Aligha létezik olyan sci-fi rajongó, akinek be kéne mutatni a Blizzard stratégiai játékát, a StarCraft-ot, de a nem hivatalos magyar kiegészítője, a HunCraft már sajnos nem olyan közismert, még Magyarországon sem.
Az 1998-as StarCraftban az volt a forradalmi újítás, hogy itt a három játszható faj nagyon különbözött egymástól, ellentétben a régi stratégiai játékokkal, amikben mindössze az egységek textúráját cserélték le, de a tulajdonságaik ugyanazok maradtak (a Warcraft első és második része jó példa erre). Ellenben itt a három faj, a Terranok, Protossok, Zergek gyakorlatilag semmiben sem hasonlítanak egymásra. A hüllőszerű Zergeknél még az egységek képzése is nagyon más volt, mivel tojással szaporodtak, és a főépület mellett mozgó lárvákból keltek ki a harcosok, mágiahasználók és a termelő-építő egységek is. A Terranok az emberi fajt képviselték (robotikus egységekkel karöltve), a Protossok pedig magas intelligenciájú, energiafegyvereket használó faj volt. A három fajon belül több politikai csoport háborúzott egymással, ezáltal változó volt, hogy a soron következő pályán ki volt a szövetségesed vagy éppen az ellenséged.
A HunCraft, mint a nevéből is kiderül, egy magyarok által készített, magyar nyelvű, valós idejű stratégiai PC-játék, ami 2002-ben megjelent ingyenesen letölthető formában, cselekménye a StarCraft: Brood War után játszódik. Sokadik végigjátszás után is úgy gondolom, hogy HunCraft Interactive csapat jó munkát végzett, a Starcraft és a Warcraft honosításokkal egyetemben. Évek alatt, a saját költségükön, profi színészekkel és lelkes amatőrökkel elkészítették ezen játékok teljes szöveges fordítását és szinkronizálását. Természetesen a StarCraft, a StarCcraft: Brood War és a HunCraft esetében ugyanazok a szinkronszínészek dolgoztak a projekten, így nem kell attól tartani, hogy Jim Raynor, Sarah Kerrigan vagy más szereplő beszédhangja megváltozik a történet során.
A játék installálásához először fel kell telepíteni az alapjáték StarCraft-ot és a Brood War kiegészítőt is, majd a honlapról (http://huncraft.hu/huncraft) le kell tölteni a HunCraft-ot és pár patch-et, aztán indulhat is az újabb űrkaland! A játék nehézségét nem érdemes félvállról venni, elég tapasztalt StarCraft gamernek kell lenni, hogy teljesítsd a pályákat, mivel sok esetben kevés katonát tudsz csak irányítani és ezzel szemben az ellenség hadereje tekintélyes méretű.
Több küldetés során is megesett velem, hogy csak épphogy sikerült a visszaszámlálás végéig megvédeni a bázist vagy eljutni az egységekkel egy kijelölt pontig, és eközben gyakran támadt az ellenség. A történet abszolút tudja nyújtani a Brood War szintjét, a pályák, küldetések jól meg vannak szerkesztve és emellett új harci egységeket is kaptunk mind a három fajhoz (a Protoss Pszí Papot, a Zerg Scantolisket és a Terran Fantomot). Emellett a HunCraft Interactive új zenéket, új egységportrékat, valamint két renderelt animációt is létrehozott a lebilincselő játékélmény biztosítása érdekében. Én igazából azt sajnálom, hogy nálunk idehaza sokan nem ismerik a HunCraft-ot, pedig világszinten talán az egyetlen nem hivatalosan megjelent Starcraft kiegészítő.
A Brood War után önfeledt szórakozást (és persze nehéz pályákat) tudott nyújtani ez az igazi hungarikum. Azt fontos tudni, hogy a grafika a 1998-as játék szintjén helyezkedik el, így ne számítsunk a StarCraft Remastered részletgazdagságára. Aki tudja értékelni a 3D előtti PC-játékokat, annak élményt fog nyújtani így is. A HunCraft készítésének idejében még szó sem volt a StarCraft 2-ről, így a csapat teljesen máshogy folytatta a történetet, mint ahogy a Blizzard stúdió tette évekkel később.
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
Még jó, hogy valaki megírta ezt a cikket, mert különben sosem tudtam volna, hogy létezik ez a kiegészítő