Annak idején, amikor a PlayStation Vita újdonságnak számított, egy rövid ideig pazar exkluzív játékok jelentek meg rá – az egyik legnagyobb, leglátványosabb ilyen cím a Gravity Rush volt, amelyben egy lány képessé válik a gravitáció manipulálására. Volt is egy jópofa élőszereplős reklám hozzá, kritikai siker lett, de mivel a PlayStation Vita nem terjedt el annyira nyugaton, nálunk talán az egyik legkevésbé ismert PlayStation-exluzív. A PS4 megjelenésével viszont megjelent a nagykonzolra is, immár valamivel szélesebb közönségnek, és a tavalyi E3-on bejelentett folytatás pedig már kimondottan PS4-es játék. (Ehhez is van élőszereplős reklám.)

gr3

Olvastam róla egy ilyen kis vicces sort, hogy ha nem játszottál a Gravity Rush első részével, nem nézted meg az sztorit továbbgondoló animét, és nem áll rá az agyad a japán gondolkodásmódra, a Gravity Rush 2 történetéből semmit nem fogsz érteni. Én mondjuk azért eléggé fel vagyok már készülve az elvont narratívákra, és nem ez az első japán játék, amit elém sodor a sors – nagy nehezen felfogtam Kojima, Miyazaki, Sakaguchi, Mikami, Ueda vízióit… de a Gravity Rush 2 tényleg kicsavarta az agyamat.

Ezt lehet jó és rossz értelemben is venni: a Gravity Rush egyike azoknak a játékoknak, amelyeket nyíltan nem feltétlenül nyugati közönségnek szántak: japán hang van csak, a cukiság és keménykedés epileptikus váltakozásai közben egy nyugati befogadónak percenként kiakad a nihondzsin-o-métere, de emiatt képes kiszakadni olyan kreatív mozzanatokba, amire nyugaton aligha lenne példa. Ennek egy része, a világalkotás rendkívül színes, egyedi (a rendező bevallása szerint Moebius képregényei ihlették), viszont a tényleges narratíva időnként annyira naiv, különc és nonszensz, hogy nehéz igazán visszaadni írásban a teljes képet.

gr2

Mármint… itt van az első fejezetben egy jelenet. Képzeljünk el egy csomó nehéz öltözékű védőfelszerelésben dolgozó bányászt, akiket nagyon óvatosan engednek le lebegő szigetek közé érceket bányászni (gondolom, rendkívül szórakoztató eddig), akik hát ugye így egy védőzsinóron cammognak súlyos sziklák között, és a dög nehéz fúrójukkal nekiállnak ércet fúrni a sziklákból. De nem így a fehérneműben feszítő főhősnő! Nevetgél, hogy neki nem kell védőfelszerelés, csak figyeljen mindenki! És egy gombnyomásra egy távoli szigetre bökünk, és odafordítjuk a gravitációt, és már zuhanunk is abba az irányba.

Van valami rendkívül abszurd ebben, ahogy a teljesen hétköznapi életet modellező fantasy-világ szembekerül egy ilyen szemtelen, vagány, túlpörgött csajszival (illetve a gravitációs viharokkal érkező fantasztikus elemekkel), a hangulat pedig javarészt zavarbaejtően hétköznapi, aztán egyszer csak berobban egy szörny, és a főhősnő Sailor Moon-t idéző átalakulás- és támadásanimációban csapja oda a csápjai közé a végső csapást. A lányt egyébként Kat-nek hívják, és van egy macskája, aki igazából egy lyuk a tér-idő szövetén, és át lehet rajta látni a kozmosz csillagai közé. Ilyesmi.

gr1

Amennyiben ezekkel ki tudunk egyezni, és türelmesen játszunk órákat, mire megtanuljuk az összes lehetséges mozdulatot, képességet, szépen lassan kibontakozik egy nagyon szórakoztató, nagyon szabad és gyönyörű játék, és megelőlegezem, hogy a zenéje ott lesz az év legjobbjai között. A cel-shaded technológia rajzfilmes hatása kimondottan látványos, és nagyon furcsa tájakat, városokat enged felfedezni. A küldetések, kihívások mennyisége szédületes, rendkívül ambiciózus az egész, mégis, végig megmarad könnyed kalandnak, az Infamous-okat idéző laza, helyenként repetitív limonádé, ami pont annyira felszínes, hogy kikapcsoljon, de emellett egyáltalán nem buta, sőt kiszámíthatatlan, meglepő is.

Annyi csak a gond vele, hogy nehézkesen indul, és néha elárulja könnyedségét keményebb kihívásokkal, oda nem illő játékmódokkal. Mégis, van mögötte egy vízió, ami kiemeli az átlagból, és amint megindul a lendület, letehetetlen, szórakoztató, és furcsamód időnként nosztalgikus is (talán mert képi és egyéb megoldásai visszakacsintanak klasszikus 3D platformerekre, esetleg Zelda- vagy Final Fantasy-részekre, esetenként Ghibli-filmekre).

gr4

Az biztos, hogy kell hozzá egy japánbarát mentalitás, de akinek ez megvan, annak szinte kötelező darab: a Gravity Rush egy második résszel jelzi az igényét, hogy ő legyen a következő nagy Sony-exkluzív franchise (olyanok mellett, mint az Uncharted, a God of War, a Ratchet & Clank vagy az Infamous). Fejlődni még van hova (átvezetők képregényes egyszerűsége, angol hang hiánya szűkebb költségvetésre utal), de az összkép egyértelműen rendben van – a gravitáció köré épített világalkotás egyik legjobb képviselője.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: játék

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon