A Renóban tartott WorldConon, a Renovationön idén is kiosztották az Association of Science Fiction & Fantasy Artists díját, a Chesleyt. A díjat 1985-ben alapították, célja az, hogy elismerje és felhívja a figyelmet a fantasztikum területén tevékenykedő festőkre, szobrászokra, képzőművészekre.
The Chesley Award of the Association of Science Fiction & Fantasy Arts are presented on the WorldCon of Reno, officially called Renovation. This award was started in 1985, with the intention to acknowledge the painters, sculptors and other artists on the field of fantastic fiction.
Manapság ritkán jelenik meg idehaza egzotikusnak számító sci-fi, ami ráadásul első látásra közelebb áll a szépirodalomhoz, mint a science fictionhöz. Adolfo Bioy Casares kisregénye nem csupán a latin-amerikai, hanem az egyetemes tudományos fikciónak is fontos műve, ami irodalmi érdemei mellett filozófiai és mélyen gyökerező tudományos nézőpontjával emlékezetes mű mindenki számára, aki kezébe veszi a kötetet.
Helyi idő szerint este 8-kor kezdődött a nevadai Renóban a WorldConon a Hugo-díjátadó ceremónia. A nagy izgalomnak most vége, alant olvashatjátok a győztes művek címét és alkotók neveit:
A következő napokban a 2011-es Hugo-díj regénykategóriája jelöltjeit mutatjuk be, amelyek a következők: Ian McDonald: The Dervish House (Gollancz; Pyr) N.K. Jemisin: The Hundred Thousand Kingdoms (Orbit) Mira Grant: Feed (Orbit) Connie Willis: Blackout/All Clear (Ballantine Spectra) Lois McMaster Bujold: Cryoburn (Baen) Utolsóként Connie Willis két kötetes történetéről, a Blackout-ról és az All Clear-ről írunk. Sajnálatosan egy technikai probléma [ More ]
Neil Gaiman folytatja az Álomúr történetét, pontosabban az első Sandman képregénnyel megkezdett sorozat történéseit. Ezúttal nem kapunk olyan nagy és átfogó történetet, mint A babaházban, sőt, ezeknek a történeteknek még csak nem is Morpheusz a főhőse. Gaiman az Álomország történeteiben bevallottan szeretett volna pár olyan történetet megírni, amelyek korábban jutottak az eszébe, de nem tudta sehogyan sem beleilleszteni a Sandman fő cselekményvonalába. Másrészt pedig ezzel is erőt gyűjthetett a Végtelenek történetének folytatásához.
Egy műsor, ami úgy vonult be a Guinness rekordok könyvébe, mint a leghosszabb ideig futó és a legnépszerűbb science fiction TV-sorozat, és aminek egyetlen igazán állandó szereplője egy kék rendőrségi telefonfülke a hatvanas évekből? Na, ilyet is csak az angolok találhattak ki, gondolnánk, és felrémlenek előttünk a Monty Python tagok és Douglas Adams. És, valljuk be, nem is járunk messze a valóságtól.
Ezúttal az idei Zsoldos-díjra jelölt kisregények kritikáit olvashatjátok, az első részben acélpatkány, a másodikban SFinsider bírálatait.
Nagyvonalú a cím, de természetesen nem ezer év irodalomtörténetét kívánja bemutatni a MetaGalaktika 11 (2009), csupán közel 200-250 esztendőt. A Galaktika tudományos-fantasztikus folyóirat szerkesztősége nagy fába vágta a fejszéjét, amikor megpróbálta röviden, mégis közérthetően bemutatni a hazai science fiction irodalom kialakulását, fejlődését, jelenét, és előrevetíteni jövőjét. A magyar tudományos-fantasztikus irodalomról írni hálás és hálátlan feladat egyszerre. Egyrészt rengeteg forrás áll a rendelkezésre, nincsenek fordítási nehézségek, másrészt nehezebb objektívnak lenni, különösen, ha a mai korról kívánunk írni. Az alkotóknak sikerült egy informatív és érdekes kiadványt összeállítani, ami nem veszik el az irodalomelméleti szakkifejezésekben, mégis tudományos jellegű.
Azon ritka filmek egyike a 2007-es The Nines, amelyről gyakorlatilag nem tudsz anélkül beszélni, hogy el ne rontsd a későbbi filmnézés élményét. Mert ha elárulod, hogy a filmben mi is az alapszituáció, akkor még nem mondtál semmit magáról a filmről, viszont ha egyetlen lépéssel tovább mész, máris elvettél egy keveset a The Nines varázsából. Ez a film azok közé tartozik, melyek nem elégszenek meg egyszerűen értelmezhető történettel, vagy ócska, számtalanszor látott ötletekkel.
Lassan elmondhatjuk, hogy a hazai képregénypiac kezd felzárkózni a tőlünk nyugatabbra lévő más országokéhoz – persze nem számokban, hanem arányaiban. Ez nem csak azt jelenti, hogy klasszikus külföldi munkák jelennek meg magyarul, hanem hazai alkotók, rajzolók, írók képregényei is eljutnak a boltokba. Csordás Dánielre mindenképpen érdemes figyelni. Akárcsak 2008-as Nocturne című kötetére.
Milyen az a sci-fi film, amit mindössze 15 ezer dollárból (kb. hárommillió forint, gyakorlatilag „zsebpénz” a filmvilágban) hoztak össze? Pont olyan, mint amilyen a sokak által csak a 2010-es év District 9-jaként emlegetett Monsters című film. A produkció magán viseli a kisköltségvetésű sci-fik minden sajátos jegyét, a legtöbb persze jó tulajdonság, és képes egyedi színt vinni a sablonos idegenes történetekbe.
Manapság nincs új a sci-fi horrorok közt, az ismert sablonokat variálják, már ha a rendezők hajlandóak egyáltalán odafigyelni ezekre a sablonokra. A 2009-es év egyik legjobban várt sci-fije kétség kívül a Pandorum című német-amerikai film volt, mely ugyan megpróbált valami egyedit létrehozni az innen-onnan elcsent sablonokból, sajnos mégsem tudott eléggé ambiciózus lenni egy maradandó alkotáshoz.
A Galaktika Fantasztikus Könyvek dicséretes feladatba kezdett, amikor nekilátott kiadni az orosz szerzőpáros műveit. A Menekülési kísérlet című kötet sok tekintetben érdekes. Egyrészt kapunk egy mélyen emberi történetet a Távoli szivárvány képében, másrészt egy erkölcsi tanmesét a Menekülési kísérletben.
Neil Gaiman, aki akkor még nem számított olyan nagy névnek, Karen Bergertől, a DC Comics szerkesztőjétől megbízást kapott egy új képregény-sorozat megírására, ami korábbi DC-s karaktereket értelmezne át. Gaiman elő is állt egy történettel az Álmok Uráról, akit a halandók világában foglyul ejtenek, majd kiszabadulása után varázstárgyai felkutatásába kezd. A kiadó rábólintott a tervre, és 1989-ben meg is jelent a Sandman első száma.
Richard Kelly, a Donie Darko ünnepelt rendezője 2006-ban egy furcsa,érthetetlen és megosztó filmet készített. A Southland Tales (A káosz birodalma) egyszerre kommersz és művészfilm, kifejezetten hollywoodi B-színészekkel és elsőre összerakhatatlan sztorival. Közeljövő, atomkatasztrófa, megfigyelés, terrorizmus, iraki háború, időutazás, energiaválság, politikai harcok, neomarxizmus. Ez a Délvidék.
Az 1982-es Tron sikere a CGI sikere volt. Kérdés, a folytatás sikeres lesz-e? Felnő-e az elődhöz, lesz-e olyan, mint a klasszikus Tron? Vagy ez is csak egy a sok akciómozi közül, amely manapság elárasztja a filmvásznakat, bugyutábbnál bugyutább történettel butítva a nézőket? A Tron: Örökség megérkezett.
Geoff Rymas 2005-ös Levegő (Air: Or, Have not Have) című regénye többek között Arthur C. Clarke-díjat nyert. A történet egy fiktív közép-ázsiai országban, Karzisztánban játszódik. A főhős, a kínai felmenőkkel rendelkező Csung Mae egy Kizuldah nevű kis hegyi faluban él. Ő a „divatszakértő”, aki munkája miatt kapcsolatot tart fönn a falu és a környező nagyváros között. Mindazonáltal ez nem jelent semmi különbséget közte és a többi falusi között: minden nap kijár a földekre, és verejtékes munkával igyekszik megteremteni a betevő falatot. Ebben az állapotban okoz változást a Teszt.
A mára már alapműnek számító regényciklus Dan Simmons legismertebb munkája, mely viszonyítási ponttá vált a modern SF-ben. A Hyperion óriási kaland térben is időben, Simmons pedig egy óriási fantáziával megáldott szerző, aki otthonosan mozog az irodalomban és a tudományban egyaránt. A ciklus első kötete újbóli megjelenésének apropóján most górcső alá vesszük, mitől is olyan különleges ez a mű.
Augusztus 5. és 8. között rendezték meg a 10. Észak-Amerikai Science Fiction Találkozót az észak-karolinai Raleigh-ben (ReConStruction). Itt többek között kiosztották a legrangosabb SF/Fantasy képzőművészeti díjat, a Chesley-t, idén huszonötödik alkalommal. A cikk kicsit megkésve mutatja be a győztes alkotókat és munkákat.
|