Archívum

Neil Gaiman: Felkavaró tartalom

Küldte archnihil - Kategória: irodalom - 0 Comment

Ha létezik író, akit nem kell a hazai közönségnek bemutatnom, az Neil Gaiman. Azon kevesek közé tartozik, akiknek szinte minden regénye vagy novelláskötete megjelent hazánkban, és még a kísérletező Sandmannel is próbát tettek, még ha nem is jutottak vele messzire. Az említett képregénycikluson kívül kimondottan kedvelem még tőle a Tükör és füstöt, az Amerikai isteneket,  [ More ]

Harcosok klubja

Küldte archnihil - Kategória: film - 2 hozzászólás

Azt hiszem, sokat mond el hősünkről (Edward Norton), hogy a film során egyetlen alkalommal sem tudjuk meg a nevét. No, annyira nem is áll szándékában elárulni, számtalan álnevet használ, hogy esténként elvegyülhessen a hererákosok, agydaganatosok és a többi halálos betegségben szenvedő között, akik sorstársaik segítségével próbálnak megbirkózni állapotukkal. Ezt pedig azért teszi, mert csak így  [ More ]

Garth Nix: Sabriel

Küldte archnihil - Kategória: irodalom - 0 Comment

Mit tehet egy fiatal leányzó, akinek apja egy fontos küldetésben tűnt el, országát pedig élőholtak fenyegetik a szomszéd királyságból? Először is, nem árt, ha szétnéz, megállapítja, hogy igen, egy ifjúsági regényben van, tehát kizárólag csak ő mentheti meg a világot, punktum. A többi már jönni fog magától. Persze, Sabrielt nem különös anyajegy vagy ősi jóslat  [ More ]

2001: Űrodüsszeia

Küldte archnihil - Kategória: film - 1 Comment

Egy újabb klasszikust vetítenek a mozikban, az ember pedig komoly gondban van. Ha létezik olyan film, amire már ezerszer utaltak, amit már ezerszer kiveséztek, az a Keresztapa sci-fi műfajában a 2001: Űrodüsszeia. Mi a fenét mondjunk róla, amit már ne mondtak volna el korábban? Valójában tabukat sem nagyon lehet döntögetni, mert a film igencsak megosztotta  [ More ]

J. V. Jones: A Cavern of Black Ice

Küldte archnihil - Kategória: irodalom - 1 Comment

Asarhia Marchra a városkapu előtt találtak rá csecsemőkorában. Penthero Iss, Spire Vanis városának rideg ura veszi a pártfogásába, nem szívjóságból, semmint számításból; Penthero dörzsölt figura, aki tisztában van vele, mekkora potenciál rejlik fogadott lányában. Elvégre, egy egyszeri csecsemőre nem bukkan az ember a városkapuban, kivéve, ha az a gyerek nagy dolgokra hivatott. Felcseperedvén Asarhia –  [ More ]

„Sajnálatos, hogy az ellenségeinknek dolgozik. Szentül hiszem, hogy Superman és én a legjobb barátok lennénk, ha Amerikában tűnt volna fel.” Lex Luthor Superman – a legnagyobb, legismertebb és sokak szerint egyben a legunalmasabb szuperhős is. Hiszen hogy a rákba szorítsunk olyasvalakiért, aki egy sereg emberfeletti képesség birtokában van? Superman hihetetlenül erős, gyors, sebezhetetlen, sokszor nem  [ More ]

A bolygó neve: Halál

Küldte archnihil - Kategória: film - 0 Comment

A bolygó neve: Halál is visszatért a mozivásznakra. James Cameron kultfilmjének rendezői változatát január 15-től limitált vetítéssorozatban láthatják az Alien-univerzum rajongói, Budapesten a Corvin-moziban és országszerte a megyeszékhelyek többségén vetítik, eredeti nyelven, magyar felirattal. Különlegessége, hogy először látható mozivásznon James Cameron rendezői változata, amit 1986-ban a Fox stúdió a hossza miatt nem engedett a mozikba.  [ More ]

Nem kellene, hogy hírértéke legyen annak, hogy két nő egy friss és energikus képregényt hozott össze. Azonban a képregények világában még mindig elenyésző számban találunk női alkotót, az újak közül Gail Simone és Marjorie Liu, a régiek közül Louise Simonsone és Ann Nocenti ugrik be hirtelen. Az előbbiek táborát gyarapítja Kelly Sue DeConnick is. DeConnick  [ More ]

Vaelin Al Sorna mindössze tízéves gyerek, amikor apja otthagyja egy katonai kolostor kapujának küszöbén, ahol a királyság legnagyobb harcosait képezik ki. Szerencsétlen kölyök nem sok magyarázatot kap, mindössze a családi mottót hebegi el apuka – aki egyébiránt a királyság legfőbb pallosa, azaz hadura –, mielőtt továbblovagolna. A fiú lelkivilágán nem segít az sem, hogy nemrég  [ More ]

Tavaly és idén is felröppent a remény, hogy ez most tényleg a fantasztikus filmek éve lesz. Sok filmet kiáltottunk ki előre az évtized sci-fijének, fantasyjének, hogy aztán szépen csendben eltűnjenek a süllyesztőben. Eközben pedig, 30 évvel ezelőtt, 1984-ben többek közt a következő, mára már kultikussá vált filmek kerültek bemutatásra: Szellemirtók, Szörnyecskék, Terminátor, Indiana Jones és  [ More ]

Godzillát ugyanúgy nem kell bemutatni a nagyérdeműnek, mint ahogy Pókembert sem. A mutáns szörnyeteg 1954-es debütálása óta ikonná, pop kultúránk szerves részévé vált, akivel számtalan médiumban – film, rajzfilm, videojáték, képregény – találkozhattunk, és aki epigonok sokaságát ihlette meg. A figurát magát a Hirosimára és Nagaszakira dobott atombombák, a Szerencsés Sárkány 5. nevű halászhajó tragédiája,  [ More ]

Csodálatos Pókember 2

Küldte archnihil - Kategória: film - 1 Comment

2002-ben került a mozikba Sam Raimi Pókembere, amit 2004-ben és 2007-ben követtek a folytatások, hogy aztán 2012-ben újraindítsák a hálószövő filmsorozatát. A rendezői székbe az 500 nap nyárt jegyző Marc Webb került, Tobey Maguire-t Andrew Garfield váltotta le, az organikus hálóvető helyett – szerencsére – megkaptuk az eredeti mechanikus szerkentyűket, amik valahol mégis csak azt bizonyítják, hogy Peter Parker nem teljesen elveszett a tudományok területén. Ezt leszámítva azonban láthattuk megint, hogyan tesz szert hősünk képességeire, hogyan veszti el nagybácsikáját részint saját hibájából fakadóan, illetve hogyan teszi meg életcéljának, hogy az ártatlanokat védje, a szupergonoszok száját meg elkenje, de jól.

J. Michael Straczynski: Rising Stars

Küldte archnihil - Kategória: Képregény - 1 Comment

2011-ben olvashattátok Nihill ezen írását J. Michael Straczynski nagyszerű képregényéről. Sajnos a jelenlegi hazai képregénykiadási trend alapján nem valószínű, hogy a közeli és távoli jövőben megjelenik magyarul, de kis angol tudással is megéri beszerezni eredetiben.

Minden sorozatnak van egy íve. A fantasy-trilógiák esetén ez általában az, hogy az első könyvben megismerjük hőseinket, akik a történet előrehaladtával egyre mélyebbre és mélyebbre merülnek a kulimászban, hogy aztán többnyire csak az utolsó néhány oldalon süssön le rájuk a Nap. Ezzel szemben A Széthullott Birodalom trilógiában a főhős Jorg szépen mászik fel a szamárlétrán,  [ More ]

B. Lotterfeld: Armageddon Reality Show

Küldte archnihil - Kategória: irodalom - 0 Comment

Kezdetét veszi az Apokalipszis, és ennek örömére a kedves szerző rögtön bele is dob minket, olvasókat a mély vízbe: Dr. Bale kertjében a Minótaurusz tombol, a ruszki futball huligánok a Szuperhaverral találják szembe magukat, egy francia bárban pedig egy vámpír teszi tiszteletét. Mire főhősünkhöz, Richard Love-hoz érünk, már szinte várjuk, mikor ugrik a történet tovább  [ More ]

„Az idők homályából jöttünk, észrevétlenül jártunk-keltünk századokon át. Sok titokkal teli életet leéltünk, miközben azért harcoltunk, hogy eljöjjön a találkozás ideje, amikor azok, akik megmaradtak közülünk, megvívják végső küzdelmüket. Egyikőtök sem tudta, hogy közöttetek élünk… egészen mostanáig.” Ramirez 1986 csodálatos év volt. Ekkor indult a saját zsánerén belül rövid, de annál elsöprőbb útjára Alan Moore  [ More ]

Idén szeptemberben került az újságárusok standjára az EpicLine első száma, amit októberben követett a második rész. November végén pedig kapható lesz a következő, ugyanis az EpicLine magazint népes alkotógárdája havilapnak szánta, ami kétségtelenül ambiciózus vállalkozás. Különösen, hogy az EpicLine csak hazai alkotók műveit fogja tartalmazni, amire havilapok terén még nem volt példa. Nem kis fába  [ More ]

Értekezés a nyolcvanas évek derekán bemutatott két fantasyfilmről, melyek túl komornak bizonyultak a kor elvárásaihoz, azóta mégis kultuszfilmekké váltak.

Zoltán László put himself to the test in several subgenres of fantastic literature, for example, cyberpunk (Hyperballad), high fantasy mixed with sci-fi (Nagate), or hard sci-fi on time travel (Flux). His newest novel, Once Upon a Time, was published by Agave Publishing House during the Week of Books Festival, and in this, he takes a glance at the genre of urban fantasy with great enthusiasm – at the first sight, the only familiar thing is Hungary as the location, which can be found both in Hyperballad and Flux.

Akad egy film, amely szembeszállt egy seregnyi elvárással, mégsem lett sikeres a színházakban, és nem is szerzett akkora kultuszt, mint a Labirintus. Ez a film a Sárkányölő. Ismertető egy hibái ellenére méltatlanul elfeledett és mellőzött fantasy filmről a nyolcvanas évekből.



Keresés az oldalon