Közép-(kelet)-európai térségünk egyik nyugatabbra is befutott alakja, Jacek Dukaj szereti Greg Egan Diaszpóra című regényét. Ez az első tény, amelyet leszűrtem a GABO Könyvkiadó gondozásában idén megjelent, Érkezés a sötétségbe című regényéből. Ez szinte azonnal szimpátiát keltett bennem a regénye iránt.
A titokzatos ausztrál író híres radikális hard SF regényének egyik történetszálára hajazó felütést kapunk: ami Egannél az Introdus volt, az itt egy neuroszoftver. Az alapprobléma ugyanaz: egy csillagászati esemény – a Diaszpórában a gammasugárzás, Dukajnál egy neutronhullám – éri el a Földet, hogy pár óra alatt kipusztítson minden élőlényt. Itt nincs Bruce Williis meg agyas NASA-zsenik, a vég elkerülhetetlen és biztos. Az Érkezés a sötétségbe szerethető, corporate warrior hősei viszont elővesznek egy piacon be nem futott technológiát, hogy agyukat beszkennelve reménykedjenek a digitális túlélésben. Az InSoul3 sapkás-mindcopy megoldása után a főhős Grześ a posztapokaliptikus világban gépből gépbe utazó, önmagát szerverekre letöltő entitássá változva él tovább.
A világ a gamerek és hackerek Paradicsomává vált – azoké lett, akik a főhőshöz hasonlóan nem voltak restek meghozni a végső transzhumanista lépést. Klánok támadtak, érdekszövetségek alakultak, és nemzetközivé lett a világ, pont, ahogy az Internacionálé kívánta.
Dukaj regénye egy posztkiberpunk-transzhumanista látlelet, riport, szellemes utazás a világvége utáni világba. Bár van története, de az inkább búvópatak, szinte mellékterméke annak a panorámának, amit a viszonylag gyorsan végigolvasható regény elénk tár. A gibsoni áthallásokat olyan mondatok erősítik, mint például ez: “A mennyország felett úgy szürkéllett az ég, mint az axolotlcsatornára hangolt monitor képernyője.” Jó-jó, kérdezheti az olvasó, de mi az axolotlcsatorna?
Ebben rejlik a regény egyik ereje és különlegessége. A lengyel író ugyanis nem átallta az elrugaszkodottabb sci-fik egyik kötelező házi feladatát, a világépítést tisztességesen megcsinálni. A mechákkal, robotokkal, transzformerekkel benépesülő lakott világ teljesen átélhető, hihető. A legjobb persze az, hogy Dukaj mit kezd ezzel az általa bravúrosan összegyúrt alapanyaggal.
Itt belép, belebeg Lem szelleme, szellemisége, vagyis az emberiség mibenlétén, sorsán és jövőjén lamentáló értelmiségi hangja kerül előtérbe. Ha a tudat lemásolható, mi legyen az ezt tartalmazó, védő külsővel? Mikortól kezd elhalványulni az egykori homo sapiens önmagáról alkotott képe? Jellemző, hogy a regényben elkezdik szimulálni az alvást, mert az annyira ó-emberi, de fontos tevékenység. Alszom, tehát vagyok.
A regény vége szinta tiszta költészetbe fut, de nem kell félni, semmi elvontság, nagyon is gyakorlatias lételméleti kérdésekkel szembesül immár poszthumán, a jövendő egymilliárd év időtávlatába, a Pusztulás eredetébe is belekóstoló hősünk. Egy kicsit A halál végét is megidézte nekem.
Az Érkezés a sötétségbe (alcím: Hardware Dreams, szép fricska) különleges mű mind a tartalmát, mind a külalakját illetően: a könyv bal oldalán ugyanis csak a regényhez kapcsolódó szlogeneket, magyarázatokat és / vagy grafikákat találunk, míg a jobb oldalon magát a regényt olvashatjuk. Az így megszakított olvasási élmény nagyon jól visszaadja azt a töredékekben gazdag új kort, amelyet Jacek Dukaj annyi leleménnyel és ragyogó fejtegetéssel tár elénk.
(A regényt Mihályi Zsuzsa fordította.)
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]
