Ellis_NormalAmerika igazi, alienbőrbe kötött alkotmánya, a fegyverekből sormintát rakó sorozatgyilkos és a brit falusi varázslók és az iPhone összefüggéseinek leleplezése után Warren Ellis most a jövőkutatókkal szúrt ki.

“Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belőle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény visszanéz rád.”

Ugye olvastok híreket? És jól érzitek magatokat tőle? Ray Kurzweil ugyan panglossi lelkesedéssel mondja, hogy soha nem volt annyira jó élni, mint most, de jobban szétnézve csak az látszik, hogy nagyon alacsonyra tesszük a mércét. Ott járunk, hogy a klímakutatók depressziójával már kutatócsoportok foglalkoznak. Olyan felmelegedéskutató még nem volt, aki kifeküdt a tetőre egy rombolópuskával autókat ritkítani, de ami késik.

Hogy hogyan jön mindez Warren Ellis folytatásokban megjelent kisregényéhez, a Normalhoz? Mint húsgolyóhoz az áfonyalekvár. Ellis azokat a szakmákat pécézte ki a Normalban, amiknek a tagjai még a klímakutatóknál is nagyobb mennyiségben kapják az arcukba a disztópiát. Természetesen a jövőkutatókról és a think tankek embereiről van szó.

“Everyone here gazed into the abyss for a living”Shingy(Fotó: Jason Newport / Flickr CC-BY, U.S. Naval War College)

A megélhetésből hosszan és mélyen az örvénybe nézők egy idő után kiégnek. Könnytócsában ülő szerencsétlenné, fura tévképzeteket hirdető őrültté, bogarakat evő kerüljük-el-messzire-a-bácsittá válnak. A társadalom nem bírja el őket, kenyéradó gazdáik, megbízóik a Normal Head nevű szanatóriumba szállítják őket abban a reményben, hogy felépülnek annyira, hogy a többi kishibás áruval együtt végezhetnek valami értelmes munkát. Itt ébred a kisregény hőse, Adam Dearden, miután egy megfigyelésről szóló közepesen buta konferenciaelőadást hallgatva összeomlott Rotterdamban.

Normal akár jó hely is lehetne. Az ápoltaknak rendelkezésükre áll a világ összes ideje, nyugtató zenéje és hangulatstabilizálóval felütött Soylentje. Internet pedig nincs, nem lehet az örvénybe nézni. A külvilággal csak az tarthat valamiféle kapcsolatot, aki kikerül az előkészítő részlegbe, ahol már dolgozni is lehet. Dearden pechjére a legrosszabb időben érkezik Normalba. Még be sem rendezkedik a szobájában, amikor az előtte érkezett senkivel nem kommunikáló, ballonkabátos beteg eltűnik a bezárt szobájából – tiszta Agatha Christie! – és a helyén csak egy talicskányi bogár marad. Külsős szakértőket hívnak, de míg azok megérkeznek a forgaWarren_Ellistókönyvek felállítására trenírozott nagyon okos bolondok serege természetesen megpróbálja megoldani a problémát.

Az ügy addig eszkalálódik, hogy még az egymást kölcsönösen gyanúsnak tartó katonai és civil jövőkutatók is kénytelenek szóbaállni, pedig eddig külön asztalnál ülnek a menzán, mint az általános iskolában az ások meg a bések. Az is kiderül, hogy ha a jövőről van szó, akkor a békés civilek és a kémek között gyors az átmenet. És természetesen az is, hogy mit rejt az örvény mélye, mitől kerül valaki a Normalba.

“Elkaptál egy csúnya dataizmust. Azt feltételezed, hogy az adat a valóság lekicsinyítve. Az adat az egyetlen út valamilyen állapotnak vagy eseménynek a felmérésére.”

Ellisről korábban is lehetett tudni, hogy hajlamos technológiakritikát írni. A Cunning Plans előadását évek óta ajánlgatom boldognak boldogtalannak, mert az iPhone és a kütyük felől hallgatva is érdekes, de néprajzi előadásnak is jó. A Normal is ezért érdekes kisregény: említés szintjén előkerülnek az arab tavasz alatt megváltónak kikiáltott technológiák (Firechat!), a YouTube videón remekül kinéző önszerveződő drónrajok, amikre már kacsintgata hadsereg. És persze az okosváros és az adat alapú urbanista megközelítés is megkapja a magáét. (Ennek amúgy van még érdekes kritikája.)

Amellett, hogy jó a sztori, a szétesés határán támolygó Deardent egészen meg lehet szeretni a végére, az ember kénytelen elgondolkodni azon, hogy mennyire érvényesek a technológia forgalomban lévő narratívái. Vajon tényleg a villamos dilemma-e a legfontosabb kérdés az önvezető autók kapcsán? Beszélünk-e eleget a harci drónokról? Válaszok, na azok nem lesznek.

Azt viszont, már tudom, hogy ha sírni látom a klímakutatót, akkor égetett szeszeket kell neki venni. Nem segít, de talán elveszi a világ élét.

(A Normal négy részben jelent meg e-könyvben a Farrar, Straus & Giroux gondozásában. Jár hozzá négy interjú is a Tor.com-on, ha valakinek ennyi furcsaság nem elég: 1, 2, 3, 4)

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon