SFmag

Lily Brooks-Dalton regénye, Az éjféli égbolt (Good Morning, Midnight) 2016-ban jelent meg angol nyelven, és a sikerét mi sem jelzi jobban, minthogy gyorsan elkeltek a filmjogai is, és idén december 24-én érkezik is a Netflixre a filmadaptáció George Clooney és Felicity Jones főszereplésével, sőt, Clooney valójában maga karolta fel a filmes projektet producerként, és ő is a rendező egyben.

Így a könyv a legjobbkor érkezett meg magyar nyelven is nemrég, az Agave kiadó gondozásában. A történet két szálon fut, az egyiken Augustine, a 78 éves csillagász az Északi sarkkörön túl, egy kutatóállomáson dolgozik, de inkább már csak a halálra készül, amikor is váratlanul katonai helikopterek érkeznek, és mindenkit azonnali hatállyal evakuálnak. Azonban az idős férfi a tapintható vészhelyzet és pánik ellenére maradni akar, még akkor is, ha az utalásokból az derül ki, hogy valami világméretű katasztrófa küszöbén állnak.

A másik szálon a Jupiter holdjait felfedező Aether űrhajón a Sully becenevű űrhajósnő (a vezetékneve Sullivan, innen ered a név) öt társával éppen visszaindul a Földre, amikor is az anyabolygóval megszakad a kapcsolat. Ahogy Augustine a sarkköri bázison maradva is ugyanezzel szembesül, és de esélye sincs információt szerezni, hogy pontosan mi is történt.

Aztán Augustine a bázison egy véletlenül ott felejtett kislányra bukkan, és innentől az ad célt az életének, hogy Irist életben tartsa. Az Aether legénysége elindul a Földre, eközben a Föld elnémulása miatti bizonytalanság szép lassan bekúszik a bőrük alá, és meghatározza a hazaút hangulatát, az egymáshoz és a múltjukhoz való viszonyukat is.

Ennyit bőven elég elmondani a történetről. A szépen megírt, lassan hömpölygő, két szál végül lassacskán összefut, és mélyebb értelmet nyer. A végső fordulatok az utalásokból idővel egyértelművé válhatnak, de nem is ezek a titkok a regény lényege. Fontos leszögezni, hogy Az éjféli égbolt kevésbé sci-fi, sokkal inkább egy lélektani, melankólikus történet az elvesztegetett lehetőségekről, az elvesztett és megtalált emberi kapcsolatokról. Úgyhogy ha egy apokaliptikus regényre számítasz a világvégéről, párhuzamosan egy űrhajós történettel összezárt asztronautákkal, akik aztán megpróbálják megmenteni a Földet, akkor ez nem a te könyved.

Az éjféli égbolt életekről, a családi minták által meghatározott döntésekről, elszalasztott lehetőségekről és a magányról mesél nagyon erőteljesen, szimbólumokkal átszőve. A szereplők a magány hatására szembenéznek magukkal és az addigi életükkel, és kiderülnek a tragikus családi hátterek, súlyos, múltbeli döntések, viselkedési minták, pl. Augustine társas kapcsolatokra való alkalmatlanságának oka, ahogy Sully esetében pedig egy másik családi dráma rajzolódik ki, ami meghatározza hivatástudatához való viszonyát.

Ezek az egymásba fonódó sorsok teszik a regényt igazán élvezetessé, és a világvége, valamint a Jupiter-expedíció is mind-mind ezt erősítik.

(A könyv megrendelhető: Agave kiadó, 2020, fordította Farkas Veronika, 240 oldal)

Hozzászólások

hozzászólás