A héten jelenik meg Fonyódi Tibor (Harrison Fawcett) új Mysterious Universe-regénye, a Hosszú út a trónig, bébi, amely egyben 13 év és megannyi forgatókönyv és történelmi regény után visszatérés a sci-fi zsánerbe. Ezen alkalomból meginterjúvoltuk a szerzőt.

hosszú út a trónig, bébi

SFmag.hu: Miben látod a Mysterious Universe franchise sikerét?

Fonyódi Tibor: A sikert csak olyan értelemben véve látom, hogy Mysterious Universe meghatározó és megalapozó regényei, a Katedrális harcosai és az Ópiumkeringő 98-ban jelentek meg először a debreceni Cherubionnál, 99-ben jött Szélesi Sándor (Anthony Sheenard) a York napsütésével, a logó először 2000-ben került fel a kötetekre, szóval a sorozat két év híján 20 éve van a piacon és 2025-ig, amíg a Tuannál van a kiadási jog, garantáltan ott lesz. Hogy velem vagy nélkülem, az egészen más lapra tartozik.

Mi a véleményed azokról a kritikákról, hogy alapvetően inkább egy szappanopera az űrben, vagy space fantasy, és nem igazi science fiction?

Nem gondolom, hogy a zsáner meghatározása kritikai kategória. A kérdés, így, ebben a formában azt sugallja, hogy a space opera, vagy space fantasy a science fiction mostohagyermeke lenne, ami csak a megszállott hard fiction rajongók felől nézve igaz. Amikor az első mű megjelent a logó alatt (Aranypiramis antológia) a Sanyival (Szélesi Sándor) először és utoljára írtunk egy bevezetőt a sorozathoz, amiben kifejtettük, hogy sokszínűségre törekszünk, reményeink szerint a sorozat az SF minden területét bejárja majd. Ezt azért tartottuk fontosnak kihangsúlyozni, mert tudtuk, hogy később vita lesz, hogy ez most mi, mi ez a zsáner, vagy zsáner-kavalkád, amiben az időutazástól a Star Wars-szerű világábrázolás mellett ugyanúgy helyet kap a pornográfia határát súroló erotika, mint a szürrealitás, vagy a krimi. Szalai-Kocsistól a Tüske a köröm alatt például egy jövőben játszódó Chandler-regény, vagy ott van Sheenard Sötétség előttje, ami annyira nyomasztó és depressziós mű, hogyha a sárga házban olvasom, másnap fellopakodok a tetőre és levetem magam a mélybe. Szóval a Bowmann-sorozatot, ami a Mysterious Universe egyik jelentős részét képezi, erős csúsztatással sem lehet szappanoperának mondani, a régi Brett Shaw-kat már igen, de azzal a szórakoztatáson kívül tényleg nem volt más célom.

A kiadóm szerint Brett Shaw-nak a először az Iszlám Államot tíz évvel az első megjelenése előtt megjósoló Aranypiramisban és a most megjelent Hosszú út a trónig, bébiben van egyáltalán mondanivalója, utóbbiban olyan, hogy volt egy pillanat, mikor azt gondoltuk, hogy a regényt talán mégsem kéne kiadni. A hasonló tematika miatt kellett távoznom pár éve a Hacktion második évada után a vezető írói posztról. A producer rájött, hogy miről szól valójában a tévésorozat. Megjegyzem Jaltában a zsűri is rájött és az első évad elhozott egy fesztivál nagydíjat, az oroszoknak, akik egyből rájöttek, hogy mi van, nyilván tetszett, hogy csesztetem a háttérhatalmat, ami lehet, hogy nem is létezik. Visszatérve a kérdésre, mivel én a kezdetek kezdetétől azt mondom, hogy ponyvaíró vagyok, és nem is akarok más lenni, engem egy pillanatig sem zavar, hogy a MU-t sokan nem tekintik science fictionnak. A többi MU szerző nevében meg hadd ne nyilatkozzak.

Fonyodi_TAz eddigi évekre jellemző egy, esetleg kettő Mysterious Universe-regényhez képest meglepően sok MU-cím szerepel a Tuan kiadó őszi tervei között (a Hosszú út a trónig, bébi-n kívül még két új regény, plusz egy kétkötetes újrakiadás). Mi lehet ennek bővülésnek az oka?

Nem tudom. Bayer Tibi (a Tuan kiadó kiadóvezetője) biztosan nyert a lottón.

Más, hihetőbb magyarázat? Valami olyan, ami nem sci-fi?

Bayer Tibi már 2014-ben megkeresett, hogy a Korona hatalma 2009-es második kiadásához hasonlóan szeretné megjelentetni a további Brett Shaw-sztorikat, mindeközben forszírozná Sanyinál, hogy folytassa a Ketchikan-sorozatát, magyarán fel akarta éleszteni a MU kiadását, ami az aktív jelenlétem nélkül mindössze pár antológiára, három Dave Howard (Mészáros László) kötetre és egy új Sheenard-regényre (Vadászat egy szimurgra) redukálódott az elmúlt években. A Tuan előállt egy tervvel, mely tartalmazta az összes régi Sheenard és Fawcett regény kiadását, felkínált egy konstrukciót és elfogadtam az ajánlatát. Ebben a szisztémában logikus lépés volt, hogy Bayer minimum évi négy-öt kötet megjelentetésével számol, különben nincs sok értelme belevágni. Nem a Tuan az első, ami ki akarja adni a sorozatot, azt hiszem ez már az ötödik ’98 óta. Én mindig kérdezem, hogy mégis miért, azért ez nem egy Perry Rhodan, és közel húsz éve azt a választ kapom, hogy el lehet adni és akkor még fizetnek is érte. Igen? Hol a szerződés?

2003-ban jelent meg az utolsó MU-regényed, a Jó nap ez a halálra, és most 2016-ban a Hosszú út a trónig, bébi? Milyen érzés volt tizenhárom év után visszatérni Brett Shaw ezredes karakteréhez? Mennyire volt kihívás ennyi idő után újra felvenni a fonalat, újra kellett-e olvasni a régebbi történeteket, hogyan sikerült újra megtalálnod Shaw karakterét?

Őszintén szólva nem volt sima menet. Nem az volt a gond, hogy úristen most nekem írnom kell, méghozzá regényt, tudván, hogy az elmúlt nyolc évben összesen két új regényt írtam és azok is történelmi regények voltak. A stílushoz volt nehéz visszatalálni, ami amolyan gonzó-stílus, ha ez a jó kifejezés, E/1-ben, könnyed, laza, humoros, nem akarja megváltani az irodalmat, és nem is fogja. Márai azt írta valahol, hogy nem csak te írod a regényt, hanem a regény is ír téged, ez egy örök kölcsön.

Nos, ötvenegy évesen és tizenhárom év szünet után nem akartam elhinni, hogy Brett Shaw engem már tudna írni, már nem az az ember vagyok aki voltam, és ha nem érzem magaménak a szöveget, akkor az olvasó sem fogja, mert érzi, hogy valami nem stimmel az író és a textus között. Az olvasó igen érzékeny műszer. Éppen ezért nagyon nehezen ment az eleje, pedig visszaolvasva azt tűnt a leglazábbnak. Egyébként egy olvasóm frappánsan megfogalmazta a problémát, mikor rám írt a facen, hogy attól félt, időközben megöregedett, családos ember, két gyereke lett, másként látja a világot, és attól tartott, hogy már nem fog neki tetszeni Brett Shaw. De nyugodjak meg, a stílus semmit sem változott, írta aztán, tehát ő úgy ítélte meg, hogy sikerült visszatérnem. Visszatérés alatt most nem azt értem, hogy a magyar scifi vérkeringésébe, mert olyan nem létezik, hanem személyesen nekem a régi stílushoz, ami ezek szerint sokaknak időtálló. Újraolvasnom nem kellett, mert a sztori nagy vonalakban gyakorlatilag 2000 óta megvolt, a Hosszú út a trónig, bébi első beharangozóját már olvasni lehetett a Korona hatalma első kiadása végén (2000). Hozzáteszem, éveken át a címhez több sztori tartozott és az a sztorit, ami most megjelent éveken át több cím alatt futtattam. Mikor ez összeállt bennem, gyakorlatilag más dolgom nem volt mint leülni, és megírni.

katedrális_nagy

Miért és hogyan kanyarodtál a forgatókönyvírás, a történelmi regényírás felé, és mi az oka a mostani visszatérésednek? (És ez egyszeri kivétel, vagy számíthatunk-e újabb Mysterious Universe-regényekre?)

A forgatókönyvírásról tényleg hosszan tudnék beszélni, szoktam is, de most mellőzném, mert szétfeszíti az interjú kereteit. Most legyen annyi elég, hogy engem mindig is ez vonzott igazán. Ez olyannyira igaz, hogy, amikor Nemes István 2001-ben kiadott egy antológiát a Cherubion megalakulásának tizedik évfordulójára (Álomvarázs), már abban leírta, hogy a Fonyódi Tibi már a kezdetben azzal ment oda hozzá, hogy nem regényíró, hanem forgatókönyvíró. Úgymond le is léptem, ahogy jöttek az első lehetőségek. A történelmi regények meg egy misszió, egyszerűen rohadtul idegesített, hogy ebben az országban egyre több olyan fiatal él, akik többet tudnak Batmanről, mint Toldiról, és akiknek Frodó nagyobb hős, mint Zrínyi. A mostani visszatérésnek roppant profán okai vannak. Mint mondtam Bayer előállt egy kiadási tervvel, abban egy konstrukcióval, amit kedvezőnek találtam és azt mondtam, hogy oké, akkor írok egy új Brett Shaw-t tizenhárom év után. Nyílt titok, ha akar egy következő Fawcett-regényt, MU logó alatt, akkor egy újabb konstrukcióval kell előállnia.

Azt elárulod, hogy mi a konstrukció lényege?

Üzleti titok, de szoros összefüggésben áll azzal, hogy Bayer nyert a lottón.

Hogyan látod így visszatekintve a kilencvenes évek és az ezredforduló környéki hazai sci-fi kiadását, a megjelent művek minőségét? Mi jellemezte azt az évtizedet?

Fonyodi

Köszi a kérdést, mennyi időtök van a válaszra? Jó, akkor most tényleg tekintsük a scifit egy jó nagy kalapnak, amibe minden be lehet dobálni. Egy újságíró jó pár éve egy cikket, melyben sorolta az ezredfordulón publikáló magyar scifi írókat, és nem voltam köztük. Jót röhögtem, mert utána meg publikált egy novellát egy MU antológiában. Nyilván nem tudta, hogy az micsoda… ahogy számtalan író sem tudta, tudja, hogy amit ír, micsoda, és akkor félig megválaszoltam a kérdést. Magyar scifi címszó alatt mindig is elképesztő mennyiségű szar ömlött az olvasók fejére, az ezredforduló környékén és utána még jó pár évig például mindenki lézerpisztolyos, szőkenős, űrszörnyes cuccot akart írni, nyilván nem tudták, hogy a könnyű műfaj, ha jól akarod csinálni, egyáltalán nem könnyű. Az írások többségét a Dörmögő Dömötörben sem lehetett volna kiadni, a kiadók meg futószalagon vitték őket piacra. Ponyvában akkora dömping volt, hogy ihaj, még a Markovics Botond (Brandon Hackett) is space operával kezdett az űrgyarmatos könyveiben, aztán zsánert váltott és évek óta ott van a toppon, az Agave azért megnézi, hogy kiket ad ki. Szerencsére megjelent a piacon a minőségi irodalom is. Nem sokkal az ezredforduló után indult a pályán László Zoltán, Lovas Lajos, az utóbbi években Csepregi Tamás, Moskát Anita, csakhogy pár nevet említsek, Szélesi megírta a Sötétség előttet, ami a legjobb regénye szerintem, újraindult a Galaktika. Szóval nekem bejött az évtized, habár nem sok közöm volt hozzá. Olyan érzésem van, hogy utóbbi években mintha tisztulnának a dolgok, egyre inkább a piac dominál, aki nem fér be a kiadói portfólióba, megy szépen a magánkiadásba, vagy elírogat a neten, aztán a facen írónak mondja magát, ami már önmagában scifi. Nekem vesszőparipám, hogy az író egy szakma jeles képviselője, a szerző meg olyan ember, aki él a lehetőséggel és alkot, miközben főállású hidegburkoló.

Miért nem publikáltál a Galaktikában?

Sokan tudják, hogy maholnap huszonöt éve vagyunk barátok Burger Pistával, nála jelentem meg először a Harmadik szem magazinban, valamikor a kilencvenes évek elején. Hát az nem ma volt. Akkor még el sem kezdetem írni a Katedrálist és akkor hol van még az első Cherubionos megjelenés. Azt viszont kevesen tudják, hogy István elsők közt keresett meg a Galaktika indulásakor, de kerek-perec megmondtam neki, hogy felkérése megtisztelő, de nem szívesen írok novellákat, se folytatásos regényeket, se most, se később. Mára annyit változott a helyzet, hogy nem csak nem szívesen, de egyáltalán nem óhajtok novellákat írni, ha kiöntenek elém egy bőrönd pénzt, akkor sem.

Kik számodra a spekulatív zsáner kedvencei és miért?

A nagy öregeket nem sorolom, de Asimovot muszáj említenem az Alapítvány miatt. A kortársak közül Dan Simmons, Peter F. Hamilton nagyon bejön, nem rég fedeztem fel magamnak Richard Morgant, besírtam Takeshi Kovacstól, már csak azért is mert a Hosszú útban hemzsegnek a japán karakterek. Miért éppen ők? Imádom a monumentális történeteket, a sokszínű karaktereket, a részletesen kidolgozott világokat. Ezek a palik nagyon jó sztorikat írnak, Simmons Hyperionja számomra az etalon, a követendő példa, másrészt utálom a palit, mert tudom, hogy sosem fogok így és ilyet írni, ami megnyugtat, hogy más se. Még az Endymion felemelkedése is bejött, habár azt már nyilván arccal a pénztárnak írta. Van az a szint, mikor a kiadó, nála az ügynök azt mondja, hogy hé, Dan, minél hosszabb a cucc, annál több a zsé! Egy mű megítélésénél nálam erős befolyásoló tényező, hogy főállású forgatókönyvíró vagyok, vagyunk vagy hárman az országban. Ha olvasok valamit, és azt érzem, hogy hú, ebből mekkora filmet tudnék írni, akkor alapból tetszik.

Hogyan látod ma a fantasztikus zsáner kiadói helyzetét?

Itthon? Szar! De most várj, arra vonatkozik a kérdés, hogy úgy általában a megjelenéseket, vagy csak a magyar írókét?

Fonyodi_Katedralis_borítóHa már visszakérdeztél: mindkettőt.

Emlékszem azokra az időkre, amikor a régi Galaktika és a kozmosz könyvek mellett, ha évi 4-5 kötet kijött magyarul. Nyilván a nyolcvanas évekről beszélek. Más világ volt. A Mikro Miki, a mikroba című gyerek scifi kiadványt, anno 25 ezerben nyomtatták valamikor a nyolcvanas évek elején. Utána jött a dömping, ami a kilencvenes évek elejét indult és csak most kezd enyhülni, köszönhetően annak, hogy több kiadó – és most hadd ne soroljam őket, az SFmag olvasói kapásból sorolják őket – a mennyiségtől elmozdult a minőség irányába, még olyan kiadók is, akiknek a portfóliójába eddig nem fért bele a fantasztikus irodalom. Akik angolul olvasnak, azoknak meg mindegy mi van itthon, ők nem azért tudnak lépést tartani a zsánerrel, mert a Delta vagy a Fumax kegyes hozzájuk.

Szerinted egy sci-fi író számára elengedhetetlenül fontos, hogy tudjon angolul olvasni?

Nézd, ha tudni akarom, hogy éppen most, ezen a héten, vagy ebben az évben, mitől őrülnek meg az amerikai olvasók, ha egyáltalán lépést akarok tartani a trenddel, ha naprakész információkkal akarok rendelkezni a tematikában, akkor elengedhetetlenül fontos, főleg a zsánerrel foglalkozó bloggerek, kritikusok számára, akiknek rálátásuk kell, hogy legyen az egész vircsaftra, mert csak akkor tudnak egy művet az írójával elhelyezni valahol, mindig valami máshoz képest, sosem önmagában. Író estében kicsit más a helyzet. Azért hasznos a nyelvismeret, mert a scifinek, és minden egyes alzsánerének a kezdetek kezdete óta van egy közös pontja. Ebben a tematikában mindennél fontosabb az eredeti ötlet! Semmi értelme valami olyannak nekifeszülni, ami nem számít újdonságnak a tematikában. A sztorin van a hangsúly. Az éremnek viszont van egy másik oldala, ami nem a trendkövetéshez, hanem az alkotási folyamathoz tartozik, ami Homérosz óta valami transzcendens szar, én 20 éve nem értem és nem is fogom megérteni soha.

Balzac és Tolsztoj például napi 10-16 órát írtak, a fennmaradó időt alvással, evéssel-ivással, keféléssel töltötték, a Nagy Leo néha imádkozott vagy elszökött otthonról, a muzsikok hozták vissza a hómezőről. Na most ilyen munkatempó mellett szerintem nem voltidejük a kortárs írók műveinek olvasására, ennek ellenére írtak Goriot-apót és Anna Kareninát. Aki igazán tehetséges, az egy lakatlan szigeten dolgozva is kreatívabb a fél világnál, egy tehetségtelen író viszont rongyosra olvashatja az egész kortárs világirodalmat, soha a büdös életbe nem alkot maradandót. Szerintem nem attól lesz jó egy irodalmi alkotás, hogy más mint a többi, hanem attól jobb, hogy jobb és kész, és hogy mitől jobb azt senki nem tudja megmondani még az olvasó sem, aki Boileau szerint mindig a pokolra kerül. Bocs, franciául nem tudom idézni.

Megírták már szerinted a rendszerváltás utáni nagy fantasztikus regényt? Mi a véleményed a hazai sci-fi alkotásokról?

Jó kérdés, de a pontos válaszhoz tudni kéne, hogy volt-e egyáltalán rendszerváltás előtti nagy fantasztikus regény. Mert, ha volt, nézzük melyik az, és írni kéne egy hasonlót… Volt? Ha most előállok Zsoldos Péterrel, akkor nyilván elküldenek a gázba. De akkor kivel álljak elő? Szentmihályi-Szabó? Ne vicceljek? A Sebezhetetlen szerintem minden idők egyik legjobb novellagyűjteménye. Szerintem. Ez a múlt. Őszintén szólva nem hiszem, hogy megszületett volna a nagy mű, amit nem az tesz majd naggyá, hogy hány  kiadást ér meg. Semmi jelentősége. A kiadások száma a piac visszajelzése, a nagy művet viszont az utókor definiálja, hatása időtálló és lehet, hogy születése pillanatában fel sem ismerik. Egy eklatáns példa Jonathan Littelltől a Jóakaratúak. A legnagyobb irodalmi díjakat kapta meg Franciaországban. Először azt mondták simán botránykönyv, aztán tíz nyelven kezdtek el vitatkozni az olvasók meg a kritikusok, csak magyarul van vagy húsz recenziója, a megjelenése után tíz évvel már a XXI. századi világirodalom egy remekének tartják. Filmekkel is van így.

borító III-IV.

Nagy mű. Szerintem Moskát Anita fogja megírni, ha hagyják, az a nő nagyon tehetséges, elég messze eljuthat, ha talál magának egy jó műfordítót, aztán egy jó ügynököt. Nem itthon, külföldön. Hazai kortárs scifi? Hát, figyelj! Évente olyan 10-15 szerző küldi el nekem a regényét, hogy olvassam el. Vannak köztük scifik. Az a baj, hogy a film mellett nem nagyon van időm mást olvasni, mikor a Szabadság tér 56-ot írtam, ez most megy a Dunán, vagy két tucat monográfiát és memoárt kellett elolvasnom a Rákosi-korszakról és a forradalomról. E mellett semmire sincs idő. A már említett Moskát mindkét regényét olvastam, Markovicstól a két utolsó időutazásos regényét. Botond egyébként jó emberem, mindig említem a Brett Shaw sztorikban, most is a Hosszú útban, ez már amolyan kabala nekem. Meg is sértődne, ha kihagynám. Ha Szélesi kijön egy új könyvével, azt elolvasom, legutóbb a Pokolhurokot, ami végül is scifi. Nem akarlak benneteket agyilag felkúrni, de majd a Zsoldos-zsűri megmondja, hogy mit írt a Sanyi. Nem rég fedeztem fel Waldmann Szabolcsot, aki Michael Walden néven az Eshtart írta, ami nekem nagyon bejött, meg is írtam a hivatalos face oldalamon, hogy nini, itt a magyar Csillagkapu.

Mi lesz a következő, önálló sci-fi köteted?

Micsoda kérdés, természetesen a rendszerváltás utáni nagy scifi regény! Hülyéskedek! Ha a Tuan előáll azzal az új konstrukcióval, amire azt mondom, hogy oké, ezt érdemes csinálni, akkor megírom a Katedrális alkonyát két kötetben, és ezzel a művemmel végleg összekötöm a Novus Ordo Seclorum korát a von Anstettenekkel. Valamikor szeretnék még Brett Shaw-t írni, mert szórakoztat és tetszik az olvasóimnak, meg nekem is jó lesz tőle a közérzetem, na. Egyébként valamikor talán írok egy olyan scifit, aminek semmi köze a Mysterious Universe-hez és sokkal közelebb áll a tudományhoz, mint a fantasztikumhoz, az az igazság, hogy kedvem, inspirációm lenne hozzá, csak azt nem tudom megmondani, hogy időm mikor lesz. A film olyannyira leköti a kreatív kapacitásomat, hogy a Gold Booknak lassan öt év tartozom egy trilógia zárókötetével, a Fokossal. Előbb az jön, aztán a többi.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: interjú, irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon