Néha nehéz dolog a kategorizálás: már a sci-fi és a fantasy határvonalának meghúzásakor is sokat számít az egyéni ízlés. Jane Yolen 1992-es regénye egy másik határvonalon helyezkedik el: a realista regény és a fantasy közöttin.
A mű a fiatal amerikai lány, Rebecca története, aki nagyanyjának, Naminak annak halála előtt ígéretet tesz, hogy felkutatja annak a család előtt ismeretlen múltját. Kevés nyom van, amin el tud indulni, a vezérfonal Csipkerózsika története, melyet Nami gyakran mesélt el Beccának és testvéreinek, saját magát megtéve címszereplőnek. A nyomozás a második világháború idejéig vezet vissza, idővel Becca eljut Lengyelországba is, ahol megtalálja a mese hercegét is, aki egyszerre főszereplővé növi ki magát. Közös múltjuk Namival a holokauszthoz kötődik, melynek során Nami zsidó származása, Josef, a „herceg” pedig homoszexualitása miatt szenved el szörnyű megpróbáltatásokat.
A regény igen szórakoztató, sokszor megrázó olvasmány, különösen azoknak, akik – akárcsak Becca – keveset tudnak a holokausztról. Yolen rendkívül jól felelteti meg a közismert mese elemeit a chełmnói megsemmisítőtábor világával, karakterei kidolgozottak. Josef elbeszélése talán túlságosan is hosszúnak bizonyult a 200 oldalnál is rövidebb kötetben, de Yolen művei tudatosan ismeretterjesztő jellegűek, így ennek is megvan a szerepe. Néha nem ártott volna, ha a szerző alaposabban utánajárt volna a földrajzi neveknek, így Sachsenhausenből Sachenhausen lett, Oranienburgból Oranienberg, Chełmno nad Nerem helyett pedig Gmina Chełmnóba került a tábor (igaz, ezt a hibát a forrásként használt Shoa című dokumentumfilm is elkövette). Mindez nem változtat azon, hogy a könyvet érdemes elolvasni, különösen a történelem iránt érdeklődőknek ajánlom.
De nevezhetjük-e fantasynak, ha a mesei szál valóban csak meseként szerepel benne? A Merriam Webster Online definíciója szerint a fantasy irodalom meghatározó jegyei, hogy „imaginative fiction”, azaz egy másik világban játszódik, furcsa jelenségeket és groteszk karaktereket mutat be. Természetesen nem kötelező érvényű a definíció, most mégis ezt alkalmazom. Yolen regényének cselekménye a mi világunkban játszódik, a kapcsolódás a fantáziavilághoz csak a Csipkerózsika-mese. Mindez nem akadályozta meg, hogy 1993-ban ott legyen a Nebula-díj jelöltjei között, sőt, a Mythopoeic Society fantasy díját el is nyerte.
Maga Yolen egy interjúban szerkesztőjére és másokra hivatkozva úgy nyilatkozik, maga Becca és nagyanyja története is tündérmese, hiszen valójában nem tudunk a chełmnói táborból kiszabadult nőről, és persze – ezt már én teszem hozzá – Becca kutatása maga is tekinthető egyfajta tündérmesei küldetésnek. Ezzel együtt a regény nem alternatív világban játszódik, vagy ez a világ csak nüanszokkal tér el a mienktől.
Miért jelölhették tehát a Csipkerózsát fantasyként és miért jelentette meg a Tor is fantasy regényként? Valószínűleg a szerző személye is szerepet játszott ebben. Yolen általában fantasyt ír – azon belül is elsősorban fiatalok számára –, így logikus, hogy ezt a kötetet is többi művével egy polcra tették. Ráadásul Mythopoeic Society a szótárnál rugalmasabban fogalmazza meg, milyen művekkel foglalkozik. Ezen értelmezés szerint azon művek is érdeklődési körükbe tartoznak, amelyek újszerűen dolgoznak fel mitológiai, mesei témákat, ezzel is biztatva a mitológia megismerésére: mindez tökéletesen igaz a Csipkerózsára is. A SFWA nem ad meg kritériumokat, mit tekint sci-finek illetve fantasynak, így ezt nyilván a tagok belátására bízzák. Szerepet játszhatott talán a jelölésben az is, hogy két izgalmas és kényes témát, a holokausztot és a homoszexualitást is feldolgozza a regény.
Igazából eldöntetlen kérdés tehát, hogy minek tekintsük a Csipkerózsát. Aki izgalmas új világokat vár egy fantasy regénytől, annak nem ez az ideális olvasmány. Viszont aki egy szépen kibontott, megrázó metaforát szeretne olvasni, annak kiváló könyv.
További információk:
- A regény a Metropolis Media gondozásában 2010-ben jelent meg magyarul.
- A könyvet a homoszexuális tartalomra hivatkozva egy szélsőséges missouri vallási csoport elégette.
- A Csipkerózsa eredetileg a Terri Windling szerkesztette tündérmese-sorozathoz készült.
Kapcsolódó linkek:
Hozzászólások
[adeptus további írásai]
Épp most olvasom, a történet eddig magával ragadó, a fordítás szép, viszont nem tudok elmenni a könyv tipográfiai megvalósítása mellett szó nélkül: ha a kenyérfont nem szereti a lengyel betűket, akkor a lehető legrosszabb választás azokat az adott betűket egy tejesen elütő másik (szemre Arial) fontra kicserélni (ahelyett, hogy inkább új, magyar és lengyel ékezetekkel egyaránt bíró fontot választottak volna)… :-/
Ez az a könyv, amire kár volt papírt és tintát pazarolni… Abszolút nem tudok egyetérteni Hannával. És tényleg, a tipográfia még csak hagyján. Kezdésnek maga az ötlet is taszító, hogy a Csipkerózsika történetét így kiforgatva beleillesszék abba a katyvaszba, amibe egyébként is hazugságok, féligazságok tömkelege van beleszőve…
Anno amikor tavaly megkaptam, és elolvastam, erős késztetést éreztem, hogy a véleményemet jobban is kifejtsem, de nyomdafestéket nem tűrő sorok tömkelege született volna… Így majd egy év után pedig még örülök is, hogy sok emlékem már nem maradt a történetből…
@Zsolt: Szerintem, ha a háttérül szolgáló történelmi eseményeket katyvasznak érzed, akkor nem igazán az írás minősége taszít, hanem maga a téma, nem? (Mondjuk azt nem értem, egy fantasyként hirdetett történet esetén miért nem lehet a sztori kontextusában valóságnak elfogadni a történéseket.) A Csipkerózsika beillesztése meg inkább fordítva történik: Nami a mese szimbolikáját használja fel, hogy képes legyen beszélni arról, ami vele történt.
Közben a végére értem: nekem a lezárás túl gyors volt a felvezetés fényében, de összességében tetszett. Kicsivel több „húst” azért elviseltem volna a történeten.
@hanna: Igazából ha csak történet lett volna rossz, de azt olyan „meséléssel” adja át, akkor nem húznám le. Olvastam én már elég sok „unalmas” történetet tartalmazó regényt, novellát, ahol a cselekmény-vezetés elvitte a hátán az irományt, de itt erről még csak szó se volt…
Köszönöm az ismertetőt, megóvott egy csalódástól 🙂 Én ugyanis vagyok olyan régimódi, hogy egy fantasztikus regényben elvárok legalább egy aprócska fantasztikus elemet
A holokauszt témáját hagyományosabb fantasy-regényekben is feldolgozták, az egyik ilyen ráadásul Magyarországon játszódik (Lisa Goldstein: The Red Magician). Sajnos, mindegyiknek közös jellemzője a történelmi tájékozatlanság és a tendenciózus ábrázolásmód, aktuálpolitikai felhangoktól sem mentesen. Yolen könyve a jobbak közé tartozik, de így sem bírtam végigolvasni, félúton megcsömörlöttem és letettem. Ebben a témában én inkább maradok a Sophie’s Choice-nál, abban több az irodalom és kevesebb a propaganda. Amit az sem tud elleplezni, ha a szerzők rosszul sikerült fantasy-maskarába bújnak.