Idén februárban írtunk Itó Projekt Harmony című regényéről, ami az Ad Astra kiadónak köszönhetően máris olvasható magyarul. A könyv a napokban megjelent, mi pedig újraközöljük a februári ismertetőnket, Hanna tollából.

A nagy világégés után felértékelődött az emberi élet: a test közös tulajdon, amelynek védelme a teljes emberiség közös érdeke. A szervezetbe installált WatchMe rendszer gondoskodik róla, hogy elkerüljék őket a betegségek; a rák, a fejfájás, a cukorbetegség már a múlté, mint ahogy a privát szféra is: ha az egyén létezése közös érdek, mindenkinek joga van gondoskodni róla.

A tökéletes világ azonban fojtogatónak bizonyul, a főszereplő, Tuan Kirie és barátnői, Miach és Cian a lázadásnak azt az egyetlen formáját választják, amely még elérhető a számukra: ha a társadalom rendelkezni akar a testükkel, inkább öngyilkosok lesznek, de nem engedik át a társadalomnak. Miach meghal, Tuan és Cian azonban túlélik. Előbbi a túlzott gondoskodás elől a frontra menekül, mint a WHO alszervezetének, a Helixnek az ügynöke, utóbbi pedig behódol a rendszernek. A nap, amikor tizenhárom évvel a közös öngyilkossági kísérlet után újra találkoznak, nem csak az ő számukra sorsdöntő, hanem a világ számára is: ugyanabban a percben hatezer ember kísérel meg minden előzmény vagy búcsúlevél nélkül véget vetni az életének.

Tuan nyomozni kezd a terrorcselekmény után, és hamarosan rájön, hogy a halott Miachnak valamiféle köze volt a halálesetekhez. Ahogy megpróbálja összerakni a szerzett információkat, folyamatosan versenyt fut az idővel; ugyanis a tömeges öngyilkosság még csak a kezdet volt. A világ ultimátumot kap: „ölj vagy megölünk”.

A Harmony egy feszített tempójú thriller, ugyanakkor komoly kérdésekkel foglalkozik az önrendelkezéstől kezdve az emberiség jólétéig. Ha az ember hajlandó átengedni a teste feletti uralmat egy jóságos világszervezetnek, akkor mennyi választja el attól, hogy az akaratáról is lemondjon? Project Itoh regényében egy izgalmas nyomozás keretében feszegeti, mit jelent egyáltalán az emberi akarat, és milyen éntudat nélkül élni.

A Haikasoru kiadó célul tűzte ki, hogy a japán fantasztikus műveket megismertesse a világgal. Aki tárgyalt már valaha japán kiadóval, tudja, hogy mennyire nehéz vállalkozás ez, ám a megjelenő könyvek azt igazolják, érdemes volt belevágni. Bár a Harmonyban helyenként felfedezhetők ismerős toposzok, hadd ne mondjam, klisék, ezek szervesen beleépülnek a történetbe, és inkább erősítik a témáját, semmint gyengítik. Az utalások más disztopikus művekre és animékre pedig akár kikacsintásnak is tekinthetők.

A regény szerkezete és narrációs technikája (html kódokra emlékeztető, érzelmi etml kódok emelik ki az egyes szövegrészeket) tökéletes összhangban áll a témájával, és nagy erénye, hogy úgy képes bemutatni egy átlagember számára teljesen idegen és ijesztő érvrendszert, hogy a könyv végére az olvasó nem csupán megérti azt, de el is gondolkodik rajta. Ami iszonyú disztópiának tűnik, valójában nem a tökéletes utópia-e? Ha az emberi civilizáció történelmére gondolunk, valóban embertelen választás lenne-e lemondanunk az emberségünkről?

További információ:

  • Keikaku (Project) Itoh 1974-ben született Tokióban. 2007-ben debütált Gjakuszacu Kikan című regényével, és ő a szerzője a Metal Gear Solid: Guns of the Patriots című könyvnek, amely egy népszerű számítógépes játékon alapul. Itoh a rákkal folytatott hosszú küzdelem után 2009 márciusában hunyt el, nem sokkal azután, hogy a Harmony kéziratát befejezte.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon