleértve a halhatatlant is, akinek személyét nem leplezem le előre. Néhány leélt évtized után is gyökeresen változik, ahogyan a világot szemléljük, nemhogy évezredek után, ennek azonban semmi jele.

A nyomozással párhuzamosan egy viking saga is lezajlik, és ez volt az, ami valamennyire mentette a könyvet nálam. Kifejezetten vártam ezeket a részeket, mert bár akadnak ebben is elnagyolt részek, egy saga esetén ezek nem tűnnek hibának, és a végén szépen összeilleszkedett a már ismert viking mondákkal, jó íve volt, és archetipikus, de karakteres szereplői.

Olyan, mintha két könyvet olvastam volna az egyik kellemes és varázsos mese, a másik viszont nyomozós urban fantasy, a rosszabbik fajtából, ahol a passzív főhős eleve lehetetlenné teszi, hogy izgulhassunk érte. Az előbbit ajánlom, az utóbbit nem annyira.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 8 hozzászólás.

  1. Nihil szerint:

    Köszi az ajánlót, lehet, hogy egyszer a viking saga miatt teszek egy próbát vele! 🙂

  2. dominikblasir szerint:

    Csak egyet tudok érteni, engem is a viking-történet ragadott meg jobban (és voltak dalszövegek!). A karakterábrázolás hiányát nem éreztem olyan súlyosnak, Maddie belső utazása hangsúlyosabbnak tűnt. Persze ez még nem menti meg attól, hogy csak alulról súrolja a korrekt iparosmunka szintjét.

  3. adeptus szerint:

    Ezek szerint van olyan, hogy nord metál. Megint tanultam valamit. 🙂

  4. hanna szerint:

    @adeptus: Nincs ilyen, saját kreálmány arra, ami lejött belőle. 🙂

  5. Nihil szerint:

    Hát persze, hogy van nord metál! 🙂
    De akkor már van greek metál is, amit sirató asszonykórus kísér, meg damaszkuszi metál, ami sajnos elveszett. A magyar metálnál meg a refréneknél csikós ostorral csattintanak a levegőbe! 😀

  6. fbdbh szerint:

    Ha létezik doom jazz, minden elképzelhető.

  7. tetsuo szerint:

    @fbdbh: Persze, hogy létezik:
    http://www.youtube.com/watch?v=NoooscPFiyc

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon