A tizenkilencedik századi és századfordulós London fontos csomópontja a fantasztikus irodalomnak (mind a valóságban, mind a fikcióban): itt született meg tulajdonképpen a későbbi fantasy, amit a preraffaeliták (középkori) múltba révedése inspirált, itt lép be a képbe William Morris, itt ólálkodik a legismertebb sorozatgyilkos whitechapeli prostituáltakra vadászva, itt él Sherlock Holmes, ide kívánkozik Drakula, itt kísérletezik Dr. Jekyll, és még sorolhatnánk. Ez a fajta művészi érzékenység, ópiumos képzelődés, álomkeresés viszont a gyors technológiai fejlődés és iparosodás árnyékában születik, amikor az egyszerűség, a szépség, a tűnődés kiszorul lassan a világból.

NoctambuloEzt az érát még mai brit szerzők is nehezen fogják meg (hogy csak ismertebb neveket említsek, minden géniusz Alan Moore-ra jut egy Steven Moffat-féle kókler), szóval amikor ilyen témában egy magyar szerző könyvét veszem a kezembe, nyilván az első becsületes dolgom az érett, egészséges szkepticizmus.

A Noctambulo című kötet maga kimondottan pazar látvány: keményfedeles, kivágott védőborítóval, festményes fejezetválasztókkal, ráadásul az ötszáz oldalas regényt mintegy húsz oldalas függelék, térképek és illusztrációk gazdagítják. Utóbbiaknál talán nem is az illusztráció a megfelelő szó, elvégre ezek a szövegtől függetlenül elhelyezett, korabeli rajzok, tudományos művek részletei, de mégsem amolyan non sequitur esztétikai kiegészítések, annál azért több közük van a cselekményhez.

Cselekményről tulajdonképpen nehéz is beszélni, mert inkább kultúrtörténeti körkép egy olyan szerző és narrátor szemszögéből, aki nyilvánvaló szeretettel és tisztelettel közeledik a fotográfia korai eszközeihez, módszereihez, lenyűgözik a (pszeudo)tudomány eredményei és az ezek metszetében kibontakozó transzcendens létezés, világszemlélet és művészet is. Emellett pedig utazás is ez a regény, idő-, tér-, és álomutazás, többféle jelentésben is.

Röviden összefoglalva: egy Jonathan Wakefield nevű fiatalemberről szól a könyv, aki erotikus dagerrotípiákat restaurál, majd nagyapja, Austin Wakefield után kutat, akit annak idején a Bedlambe utaltak, mert valamiféle melankólia lett úrrá rajta. Jonathan minden motivációja tulajdonképpen a múlt és egy álom iránti kíváncsiságból fakad, és romantikus, enigmatikus ábrándok mozgatják.

Dalton_elementsA regény során találkozik különféle prostituáltakkal, tudósokkal, művészekkel, mindegyikkel hosszan beszélget, és nem egyszer kaptam azon magam, hogy vissza kellett lapoznom, miért is olvasok már öt oldal óta gombákról, és tulajdonképpen ezek a tranzíciók teljesen észrevétlenek, organikusan épülnek be a regénybe. Ugyanakkor ködös mindvégig annak körvonalazása, merre is halad a történet, egy idő után annak kronológiája, értelme is feloldódni látszik valamiféle víziók terhe alatt.

Meg kell hagyni, több szempontból sem lehet lendületből végigolvasni: ez a könyv egyáltalán nem fókuszált, de ez a tény nem ütközik a regény tematikájával, tulajdonképpen legtöbbször az akasztja meg az olvasót, hogy töpreng, mégis hány másik könyvet kell elolvasnia még életében, mert minden ajtó, lehunyt szem, levél-, vers- vagy mesebetét mögött újabb és újabb világok sejlenek fel. Világok, fantáziák, fontos témák és mégis: a regény sohasem elrugaszkodott, többnyire egyenes, történései kézzelfoghatóak. Különös, különleges próza ez, hasonlítani sem tudom semmihez ezt a narratív módot.

A nyelvezet, a párbeszédek javarészt autentikusak, időnként tényleg mintha egy Oscar Wilde-, esetleg Jules Verne-könyvet olvastam volna, átüt benne a kíváncsiság, a naivitás, finom, de nem amatőrségből fakadó modorosság, ugyanakkor szinte nyoma sincs az óvatosságnak, teljesen nyíltan, természetesen beszél a narrátor a szexualitás különböző aspektusairól. Ettől függetlenül helyenként megakasztott a nőábrázolás (nőkre való hivatkozás), amit végül is betudhatunk kor- és karakterjegynek. Azért valahol mégis furcsának hatott a „nőcske” és „kis szajha” szavak gyakorisága és a ténylegesen összetetten megírt nők hiánya (Minna határeset, de hogy a regény textusából kilépjünk: a köszönetnyilvánításban is van egy „lányka”). Van ebben a nyelvezetben valami nem egészen kizárólagosan angol, sőt, nagyon is magyar, ahogy Garaczi is írja a fülszövegen, Szerb Antal korabeli irodalmi hagyományok, stílusjegyek köszönnek vissza.

Akárhogy is, a korhangulat, a történelmi díszletek, szófordulatok, utalások összességében nagyon is rendben vannak (megkockáztatom, hogy néhány nyelvi klisének minősülő szókapcsolat sem lóg ki), képesek végig fenntartani egy koherens és meg nem zökkenő világképet, amelyekkel az álomképek, víziók, és helyenként (poszt)modern szövegzilálások sem összeférhetetlenek. Egyben van az egész, és ez valószínűleg nem kis mértékben a szöveg mögötti kutatás mennyiségének köszönhető, amelynek alapossága kétségbevonhatatlan. Ami viszont ennél is jobb, hogy ez az alapos tudás sosem üt át a narratíván, mint tolakodó expozíció, magyarázkodás, okoskodás, a regény rezzenéstelenül, teljesen magabiztosan vezeti az olvasót ebben a világban.

BeregiT

(Fotó: Varró Imre)

A Noctambulo sokrétegű, gazdag, súlyos könyv, amelyben a hiteles ismeretanyag van annyira érdekes, hogy az olvasót intellektuális kíváncsisággal töltse fel, esetenként irigységgel, szomjazván azt a tudást, amely egy ilyen regény felépítéséhez szükséges – viszont ez azzal is jár, hogy a kevésbé türelmes olvasó időnként le fogja tenni a könyvet, és visszatérve nem feltétlenül fogja tudni, honnan és hogyan jutott oda, ahol éppen tart.

Beregi Tamás életművét végigfutva egyből látható, hogy determinált, egyik témáról másikra szálló író, aki ugyan a fősodorbeli irodalmon kívülről érkezik (volt itt fantasy-regény és videojáték-történeti szakkönyv is), de a Noctambulo annyira nagy, érdekes, különleges teljesítmény, hogy néhány díjnyertes skribler komolyan magába fog fordulni tőle, hogy mégis mi a jó francot csinált eddig. Az Egy alvajáró története az „év legjobb magyar könyvei” jellegű listák elején lesz, azt megmondom.

A regény könyvtrailere itt nézhető meg.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon