Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – az elkövetkező egy hét a múltidézés, az 1990-ben készült filmek felidézésével telik.
Az 1990-ben készült Predator 2-ben (magyar címén Ragadozó 2.) az embervadászat helyszíne a közép-amerikai őserdőből Los Angeles nagyvárosi betondzsungelébe került át, de a lényeg mit sem változott; az űrutazó földönkívüli kegyetlensége továbbra sem ismer határokat.
Ahogy a szafarin vadászunk az egzotikus vadakra, úgy kapja el áldozatait a Ragadozó, vagy másik nevén a Yautja; sportból teszi és trófeagyűjtésből. Nem egy embert nyúzott már meg szadista módon, majd a húsokat lenyesve tisztogatta a Homo Sapiens koponyákat, amelyek sokszor Alien királynő óriáskoponyák mellett foglaltak helyett a gyűjteményében. Ahogyan a vadászat szerelmesei a saját otthonukban tartanak szarvasagancsokat vagy vaddisznó bundát, úgy csinál a Ragadozó is, csak velünk, illetve más földönkívüli fajokkal. A Ragadozók bebizonyítják az ember számára, hogy nem mi vagyunk a csúcsragadozók, hiába hisszük öntelten, hogy mi állunk a tápláléklánc csúcsán, az intergalaktikus vadász belőlünk csinál prédát. Ha feltételezzük, hogy rajtunk kívül is létezik értelmes civilizáció a galaxisban, akkor bele kell gondolnunk abba is, hogy ezek az idegenek agresszívek is lehetnek.
Az 1990-es Predatort sok kritika érte, amiért nem tudott az 1987-es nagy elődje nyomába érni, de úgy gondolom, inkább egy önálló történetként érdemes tekinteni rá, némi visszautalással a korábbi incidensre. Stephen Hopkins filmje rengeteg zsarufilmes klisét tartalmaz: Danny Glover a tipikus keménykötésű zsaru ingben és hózentrógerben likvidálja a gengsztereket, majd a saját főnökével ordibál fennhangon, és természetesen a bandaháborúk golyózáporát is megússza pár karcolással. A mellékszereplők igazából nem túl érdekesek, és keveset adnak hozzá a történethez, viszont Bill Paxton a film után elmondhatja magáról, hogy az általa játszott karaktereket a Terminator és az Alien után egy Predator is megölte, ez a maga módján egyedülálló a filmtörténelemben.
Az eredeti akció-sci-fi koncepciót jól ültették át városi környezetbe: vannak akciójelenetek metróalagútban, felhőkarcolók tetején és sötét sikátorokban egyaránt, és míg a zsaruk és a drogkereskedő bandák küzdelme is érdekes alapszituációként szolgál, a titokzatos gyilkológép megjelenése tovább növeli a feszültséget. A Predator mindig keményfiúkat nézi ki magának, ez esetben a felfegyverzett maffiózókat és a rendőröket választotta ki a küzdelemre.
Én először az Alien vs. Predator játék által találkoztam a kegyelmet nem ismerő űrutazó vadásszal, ezért kiemelten figyeltem, hogy milyen fegyvereket és képességeket vonultat fel az emberek ellen; ebből a szempontból meg voltam elégedve, a láthatatlansággal éppúgy szembe kellett néznie a rendőrcsapatnak, mint a forgó gyilkos koronggal (Disc), a hálóval (Netgun), a vállról indítható plazmalövedékkel (Cannon) vagy a puskával (Speargun). De előkerült az előugró dupla karpenge és a közelharci fémlándzsa is, illetve a hangutánzás képessége, ami helyenként horrorisztikus hatást biztosított.
A Predator 2. az 1987-es John McTiernan által rendezett filmnél gyengébb, de az Alien vs. Predator mozifilmeknél (2004-es, illetve 2007-es darabokra gondolok) sokkal jobban sikerült alkotás. Egyszeri megnézésre mindenképp ajánlani tudom.
Hozzászólások
[Soltesz_Tamas további írásai]
