Hat éve, hogy a Disney felvásárolta a Lucasfilmet. Akkor még csak találgattuk, mi fog történni, most, több film után már körvonalazódik a válasz az akkori kérdésekre. A Star Wars él és virul, a franchise-gépezet erősebben dübörög, mint valaha, a lógó már szinte minden termékhez köthető, készül Anaheimben a gigantikus kalandpark, rengeteg a képregény, könyv, John Favreau fémjelezte élőszereplős sorozat, Rian Johnsontól egy spin-off trilógia, David Benioff és D. B. Weiss, a Trónok harca producereinek több mozifilmre kiterjedő, titokzatos projektje. Azonban a filmes moziverzum mégis megtorpant.
Az utolsó jediket a kritikusok imádták, a rajongók jelentős része pedig a pokolra kívánja Rian Johnsont a film miatt. A Solo: Egy Star Wars történet pedig talán ennek (és a forgatás körüli folyamatos balhéknak) köszönhetően még a költségeit sem hozza vissza.
Vajon ez már a Disney Star Wars végének kezdete? Vagy nincs probléma, csak toxikus fanok hisztiznek? Vagy az a gond, hogy valójában nincs semmiféle koncepció, és kiderült, hogy mégsem lehet mindent eladni Star Wars logóval? Kathleen Kenedy tehet az egészről? Jó film volt-e Az utolsó jedik vagy az eddigi legrosszabb?
Nézzük, mit gondolunk mi a témáról.
Pusztai Dániel (Archnihil)
Az a baj ezzel a rengeteg filmmel, hogy elkényelmesíti a készítőket. Régen a történetet három filmbe kellett sűríteni, sőt, még a három sem volt biztos, sőt, ha már itt tartunk az első sem. Éppen ezért bele kellett adni apait-anyait abba a néhány órába, és nem lehetett azt mondani, hogy hát majd ez talán kifejtésre kerül a félévvel későbbi alkotásban.
De függetlenül, hogy mi lesz a jövője, hiszem, hogy az SW-hez hozzátartozik az, hogy várjunk rá, és tényleg megadják a módját. A Csillagok Háborúja nem a Marvel, és ha már itt tartunk, az utóbbit az menti meg, hogy zsáner szempontjából diverzifikáltabb – a történetek terén bele lehet kötni, de Istenem -, ezzel szemben a Star Warsnál van egy konkrétabb hangulat/hangvétel, ráadásul azért Csubakka, C3PO vagy Salacious Crumb nem visz el a hátán egy filmet, hogy aztán három évente együtt hepajkodjanak egyet. Bár állítólag terveznek egy nagyon durva dekonstrukciót Jar Jar Binksszel, amit Darren Aronofsky rendez… (szerencsére nem).
Markovics Botond (Hackett)
A legnagyobb problémának azt tartom, hogy a Disney látványosan maga sem tudja, mit akar. Az új trilógiát nem szabadott volna úgy elindítani, hogy nincs koncepció, és egy bizarr váltófutást rendeznek belőle: Abrams elkezdi, Rian Johnson aztán csinál belőle valamit, majd Trevorrow, majd inkább mégis Abrams befejezi valahogy. Ha leveszem a rajongói rózsaszín szemüvegemet, jelenleg egy egyenetlen, egyénieskedő, össze-vissza katyvasznak tűnik.
Az antológiafilmek más kérdés. A Zsivány Egyes egy kifejezetten jó Star Wars-film lett, a Solo meg egy közepes Marvel-szintet hozott, és a bukását leginkább a Johnson féle Az utolsó jediknek köszönheti, mert alapvetően egy nézhető popcorn mozi volt. Viszont hiányzott belőle az a fajta epikus vonulat, ami viszont az összes többiben megvolt. (Ha már antológia-filmek, én szívesen látnék egy a VI. és VII. rész közötti sötét hangulatú filmet Luke Skywalker akadémiájának bukásáról. Az legalább kicsit helyretenné Luke karakterét is egyúttal.)
Szerintem a Disney egyelőre nem érti a Star Wars esszenciáját, és amíg erre rá nem érez valaki, vagy nem fogja össze egy kompetens személy, addig nem sok jóra számítok. A Marvel univerzum sem létezne, ha nincs Kevin Feige, és Lucas vagy egy karizmatikus rajongó-producer nélkül a Star Wars is csak egyre jobban vergődni fog. Abrams annyiban profi, hogy szerintem a minimum elvárást hozni fogja a IX. epizóddal, de Rian Johnson trilógiájától én bizony nagyon félek. Főleg azért, mert Johnsont jó rendezőnek, de nem túl jó forgatókönyvírónak tartom, márpedig az új trilógiát is ő fogja írni. Aztán hátha ráérez végül ő is. Azonban a Benioff-Weiss páros tervei látatlanban is jobban érdekelnek, ők eleve képesek összefogni nagyobb projekteket, és jelenleg már ez is valami.
Kánai András (SFinsider)
Az ébredő erő megnézése után az a gondolatom támadt, hogy egykor még klasszikussá fog nemesedni az előzménytrilógia, Jar Jar ide, Hayden Christensen színészi (?) játéka oda. Lucas egész egyszerűen jobban ismerte saját teremtményét. A Disney, amikor hozzá került, akkor elkezdte az egészet feloldani a maga közönségbarát, mesekastélyából csörgedező varázsfolyójában. A Star Wars-esszencia megfoghatatlan elegy, titokzatosabb, mint a midikloriánok jelenléte, a Disney szerintem nem is érti és nem is érdekli, hogy a hardcore rajongók mit gondolnak erről. Kreatív szempontból most szétszabdalja az eredeti mitológiáját és kiegészíti mesterséges színezékkel. Nem rossz az egész, és abszolút nem a hithű rajongó beszél belőlem: Az ébredő erőt és Az utolsó jediket is megúszós filmnek tartom. Nem túl eredetiek, nem érzem a főgonosz ördögi hatalmát, nem látom a tétet. A Solo-filmet ki is hagytam már. Nem várok sok jót a további filmektől sem.
Sümegi Attila (Raves)
A nagy kérdés, hogy a Solo buktája után (nyilván nem klasszikus bukásról van szó, hiszen Amerikában 200 millió dollár fölött hozott) milyen irányt vesz a franchise. Már ha egyáltalán jól értelmezik az idevezető okokat. Vannak, akik a rendezőváltást okolják vagy a gyengébb marketinget okolják, egyesek szerint a nézők nehezen nyelték le az új színészt Han szerepében. A legtöbben úgy vélik, hogy Az utolsó Jedik keltette gyűlölethullám a felelős.
Azt azért hozzá kell tenni, hogy az olyan keményvonalas rajongók, mint én, továbbra is beülünk egy-egy Star Wars filmre (többször is), tőlem akár havonta kihozhatnak egy újat, szóval szerintem a nem-rajongókat nem sikerült kellően megszólítani. Az emberek beülnek a sűrűn szembejövő Marvel filmekre is, szóval az sem lehet probléma, hogy szaporodnak a SW bemutatók.
Tudjátok mire jöttem rá? Hogy azért nem érdekelte az embereket annyira a Solo, mert kicsi volt a tét. A számozott filmekben az egész galaxis sorsa forog kockán, még a Zsivány egyes is szorosan kapcsolódik ehhez a fősodorhoz. Ellenben a Solo-ban van egy csempész, aki csempészik, és akinek mindenki ismeri a jövőjét. Milyen meglepetésre lehet számítani? Nem sokra. A Zsivány egyesben legalább volt látványos csata (Star Wars, ugyebár), a Solo-ban meg vonatrablás. Nem ugyanaz a kategória.
Az biztos, hogy eredeti történetek kellenek, amikről minél kevesebbet tudunk, ahol megint nagy lehet a tét, ahol a főgonosz el akarja pusztítani a világot, akinek a megállításához igazi hősökre van szükség. Ez a Star Wars sava-borsa, ez a nagy, amerikai népmese.
Pletykák keringenek már róla, hogy a Lucasfilm és a Disney előrébb akarják tolni Johnson és Benioff-Weiss terveit, és a spin-off filmeket (Obi-Wan, Boba Fett) a tévében fogják bemutatni (a Disney nemsokára induló, saját stream csatornáján). A tévésorozatról és az animációs sorozatról ne is beszéljünk, azokat már megerősítette a Lucasfilm, jönnek. Szóval továbbra is megkapjuk az évi Star Wars adagunkat, csak az a kérdés, hogy milyen formában. Nekem mindegy, csak jöjjenek már
Benkő Marianna (Makitra)
A Star Wars legújabb kori története mondhatnánk, hogy a tulajdonosi hübrisz ragyogó megnyilvánulása: amikor a vásárló azt hiszi, hogy elég a terméknek pénzt termelnie, nem kell igazi innovációt belevinni. Ez lehet, a pukkantós fóliák gyártása során bejön (mindenki imádja a pukkantós fóliát olyannak, amilyen), de a kreatív iparágaknál ez kérdéses.
Az az érzésem, hogy a Disney egy fejőstehénként látja az SW-jelenséget, amit bárki megvesz, ha rajta van a legendás lógó. Még érthető is, hiszen amennyi pénzt beleöltek a franchise megvásárlásába, azt vissza is kell termelni.
És nagyot nem is tévednek vele, hiszen minden ellenérzésem ellenére megnéztem eddig az összes filmet, csak egyre csökkenő lelkesedéssel. Ez utóbbit viszont nem tudom másnak betudni, mint hogy nem látom az egységes koncepciót, az irányt, amerre továbbindul majd gyerekkorom egyik meghatározója. Pedig ragyogó koponyák dolgoznak rajta, csak valahogy hiányzik az összhang.
Rian Johnson ragyogó megoldásokat (és még több kínosat) tartalmazó filmje nem volt igazán konzisztens J. J. Abrams nosztalgiabombájával; nem állt össze, hol is állunk. Az antológiafilmek esetében pedig mintha a kreativitást törték volna le, mintha nem lenne helye az egyedi látásmódnak. Tudom, hogy Hollywood egy nagy gyár, de az 1970-es évek kasszarobbantó sikereit pont az tette naggyá, hogy eredetiséggel próbálták meghackelni a rendszert. Szóval fel van adva a lecke. De lehet, az lenne a legjobb út, ha mindenkit állva hagynának a készítők, de adnának egy olyan filmet, ami a saját univerzumában kérdés nélkül megáll.
Kérdés kérdés hátán, csak a válaszokat nem látni.
Szerintetek merre tart a Star Wars – filmes univerzum?
***
Kapcsolódó cikkek:
A Star Wars és az örök gyerekkor
Tényleg rossz hír a Lucasfilm eladása?
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
Osztom a véleményt, mely szerint Lucas legvitathatóbb vagy gázabb húzásai sem ártottak fele annyit sem, mint új Disney brancs.
Az egyetlen ok, amiért folytatnám SW sorozatot, ha Reyből Sithet csinálnának, na az tényleg eredeti lenne. Amúgy biztos nem nézek meg olyan filmet, ahol Luke egy szigeten emózik, miközben a testvére veszélyben, és a kis marysuenak kell szembenéznie a sötét oldallal.
Ha egy sötét reális történetet akartak csinálni, akkor olyannak kellett volna lennie, mint Rogue Onenak, egy tündérmesébe meg nem fér bele, hogy így elbánjanak egy nagy hőssel.
Igen marysuenek nevezem reyt, mert minden képzés nélkül többet tudott Anakinnál és Lukenál is. Lehet, hogy JJ Abrams úgy gondolta, megmagyarázza valahogy, hogy ő Luke lánya, esetleg Snoke hoz kapcsolódik vagy valami… de Rian Johnson hivatalosan felrúgta eddigi szabályokat, és kitalálta hogy erőhasználó hős nyugodtan megspórolhatja sok unalmas gyakorlást, nem kell magyarázat.
Luke nem ilyen utat járt be, lehet, csak rövid ideig, de két legnagyobb Jedi tanította, Obi Van feláldozta magát érte (mint kiderült, Erőszellemként is segíthetett neki) illetve nem tudtuk meg pontosan mennyi időt töltött Dagobán, volt ideje legalább gyorstalpaló képzésre.
A képességei fokozottan bontakoztak ki, első részben volt egy jó lövése, másodikban viszont már csak azért élhetett túl Vaderrel szemben, mert Vader nem megölni akarta a fiát, hanem megtéríteni. rey meg első részben sikerrel szembenéz képzett sötét jedivel, második részben levágja snokeot kyloval együtt, ja mellesleg közben még lukeot is megszivatja.
Vagy nincs koncepció vagy felrugták az eddig felépített koncepciót, és én ebből nem kérek.
Kezdetnek:az indavideón tegyék jól fel.
A probléma sokrétű.
1. Vacak forgatókönyvek. Az ébredő Erőnél Disneyék azt hitték, hogy elég, ha mindenkit beletesznek, aki A Jedi visszatérben benne volt; Az utolsó Jediknél meg azt, hogy a nézők minden hülyeséget bevesznek, ha űrcsatába van csomagolva.
2. A Disney családi filmekben gondolkodik, ami nem baj. A baj az, hogy az új SW célközönségének a hatéveseket nézték ki, akiket nem érdekel, hogy mi az Első Rend, hogyan lett az Ellenállás és honnan keveredett elő az az aszott fejű öregúr a nagy klepetusában…
3. Mindkét film súlytalan és komolytalan, tele súlytalan és komolytalan, lebutított kétdimenziós szereplőkkel.
4. Az egész sztori megállt a fejlődésben. Az eredeti trilógia volt a 10-12 éves gyerekek filmje, ahol a szegény sorban felnövő álruhás herceg megmentette a királykisasszonyt meg a Galaxist. Az előzménytrilógia pedig a kamaszoké, a maga társadalmi-politikai hátterével, némi erotikával és a felnőtté válás problémáival.
Én azt vártam volna, hogy az új részek elérik a felnőttkort és megmutatják hogy az eredeti trilógia hősei hogyan hoznak létre egy működő, demokratikus politikai rendszert, miközben meg kell küzdeniük a birodalom megmaradt erőivel. …Ehelyett kaptunk két gyerekfilmet óvodásoknak, rajzfilmekbe való eltúlzott poénkodással.
A parasztbácsi felvesz egy vándort a szekérre. Az hosszan hálálkodik, majd megkérdi:
– Mondja, bátyám, messze van még Kolozsvár?
– Nincs messze.
Fél napi szekerezés után a vándor már nyugtalan. Ismét megkérdezi:
– Bátyám! Messze van még Kolozsvár?
– Hát, most már elég messze.
A Rouge One kivételével valahogy félrecsúszottnak gondolom az újkori Star Wars/Trek filmeket, de talán nem a filmekkel van a baj, hanem velem, velünk.
Amikor ezeket először láttuk, gyerekek voltunk. A maga korában persze mindent vitt, de azután a szatellit művek közül csak egy Solo, és a Birodalom örökösei trilógiát olvastam, és amikor beköszöntött a játék, aminációs film, képregény, és regény dömping, nem foglalkoztam ezekkel. A Treket mindig is komplexebbnek, érdekesebbnek tartottam, a Star Warst az embernél annyival többre képes Jedikkel viszont valahol a szuperhős-történetek közé soroltam, egyszer éppen érdekes az ötlet, de hosszú időn keresztül ezzel foglalkozni unalmas, ugyanazok a klisék ismétlődnek. Emellett azt gondolom, a Star Wars jól térden lőtte magát. Bár nem vagyok egy Tolkien vagy LOTR rajongó, de ahhoz tudnám hasonlítani, ha a Tolkieni univerzum megfilmesítését a Király visszatér mozifilm második felétől kezdték volna. A gyűrű eltüzelése egyszer érdekes, estleg kétszer, kicsit más felállásban, de ami a Star Wars univerzumban a két halálcsillag ledurrantása és két legfőbb sith kinyírását követően jött, az ezt a drámai csúcspontot követően már halovány, és részint ennek a nyomorékja a hetedik és nyolcadik film.
Az SW mögött nem volt egy tolkieni életmű, és egy tolkieni zseni. Az SW nem volt több, mint a maga korában tizenkettő-egy-tucat űrhajós-fantasy, ami valamilyen együttállás miatt végül több nézővel rezolnált, mint a kortársai.
Azt gondolom, az SW-ben nem volt benne az, amivé nőtt, mint ahogyan a Marvel szuperhősökben sincs annyi, amivé az MCU felfúvódott – s eközben valahol fél úton érdektelenné, önismétlővé is vált. Hogy majd az AIW2-ben meghal a Stark, komolyból? (Mert kiöregedett RDJ.) És akkor mi van? Ami a karakterben volt, láttuk, majd felveszi valaki más a páncélt, tolja a poénokat és privatizálja a világbékét, de aki arra majd jegyet vált, az már nem én leszek. Mint ahogy nem én leszek, aki a még nagyobb StarKiller, meg az úgy hosszú szuper csillagromboló helyett így szélesebb méxuperebb csillagabb rombolóbbra azt mondja, WOW, cool.
Délután arra gondoltam, az SW lényegét talán a hullámzó egyensúly kifejezéssel tudnám megfogni, innen egyenes út vezetett Asimov Alapítványához, az aranykorok után törvényszerűen hanyatlásba, majd onnét újabb aranykorba forduló civilizáció eposzához. Arra gondoltam, valami hasonló hullámzó ciklikusság, az úgymond sötét és az úgymond világos oldal térnyerése-visszaszorulása nagy léptékben, korszakosan bemutatva lehetne az, ami mélységet ad a Star Warsnak, de leírva, átgondolva, az Alapítvány sorozatból sincs milliárd dolláros franchise, de még egy nyomorult NetFlix sorozat sem – ahol egyre másra sarjadnak és gyűjtenek nézőket a számomra űbermaxy-WTF kategóriába tartozó zombis filmek – szóval, átgondolva, ki lenne erre kíváncsi? Egyáltalán, miről kellene szólnia egy SW történetnek? Nekem az Erőnél és a Jediknél mindig összegubancolódik a fonál. Technokrata vagyok, ez pedig mágia, larger than life karakterek, csak ezek nem nadrág felett hordják a fecskét.
Okos ötlet volt a Rouge One, ahogyan az eredeti regény elejtett félmondatából kibontották talán az egész univerzum legerősebb filmjét, amely úgy lett magával ragadó, hogy voltaképp a történet végét már harminc éve tudjuk, de az odavezető út minden pillanata majdnem tökéletes, varázslatos filmélményt nyújtó, s oly módon magával ragadó, kikapcsoló, felszippantó, amihez foghatóval évtizedek óta nem tapasztaltam.
Okos ötlet volt a Rouge One abból a szempontból is, nem kellett a kiöregedő színészeket valahogyan a történetbe behozni, s látni szegény Fisheren és Hamillon az SW-siker buborékának kipukkanása utáni nyomorító évtizedek lenyomatát, s azt, az idővel mindent és mindenkit beárazó, a helyére tévő piacon sajnos nem véletlenül futották be azt a karriert, amit.
A hetedik és nyolcadik rész talán az SW harmadik ön-térden lövése – a második ön-térden lövésének én a fájdalmasra sikerült előzmény trilógiát tartom, képzeljük el ezt a három filmet a Rouge One hangulatával, hangvételével, hozzáállásával – ahogyan az első trilógia húsz évvel a múltba nyúlt, és szerencsétlenül kibontott, leírt, megteremtett sok eseményt, amit jobb lett volna függőben hagyni, úgy ez a két új rész is megdermesztett egy olyan jövőt, amit most nagyon nehéz lesz érdekesen, SW-sen összekötni a Jedi visszatérrel.
Ha ugyan össze kell kötni. Ha egyáltalán bennünket, megöregedett nézőket ki kell még szolgálni. Ha ugyan bennünket, megöregedett nézőket üzem szerűen ki lehet olyan SW filmekkel szolgálni, amelyek a kedvünkre valók. Talán az SW szerepe – jelenlétének kozmikus célja, (c) by Deadpool – a scifi megkedveltetése volt.
Amikor ezeket először láttuk, gyerekek voltunk. Talán ezekkel is ugyanaz a helyzet, mint amit az Utolsó Csillagharcos kapcsán érintettünk: nem feltétlenül kell ezeket újra nézni, vagy akár az újabb epizódjaikat megnézni, mint ahogyan a gyermekkori szerelmünkkel sem kell feltétlenül találkozni harminc évvel később, mert fájdalmas, amikor kiderül, az egykor volt szöszi, kék szemű tündér méltóságteljesen komolynak tetsző, sokat sejtető, tartózkodó szelídsége mögött valójában nem összetettség, hanem feneketlen ostobaság és faék egyszerű személyiség rejlik.
Felnőttünk.
Természetesen Rogue One. Nem kellene kitenni egy hozzászólást olyan fáradtan, ha ilyen terjedelemben megírni két és fél órán át tart. Vagy, egyáltalán nem kellene kitenni.:)
Másrészt, a vicc után kimaradt egy mondat:
A székely utasához hasonlóan, az SW filmes univerzum is messzire jutott, de döntően nem a megfelelő irányban.
Egyébként, ha a szerkesztőség szerint zagyva baromságokat írok mélyen szántóan magasröptűnek szánt, túlírt, izzadtságszagú, önismétlő posztokban, akkor szóljatok rám, befogom.
A star wars ugyanoda halad, ahova az összes többi dolog, ami fölött a magabiztosan tehetségtelen, küldetéstudattal teli SJW-k átvették a hatalmat: a komplett megpusztulás felé. Ha ezzel végeznek, a sáskaraj megy tovább a következő célpontra.
Teljesen mindegy, a fogyasztók ugyanúgy zabálnak szó szerint bármit. Pont emiatt beleférne nyugodtan némi kockázat, de ha a 6000 csilliárd helyett véletlenül csak rongyos 5999 esik be egy produkcióból, azt a Disneynél valszeg úgy értelmezik, hogy holnap már a híd alatt fog éhen dögleni a teljes igazgatótanács, más magyarázatot tényleg nem tudok elképzelni.
Pár éve még 10-ből 10 emberre ráhúzták volna a kényszerzubbonyt, ha azt mondja, hogy Lucas előzménytrilógiájánál rosszabb filmek fognak érkezni.
Valóban szép teljesítmény a Disneytől, hogy sikerült ilyen csalódást keltő filmeket készíteniük.