Ha hihetünk az urban fantasy regényeknek, akkor London sokkal több annál, mint aminek elsőre látszik, és a hétköznapi város ráncaiban, repedéseiben, árnyékos zugai között természetfeletti lények, varázslók, hősök, szörnyek, esetleg egész kis zsebbirodalmak léteznek. London sok szempontból tökéletes regényhelyszín, ha a valóságot akarjuk keverni a fantasztikummal. Kevés olyan nagyváros van, ami ennyi könyv, film, képregény [ More ]
A Könyvfesztiválon az Egy sötétebb mágiát a Harry Potter rajongók figyelmébe ajánlották a Kossuth Kiadói Csoport molinóján. Nos, tényleg mindkét történet alapköve a varázslat, erőssége az izgalmas háttérvilág, London mindkettőben fontos helyszín, de itt nagyjából véget is érnek a hasonlóságok. Fontos tisztázni, hogy a kiadói molinón young adult megjelenésként harangozták be a regényt, pedig a [ More ]
Ha hihetünk az urban fantasy regényeknek, akkor London sokkal több annál, mint aminek elsőre látszik, és a hétköznapi város ráncaiban, repedéseiben, árnyékos zugai között természetfeletti lények, varázslók, hősök, szörnyek, esetleg egész kis zsebbirodalmak léteznek. Nem is beszélve a természetfeletti eredetű bűntényekről és azok a nyomozókról, akik megpróbálnak fényt deríteni az okkult rejtélyekre.
A Dishonored egy 2012-es, belső nézetű, akció-lopakodó-kaland videójáték (konzol, pc platformokra), biztosan mindenki látott már ilyet, de olyat szerintem még nem, ahol mintha maga China Miéville garázdálkodott volna a világ megalkotásakor (nem ő volt, persze), a képi világ pedig szó szerint klasszikus olajfestményeket idéz meg. A Bethesda és a francia Arkane Studios fémjelezte Dishonored teljesen [ More ]
Megjelent magyarul a Gabo Kiadó SFF-sorozatának következő kötete, Ben Aaronivitch: London folyói című fantasy regénye, ez alkalomból felelevenítjük a könyvről írt korábbi ismertetőnket.
„I forgot that I had even written my first play in my life, when one day I got an e-mail which started with the word every creator would like to read: Congratulations…” – A subjective report about the London debut of Judit Lőrinczy’s five minute play, Forty-three seconds.
|