Régóta próbálkozik a Sony azzal, hogy a konzolos ökoszisztémájának megfelelő kabalát találjon – volt már Crash Bandicoot, Jak és Daxter, Ratchet és Clank, talán még Nathan Drake is ebben a szerepben, újabban Astro Bot tűnik tuti befutónak, de egyik sem érte el azt a fajta felismerhetőséget és családbarát kisugárzást, mint a jó öreg Mario a Nintendonál.
Az egyetlen karakter, aki ezt megközelíthette, Sackboy, a kis szövetsrác, akinek volt már négy platformer / építős hibridje (LittleBigPlanet), endless runnerje (Run Sackboy! Run!), de még go-kartos játéka is (LittleBigPlanet Karting). Ezek ráadásul rokonságot mutatnak Mario különféle kalandjaival (Mario Maker, Super Mario Go, Mario Kart), így a következő logikus lépés nyilván az volt, hogy végre rendes 3D platformerként is bemutatkozzon, és a Super Mario 3D Land mintájára itt is van a Sackboy: A Big Adventure.
Bárhogy is érezzek a platformerek iránt (imádom őket!), a LittleBigPlanet sosem tudott igazán a szívemhez nőni, leginkább azért, mert technikai szempontból sosem voltak igazán rendben – hosszú töltési idők, framerate problémák mellett azt sem éreztem, hogy teljes odaadással próbálja a zsáner legjavát nyújtani. Ez most másképp van. A Sackboy: Big Adventure nem feltétlenül éri el a Nintendo-platformerek színvonalát, de piszok közel kerül hozzá, ráadásul végre technikai kifogásom sem akadt (alap PS4-en is éles, pattogós, stabil 60 képkocka/másodperc).
A játék fókusza tehát egy kézműves fantáziavilágban való bóklászás, ugrálás, felfedezés és gyűjtögetés Sackboy-jal: a progresszió nagyrészt lineáris, tehát pályáról pályára haladunk egy világtérképen, viszont kellően moduláris is: a pályákat nem kell teljesen végigjátszani, ha elhagytunk valami gyűjtögetnivalót, illetve a melléktevékenységeket (apró kihívásokat) is akkor csináljuk meg, amikor akarjuk.
Sackboy itt is az önkifejezés karaktere: több száz kosztümdarabból válogathatunk, azokat kombinálhatjuk tetszőlegesen, vannak emote-ok és arckifejezések, de a matricák is visszatérnek a LittleBigPlanet-ből, ám ezúttal csak az előrehaladásunkat jelzik. Meglepő tehát, hogy még úgy is, hogy nincs pályaépítés, visszaköszönnek ezek az elemek. A 3D-s platformerséget magát fix kamerával kezeli, tehát a rejtett kosztümök felfedezéséhez gyakran elég csak a pálya széléhez araszolni.
Sackboy mozgásarzenálja változatos, még ha limitált is: képes vetődni, ugrani, ütni, és a pályákon található csapdákat használhatja ellenfelei ellen is. Ezek kombinációi kellemesen mozgékony platformert rajzolnak ki, talán csak a mozgásának sebességét éreztem kicsit lomhának. Ahogy haladunk előre, a kihívások és pályák komplexitása is változik, ötféle világon belül több pályát vihetünk végig, ezek kapnak remix-változatot is, illetve vannak, amelyeket csak több játékossal lehet elérni.
Na és itt van az első nagyobb para: az online multiplayer megjelenését eltolták, szóval csak ott ácsorogtam tétlenül mindig – megoldás lehet, ha valaki felkap egy második (harmadik, negyedik) kontrollert, de a teljes élményre sajnos még várni kell. Amúgy is azt mondanám (ezzel a kis döccenővel meg főleg), hogy a Sackboy nem éri meg a teljes árát, mert lényegében ennyi, nem több.
Egy tisztességes, kötött kamerájú 3D platformer, amire hasonlóan jó (vagy jobb) példákat tucatszám találunk a Nintendónál, viszont van annyira minőségi, stabil, szerethető, hogy ezt a Sony javára tudjam írni. A Sumo Digital ezúttal a Media Molecule-érán túl viszi tovább Sackboy kalandjait, ráadásul kimagasló színvonalon: a pályák pörögnek, zenélnek (hol funky, hol hip-hop, de mindig vidáman), van kihívás, de lazításra is tökéletes. Ajánlott minden korosztálynak, ha nem is teljes áron, de egy akció során remek vétel lehet.
Hozzászólások
[fbdbh további írásai]
