2001 Űrodüsszeia, Holnapután, A mag, Napfény, Csillagok közt, Gravitáció és legfőképp az Armaggedon: a 2019-es, nagy költségvetésű, látványos és otthon rendkívül sikeres The Wandering Earth című kínai sci-fi nem jött volna létre, ha nincsenek ezek a hollywoodi filmek.

Ellentmondásos a jelenség: a viharos gyorsasággal szuperhatalommá váló Kínai Népköztársaság bebizonyította, hogy 2019-ben képes olyan science fiction blockbustert létrehozni, mint a csillagos-sávosok. A Netflixen látható The Wandering Earth az első lépés ezen az úton, de maradjunk annyiban, hogy ez az út még hosszú és rögös a kínai filmkészítők előtt. Majdnem-amerikai film készült, ami kicsit más, mint az amerikaiaké, de semmiképp sem jobb.

A nálunk is népszerű, Hugo-díjas Liu Cixin hasonló című novellája alapján készült film 2061-ben kezdődik. A Nap felfúvódik, és már rövid távon a Föld elnyelésével fenyegeti az emberiséget. Az egzisztenciális fenyegetés hatására megalakul az egységes világkormány, és merész tervet tűz ki maga elé: a Földet, mint egy járművet, felszereli gigantikus hajtóművekkel, amely a bolygónkat a négy fényévre lévő Alpha Centauri naprendszerhez képes elröpíteni. A Bolygó Föld project – innen a film címe – emberfeletti vállalkozás, hiszen a mérnöki feladat megoldásán túl a gyilkosunkká váló Naptól távolodva a földfelszín lassan lakatlanná válik, és az emberek hatalmas, föld alatti városokba költöznek. (Elsőre az egész high concept hihetetlennek és megvalósíthatatlannak tűnik, de egy NASA-mérnök szerint nagyon is elképzelhető.) 2078-ban azután a terv léket kap: a Jupiter közelébe kerülő Földet a gázbolygó gravitációs ereje magához vonzza. Hirtelen úgy tűnik, minden hiába, és tényleg végünk van – de akkor egy csapat kínai hős megpróbálja megakadályozni a világvégét.

A The Wandering Earth legnagyobb érdeme, hogy látványos, nagyszabású, átélhetővé teszi a közelgő katasztrófát és az ennek feltartóztatására tett erőfeszítések értelmetlenségét. Az ember, ez a pici hangya mer nagyot álmodni, de egy még nagyobb tényező – jelen esetben a Jupiter – mégiscsak megálljt parancsol az álmainknak. Gyönyörű és igazán grandiózus képsorok sorjáznak a kétórás filmben. Csak hát a hollywoodi filmekhez szokott szemünknek még ez is kevés.

A probléma alapvetően a szereplőkkel kezdődik. Se a fiatal testvérpár, se az űrállomáson dolgozó apjuk nem túl karakteres hősök. Emlékszünk arra a jelenetre, amikor az Armageddonban bemutatják a mentőcsapat hóbortos tagjait? Pár másodperc alatt megismerjük, hogy milyen őrülten színes társaságra bíztuk az aszteroida megsemmisítését. Itt, a kínaiaknál nem válnak szét a figurák. Ugyan itt is mondanak nagyívű és inkább az adott helyzetben komikusan ható beszédeket, de igazából a főszereplők gárdája egy massza. A legnagyobb különbség pont az ebben megnyilvánuló világnézeti különbségben van.

Míg az amerikai filmekben az egyéniség, a kiszámíthatatlan és furcsákat lépő személyiségeken van a hangsúly, addig a kínaiaknál sokkal fontosabb, hogy egy csapatnyi közösségként mozduljanak. Tele van a film parancsokkal, utasításokkal, amelyet a szereplők jól nevelten végrehajtanak. Szinte elképzelhetetlen, hogy valaki szakadár módon a felülről jövő mondatoknak, a felettesének nem engedelmeskedik. De így nincs dinamika, csak egy csoport, amely rendkívül szimpatikus és egy irányba húzó kínaiakból áll.

Az alkotók a saját piacukra szánt, kínai utalásokkal, szimbólumokkal telepakolt filmet készítettek – mentségükre legyen mondva, hogy a hollywoodi filmekben is legtöbbször csak egy nemzet fiai menthetik meg a világot. A The Wandering Earthben alig jelennek meg más népek, a kötelezően nagydarab, vodkavedelő orosz asztronaután kívül. Az amerikaiak csak vágóképek, a japánok egy öngyilkosság erejéig feltűnnek, a jövő nagyhatalmai a film szerint: USA, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország. Hát hol vannak a németek vagy az indiaiak? Egyszer van szó izraeli tudósokról, akik ugyanazt találják ki a Föld megmentésére a legvégén, mint a kínai srác. Amikor a vége felé más nemzetek is megjelennek, hogy segítsenek, azt már kínai vezetésre és irányítással csinálják. De a film nem győzi hangsúlyozni: csak együtt mennek a dolgok, és ehhez egy olyan kormány kell, amelyet több milliárd ember elfogad.

A film legvége azután lassan belecsúszik az Armageddon territóriumába, mínusz annak humora. Itt pátosz van, szinte végig, a zene kijelöli, hogy mikor milyen lelkiállapotot várnak el a készítők. Az európai, amerikai színjátszáshoz képest elnagyolt érzelemkitörések is jelzik, hogy nem mi vagyunk az elsődleges célcsoport, hanem Kína.

Kár, hogy a The Wandering Earth a nagy amerikai elődök nyomvonalán jár. Alig tér le az útról, de a példaképek könnyedségét nem képes megismételni. A busás otthoni bevétel viszont jelzi: a népköztársaság filmnézői megértették és szerették, hogy Kína, nagy múltú és fényes jövőjű birodalomként hősiesen vezeti át a Föld fiait és lányait akár a Naprendszeren keresztül is. Nincs szükség az USA primátusára ebben sem.

Azt hiszem, Kínából egy évtizeden belül jönnek majd a nagyon-nagyon jó science fiction filmek is, és erre úgy fogunk majd visszaemlékezni, mint erőteljes szárnypróbálgatásra.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Eddig 9 hozzászólás.

  1. andris szerint:

    Végignéztem kíváncsiságból, és fájt 🙂 Nem tudtam rajta eligazodni, hogy ez most komoly?? mert viccnek azért durva volt európai szemmel.
    A félvér srác karaktere meg szerintem színtiszta a hazai nézőknek szánt kikacsintós rasszizmus.
    Van hova fejlődni.

  2. ice99 szerint:

    „Azt hiszem, Kínából egy évtizeden belül jönnek majd a nagyon-nagyon jó science fiction filmek”
    Vagy az ilyen „Mása nem hátrál” típusú kommunista alkotások, amik ugyan látványosak, de büntetni lehet majd velük… 🙂

  3. Gatto Negro szerint:

    A Távol-Keleten minden az egyéniség háttérbe szorításáról szól a közösség érdekében. Évezredek óta kora gyermekségüktől úgy kondicionálják őket, hogy lehetőleg ne lógjanak ki a sorból. Ha jönnek is nagyon-nagyon jó kínai sci-fi filmek, azok nem az egyén hősiességén alapulnak majd. + Eltart még egy ideig, mire megtalálják azt a saját hangot, ami a világ más részein is érdekes lehet.

  4. ice99 szerint:

    Gatto Negro
    Van remény akár az európai fogyaszthatóságra is, mert regény formában nagyon is megtalálták a „feeling”-et. A háromtest probléma piszok jó.

  5. Gatto Negro szerint:

    ice99
    A háromtest problémán (A sötét erdőn meg még jobban) látszik, hogy az írójuk sok nyugati sci-fit olvasott…és még többet nézett.

  6. Gatto Negro szerint:

    ice99
    A háromtest problémán (A sötét erdőn meg még jobban) látszik, hogy az írójuk sok nyugati sci-fit olvasott…és még többet nézett. Amúgy nekem nagyon bejött. Alig várom a harmadik részt.

  7. solymosgyu szerint:

    Mikor lesz szinkronos?

  8. Ice99 szerint:

    Gatto Negro

    Én is nagyon várom, kíváncsi vagyok a végére 🙂

  9. Vackor szerint:

    Az Európa Kiadó honlapján már fenn van A háromtest-trilógia harmadik kötete, bár a megjelenési dátum egyelőre nincs megadva:

    https://europakiado.hu/konyv/a-halal-vege-a-haromtest-trilogia-3-3/

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon