A varjú (és rokona, a holló) számtalan északi, kelta, szláv, magyar és indián mesékben bukkan fel, hol mint halálmadár, hol mint csínytevő. Nem csodálom, mert lenyűgöző állat: tart, de nem fél az embertől, egy életre választ párt, közösségben él és eszközt használ. Dar Oakley története után pedig még az is garantáltan tiszteletet fog érezni a varjak iránt, aki addig csak rusnya, fekete dögöknek tartotta őket. John Crowley, a World Fantasy díjas Little, Big szerzője ugyanis sokrétű és mélyen humánus regényt írt a varjúról, aki halhatatlanná vált.

A Ka: Dar Oakley in the Ruin of Ymr című regény idén felkerült a Locus-díj jelöltjei közé mint fantasy. Hogy az-e? Minden bizonnyal, ugyanakkor állatregény, mitológiai panoptikum és filozófiai mű is egyben.  A Dar Oakley nevű varjú történetét egy feleségét gyászoló ember meséli el, aki rátalál a beteg madárra a kertjében, majd beszédbe elegyedik vele.

Történetéből megtudjuk, hogy a varjú kezdetben olyan volt, mint bármelyik társa, talán csak valamivel kíváncsibb náluk. Így történhet meg, hogy a varjak területére tévedő embertörzs felkelti a figyelmét, és ráébred, hogy az embereknek is van nyelve. Kapcsolat épül ki közte és egy rókabőrös embergyerek között, de a szavaknak varázsereje van: nem csupán két faj között teremtenek hidat, hanem a madár gondolkodását is megváltoztatják. Dar Oakley lesz, a varjú, akinek már van neve.

Dar Oakley, a varjú, ember barátját követve átlép egy másik világba, és ellopja a halhatatlanságot. Az viszont alapjaiban megváltoztatja őt, nem csupán az élet és halál körforgásából emeli ki. Ahogyan Simone de Beauvoir Foscája kiszakadt az emberiségből, úgy hagyja maga mögött Dar Oakley a varjúságot, és a birodalom, amelybe ezáltal eljut, az emberiség. Emberek formálják életeit, és ahogy a hiedelmek, vallások változnak, úgy változik a túlvilág is, ahová Dar Oakleynak most már bejárása van. Legendák és történelem keverednek össze, de az egymás után fűzött történetekben mindig ott van a varjú.

Ymr, a címbeli birodalom nem fizikai hely, mégis vannak határai. Dar Oakley ezeket a határokat lépi át élete során, és megismeri a túlvilágot, a haragot, a bosszút, a jövőt – csupa olyan fogalmat, amire a varjaknak sem szavaik, sem gondolataik nem voltak korábban. Ebből az új világból azonban nincsen visszatérés; Dar Oakley hiába él tovább varjú népe között, mindörökre elválasztja tőlük őt a csak egy irányban átjárható határ. Kát, a varjak birodalmát magába olvasztja Ymr. Dar Oakley varjú marad ugyan, sőt, ő maga lesz a Varjú, az őskép, amely áthatja az emberi meséket, de végeredményben magányos marad, hiába választ párt, kelnek ki fiókáik, hiába éled fel újra minden egyes halála után.

Minden egyes útja az emberekkel – a találkozása a britonokkal, a középkori szerzetessel, az őslakos indiánokkal és végül a hanyatló jelenünkben gyászoló elbeszélővel – valamilyen formában ugyanaz az út: az élet és halál és a változás útja, ahol a varjú hol a lélek vezetője, hol a csínytevő, hol az áruló szerepét kapja meg, és közben felismeri azt, hogy az embereket – a Népet – történeteik határozzák meg, és ezek az egyedüli fontos dolgok. És nem is akármilyen történetek, hanem az az egy, amelyet az emberiség újra meg újra elmesél és még el is fog, a kincsről, ami elveszett, és megtalálják, hogy aztán ismét elveszítsék. A Ka nagyszerűsége abban rejlik, hogy egy varjú szemén át mutatja meg az emberiség tragédiáját: hogy bár nem tudunk szabadulni a halhatatlanság utáni vágytól, soha nem érhetjük el, mert a legközelebb a halál megértéséhez csak a történeteken keresztül kerülhetünk.

Dar Oakley a halandó olvasó vezérmadara is egyben – az ősi történetek hol mesés, hol realista keveréke önmagunkhoz és a halálhoz való viszonyunkhoz vezet el minket. De nem csak a halálhoz – gyönyörű és keserédes Dar Oakley szerelmének története, a megtalált és elveszített Kits sorsa, aki előbb Ka birodalmának lakójaként jelenik meg, de aztán Ymrben átlényegül, és szépséges, varjú-Orfeusz mesében csúcsosodik ki.

Nem mindenki könyve ez, de az egyik legszebb fantasy, amit az elmúlt évben olvastam. Csak egy varjú története, ugyanakkor a Történet dicsőítő éneke is, tükör nekünk, Ymr lakóinak.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon