Izgalmas hónap volt az idei szeptember. Amellett, hogy Peter F. Hamilton lezárta a Nemzetközösség univerzumát egy remekbe szabott regénnyel (ami miatt az egyik szemem sír, a másik pedig nevet), és megjelent végre magyarul is a Júdás elszabadul, Alastair Reynolds is új kötettel jelentkezett. Igaz, ez már nem lett annyira kiemelkedő, mint ahogy megszokhattuk tőle – de [ More ]
Kilenc regény, jópár novella és egy terjedelmes esszé. Negyed század. Több százezer eladott könyv, sok száz internetes oldal, népes rajongói bázis, és egy megújított, felfrissült irodalmi zsáner. Ez Iain M. Banks (1954-2013) Kultúra-sorozata, az egyik legérdekesebb, legjellegzetesebb és legmegosztóbb sci-fi univerzum. (Hogy mi a Kultúra-univerzum, arról itt olvashattok egy hosszabb áttekintést.) A nagyszerű Nézz a [ More ]
Alastair Reynolds jelentőségét a modern űroperában legalább olyan nehéz lenne vitatni, mint amennyire értelmetlen. Bemutatkozó regénye, a Jelenések tere elsöprő sikert aratott, így egy csapásra bekerült a sci-fi írók legnagyobbjai közé. Második önálló univerzumban játszódó regénye, a 2005-ben megjelent Pushing Ice, ami talán az eddigi legkiemelkedőbb Reynolds kötet, amit valaha is olvastam. A történet szerint [ More ]
Becky Chambers magánkiadású sci-fijével a The Kitschies díj jelöltjei között találkoztam. A könyvet azóta megvette a Hodder & Stoughton, ezért hamarosan hagyományos kiadásban is kapható lesz – de hogy a díjat megnyeri-e, nyitott kérdés. A történet lényegében az, amit a cím mond: egy hosszú utazás krónikája a Wayfarer nevű térlyukasztó űrhajó fedélzetén. A hajó stabil [ More ]
Három és fél éve itt, az SFmagon azt írtam Peter F. Hamilton gigantikus méretű modern űroperájáról, hogy talán sosem fogjuk magyarul olvasni, de szerencsére tévedtem, és a Delta Vision Kiadónak köszönhetően idén csak megjelent a Nemzetközösség-saga első kötete, a Pandóra csillaga (vigyázat: a könyv magyarul két kötetre bontva jelent meg, ugyanazzal a borítóval!), és magyarul [ More ]
A ’80-as évek egyik meghatározó, felnőtteknek szóló, sci-fi képregénye A The Incal egy sokrétű, helyenként metaforikus űropera, a képregényirodalom megkerülhetetlen klasszikusa. Keletkezésének, valamint a szerzőpáros találkozásának története egy évtizeddel korábbra nyúlik vissza, amikor is Alejandro Jodorowsky, az ismert szürrealista filmes a ’70-es évek első felében elhatározta, hogy ő bizony filmet fog készíteni Frank Herbert akkor [ More ]
Kilenc regény, jópár novella és egy terjedelmes esszé. Negyed század. Több százezer eladott könyv, sok száz internetes oldal, népes rajongói bázis, és egy megújított, felfrissült irodalmi zsáner. Ez nem más, mint Iain M. Banks Kultúra-sorozata, az egyik legérdekesebb, legjellegzetesebb és legmegosztóbb sci-fi univerzum… Nemrég az Agave Kiadónál megjelent magyarul az utolsó előtti Kultúra-regény, a Közelkép [ More ]
Az idei Hugo-díjakat augusztus 17-én, vasárnap osztják ki Londonban, a WSFS saját rendezvényén, a LondoCon 3-on. Az eddigi Hugo-hétjeinkhez híven most is kísérletet teszünk az SFmag látószögébe került művek közül minél többet bemutatni. A regény kategória jelöltjei: Ancillary Justice, Ann Leckie (Orbit US/Orbit UK) Neptune’s Brood, Charles Stross (Ace / Orbit UK) Parasite, Mira Grant (Orbit [ More ]
Előítéletekkel álltam neki a Kalibán háborúja olvasásának, ami azért elég komoly hátrányból indulást jelentett. Aztán a könyv jókora meglepetést okozott, mert kifejezetten tetszett, és az én elvárásaim szerint meglepő evolúción ment át az egész történetvezetés…
A Fear Agent minden sci-fi képregény fanatikus álma: fényes lapok, gyönyörűen megkomponált oldalak (egyetlen hátránya, hogy 3kg), és mellé a történet konkrétan valami hatalmas állatság…
Tavaly jelent meg magyarul A Leviatán ébredése űropera a Fumax Kiadó jóvoltából, és James S. A. Corey (Daniel Abraham és Ty Franck álneve) regénye egy meglepő sikertörténetté nőtte ki magát. A 2012. évi Hugo-díjra jelölt regények között is felbukkant, és ízig-vérig izgalmas, modern űropera, sok-sok főhajtással az elődök felé, amely már a 4. kötetnél tart, [ More ]
Nemrég megjelent Kim Stanley Robinson Nebula-díjas sci-fije, a 2312. A regény története szerint a huszonnegyedik században járunk, az Accelerando utáni Naprendszerben. Robinsonnál ez nem egy technológiai szingularitást jelent, ő ugyanis nem hisz ennek bekövetkeztében. Sokkal inkább egy technológiai neutroncsillagot; a tudományos fejlődés nagymértékben felgyorsult, de nem exponenciális mértékben. Írtunk már a könyvről, de még fogunk, [ More ]
Ha létezik még napjainkban klasszikus értelemben befutott sci-fi író, akkor Alastair Reynolds az. Pár éve kötött egy gigaszerződést a Gollancz-cel, mely tíz év alatt tíz regényre kötelezi őt, és amiért cserébe egymillió angol font ütheti a markát. Egy ilyen elköteleződés egyrészt megadja azt az anyagi biztonságot, melynek birtokában nyugodtan dolgozhat az író. Másrészről nyomás alá is kerül a szerző, ihletre nem várhat, terméketlen időszakokat nem engedhet meg magának. Kicsit aggódtam hátReynoldsért, mert a szerződés aláírása óta azt a minőséget nem tapasztaltam Tőle, amit korábban néhány regényével produkált. Tavalyelőtt aztán elkezdett egy új regényciklust, a Poseidon’s Childrent, melynek nyitódarabjáról nem olyan régen írtunk. A világűrbe kilépő, és azt lassan meghódító emberiség története egy afrikai eredetű család sorsán keresztül.
Idén ötödik alkalommal osztják ki a The Kitschies díjat, amellyel a progresszív SF műveket tüntetik ki. Fiatal kora ellenére figyelemreméltó díjról van szó, zsűritagjai a szakma kiválóságai közül kerülnek ki, ugyanakkor nem veszi magát véresen komolyan (a díj többek között némi rummal jár). Érdemes figyelnünk a Kitschies listáját, amelyről idén négy művet választottunk ki, hogy [ More ]
A regény, amit a hazai sci-fi olvasók már több, mint tíz éve várnak. Szerencsére az Agave Kiadó felkarolta Simmonst, új fordításban kiadták a klasszikus köteteket, tavaly pedig megkaptuk az Endymiont, ahol három évszázaddal később vehettük fel a fonalat, a Hegemónia bukása után, amikor a látszat ellenére kiderül, hogy a gigászi, az egész emberi faj jövőjét meghatározó harcnak még koránt sincs vége. Az Endymion felemelkedése ott veszi fel a fonalat, amikor megindul az egész Galaxist megváltoztató ütközet utolsó nagy csatája.
Alastair Reynolds leginkább ismert és talán legnépszerűbb műve a Revelation Space sorozat (melynek nyitódarabja Jelenések tere címmel itthon is megjelent), ami jelenleg 5 könyvet és számtalan ebben az univerzumban játszódó novellát számlál. Személy szerint nagyon szeretem Reynolds egyedi regényeit is, pl. a Pushing Ice véleményem szerint az egyik legjobb hard SF-űropera mezsgyén egyensúlyozó mű, a Napok házáról pedig itt már írtunk. De azért egy hard SF junkie számára Reynolds mégiscsak az univerzumépítésben a legjobb. Így hát nagy örömmel vettem tavalyelőtt, mikor bejelentette, hogy egy új trilógiát tervez a future history alzsánerben.
A magyar fantasztikus könyvkiadás egyik nagy mostohagyereke Paul McAuley. A spekulatív irodalom számos alzsánerét felfedező, és mindenhol emlékezeteset alkotó brit szerző igazán megérdemelné, hogy végre valaki átültesse magyarra valamelyik művét. A választék széles, de pár héttel ezelőtt én valószínűleg a Quiet War univerzum nyitódarabját ajánlottam volna, ha bárki megkérdez. (A Fairyland pedig szoros második lett volna…) Azóta viszont elolvastam a már régóta tervezett Confluence – könyveket, és ez némiképp megváltoztatta a véleményemet.
Az elmúlt évek megtanították a sci-fi olvasókkal, hogy ne higgyenek azonnal annak, ha egy-egy regényt sokan dicsérnek, díjakra terjesztenek fel, vagy nagy rajongótábort tudhatnak maguk mögött. Sokszor hajlamos az ember azt hinni, hogy valami korszakalkotóba botlik ilyenkor, ami meghatározóvá válik a zsáneren belül, vagy éppen a tematika legjobb elemeit ötvözi, mindezt pedig regényként a legmagasabb fokon. Pedig valójában csupán arról van szó ilyenkor, hogy előkerül, mi is alkotja a science fiction jelentős hányadát: szórakoztató irodalom. Példának okáért John Scalzi Vének háborúja-sorozata nem azért óriási siker, mert teljesen megreformálja a háborús sci-fit, hanem mert szórakoztató, könnyen befogadható módon írták meg, és a szerző onnan nyúlt, ahonnan érdemes.
A Fumax kiadó olvasói oldalról roppant dicséretes gyorsasággal magyarul is kiadta James S. A. Corey: Leviatán ébredése sci-fi űroperáját, ami angolszász nyelvterületen nagy sikert aratott, és angolul immár trilógiává bővült.
Az emberiség meghódította a Naprendszert, de dicsőséges utópia helyett szűkös erőforrásokon marakodó bolygók és aszteroidák óvatos egyensúlya alakult ki, amelyet egyetlen lökés is kibillenthet, ezzel elszabadítva a háborút. A Leviatán ébredése a 2012. évi Hugo-díjra jelölt regények között is felbukkant, és ízig-vérig izgalmas, modern űropera, sok-sok főhajtással az elődök felé.
Az orosz zsánerirodalom ott a legerősebb, ahol nem próbál megfelelni a nyugati behatásoknak, hanem gazdag irodalmi és kulturális hagyományaiból merít. Az aranykor legismertebb orosz szerzői – mint a Sztrugackij fivérek vagy Jefremov – támaszkodhattak a századfordulón alkotó és sajátosan orosz ízű fikciós irodalmat teremtő Obruscsev és Alexszej Tolsztoj munkásságára, de akár Bulgakov műveit is ide [ More ]
|